Alig egy hónapja igencsak pozitív érzelmekkel távoztunk a Suzuki Ignis hazai menetpróbájáról, a Suzuki ugyanis ismét bebizonyította, hogy remek kisautókat képes készíteni: az új, alig 3,7 méter hosszú Ignis formája abszolút egyedi, az autó kívül kicsi, miközben belül nagy, telis-tele ügyes ötletekkel, és nagyon alacsony tömege révén látszólag egyszerű 1,2 literes szívó alapmotorja is parittyaként…
Szerdától folytatódik az üzemanyagok árának csökkenése. Az elmúlt héten a benzin ára 8 forintot csökkent, most pedig folytatódik a trend: három forinttal lesz olcsóbb a klasszikus üzemanyagfajta. Ezúttal azonban a gázolaj is felveszi a kesztyűt: 5 forintos literenkénti csökkenéssel igyekszik utolérni a kedvezőbb árú hajtóanyagot.
Miután szakított évtizedes kötelékével, mint Rozsomák Farkas, Hugh Jackman még több időt fordíthat új mozikban való tündöklésre – a legfrissebb hírek szerint pedig egy új produkcióban kaphat főszerepet, méghozzá az autóipar egyik legnagyobb, de kétségtelenül legkarakteresebb egyéniségének szerepében.
Forma-1-ből érkező turbómotor, több mint 1000 lóerő, 11000-es fordulatszámhatár, hibrid hajtás és 900 milliós árcédula. Elképesztő adatokat tudtunk meg a Mercedes-AMG érkező hiperautójáról, a versenytechnikának viszont ára is lesz: 50 ezer kilométerenként felújítást kíván majd a hajtáslánc.
A luxuskategóriákban manapság már nem mindig elég egy látványos formaterv és néhány finom extra, hiszen a vásárlók igazi exkluzivitást és egyediséget szeretnének a pénzükért. Vannak gyártók, akik ezt világújdonságnak számító technológiai megoldásokkal, részletes személyre szabási lehetőségekkel vagy éppen egyéb szolgáltatásokkal biztosítják. A Land Rover az új Range Rover Velar esetében egy svájci…
Már régóta nem titok, hogy hamarosan érkezik a Porsche első teljesen elektromos modellje, mely a Mission E koncepció formáit és megoldásait örökli majd meg, amivel bizony rögtön a piac egyik, ha nem a legfejlettebb villanyos négykerekűje lesz. Mostanra ráadásul már az is biztossá vált, hogy az újdonság több teljesítményszinten is elérhető lesz majd, és egyéb finomságokkal is készülnek a németek.
A vadonatúj 5-ös sorozatot nemrég mutatta be a BMW, és bár a teljes értékű M verzió leleplezésére még várnunk kell, az M550i xDrive képében már most gyorsabb minden eddigi elődjénél az autó – leszámítva az előző generációs M5 búcsúztatására elkészített, mindössze 200 példányban létező Competition Edition különkiadást. A vadonatúj változat azonban már a küszöbön várja a nagy belépőt, és ahogyan…
A Genfi Autószalonra a Jeep is nagy újdonsággal készült: bemutatta a Compass új generációját. Ennek köszönhetően Jeep kínálata az idei évtől így immár Európában is öt tagot fog számlálni.
Szerdától folytatódik az üzemanyagok árának csökkenése. Az elmúlt héten a benzin ára 8 forintot csökkent, most pedig folytatódik a trend: három forinttal lesz olcsóbb a klasszikus üzemanyagfajta. Ezúttal azonban a gázolaj is felveszi a kesztyűt: 5 forintos literenkénti csökkenéssel igyekszik utolérni a kedvezőbb árú hajtóanyagot.
Miután szakított évtizedes kötelékével, mint Rozsomák Farkas, Hugh Jackman még több időt fordíthat új mozikban való tündöklésre – a legfrissebb hírek szerint pedig egy új produkcióban kaphat főszerepet, méghozzá az autóipar egyik legnagyobb, de kétségtelenül legkarakteresebb egyéniségének szerepében.
Alig egy hónapja igencsak pozitív érzelmekkel távoztunk a Suzuki Ignis hazai menetpróbájáról, a Suzuki ugyanis ismét bebizonyította, hogy remek kisautókat képes készíteni: az új, alig 3,7 méter hosszú Ignis formája abszolút egyedi, az autó kívül kicsi, miközben belül nagy, telis-tele ügyes ötletekkel, és nagyon alacsony tömege révén látszólag egyszerű 1,2 literes szívó alapmotorja is parittyaként…
Miközben próbál felnőni a Model 3 sikeréhez, mint igazi tömeggyártó, valójában még nagyobb terveket dédelget a kizárólag elektromos autókat készítő Tesla. A hírek szerint a középkategóriás szedán alapjain rövidesen bemutatkozik a közepes SUV, amely egészen könnyen válhat a márka legnépszerűbb modelljévé.
A vadonatúj Volvo XC60 éppen egy hete mutatkozott be, és már a leleplezés napjától lehetőségük van megrendelni a vásárlóknak – akár hazánkban is. Ennek megfelelően természetesen már a részletes árlista is rendelkezésre áll, amit mindenképpen érdemes megvizsgálnunk, ugyanis a nagyobb testvérek tudását egy az egyben átvevő közepes SUV bizony joggal pályázik kategóriájának trónjára. A kérdés már csak…

