2009. október 12. hétfő

okt. 12
14:54
A hétfő lehet a tesztnap a Forma-1-ben (F1világ)
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone elmondta, hogy a jövőben enyhíthetnek a szezonközi teszttilalmon, és a MotoGP példájára, a versenyhétvégék utáni hétfőn biztosítanának gyakorlási lehetőséget a versenyzők számára.
okt. 12
16:33
Schumacher: Vettel megnyerheti a bajnokságot (F1világ)
Michael Schumacher úgy gondolja, hogy honfitársa, Sebastian Vettel még megnyerheti az idei világbajnokságot, jóllehet 16 pont a lemaradása a listavezető Jenson Button mögött, két futammal a szezon vége előtt.
okt. 12
17:06
Massa visszatért a versenypályára - képekkel (F1világ)
Felipe Massa elmondta, hogy ugyanaz a versenyző, mint július végi balesete előtt volt, miután hétfőn visszatért a pályára egy f1-es versenygép volánja mögött az olaszországi Fioranóban. A brazil pilóta azt is megerősítette, hogy idén már nem versenyez.
okt. 12
19:51
Donington újabb határidőt kapott (F1világ)
Kezd nevetségessé válni a dolog. Lassan véget ér az idei szezon, és még mindig nem lehet tudni, hol kerül megrendezésre a jövő évi Brit Nagydíj. Donington ugyanis immáron sokadszorra, újabb határidőt kapott, hogy bizonyítsa, időben elkészül a munkával.

2009. október 13. kedd

okt. 13
9:36
A Renault agresszíven fog támadni a hajrában (F1világ)
A Renault ideiglenesen kinevezett csapatfőnöke, Bob Bell kijelentette, hogy agresszívnek kell lenniük a szezon utolsó két versenyén, máskülönben esélyük sem lesz megszerezni a hatodik helyet a konstruktőrök versenyében.
okt. 13
11:15
Viharok zavarhatják meg a Brazil Nagydíjat (F1világ)
A tavalyi évhez hasonlóan, idén is egy kaotikus versenynek adhat otthont a Brazil Nagydíj, ugyanis a legfrissebb előrejelzések szerint a versenyhétvége mindhárom napján eshet, sőt vasárnap egy viharzóna érkezik a térségbe, így bármi megtörténhet.
okt. 13
12:18
Raikkönen a dobogón ünnepelné szülinapját (F1világ)
Kimi Raikkönen a dobogót célozza meg a hétvégén megrendezésre kerülő Brazil Nagydíjon, habár tisztában van azzal, hogy ez nem lesz egyszerű, különösen úgy, hogy a Ferrari már hónapokkal ezelőtt leállt idei autója fejlesztésével.
okt. 13
13:24
Ecclestone: Donington nem kapott új határidőt (F1világ)
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone cáfolta, hogy a jövő évi Brit Nagydíjnak helyet adó Donington Park újabb határidőt kapott volna, és kijelentette, hogy a pálya igazgatója, Simon Gillett szerződést szegett.
okt. 13
16:09
Videó Felipe Massa fioranói tesztjéről (F1világ)
Felipe Massa hétfőn visszatért a versenypályára, és sikeresen teljesítette első forma-1-es tesztjét július végi magyarországi balesete óta. A brazil versenyző 100 km-t teljesített az olaszországi Fioranóban, és elégedett volt a látottakkal és tapasztaltakkal.
okt. 13
16:42
Coulthardot elragadta a hév Mumbaiban (F1világ)
A Red Bull a hétvégén utcai parádét tartott az indiai Mumbaiban, ahol a tavalyi évben visszavonult David Coulthard képviselte a csapatot, több-kevesebb sikerrel.
okt. 13
21:39
Massa megnézte az új Ferrari terveit (F1világ)
A Ferrari vezetése a múlt héten megmutatta Felipe Massának a jövő évi autó terveit. A 661-es kódszám alatt futó projekt már előrehaladott fázisban van, és az eddigi szimulációk alapján már most jobb az aerodinamikai hatékonysága, mint az idei modellé.

