Az elmúlt héten az autósoknak jó híreket kézbesíthettünk, hiszen a kétszer csökkent üzemanyagárak kedvezőbb viszonyokat hoztak, ám szerdától még tovább esnek, akár a benzint, akár a gázolajat vesszük figyelembe. Olyannyira, hogy az árak 2013-as mélypontra kerülnek a 8-8 forinttal történő mérséklést követően.
Nemrégiben a Dacia élőben is bemutatta a Dealer Team új versenygépét, mellyel Mattias Andersson fog csatázni a svéd túraautó-bajnokságban. A svéd versenyző sokat vár a román népautótól, hisz már csak egy győzelem választja el a százas jubilálásig. Vajon a hazai harcosnak sikerülni fog a dobogó legfelső fokáig terelni a márkahű kék-fehér egyenruhájában pompázó Dacia STCC Edition-t, vagy visszasírja…
Ahogy a szabómester különleges öltönyei és a konfekcióméretben kapható melegítők között óriási szakadék tátong, úgy ás gödröt a Jaguar önmaga és konkurensei közé. A kommersz értékeken ugyanis könnyedén felül tudnak emelkedni az egyedi alkotások, noha funkcionális vagy éppen minőségbeli különbségek nem is feltétlenül állnak közöttük.
A Porsche 911 hihetetlen sikertörténete immáron 50 évre nyúlik vissza, a zuffenhauseniek pedig méltóképp emlékeznek meg a jubileumról. Ezúttal egy versenyautóról készült videóval további meglepetést is kapunk az ünnepi csomagban.
A ZF szakvéleményével talán nem is érdemes szembemenni, ha a váltók fejlesztésére terelődik a szó, hiszen a legelismertebb gyártók beszállítójánál aligha létezik avatottabb a témában.
A Rolls-Royce háza táján a manufaktúra érdeke is, hogy a széleskörű választékból mégiscsak olyan kombinációk kerüljenek ki az utakra, melyek az ízlésesség határain belül a márka jó hírnevét is öregbíteni képesek. Talán ennek is köszönhető, hogy a gengszteres matt fekete limuzinokkal szemben rózsaszín óriások viszonylag ritkán bukkannak fel, noha kétségünk sincs afelől, hogy a hasonló fényezések…

Noha az elején még szuperautós magasságokban szálltak az Alpine mérnökei, ma már a szériához közeledve egyre józanabb információk látnak napfényt az autóval kapcsolatban. Az Alpine A110 utódáról Carlos Tavares, a márka egyik frontembere osztotta meg az újabb morzsákat.

Jön a tavasz, a kertekben már nyílnak a virágok, és ezzel együtt kerülnek napvilágra a hó, no meg a jég fogságából szabadult utakon tátongó hatalmas kátyúk. Nem kérdés, a kemény tél után borzasztó a hazai helyzet kátyúügyben.
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.

Sokszor felmerül bennünk a kérdés, hogy vajon mi is az oka a mindennapokban tetten érhető kilátástalanságnak, miközben már a közvetlen környezetünkben is sokhelyütt a fejlődés csírája nyílik és bíztató jövőkép sejlik fel. A gondjainkat igencsak könnyelműen a legegyszerűbb a gazdasági környezet viszontagságaira, vagy éppen a politikai erők hektikusságára fogni, pedig a valós problémák sokkal…
A hírhedt Renault Clio R.S. történelme során eddig még nem volt példa kombi sportváltozatra, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legújabb felvonás érkezését megelőzően mindösszesen egyetlen Clio-generációt vértezett fel a Renault puttonnyal. Az új Clio kombi viszont nemrég hazánkban is bemutatkozott a háromajtós sportváltozattal egyetemben, egy merész francia formatervező pedig a két modellt…
A brit autós szaklapok szerint - akik különösen szoros kapcsolatban állnak hazai márkáikkal – elképzelhető, hogy a jövőben egy akár 600 lóerős, versenypályákra hangolt, mégis utcai Jaguar F-Type modellel találkozhatunk, továbbá annak is igen nagy a valószínűsége, hogy rövidesen a kétajtós típus kupéváltozata is bemutatásra kerül, amely főként az új Porsche Cayman ellen kívánna harcba szállni.
Egyre több vásárlót foglalkoztat az abroncsvásárlások során – ami a napokban/hetekben különösen aktuális – a gumikon elhelyezett DOT szám, ami a gyártás időpontját hivatott jelezni. Egyes elméletek szerint kizárólag az aktuális, vagy az azt megelőző évben gyártott abroncsokat szabad megvenni, ám ez a valóságban nem így van - erről szól a Magyar Gumiabroncs Szövetség tájékoztatója is.
Az elmúlt héten és hétfőn is jó híreket kézbesíthettünk az autósoknak, hiszen a folyamatosan csökkenő tendeciát mutató üzemanyagárak kedvezőbb viszonyokat hoztak, ám péntektől még tovább esnek, akár a benzint, akár a gázolajat vesszük figyelembe. Olyannyira, hogy az árak a ma beállt mélypontot még mélyebbre ássák a 6-6 forinttal történő mérséklést követően.
Nem szokás a széntüzelésű erőművek hatásfokát a személygépjárművek motorjainak képességeihez viszonyítani, már csak a méretek jelentősebb különbözősége miatt sem, azonban az elektromos autózás beköszönte szinte vonzotta magával az összehasonlítást. Az eredmény meglepő, a modern erőművek hatásfoka bizony csekélyebb a belsőégésű motorokénál.

