Ismét emelkedni fog az üzemanyagok ára: a benzin 6, a gázolaj pedig 8 forinttal lesz költségesebb szerdától. A múlt heti emeléssel együtt így már újra 420 forint fölé emelkedik az átlagos ár.
A legfrissebb autós hírek feldolgozása közben három nem akármilyen videókra leltünk a világhálón, amelyeket természetesen alább Önök is megnézhetnek. Amennyiben csörgedezik némi benzingőz ereikben, ki ne hagyják hétfő reggeli kedvcsináló gyűjteményünket: biztosak vagyunk benne, hogy mindenki talál magának kedvére valót.
Igaz, a tuning nem a mi műfajunk, ám a most következő alkotást nem tudjuk szó nélkül hagyni. Külön-külön ízletes falat lehet akár az Audi A4, akár az 5-ös BMW, de a Subaru Impreza is, egy szendvicsbe szuszakolva mindet viszont már könnyedén elcsaphatjuk a hasunkat. A britek azonban sosem konyhaművészetükről voltak híresek, épp ezért születhetett meg náluk a német-japán csoda.
Rick Cavallaro úr és csapata új, különös szerzetük megálmodásakor, illetve megépítésekor nem akármilyen célt tűzött ki maga előtt: egy olyan, kizárólag szél által hajtott járművet terveztek, amelynek maximális sebessége állításuk szerint hátszélben elérheti az adott szélsebesség háromszorosát.
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen letölthetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes magazint.
Ismét emelkedni fog az üzemanyagok ára: a benzin 6, a gázolaj pedig 8 forinttal lesz költségesebb szerdától. A múlt heti emeléssel együtt így már újra 420 forint fölé emelkedik az átlagos ár.
Tessék, egy Ford az egyik kedvenc autóm? Megőrültem? Ráadásul a felületes szemlélőnek egy viszonylag szürke Sierra, aminek az utcai változata alig több 220 lóerősnél és eladó példány olyan ritka belőle, mint a fehér holló, vagyis még vágyakozni is butaság utána. Hovatovább az árából simán kijönne egy ugyanolyan évjáratú Ferrari, vagy Bentley is? Ha végigolvassák a cikket, megtudják miért.
Pontosan 50 éve, 1962-ben legenda született Maranellóban, mégpedig a Ferrari 250 GTO személyében, amelyből mindössze 36 példányt készített a patinás olasz gyártó. Mindeközben technikája, formája mind meghaladta a korát. A szép kerek számot ünnepli a Hublot egy igazán különleges karórával.

Épp a minap szolgálhattunk azzal a hírrel, hogy a Seat garázsából a középkategória népes - és nem mellesleg erős - mezőnyébe érkezik az új generációs Leon, most pedig már frissebb és bővebb információhalmazzal szolgálhatunk. Noha a hivatalos debütálás a Párizsi Autószalonon lesz esedékes, a gyártó már közzétette az autóról és annak sportverziójáról készült fotókat és adatokat.
A nagyközönség előtt csak a szeptemberi Párizsi Autószalonon fog bemutatkozni, de a Nissan már most fellebbentette a fátylat a Nissan Note új generációjáról. A kis egyterű az eddigi irányvonalat letisztultabb köntösben viszi tovább.
A legfrissebb hírek szerint komoly esély van arra, hogy a januárban bemutatott Lexus LF-LC tanulmány gyártásba kerül. A 2+2 üléses, kétajtós kupé az SC második generációjának búcsújával megjelent űrt pótolná be a palettán.
Mint azt Dieter Zetsche, a Mercedes-Benz döntéshozója a napokban megrendezett raststatti konferencián elmondta, a márka terjeszkedése lassan újabb üteméhez ér, s az offenzíva különös figyelmet igyekszik fordítani a kompakt modellek további szerepvállalására.
Szinte még meg sem száradt a festék az Opel új sportkompaktján, az Astra OPC-n, máris a legnagyobb ellenféllel kell szembenéznie. A brit EVO magazin arra volt kíváncsi, hogy a két, hasonló képességekkel rendelkező sportgép az egyszerű gyorsulási próbán mit tud egymás ellen. Az eredményt lentebb eláruljuk.
A vásárlók Audi iránti bizalma végtelen lehet, hiszen a márka megnyitotta első digitális autószalonját, ami a hivatalos közlemény szerint ötvözi a virtuális világ, és az ügyfélorientált gondolkodásmód minden előnyét, valójában pedig a vásárlók úgy hoznak majd döntéseket, hogy magát a terméket csak képernyőkön, vagy éppen részegységeiben látják.