2009. október 14. szerda

okt. 14
9:09
A Force India célba vette a BMW-t (F1világ)
A Force India tulajdonosa, Vijay Mallya bízik abban, hogy csapata közelebb tud kerülni a BMW Sauberhez a hétvégi Brazil Nagydíjon, mert úgy érzi, van esélye megszerezni a nyolcadik helyet a konstruktőrök versenyében.
okt. 14
11:21
Hivatalos: A Williams szakít a Toyotával (F1világ)
A Williams istálló szerdán hivatalos közleményében megerősítette, hogy közös megegyezéssel felbontotta eredetileg a jövő év végéig szóló szerződését a Toyotával, és a következő idényt egy új motorpartnerrel kezdi majd meg.
okt. 14
12:27
Barrichello cáfolja, hogy aláírt a Williamshez (F1világ)
Bár hazájában már tényként beszélnek róla, Rubens Barrichello megerősítette, hogy egyelőre még nem kötött szerződést a következő idényre, és egyáltalán nem biztos, hogy a Williams istállónál folytatja pályafutását, mivel még jelenlegi csapatával is tárgyalásban áll.
okt. 14
14:36
A McLaren legyőzné a Ferrarit a hajrában (F1világ)
A McLaren számára megnyugtató lenne, ha egy roppant nehéz szezonkezdés után, a Ferrari előtt, a harmadik helyen végezne a konstruktőrök versenyében, mondta a csapat főmérnöke, Paddy Lowe a hétvégi Brazil Nagydíj előtt.
okt. 14
15:42
A Red Bull gyors lesz az utolsó két versenyen (F1világ)
A Red Bull Racing magabiztosan várhatja a szezon utolsó két versenyét, mert minden esélye megvan arra, hogy győzelmet arasson Brazíliában és Abu Dhabiban, legalábbis a csapat ausztrál pilótája, Mark Webber szerint.
okt. 14
17:21
FIA vs. N. Technology (F1világ)
Az FIA és az N. Technology képviselőit kedden hallgatták meg a bíróságon, miután a csapat olasz székhelyű anyavállalata, az MSC még júliusban beperelte az irányító testületet, mert úgy érezte, szabálytalanul járt el az új csapatok kiválasztásakor, és bizonyos nevezőket indokolatlan előnyben részesített másokkal szemben.
okt. 14
17:54
A McLarent meglepte a Ferrari döntése (F1világ)
A McLaren főmérnöke, Paddy Lowe maga sem érti, hogy a Ferrari miért állt le olyan korán idei autója fejlesztésével, különösen úgy, hogy az idei évben csak a pénteki edzéseken van lehetőség az új elemek tesztelésére.
okt. 14
20:36
Változhat a jövő évi versenynaptár (F1világ)
Minden jel arra utal, hogy a jövő évi Monacói Nagydíj a tervezettnél egy héttel előbb kerül megrendezésre, hogy a csapatoknak legyen elég idejük átpakolni az azt követő Török Nagydíjnak helyet adó Isztambulba.

2009. október 15. csütörtök

okt. 15
8:42
Az első képek a Lotus új versenygépéről (F1világ)
A jövő évben bemutatkozó új Lotus F1 Team nyilvánosságra hozta az első fotókat 2010-es versenygépe modelljéről, melynek tesztelése hamarosan megkezdődik a szélcsatornában.
okt. 15
9:15
Massa kellemetlen helyzetbe hozta a Ferrarit (F1világ)
Bár még nem is csapattársak, a Ferrarinak máris közbe kellett avatkoznia, hogy csökkentse a feszültséget, miután Felipe Massa az újságíróknak kerek perec kijelentette, hogy véleménye szerint Fernando Alonso igenis tudott a tavalyi szingapúri csalásügyről.
okt. 15
10:54
Szafnauer váltja Simont a Force Indiánál (F1világ)
A Force India hivatalosan is megerősítette, hogy a Honda egykori magas rangú figurája, Otmar Szafnauer veszi át Simon Roberts helyét a vezérigazgatói pozícióban, miután utóbbi visszatér a McLarenhez.
okt. 15
11:27
Tippelj a Brazil Nagydíj befutójára! (F1világ)
Csütörtök éjfélig lehet leadni a szavazatokat a hétvégén megrendezésre kerülő Brazil Nagydíjra. Az F1világ.hu nagyszabású ingyenes tippverseny játékában te is kipróbálhatod magad.
okt. 15
12:33
Előzésre alkalmatlanok a pályák az F1-ben (F1világ)
A McLaren főmérnöke, Paddy Lowe tisztában van azzal, hogy az idei évben bevezetett új szabályok elbuktak, mert nem sikerült növelni az előzések számát a versenyeken, de úgy gondolja, hogy ezért nem az aerodinamikai regulák, hanem a pályák a felelősek.
okt. 15
13:39
Jövőre visszaáll a rend az F1-ben (F1világ)
A Forma-1 háromszoros világbajnoka, Niki Lauda szerint azzal, hogy jövőre tiltólistára kerül a hibrid rendszer, visszaáll a régi, jól megszokott rend, és az élcsapatok ismét visszatérnek a mezőny élére.
okt. 15
15:51
Jönnek az izgalmas versenyek a Forma-1-ben? (F1világ)
Bár sokak szerint a tankolás betiltásával még jobban megölik a versenyt az F1-ben, a McLaren főmérnöke, Paddy Lowe éppen az ellenkezőjét gondolja, és meglátása szerint mindez megfűszerezheti a küzdelmet a jövő évben.
okt. 15
19:42
Button nem érez magán extra nyomást (F1világ)
Annak ellenére, hogy egy dobogós helyezéssel már a hétvégén megszerezheti pályafutása első világbajnoki címet a Forma-1-ben, Jenson Button elmondta, hogy nem érez magán extra nyomást, és a szokásos módon készül a Brazil Nagydíjra.
okt. 15
20:48
Raikkönen nem akar belefutni egy buta szerződésbe (F1világ)
A Ferrari finn pilótája, Kimi Raikkönen ismét megkapta a jövőjével kapcsolatos kérdéseket a versenyhétvége előkészületi napján Brazíliában, azonban az újságíróknak elmondta, hogy egyelőre kivár, mérlegeli lehetőségeit, és higgadtan, megfontoltan fog dönteni jövőjéről.
okt. 15
23:00
Alonsót hidegen hagyja Massa véleménye (F1világ)
Fernando Alonso elmondása szerint nem tulajdonít különösebb jelentőséget leendő csapattársa, Felipe Massa nyilatkozatának, melyben megvádolta, hogy igenis tudnia kellett a tavalyi szingapúri csalásügyről.

