Míg egyesek méretükkel, mások cukiságukkal vívják ki elismerésünket, akadnak szép számmal olyan állatok is, amelyekkel nem volt túl kegyes a természet. Jöjjenek hát azok, akik utolsó helyen álltak a sorban, amikor a szépséget osztogatták.
A Sony stúdiónál semmit nem bíztak a véletlenre, és A csúf igazságban összeeresztették a romantikus vígjátékok három nagyágyúját, a P.S. I Love You-val papírzsepigyárakat gazdaggá tevő Gerard Butlert, a Felkoppintvá-val a terheskismama-imázst szexivé varázsoló Katherine Heiglt, valamint a Doktor Szöszi megrendezésével divatot teremtő Robert Luketicet.
Elszánt híve vagyok a natúr tévézésnek, de azt gondolom, a délutáni székletvizsgálattal átléptünk egy határt. Ti is szoktatok émelyegni egy-egy tévéműsort nézve?
A férfiagy elképesztő mennyiségű viccet képes tárolni. Akad olyan férfi, aki azt a viccet is fel tudja idézni, amelyet az általánosban hallott, miközben fogalma sincs róla, hogy hívják a fia barátait. A nők némileg másképp állnak a humorhoz. De a kifinomult változatában nyugodtan versenyre kelhetnek a férfiakkal.
A férjem 11 hónapja furcsán viselkedik. Meggyanúsít, hogy megcsalom, nem mindegy neki, mit veszek fel, szoknyát vagy nadrágot. Már fodrászhoz és tornázni sem merek menni. Nem zuhanyozhatok úgy, hogy ő ne mosna meg.
Lassan ideje átgondolni, hogy mit viszünk magunkkal a télbe. Az ablakokat előbb- utóbb be kell csuknunk, de nem mindegy, hogy mivel élünk együtt. Dobáljunk ki mindent, ami nem kell! Nem csupán tárgyakról lehet szó...
Október 2. és 11. között rendezik meg a Budapest Design Hetet, amelynek programjai között számos csemegére bukkanhat a divatkedvelő közönség. Ezek közül szemezgettünk.
A Sony stúdiónál semmit nem bíztak a véletlenre, és A csúf igazságban összeeresztették a romantikus vígjátékok három nagyágyúját, a P.S. I Love You-val papírzsepigyárakat gazdaggá tevő Gerard Butlert, a Felkoppintvá-val a terheskismama-imázst szexivé varázsoló Katherine Heiglt, valamint a Doktor Szöszi megrendezésével divatot teremtő Robert Luketicet.
Vicces, kedves, szép holmikból és cipőkből sosem elég. Ez alkalommal a cipőmánok legnagyobb örömére a magas sarkú topánok ihlette használati tárgyakat gyűjtöttük egy csokorba.
Nyolcnapos rendezvényt szervez a Fővárosi Állat- és Növénykert az Állatok Világnapjához kapcsolódóan. A programsorozat vasárnap, Assisi Szent Ferenc napján veszi kezdetét az állatkerti nevelőszülők hagyományos találkozójával.
Nem lehet büntetlenül hanyag öltözetben mászkálni Prágában: a divat ellen vétők fotója ugyanis elrettentő példaként felkerülhet az internetre - csak a "bűnösök" arcát takarják ki.
Életünk tele van első alkalmakkal – első munkahely, első szülés, első húsleves, első hajfestés. Elkezdeni, sőt, újrakezdeni nem könnyű. Van, aki éppen ezért a végsőkig ragaszkodik az ő járt útjához. Mások viszont a járatlant keresik. Mert úgy tartják, csak belevágni nehéz. Aztán már megy minden magától.
Állatok, amelyek nevét az egész világ ismeri. Némelyik már pusztán a létezésével a címlapokra került, és akad olyan állat is, amelynek szabadságáért országhatárokon átívelő összefogás született. De Csita, Lajka és a többiek akaratukon kívül lettek ismertek, s ha dönthettek volna, talán nem a hírnevet, inkább a szabad életet választják.
A természet ebben az időszakban mutatja leggyönyörűbb arcát. Ezek a filléres, pillanatok alatt elkészíthető dekorációs ötletek is mind az őszi természet gazdagságáról árulkodnak.
A telihold kissé feszültté teszi a hétvégénket, viszont a hét elején a Mars és az Uránusz trigonba kerülnek egymással, ami arra utal, hogy sok jó ötletünk lesz, amelyek megvalósítása akadályokba ütközik, de ezeket le kell győznünk.
Októberben végre valahára több jó fényszög van, és könnyebbnek érezhetjük az életet. A Szaturnusz a hónap végén átlép a Mérleg jegyébe, és ezzel új időszámítás kezdődik az életünkben.
Zömök kis test, szürkésbarna prém, rendkívül mókás, apró fekete pamacsban végződő farkinca. Igen, ő napjaink egyik legnépszerűbb házi kedvence, a degu. Most mindent megtudhatsz róla...
