2009. július 8. szerda

júl. 8
9:27
A csapatok hallgatni fognak a rajongókra (F1világ)
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh elmondta, hogy a FOTA mindent elkövet majd annak érdekében, hogy a rajongók véleményét is figyelembe véve alakítsák ki a szabályokat a Forma-1-ben, mert meglátása szerint az elmúlt időben elhanyagolták a nézőket.
júl. 8
10:00
A BMW az új dupla diffúzortól várja a sikert (F1világ)
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen tisztában van azzal, hogy mielőbbi drasztikus javulásra van szükségük ahhoz, hogy harcba tudjanak szállni ellenfeleikkel, ám reményei szerint az újítások meghozzák a várt sikert.
júl. 8
11:39
Alonso már tavaly szerződést kötött a Ferrarival (F1világ)
Úgy tűnik, nem az uborkaszezon szülte pletykáról van szó, és Fernando Alonso valóban a Ferrari pilótája lesz a jövő évben az F1-ben, ugyanis az olasz sajtó már tényként közli a spanyol érkezését, a kérdés már csak az, kinek a helyére érkezik, és mikor lesz a bejelentés.
júl. 8
13:51
Schumacher titkai, bánata, kedvencei (F1világ)
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher legutóbbi interjújában visszatekintett forma-1-es pályafutására, és őszintén beszélt arról, mit sajnál a legjobban, melyik bajnoki címe jelent a legtöbbet számára, és mi volt sikerének titka.
júl. 8
16:36
Az új csapatok megvétózhatják a FOTA javaslatait (F1világ)
Miközben mindenki izgatottan várja, hogy megtudja, vajon a Red Bull tartani tudja-e előnyét a Brawnnal szemben a hétvégi Német Nagydíjon, a háttérben még ennél is fontosabb dolgok történnek, ugyanis a csapatok szerdán kezdik meg az egyeztetést a jövő évi szabályokról.
júl. 8
19:21
A FOTA csapatai kisétáltak az FIA üléséről (F1világ)
A FOTA tagjai fogták magukat, és kisétáltak az FIA szerdai üléséről, ahol a jövő évi technikai szabályokról folyt az egyeztetés, így mindenki számára egyértelművé vált, hogy továbbra sincs béke és nyugalom a Forma-1-ben.
júl. 8
21:33
Újraindul a háború a Forma-1-ben (F1világ)
A FOTA tagjai úgy érzik, az FIA ismét veszélybe sodorta a sport jövőjét, miután a Technikai Munkacsoport szerdai üléséről távozniuk kellett, ahol kiderült: még sincs érvényes nevezésük a jövő évre, így nincsen beleszólásuk az új szabályok kialakításába.