2009. október 16. péntek

okt. 16
10:33
Kubica komoly kihívásra számít a Renault-nál (F1világ)
Robert Kubica tisztában van azzal, hogy nem lesz egyszerű dolga a következő évben, mikor a Renault színeiben folytatja pályafutását az F1-ben. A lengyel pilóta azonban úgy érzi, leendő csapatának mindene megvan ahhoz, hogy sikerre vigye.
okt. 16
11:39
Legyél Te a Ferrari csapatmenedzsere! (F1világ)
Ha úgy érzed, a Te irányításod alatt csapatod könnyedén megnyerhetné a világbajnoki címet, ne habozz, nevezz, és mutasd meg, mire vagy képes! Elindult menedzser játékunk, ahol Te lehetsz a főnök.
okt. 16
12:12
Webber nem fog segíteni Vettelnek a hajrában (F1világ)
Mark Webber kerek perec kijelentette, ahelyett, hogy csapattársát, Sebastian Vettelt segítené a világbajnoki cím megszerzésében, a lehető legjobb eredmény megszerzésére fog hajtani a hátralévő két versenyen.
okt. 16
13:51
Piquet átigazolhatott volna a Toro Rossóhoz (F1világ)
Az idősebbik Nelson Piquet elárulta, hogy a tavalyi év végén minden erejével azon volt, hogy fia elhagyja a Renault-t, különösen a szingapúri csalásügy után. Az egykori világbajnok azt is hozzátette, hogy a Toro Rossónál lett is volna hely Nelsinho számára 2009-re.
okt. 16
17:09
Webber nyitott az élen az esős Interlagosban (F1világ)
Mark Webber diktálta a tempót a Brazil Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ahol messze nem voltak ideálisak a körülmények, ugyanis időközönként rázendített az eső. A Red Bull ausztrálja mögött a hazai sztár, Rubens Barrichello, és Sebastian Vettel végzett.
okt. 16
17:42
A BWM Sauber tovább küzd a jövő évi indulásért (F1világ)
Bár a Williams istálló keresztülhúzta számításait, és nem adott engedélyt arra, hogy extra indulóként rajthoz állhasson a jövő évi bajnokságban, a BMW Sauber továbbra is nagyon keményen küzd azért, hogy ott lehessen a rajtrácson 2010-ben.
okt. 16
18:15
A BMW Sauber tovább küzd a jövő évi indulásért (F1világ)
Bár a Williams istálló keresztülhúzta számításait, és nem adott engedélyt arra, hogy extra indulóként rajthoz állhasson a jövő évi bajnokságban, a BMW Sauber továbbra is nagyon keményen küzd azért, hogy ott lehessen a rajtrácson 2010-ben.
okt. 16
21:00
Alonso állt az élre a második edzésen Brazíliában (F1világ)
Fernando Alonso végzett az élen a Brazil Nagydíj második szabadedzésén, ahol végig száraz volt a pálya. A Renault spanyolja mögött Sebastien Buemi futott be, akit Rubens Barrichello követett a harmadik helyen. A teljes mezőny egy másodpercen belül volt.
okt. 16
22:06
A Ferrari összehozta Alonsót és Massát (F1világ)
A Ferrari már két napja csak azt próbálja bizonygatni, hogy minden rendben van Fernando Alonso és Felipe Massa között, miután a brazil még szerdán azzal vádolta meg leendő csapattársát, hogy tudott a szingapúri csalásügyről.
okt. 16
23:45
Hamilton magabiztosan várja az időmérőt (F1világ)
A McLaren brit versenyzője, Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy jól teljesíthet csapata a szombati időmérőn Brazíliában, habár meglátása szerint nem fogják tudni befogni a Red Bullt ezen a hétvégén, ahol ismét nagy szerepet kap majd a hibrid rendszer.