Milyen egy „belemenős” fiatalembernek, vad motoros túrák után, egy kihívásokkal teli életből kerekes székbe kerülni? Milyen veszteséggel, traumán, szenvedésen túl, sérülten élni, úgy, hogy ne csak magán, hanem másokon is képes legyen segíteni? Orbán Dávidnak sikerült, de azért lenne három kívánsága.
Egy koldust választottak polgármesternek egy indiai városkában. Ráadásul a férfi továbbra sem akar felhagyni jól jövedelmező foglalkozásával: a kéregetésből befolyt pénzből akar finanszírozni több közösségi beruházást.
Kevés magyar zenész dicsekedhet azzal, hogy életéről musical és film is született. Fenyő Miklóson kívül egyről sem tudok. Őszi koncertjét meg kellett duplázni, különben a rajongók kirobbantják a rock&roll-lázadást. Több mint negyven éve rázza a színpadon a rokit, és még mindig nem unalmas. De mitől nem?
Nem vigyázhat tovább szomszédai gyerekeire reggelente az iskolabusz megérkeztéig egy anya az Egyesült Államokban, mert ez a szabályok szerint engedély nélküli magánnapközinek minősül.
Hamburger, palacsinta, hot dog, spagetti, fasírt, fagylalt. Nem a konyhából, hanem az égből! De tényleg ez a világ legnagyobb találmánya? Étvágygerjesztő mozi minden korosztálynak.
Színes betonkeverők a belváros szívében, kanapé-építés és élő galéria az utcán, hangosan gondolkodó bevándorlók és barlangban daloló kóristák. Ez is Budapest. A zaklatott felszín alatt meghökkentő, szürreális, szórakoztató, provokatív és vicces.
Ha csak egyetlen dolgot változtathatnál meg az életedben, mi lenne az? Miért fontos ez neked? Akkor mi tart vissza? Talán az, hogy most még, vagy már, nem érdemes valami újba belevágni?
Az alfa-hímek minél több nőstényt magukévá akarnak tenni, hogy remek génállományukat a lehető legtöbbször adják tovább. Kiváló magyarázat ez oroszlánoknak, de elég jó ok a pasik félrelépéseire is?
Újabban nem csak a vidéki települések közelébe merészkednek az erdőben élő vadak, egyre gyakrabban fordul elő, hogy budapesti kertes házak portája körül is settenkednek. A rókák, az őzek és a nyestek eleségért kutatnak.
Idén ősszel olyan bolygók fognak átlépni, illetve jegyet váltani, amelyek hatása alól egyik jegy sem tudja kivonni magát. Szerencsére a változások minden jegy számára kedvező folyamatokat indítanak be.
Londonban az ősz beköszöntével is minden napra jut valamilyen izgalmas esemény, legyen az műemlékekkel, történelemmel, divattal vagy gasztronómiával kapcsolatos.
Arnold Schwarzeneggert, Kalifornia kormányzóját nem hatja meg, hogy időközben több mint száz filmes szakember, színész és rendező írta alá azt a petíciót, amelyben Roman Polanski felmentését kérik.
Úgy veszem észre, a pasim mostanában egyre ritkábban kezdeményez, és ha én próbálok közeledni, sokszor visszautasít. Az lehet a gond, hogy 14 évvel fiatalabb nálam?
A norvég, csavart, bogyós és rombuszmintát ettől a szezontól nem csak a kézimunkázni tudók emlegetik majd. A kötött ruhák a késő őszi–téli szezon legszeretnivalóbb darabjai, annak ellenére, hogy kiválasztásuk körülményes. Segítségünkkel megtalálod a tökéletes darabot.
Szépségkirálynő, elismert színésznő és énekesnő – a lapok mégsem a tehetségét méltatják, de még csak nem is a pazar külsejével foglalkoznak. Kapócs Zsóka az elmúlt hetekben magánélete kapcsán került az érdeklődés fókuszába, ráadásul a cikkek nagy része anélkül született, hogy egyáltalán megkérdezték volna. Zsóka igyekszik nem foglalkozni a negatív dolgokkal, ő tudja, mennyit ér, mi, ki a fontos az…
Szépségkirálynő, színésznő és énekesnő – a lapok mégsem ezt méltatják, de még csak nem is a külsejével foglalkoznak. Kapócs Zsóka az elmúlt hetekben magánélete kapcsán került az érdeklődés fókuszába. Zsóka igyekszik nem foglalkozni a negatív dolgokkal, ő tudja, mennyit ér, mi, ki a fontos az életében, és milyen álmokat akar megvalósítani.
A mára egyre szélesebb körben ismert fiatal magyar tervezők mellett az általuk felfedezett és támogatott újgenerációs tervezők is bemutatkoztak a Marie Claire Fashion Days rendezvényen.