Az Opel immáron harmadszor hívja a Hungaroringre a márka híveit, akik a legújabb modellek mellett a villámosok izgalmasabb, ritkán látható finomságaiba is belekóstolhatnak. A családi nap egyik aktualitása az Opel versenysportba való visszatérése, a másik pedig ezúttal a közlekedésbiztonság lesz.

A Toyota újra sportosra váltott. Az egy-két évtizede még elragadó sportmodelleket gyártó japán márka az elmúlt néhány évben a leghűvösebb vérmérsékletet mutatta – de most újra erőt gyűjtöttek. Nem csak a GT86 és a Lexus modelljeibe, de a konvencionálisabb típusokba is beköltözött egy kisördög.

A napokban belső forrásból szivárgott ki egy valósnak tűnő információ a BMW első teljesen elektromos szériamodelljével, az i3-mal kapcsolatban: az ötajtós típus végleges változata állítólag már július legvégétől, vagy augusztustól megrendelhető lesz, tehát a zöld gondolkodású, tehetős potenciális ügyfelek még a nyár folyamán befizethetnek álmukra.
Olyannyira az SUV-k korát éljük, hogy manapság a divatos hobbiterepjárók jóformán fontosabb projektté léptek elő, mint a hagyományos modellek. A BMW nemrégiben az X6-os kistestvérével mutatta meg, milyen széles palettát tud kínálni, a csillagosok pedig a GLA-val frissítenék a vérvonalat.
Tudjuk jól, hogy a világ legtehetősebb emberei számára teljesítményből sosem elég, amennyiben autókról van szó – legalábbis erre engednek következtetni a gyártók sportmodelljei, amelyek egyre csak erősödnek. A Bugatti irdatlanul magasra helyezte a lécet az 1200 lóerős Veyron Super Sport-tal, a Ferrari és a McLaren pedig szintén közelítik az ezer lóerős álomhatárt legfrissebb szuperautóikkal.

A Polk intézet közölte záró adatait a 2012-es globális újautó-eladásokról, s ennek alapján hivatalosan is a Ford Focus bizonyult a világ legnépszerűbb személyautójának.
A TISPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) évente több alkalommal nemzetközi közúti ellenőrző akciókat szervez, melyeket a csatlakozó 29 ország területén egyidejűleg, egységes céllal hajtanak végre a felügyeleti szervek. Minden egyes kampány egy-egy kiemelt közlekedésbiztonsági kockázatú jogsértő cselekmény, vagy jelenség visszaszorítására irányul.
Az autóipar kínai fellegvárában egy újabb gyártó lép a világot jelentő deszkákra, ami az ismeretlenségből rögtön a legendák csarnokáig is felemelkedhet. Az Icona kezében ugyanis minden megvan, ami a sikerhez kellhet, hiszen az olasz tervező stúdió gyökerei szenvedélyességről árulkodnak, miközben a Ferrari volt motortervező mérnöke, Claudio Lombardi a szilár műszaki alapokhoz szükséges tudást hozta…

A párizsi bemutatón olyan hangosan lüktetett a zene, hogy a saját gondolatainkat sem hallottuk, de egy V12-es motor üvöltése még ebből a káoszból is képes volt kicsengeni. Sötétben, vakuk villanása közepette repült a színpadra a Lamborghini újdonsága, melynek egy nappal korábban gyakorlatilag még a létezéséről sem tudtunk. A cég 50 éves jubileumára készült autó volánja mögül Stephan Winkelmann, az…

A Range Rover Evoque napjaink keresett prémium hobbiterepjárója, ám hamarosan újabb riválist kap, mégpedig egyenesen wolfsburgból. A manapság divatos szegmenst a CrossBlue tanulmánnyal célozza meg a VW, hogy még tovább bővítse népes modellpalettáját.

A versenypályák és a vörös szőnyegek a szuperautók természetes élőhelyei, ám az is elképzelhetetlen, hogy a sebesség és lóerők után vágyakozó srácok falán ne legyen róluk néhány látványos kép. A McLaren ezúttal csodás fotógalériával hozakodott elő, hogy a P1 a lehető legtöbb képernyőre kúszhasson be látványos háttérként.

A Genfi Autószalonon már több álom is valóra vált: az 50 éves Lamborghini legerősebb modelljével ünnepelte jubileumát, a Porsche a 911 fél évszázados történelme felett hullajtott örömkönnyeket a GT3-mal, a Ferrari pedig majd’ 1000 lóerővel utasított maga mögé mindenkit. A legvadabb vágyakat azonban az Italdesign stúdió hozta elérhető közelségbe.