2009. július 9. csütörtök

júl. 9
10:45
Tippeld meg a Német Nagydíj befutóját! (F1világ)
Csütörtök éjfélig lehet leadni a szavazatokat a hétvégén megrendezésre kerülő Német Nagydíjra. Az F1világ.hu nagyszabású ingyenes tippverseny játékában te is kipróbálhatod magad.
júl. 9
11:51
A FOTA előveheti a rivális bajnokság terveit (F1világ)
A FOTA alelnöke, John Howett figyelmeztetett, hogy a csapatok még nem vetették el a rivális széria útjára indításának lehetőségét, és készen állnak elővenni a terveket, miután újabb nézeteltérésbe keveredtek az FIA-val.
júl. 9
12:57
Massa úgy érzi, a Ferrarinak fekszik a Nürburgring (F1világ)
A Ferrari pilótája, Felipe Massa már alig várja, hogy pályára gördülhessen a hétvégi Német Nagydíjnak helyet adó Nürburgringen, ahol reményei szerint tovább faraghatnak lemaradásunkon, bár tart az irőjárástól.
júl. 9
14:03
Alonso szülővárosa utcáin száguldozhat (F1világ)
A Renault hivatalosan is megerősítette, hogy szeptember 5-i utcai parádéja, a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso szülővárosában, a spanyolországi Oviedóban kerül megrendezésre.
júl. 9
14:36
Magazin: A Forma-1 zöld pokla (F1világ)
A Nürburgring kétségkívül a Forma-1 történetének egyik leghíresebb, rettegett és imádott versenypályája. Persze a mai Nürburgring nem az a Nürburgring. A régi, az "igazi" 22 kilométeres hosszával valami egyedülállót tudott.
júl. 9
15:09
Esős, hűvös idő várható a Német Nagydíjon (F1világ)
A meteorológusok előrejelzései szerint az időjárás kulcsszerepet kap a szezon kilencedik állomásának helyet adó Német Nagydíjon, ahol hűvös, esős idő fogadja majd a mezőnyt.
júl. 9
16:15
Az FIA visszavágott a FOTA csapatainak (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közleményében megerősítette, hogy a Forma-1-es Csapatok Szövetségének (FOTA) tagjai igenis tisztában voltak azzal, hogy megfigyelőként lesznek jelen a szerdai megbeszélésen, ahol a jövő évi szabályokról folyt az egyeztetés.
júl. 9
16:48
Alonso: Nem igazoltam le a Ferrarihoz! (F1világ)
Fernando Alonsót egyre jobban idegesítenik a jövőjét taglaló híresztelések, és ismét kijelentette, hogy még maga sem tudja, hol folytatja pályafutását, és cáfolta, hogy szerződést kötött a Ferrarival, ahol akár már a jövő évben bemutatkozhat.
júl. 9
18:27
Hamilton: A McLaren közel jár a megoldáshoz (F1világ)
A McLaren brit világbajnoka, Lewis Hamilton szerint csapata kezdi megérteni, hogy mi áll az idei autó gyenge szereplésének hátterében, ami nagyon fontos, hiszen csak így kerülhetik el, hogy hasonló baklövést kövessenek el a jövő évi autó tervezése és fejlesztése közben.
júl. 9
19:00
Bourdais cáfolja, veszélyben lenne f1-es karrierje (F1világ)
Sebastien Bourdias teljesen kiakadt azon hírek hallatán, hogy a hétvégi lesz az utolsó futama a Toro Rosso színeiben, ugyanis a vezetőség már ki is választotta helyettesét, aki a Red Bull újdonsült tesztpilótája, Jamie Alguersuari lesz a szezon hátralévő részében.
júl. 9
20:06
Raikkönen nem adja át a helyét Alonsónak (F1világ)
Kimi Raikkönen cáfolta azokat a feltételezéseket, melyek szerint július végi bemutatkozása a rali-világbajnokságban azt jelentené, hogy többé már nem érdekli a Forma-1, és készen áll az év végén elhagyni a királykategóriát.
júl. 9
21:45
Technikai igazgató nélkül a Red Bull Racing (F1világ)
A Red Bull Racing technikai igazgatója, Geoff Willis egyelőre tisztázatlan okok miatt, azonnali hatállyal elhagyta csapatát, erősítette meg Sebastian Vettel, aki jó eséllyel pályázik a futamgyőzelemre hazai versenyén.
júl. 9
22:48
Melbourne kiszállhat a Forma-1-ből (F1világ)
Az Ausztrál Nagydíj elnöke, Ron Walker figyelmeztetett, hogy amennyiben végérvényesen nem ér véget a huzavona, és továbbra is bizonytalanság uralkodik a Forma-1-ben, nem lesz más választása, mint töröltetni futamát a jövő évi versenynaptárból.