A Volkswagen genfi standjának középpontjában a szépséges Arteon állt, ami az új Passat alapjait felhasználva a sikeres (Passat) CC utódjaként hivatott rövidesen piacra lépni, azonban több érdekességet is tartogat Genfben a kilátogatók számára a márka: például az új Golf R-t, ami a Golf család ráncfelvarrásának keretében frissült fel, és kínálata opcionálisan a Performance csomaggal gyarapodott.
Praktikum, helykínálat, egyszerűség: korábban nagyjából ennyit várhattunk el egy kisbusztól, azonban mostanra már annyit fejlődött az autóipar, hogy ezekben a kategóriákban is szükség van némi pluszra ahhoz, hogy előnyt tudjanak szerezni a gyártók az ellenlábasokkal szemben. A lényeg persze továbbra is az előbb említett három tulajdonság biztosítása, azonban a Citroёn SpaceTourer is bizonyítja,…
A Porsche a sikeres Cayenne luxus-SUV következő, immár harmadik generációját bármikor bejelentheti, hiszen a Cayenne jelenlegi szériája már hosszú-hosszú évek óta piacon van, és a vérfrissítés elkerülhetetlen, hiszen hiába remek autó még mindig, a kategóriában óriási a harc, és azért már érződik rajta a kor. Egyesek a napokban is tartó Genfi Autószalonra várták a leleplezést, azonban a Porsche…
Az új Hyundai i30 csúcsváltozatot kap: N utónéven hamisítatlan sportkompaktot készít a koreai vállalat. A típus fejlesztése már az utolsó simításokhoz közeledik, melynek keretében az újdonságot éppen jeges/havas körülmények között tesztelik Svédországban, méghozzá nem is akárhogyan. Mindezt most videón is megtekinthetjük.
A Zöld Pokolként is emlegetett, mára legendássá vált Nürburgring Nordschelife körrekordjáért már hosszú évek óta folyik a küzdelem az autógyártók között, ám talán a Lamborghini Huracán Performante legutóbbi csúcsa kavarta fel leginkább az indulatokat, ugyanis sokan csalással vádolják az olaszokat. James Glickenhaus autógyűjtő, és az SCG (Scuderia Cameron Glickenhaus) márka egyik alapítója…
Bizonyára sokan egyet értünk abban, hogy a Volkswagen formatervezői lenyűgöző munkát végeztek a Genfi Autószalonon leleplezett Arteon modellel, amely a (Passat) CC egyenes ágú utódjának tekinthető. Elődjéhez hasonlóan az Arteon is az aktuális Passat alapjaira épül, ám formáját tekintve szinte semmi köze nincs a Passathoz.
A Volvo hatalmas erőkkel készül az elektromos jövőre: mostantól – illetve már a 2014-ben bemutatott új XC90-től – minden újonnan érkező modelljük palettáján legalább egy konnektorról tölthető hibrid változat helyet kap majd, és 2019-ben bemutatják első teljesen villanyos típusukat is. Eddig nem túl sok információval szolgáltak nekünk a két év múlva érkező újdonsággal kapcsolatban, de a Genfi…

