Szerény véleményünk szerint nem sok értelme van az eszetlenül erős motorokkal felvértezett SUV, vagy ha úgy tetszik, crossover modelleknek, hiszen terepjárásra nem valók, sportautónak viszont nehezek, magas a súlypontjuk és kissé darabosak. Mindezt pontosan tudják a gyártók is, csakhogy nem igazán érdekli őket, és valljuk be, minket sem érdekelne: a vásárlók jó étvággyal ‘fogyasztják’ ezeket a…
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Lotus Elise egy valóságos autóipari túlélő modell, hiszen a könnyű építésű kétüléses sport-/élményautót kis gonoszsággal gyakorlatilag változatlan formában árulják a britek 1996-os debütálása óta, vagyis több, mint 20 éve.
Egy raliversenyző, egy gyors autó, egy versenycsapat és egy… bobpálya. A Subaru, a Prodrive és Mark Higgins nagyot álmodott, ugyanis a papíron is igencsak izgalmasnak hangzó tervüket a gyakorlatba is átültették, aminek a végeredménye egy rendkívül látványos, ám az autók szerelmeseinek egyben kissé fájdalmas videó lett. Az úriember ugyanis végigment egy olasz bobpályán a japán négykerekűvel, aminek…
Úgy tűnik, hogy a Volkswagennek nem sikerült sokáig titokban tartania a vadonatúj Polo formáit, a napokban ugyanis lencsevégre kaptak egy prototípust, amin szinte semmilyen álcázás nem volt. Noha biztosra egyelőre semmit nem vehetünk, jó esély van rá, hogy valóban a kész kisautót láthatjuk a fotókon, hiszen a németek már gőzerővel tesztelik a Polo vadonatúj, 10. generációját. A legfrissebb hírek…
Mára már nem is kérdéses, hogy a jövőt az önvezető autók határozzák majd meg: a gyártók mindenek előtt kevesebb balesetet, minden eddiginél nagyobb luxust és hasznosan tölthető időt ígérnek az autonóm autók megjelenésével – persze a vezetés szerelmesei okkal lehetnek bosszúsak, de egy jó ideig azért még biztosan átvehetjük majd az irányítást. Legutóbb a BMW és a partneri kapcsolatba lépő Nvidia és…
A jelenleg futó Peugeot 508-as bizony már nem fiatal, hiszen a 2014-es – egyébként jól sikerült – frissítést leszámítva immár hét éve van piacon, amivel kategóriájának második legöregebb tagja, közvetlenül a szintén a PSA-hoz tartozó Citroёn C5 után. Azonban még utóbbi szinte biztosan utód nélkül marad, az oroszlános márka jövőre bemutatja középkategóriásának legfrissebb generációját, mellyel…
A klasszikus, hátsókerékhajtású, orrmotoros sportautókat gyártó angol TVR-t sokan gyászolták, amikor kiderült, hogy anyagi gondok miatt nem tudnak több autót készíteni. Tavaly aztán felcsillant a remény, és úgy tűnik, a láng azóta sem aludt ki, ugyanis azok a szerencsések, akik korábban befizették a kezdőrészletet a szeptemberben bemutatkozó újdonságra, már láthatták is azt egy privát…
Alig egy hónapja igencsak pozitív érzelmekkel távoztunk a Suzuki Ignis hazai menetpróbájáról, a Suzuki ugyanis ismét bebizonyította, hogy remek kisautókat képes készíteni: az új, alig 3,7 méter hosszú Ignis formája abszolút egyedi, az autó kívül kicsi, miközben belül nagy, telis-tele ügyes ötletekkel, és nagyon alacsony tömege révén látszólag egyszerű 1,2 literes szívó alapmotorja is parittyaként…

A Volkswagen idestova három éve a Genfi Autószalonon mutatta be az akkor még csak tanulmány szinten lévő, T-Roc nevet viselő kupészerű SUV-t, azóta pedig temérdek hír és találgatás látott napvilágot a koncepció jövőjével kapcsolatban. Az SUV-k térnyerése azonban nyilvánvalóan nagy szerepet játszott abban, hogy immáron hivatalosan is ismert tény a T-Roc érkezése, amely a nemrég bemutatott Tiguan…
Nemrégiben a megszokotthoz képest jóval gyorsabban, már-már hirtelen ment végbe az Opel kiválása a GM-ből, majd azt követően fúziója a PSA konszernnel. Ezzel a lépéssel a pletykákat követően a vártnál hamarabb jött létre egy újabb óriás konszern, amely a későbbiekben meghódíthatja a világ általuk eddig még érintetlen régióit.