A Toyota GT86 születésének okai mindenképpen megsüvegelendők, a gyártó ugyanis élvezhető és feledhetetlen sportautót szeretett volna gyártani, miközben az ár többek számára is megengedheti a vásárlást. Ezúttal pedig keményebb, fickósabb verzióval bővül a repertoár, méghozzá a britek kapnak egyelőre a kompromisszummentesebb GT86-ból.
Bár csak az orr egy részletéről lebbenti fel a fátylat, de a napokban ízelítő videót tett közzé a gyártó a Mazda6 új generációjáról. A Takeri tanulmány formáit szériába hozó középkategóriás nagyon ígéretesnek tűnik.
Bármennyire is meggyőző koncepció még ma is, a Honda CR-V a jelenlegi formájában már jó ideje közöttünk van, így pedig megérett a generáció-váltásra. Jól tudja ezt a Honda is, aki a modell új, immár negyedik generációját most hivatalosan is leleplezte.
A Renault nemrégiben frissítette népszerű családi családjának tagjait. A kétféle hosszban elérhető típus első ráncfelvarrott verziója egy rövidebb, ötszemélyes kivitel személyében már meg is érkezett szerkesztőségünkhöz, mégpedig a régi ismerős, ám átdolgozott 1.5 dCi motorral a motorházteteje alatt.

A spanyol autóipar szerepe a koncepció nélkül maradt Seat-tól eltekintve mindeddig jelentéktelen volt, azonban most az Aspid elnevezésű márka valódi mediterrán virtust csempészhet az utakra, ráadásul a „Legyőzetetlen” rögtön a szuperautók piacán készül csípős gumifüsttel megkeseríteni a konkurensek felhőtlen mindennapjait.
A környezettudatosságra való törekvés minden autógyártónak kutya kötelessége, hiszen a szigorú korlátozások zsebbevágó adóterhekkel kecsegtetnek, amennyiben a modellpaletta átlagos széndioxid-kibocsátását nem sikerül egy adott szint alá szorítani. Az intézkedés persze álságos, hiszen a kvótákat a globális helyzet változtatása nélkül adják-veszik, miközben még a szuperautók gyártóinak kínálatában…
Noha már több ízben is papírra vetettük a legendás német versenypálya, a Nürburgring manapság nehéz sorsát, ezúttal szintén arról kell beszámolnunk, hogy a méltán híres aszfaltcsík üzemeltetője felett pénzügyi nehézségek miatt sötét felhők gyülekeznek. A baj valós és nagy, akár a Forma-1-es futam is kimaradhat a jövőben.
A Fiat lelkesen nevezi be kéthengeres turbómotorját újabb és újabb kategóriákba, így a kisebb modellekben való debütálás után már az egy mérettel feljebb sorolandó modellekbe is becsúszik, mint alapmotor. A Panda és a Punto után most az Alfa Romeo MiTo motorházában mutatkozik be a TwinAir Turbo.

A Lexus a jelek szerint folytatja csúcsmodellje, az LS viszonylag rövid ciklusát: az átlagosan hatévente megtörténő generációváltás a hónap végére válik ismét esedékessé – a lepel július 30-án San Francisco-ban fog lehullni.