2009. október 17. szombat

okt. 17
0:18
Alonso: Az első hely nem tükrözi a valóságot (F1világ)
Fernando Alonso figyelmeztetett, hogy a péntek délutáni szabadedzésen elért első helyezése nem azt jelenti, hogy az élen fog küzdeni a hétvége további részében, ugyanis meggyőződése, hogy csapata már a szombati időmérőn hátrébb kerül Brazíliában.
okt. 17
11:51
Raikkönen szerint bajban van a Ferrari (F1világ)
Kimi Raikkönen úgy gondolja, hogy csapata számára nem lesz egyszerű a hétvégi Brazil Nagydíj, miután borzalmasan gyengén mentek a pénteki edzéseken, és nem sikerült megtalálniuk a helyes beállításokat.
okt. 17
12:21
Webbert lenyűgözte a Red Bull teljesítménye (F1világ)
Mark Webber úgy érzi, csapatának minden esélye megvan arra, hogy egy kiváló eredményt érjen el a szombati időmérőn Interlagosban, miután idei legjobb pénteki edzésnapját teljesítette a brazil ringen.
okt. 17
14:00
Massa: Jól kijövök majd Alonsóval (F1világ)
Felipe Massa úgy érzi, harmonikus lesz a kapcsolata Fernando Alonsóval a jövő évben, jóllehet szerdán megvádolta leendő csapattársát, hogy tudott a szingapúri csalásügyről, mellyel kellemetlen helyzetbe hozta csapatát.
okt. 17
14:33
Senna egyre közelebb a Forma-1-hez (F1világ)
Bruno Senna elárulta, hogy már nagyon közel áll ahhoz, hogy nagybátyja, a néhai Ayrton Senna nyomdokaiba lépjen, és a következő idényben bemutatkozzon a Forma-1-ben.
okt. 17
15:39
Hamilton nem akarja eldönteni a bajnokságot (F1világ)
Lewis Hamilton elmondta, hogy semmi olyan nem szándékozik tenni, amivel beleszólhatna a világbajnoki küzdelembe, jóllehet esélyesként érkezett meg a hétvégi versenynek helyet adó Brazil Nagydíjra, ahol sokak szerint jól teljesíthet a McLaren MP4/24-es modell.
okt. 17
16:45
Trópusi eső miatt csúszik az utolsó edzés (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség úgy döntött, hogy határozatlan időre eltolja a szombat reggeli szabadedzés kezdésének időpontját, miután hatalmas mennyiségű csapaték zúdult a pályára.
okt. 17
17:18
Rosberg az élen az időmérő előtt a káoszban (F1világ)
Nico Rosberg végzett az élen a Brazil Nagydíj harmadik szabadedzésén, ahol a szakadó eső miatt szinte végig a boxban voltak a versenyzők. A lámpák csak húsz perccel a vége előtt váltottak zöldre, majd Romain Grosjean balesetével, és egy piros zászlóval ért véget a körözés.
okt. 17
19:30
Áll az időmérő Brazíliában (F1világ)
Ahogy arra számítani is lehetett, a versenyzőket hatalmas eső, és vízben álló pálya fogadta a szombat délutáni időmérő edzésen, melyet négy perccel a kezdés után Giancarlo Fisichella kicsúszása miatt leállítottak.
okt. 17
20:36
Hamilton: Nem volt esős beállításunk (F1világ)
Lewis Hamilton azzal magyarázza csapata gyenge szereplését a szombati időmérőn, hogy nem készültek esős beállítással, ugyanis az előrejelzések szerint száraz pálya fogadja majd a mezőnyt a vasárnapi versenyen.
okt. 17
21:09
Vettel a rossz időzítést okolja a korai kiesésért (F1világ)
A Red Bull Racing pilótája, Sebastian Vettel úgy érzi, a rossz időzítés miatt kellett már az időmérő első etapjában búcsúznia, ugyanis nem tudtak mért kört teljesíteni akkor, mikor a legjobb volt a pálya állapota.

Keresés