2009. július 10. péntek

júl. 10
8:42
Közel a háború vége a Forma-1-ben (F1világ)
Bár szerdán még úgy tűnt, ismét hadba indulnak a felek, csütörtökön már látszott, hogy csak némi szócsatára hívták egymást, és mindkét oldal azon van, hogy mielőbb pontot tegyen az ügy végére, és az új Concorde Egyezmény aláírásával, szent legyen a béke.
júl. 10
9:15
Ecclestone nyilvános bocsánatkérésre készül (F1világ)
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen arra számít, hogy a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone nyilvánosan is bocsánatot fog kérni a Német Nagydíjon, amiért Adolf Hitler vezetői képességeit méltatta.
júl. 10
10:21
Raikkönen figyelmeztette a Ferrarit (F1világ)
A Ferrari finn világbajnoka, Kimi Raikkönen úgy gondolja, hogy csapatának hamarosan meg kell hoznia a döntést, és át kell csoportosítania erőforrásait a jövő évi autó fejlesztésére, hogy ne kövessék el újra azt a hibát, ami miatt nem tudnak labdába rúgni az idei évben.
júl. 10
11:27
Button felveszi a harcot a Red Bull duójával (F1világ)
Jenson Button tisztában van azzal, hogy egy pillanatra sem szabad leengednie, és továbbra is mindent bele kell adnia, ha meg akarja tartani előnyét a szezon második felében, miközben egyre nagyobb nyomás alatt tartják a Red Bull Racing versenyzői.
júl. 10
12:00
Webber állt az élre az első edzésen a Nürburgringen (F1világ)
Mark Webber magabiztosan szerezte meg az első helyet a Német Nagydíj péntek délelőtti szabadedzésén, ahol nyirkos pálya fogadta a mezőnyt. A Red Bull ausztrál pilótája mögött a bajnokság éllovasa, Jenson Button végzett, akit Felipe Massa követett a Ferrarival.
júl. 10
13:39
A Renault vezére szerint is marad Alonso (F1világ)
A Renault vezérigazgatója, Carlos Ghosn úgy gondolja, hogy Fernando Alonso nem igazol sehova, és a jövő évben is csapatukat erősíti majd az F1-ben, jóllehet az olasz és a spanyol média már ténykélt kezeli, hogy a kétszeres világbajnok a Ferrarinál folytatja pályafutását.
júl. 10
14:12
Vettel köré építi új autóját a Red Bull (F1világ)
A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner elárulta, hogy Sebastian Vettel vezetési stílusára lesz igazítva jövő évi modelljük, ami teljesen érthető, hiszen egyelőre csak az ő helye biztos a jövő évre.
júl. 10
15:18
Legyél Te a Ferrari csapatmenedzsere! (F1világ)
Ha úgy érzed, a Te irányításod alatt csapatod könnyedén megnyerhetné a világbajnoki címet, ne habozz, nevezz, és mutasd meg, mire vagy képes! Elindult menedzser játékunk, ahol Te lehetsz a főnök.
júl. 10
15:51
Hamilton végzett az élen a második edzésen (F1világ)
A McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton állt az élre a Német Nagydíj pénteki második szabadedzésén, ahol ismét nyirkos pálya fogadta a mezőnyt. A világbajnoki címvédő mögött a hazai színekben futó Sebastian Vettel és a bajnoki éllovas, Jenson Button végzett.
júl. 10
16:57
Glock elvesztette versenymérnökét (F1világ)
Timo Glock versenymérnöke, Francesco Nenci már a hétvégi Német Nagydíj előtt elhagyta a csapatot, erősítette meg a Toyota vezetése.
júl. 10
17:30
Vatanen jelölteti magát az FIA elnöki posztjáért (F1világ)
Az egykori rali-világbajnok, Ari Vatanen véget vetett a napok óta tartó spekulációknak, és megerősítette, hogy indulni fog az FIA elnöki pozíciójáért az októberi elnökválasztáson, ám arról semmi hír, kik lesznek az ellenfelei.
júl. 10
18:03
A Ferrari duója nem aggódik a gyenge kezdés miatt (F1világ)
Kimi Raikkönen szerint a pénteki edzéseken látottak nem tükrözik a valós erőviszonyokat, és biztos abban, hogy csapata sokkal jobban fog teljesíteni szombati időmérőn és a vasárnapi versenyen, miután elég gyengén kezdett pénteken a Nürburgringen.
júl. 10
18:36
Hamilton nem vár áttörést a hétvégétől (F1világ)
Annak ellenére, hogy megszerezte az első helyet a délutáni szabadedzésen, Lewis Hamilton tisztában van azzal, hogy az esélytelenek nyugalmával vághat neki a hétvégi futamnak, ahol az időmérőn az első tízbe jutás, a versenyen pedig a pontszerzés lesz a célja.
júl. 10
19:42
Button úgy érzi, a Red Bullnál van az előny (F1világ)
Jenson Button szerint a Brawn közelebb lesz a Red Bullhoz Németországban, mint három hete a Brit Nagydíjon volt, ám azzal is tisztában van, hogy ha továbbra is marad a hideg, nem lesz esélyük a győzelemre.
júl. 10
20:15
Alonso és Buemi új csapattársat kaphat Budapesten (F1világ)
Ha csak nem villant valamit a hétvégén, a vasárnapi lesz Sebastien Bourdais utolsó versenye a Forma-1-ben, ahogy Nelsinho Piquet lába alatt is egyre jobban rezeg a léc, legalábbis ezt beszélik a németországi paddock-ban.