Langyos szél túr a hajamba, s a távolból mennydörgés zaja sejteti, hogy hamarosan fejem fölött is gyűlni fognak a sötét felhők. Az ég egyre hangosabban zeng, a vihar közeledik, majd hirtelen tovahalad, miközben egy pillanatra átérzem és élvezem tombolását. Aztán csak bámulom magam előtt az országutat, sóvárogva a heves zivatar után.

„Ez a világ legjobb autója!” – kiált még utánunk az összehasonlításunk egyik tesztalanyát átadó forgalmazó lelkiismeretes munkatársa, mielőtt kihajtanánk a telephely kapuján. Az elfogultságtól sem mentes kijelentés persze már a első métereken elgondolkodtató, hiszen értékarányos szemlélet mellett a Mazda CX-5, vagy éppen a Volkswagen Tiguan sokoldalúságával, praktikumával, kényelmével,…
Meglepő, de megalapozott ötletről tett bejelentést a minap Ulrich Bez, az Aston Martin vezére: a jövőben a motorokat illetően szeretnének ők is valamelyest a downsizing irányába elmozdulni, amelyhez a Toyota segtségét kérnék. A japán-brit baráti viszony ráadásul nem is újkeletű, hiszen a Toyota iQ és az Aston Martin Cygnet testvérisége már évekkel ezelőt megalapozta a két gyártó közti…
Langyos szél túr a hajamba, s a távolból mennydörgés zaja sejteti, hogy hamarosan fejem fölött is gyűlni fognak a sötét felhők. Az ég egyre hangosabban zeng, a vihar közeledik, majd hirtelen tovahalad, miközben egy pillanatra átérzem és élvezem tombolását. Aztán csak bámulom magam előtt az országutat, sóvárogva a heves zivatar után.
A horvát Rimac az autóipar egy vadonatúj szereplője, ami a tavalyi Frankfurti Autószalonon az elektromos autók szekciójának egy eldugott sarkában mutatkozott be. Az eseményen magunk is jelen voltunk, de a látványos, ám látványosan gyermekcipőben is járó koncepció alig ragadta meg a figyelmünket, s minderre csak rákontráztak azok a számadatok, amik legfeljebb promóciós nagyotmondásnak voltak…
Az esti utcák kihaltak és hűvösek, s a levegő csak akkor lesz még fagyosabb, amikor egy géppuska ropogása az édesdeden alvó csecsemők ágyáig is elhatol, hogy végül mindenkinek riadtan nyíljon tágra a szeme. A tár végül szomorú kattogással ürül ki, miközben a töltényhüvelyek olyan szeretetreméltó csendüléssel esnek az útra, ahogyan a kiskanál a reggeli kávé csészéjéhez verődik. A rövid közjáték…
A Honda a napokban adott zöld utat a legújabb Civic generáció csúcsmodelljének. A Type-R utódja szakít a hagyományokkal: a hírek szerint turbómotort kap.
Alig két hónapja a Porsche néhány fotó kíséretében lerántotta a leplet leggyorsabb szuperautójáról, a rövidesen érkező, jövőbemutató és méregdrága hibrid 918-ról, mi pedig természetesen minden ismert információt azonnal megosztottunk Önökkel. A németek azóta rendületlenül tesztelik a fenevadat; természetesen hol máshol, mint a legendás Nürburgring több mint 20 km-es aszfaltcsíkján. És hogy ki ül a…
A Ford hivatalosan bejelentette, hogy a Focusban debütált 1-literes, háromhengeres turbós benzinmotorja októbertől beköltözik a C-Max és a Grand C-Max kompakt egyterűek motorházteteje alá. Apró érdekesség, hogy mivel utóbbi, hosszabb típus 190 ezer forintos felár ellenében hétszemélyes kivitelben is megrendelhető, a hétüléses Grand C-Max 1.0 EcoBoost esetében esik a jelenlegi autópiac legkisebb…