Jó hír az autósok számára, hogy a MOL tegnap bejelentette, ezen a héten a szerdai után még egyszer csökkenni fognak Magyarországon az üzemanyagárak. A szokásos péntek helyett ezúttal szombaton, vagyis holnap fog életbe lépni az árcsökkentés, hiszen a március 15-i munkaszüneti nap miatt egy nappal eltolódott a ‘menetrend'.
A Volkswagen, a Toyota vagy épp a BMW nem más az autórajongó számára, mint a hamburger, a rántott hús és a marhapörkölt a kulináris élvezetek hódolójának. Persze ezúttal sem holmi bécsi szeletért jöttünk, libamájjal tálalt, parmezánnal meghintett szarvasgombás rizottó hallatán fut össze a nyál a szánkban – talán így írható le a legközérthetőbben, mennyire ínycsiklandó falatnak számít cikkünk…
A McLaren Genfben leleplezett vadonatúj modellje elképesztő képességekkel lett felruházva. A 720S menetteljesítményei már-már a szuperautók mezőnyébe emelik az autót, az angolok azonban nem elégednek meg ennyivel. Akárcsak a 650S-ből, az újdonságból is elkészül majd az úgynevezett Long Tail, azaz LT jelű változat, amely nem csak erősebb, hanem könnyebb és fürgébb is lesz – persze még várnunk kell…
Szinte hihetetlen, de már több mint 3,5 éve mutatkozott be a Porsche 918 Spyder sorozatgyártású változata. A németek hibrid szuperautójából ráadásul 2015-re elkészült mind a 918 darab, így igencsak nehéz helyzetben lehetnek azok, akik minden áron szeretnének a garázsukban tudni egy példányt – persze a „használtpiacon” mindig találni egyet-egyet, természetesen csillagászati áron. A fény azonban…
A Volkswagen már gőzerővel teszteli a Polo vadonatúj, 10. generációját, ami immár biztossá vált, hogy még idén bemutatkozik: a legfrissebb hírek szerint a kisautót a németek a szeptemberi Frankfurti Autószalonon fogják leleplezni.
Eddig nem volt könnyű dolga annak, aki egy megfelelően motorizált benzines Renault Kadjarra vágyott, ugyanis a franciák különben remek, kiváló ár/érték arányú közepes méretű crossoveréhez mindeddig egyetlen benzinmotor volt elérhető a 130 lóerős 1,2 literes turbós 4-hengeres képében, amelynek bár papíron korrektnek tűnnek a specifikációi, a kis ‘egykettes’ azért elég lagymatagul mozgatta a nem…

Üdvözöljük a józan autózás felső határán! Ennél több egyszerűen nem kell, mint amit a vadonatúj 530i kínál: luxusautós finomság, izmos motor 7-8 literes fogyasztással, végtelen kényelem, maximális biztonság és olyan opciók, amelyet eddig csak sci-fikben láthattunk. Az új 5-ös mesteri, ezt valahol el is várjuk tőle. De vajon a tökéletességre törekvés nem megy a karakter rovására? Maradt még élmény…

Az elmúlt években, évtizedben megfigyelhettük, hogy a gyártók egyre több kategóriában kívánnak részt venni, és néhány esetben már-már követhetetlennek bizonyulnak a modellpaletták. Ez pedig különösen igaz a prémiumgyártók esetében, hiszen általánosságban elmondható, hogy a prémiummárkák rendkívül széles modellpalettável rendelkeznek, s még közöttük is kiemelkedik a BMW, valamint a Mercedes-Benz.

Szerény véleményünk szerint nem sok értelme van az eszetlenül erős motorokkal felvértezett SUV, vagy ha úgy tetszik, crossover modelleknek, hiszen terepjárásra nem valók, sportautónak viszont nehezek, magas a súlypontjuk és kissé darabosak. Mindezt pontosan tudják a gyártók is, csakhogy nem igazán érdekli őket, és valljuk be, minket sem érdekelne: a vásárlók jó étvággyal ‘fogyasztják’ ezeket a…
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Lotus Elise egy valóságos autóipari túlélő modell, hiszen a könnyű építésű kétüléses sport-/élményautót kis gonoszsággal gyakorlatilag változatlan formában árulják a britek 1996-os debütálása óta, vagyis több, mint 20 éve.
Egy raliversenyző, egy gyors autó, egy versenycsapat és egy… bobpálya. A Subaru, a Prodrive és Mark Higgins nagyot álmodott, ugyanis a papíron is igencsak izgalmasnak hangzó tervüket a gyakorlatba is átültették, aminek a végeredménye egy rendkívül látványos, ám az autók szerelmeseinek egyben kissé fájdalmas videó lett. Az úriember ugyanis végigment egy olasz bobpályán a japán négykerekűvel, aminek…
Úgy tűnik, hogy a Volkswagennek nem sikerült sokáig titokban tartania a vadonatúj Polo formáit, a napokban ugyanis lencsevégre kaptak egy prototípust, amin szinte semmilyen álcázás nem volt. Noha biztosra egyelőre semmit nem vehetünk, jó esély van rá, hogy valóban a kész kisautót láthatjuk a fotókon, hiszen a németek már gőzerővel tesztelik a Polo vadonatúj, 10. generációját. A legfrissebb hírek…
Mára már nem is kérdéses, hogy a jövőt az önvezető autók határozzák majd meg: a gyártók mindenek előtt kevesebb balesetet, minden eddiginél nagyobb luxust és hasznosan tölthető időt ígérnek az autonóm autók megjelenésével – persze a vezetés szerelmesei okkal lehetnek bosszúsak, de egy jó ideig azért még biztosan átvehetjük majd az irányítást. Legutóbb a BMW és a partneri kapcsolatba lépő Nvidia és…