2009. július 11. szombat

júl. 11
9:24
A Red Bullról koppint a Ferrari (F1világ)
Ahogy azt versenyzőik nyilatkozták, egy átlagos nap volt számukra a pénteki a Nürburgringen, ám aki jobban szemügyre vette a Ferrari autóit, az jól láthatta, hogy Felipe Massa számos új megoldást tesztelt a szabadedzéseken.
júl. 11
11:03
Legyél Te az év forma-1-es csapatmenedzsere! (F1világ)
Ha úgy érzed, a Te irányításod alatt csapatod könnyedén megnyerhetné a világbajnoki címet, ne habozz, nevezz, és mutasd meg, mire vagy képes! Elindult menedzser játékunk, ahol Te lehetsz a főnök.
júl. 11
11:05
Rendőrök kopogtattak a kiscsapat ajtaján (F1világ)
A Force India váratlan vendégeket kapott a Német Nagydíj pénteki edzései előtt, ugyanis egyenruhás rendőrök jelentek meg a csapat motorhome-ja előtt és azt követelték, azonnal ürítsék ki az épületet, hogy azt lefoglalhassák.
júl. 11
11:36
Ecclestone: Mosley az év végén visszavonul (F1világ)
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone biztos abban, hogy az FIA elnöke, Max Mosley tartani fogja magát ígéretéhez, és mandátuma lejára után végleg távozik az irányító testület éléről.
júl. 11
12:06
Hamilton az élen az időmérő előtt a Nürburgringen (F1világ)
Lewis Hamilton ott folytatta, ahol a pénteken abbahagyta, és az élre repítette versenygépét a Német Nagydíj szombati edzésén. A McLaren világbajnoka mögött egykori csapattársa, Fernando Alonso végzett a Renault-val, akit a Ferrari brazilja, Felipe Massa követett.
júl. 11
14:18
Loeb szívesen váltaná Bourdais-t a Toro Rossónál (F1világ)
Az ötszörös rali-világbajnok, Sebastien Loeb jelezte a Scuderia Toro Rosso vezetésének, hogy készen áll a szériaváltásra, és szívesen bemutatkozna a Champ Car négyszeres világbajnoka, Sebastien Bourdais helyetteseként a Forma-1-ben.
júl. 11
15:21
Webberé a pole pozíció a Német Nagydíjon (F1világ)
Mark Webber élete első pole pozícióját szerezte meg a Német Nagydíjon, így ő várhatja az élről a holnapi futamon. A Red Bull ausztrálja mögött a Brawn duója, Rubens Barrichello és Jenson Button végzett, míg a hazai sztárnak, Sebastian Vettelnek be kellett érnie a 4. hellyel.
júl. 11
16:27
Hamilton figyelmeztette a Red Bull duóját (F1világ)
Azt követően, hogy kiválóan ment a száraz szabadedzéseken, és az időmérőn mutatott remek szereplése után az ötödik pozícióból rajtolhat, Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy harcba szállhat az élen állókkal, és akár még a dobogóra is felállhat a Nürburgringen.
júl. 11
17:00
Button hihetetlen izgalmakra számít a versenyen (F1világ)
Jenson Button örül annak, hogy a harmadik helyről vághat neki a vasárnapi futamnak, különösen azok után, hogy volt egy pillanat, mikor úgy tűnt, már a második etapban kiesik. A bajnoki éllovas szerint holnap bármi megtörténhet.
júl. 11
17:33
Vettel csalódott, hogy nincs az első sorban (F1világ)
Sebastian Vettel magát hibáztatja azért, hogy nem ő indulhat az élről a holnapi Német Nagydíjon, miután a vártnál gyengébben sikerült utolsó mért köre a szombati időmérőn, ahol végül be kellett érnie a negyedik pozícióval.
júl. 11
17:35
Glock büntetést kapott Alonso feltartása miatt (F1világ)
Timo Glock csak a mezőny végéről vághat neki a holnapi Német Nagydíjnak, miután a stewardok megbüntették Fernando Alonso feltartása miatt. Glock azonban nem sokat vesztett, amúgy is az utolsó sorba kvalifikálta magát.
júl. 11
18:06
Alonso nem bánja, hogy nem került a top10-be (F1világ)
Bár nem sikerült bejutnia az utolsó etapba az időmérőn, Fernando Alonso optimistán várja a folytatást, mert úgy érzi, hogy egy okosan megválasztott stratégiával, könnyedén harcba szállhat a pontszerző helyekért a vasárnapi versenyen.
júl. 11
18:39
Button indul a legkönnyebb autóval - autók tömege (F1világ)
Az idei évtől az FIA minden futamhétvégén nyilvánosságra hozza az autók időmérő utáni tömegét, melyből következtetni lehet arra, ki mennyi üzemanyaggal kezdi meg a futamot.
júl. 11
19:12
Büntetést kapott a Red Bull Racing (F1világ)
A Red Bull Racing 10 000 eurós pénzbüntetést kapott a sportfelügyelőktől, amiért az időmérő második etapjában veszélyt okozott a boxutcában, mikor rossz időben engedte ki Sebastian Vettelt, aki kis híján összeütközött a Williams japán pilótájával, Kazuki Nakajimával.
júl. 11
20:51
A Ferrari eltaktikázta magát az időmérőn (F1világ)
A Ferrari duója bízik abban, hogy egy relatíve gyenge időmérő után, ahol rosszul osztották be az abroncsokat, és az időjárás sem volt kegyes velük, eredményesebbek lesznek a vasárnapi versenyen, ahol céljuk természetesen a pontszerzés lesz.

Keresés