Fővárosunk közlekedése ezer sebből vérzik, és vannak olyan sebek, amikkel még a kiérkező mentősök sem tudnak mit kezdeni. Például nincs rá semmilyen orvosság, hogy a belső kerületek zömében kész kihívás a parkolás, akár rövid időre is, vagy úgy, hogy a sofőr nem hagyja el a járművet, netán kék-piros villogó van rajta.
A Mazda már évek óta kacérkodik az RX-8-al időlegesen leköszönő Wankel-motor újraélesztésével, sőt, a japánok vezetősége már áldását is adta az RX-Vision sorozatgyártású változatának elkészítésére, amely az RX-9 nevet kaphatja, és forgótárcsás motorral léphet színre – legalábbis, ha a mérnököknek sikerül összehozni egy megbízható kivitelt. A legújabb hírek szerint azonban a Wankel-motor nem csak a…
A Škoda sosem hatalmas SUV kínálatáról volt híres – ahogyan a Volkswagen csoport többi átlagosabb márkája sem –, hiszen az eddig csupán egy generációt élt Yetin kívül még nem találkozhattunk más hobbiterepessel a palettán. A gyáriak azonban látva a kategória iránti elképesztő keresletet, gyorsan észbe kaptak, és már tavaly ősszel bemutatták a hatalmas Kodiaqot. Ez ráadásul még csak a kezdet volt,…
Folytatódik az elmúlt hetek tendenciája, melynek következtében a hónapban már egészen jelentős összeget spórolhatunk meg egy-egy tankolással. Mától a gázolaj ára csökkent 2 forinttal, pénteken pedig nem lesz változás. A hónap végén pedig újabb nagy árcsökkenésre számíthatunk.
Ha most nem törnek össze, akkor talán soha. Ez járt a fejemben, meg az, hogy miért hagynak így egy ennyire veszélyes autópálya lehajtót? A helyszín az M2-es autóút Budapestről kivezető irányának fóti lehajtója, ahol mindennapos jelenség, hogy az autóútról lehajtó járművek feltorlódnak a külső sávban. Jellemzően este, mikor a napi ingázók hazafelé tartanak.

Új autómárkák jönnek, hatalmas terveket mutatnak be, majd elsüllyednek a mélyben. Az elmúlt években rengeteg ’névtelen’ szuperautót kaptunk, és most itt egy újabb, amely viszont nem akármilyen képességeivel és elektromos hajtásával is kitűnik a sorból. A Nio EP9 sikeresen vette az első akadályokat és új elektromos körrekordot állított fel a Nordschleifén - a folyamatot pedig már videón is…
A Porsche Exclusive részleg már több mind 30 éve gondoskodik a zuffenhauseni sportautók személyre szabásáról, az egyedi kívánságok megvalósítása mellett olyan különleges, limitált különlegességeket is létrehozva, amelyek exkluzivitásukkal és árukkal egyaránt kiemelkednek a mezőnyből. Jól tudja ezt a Porsche is, ezért a lassan hagyománnyá váló Top5-ös videósorozatának legújabb részében összeszedte…

Túl nagy port ugyan nem kavartak, de a PSA márkáinak dobozos modelljei áruszállító formában már eddig is elérhetőek voltak teljesen elektromos változatban. A francia konszern pedig úgy döntött, hogy a Citroën Berlingo ezentúl személyszállító, családi kivitelben is megkapja a villanyos hajtásláncot, így megszületett az E-Berlingo Multispace.
Az Opel háza táján az elmúlt hetekben viharos szelek fújnak: bizonyára mindenki hallott róla, hogy március elején a francia PSA megvásárolta a német márkát az amerikai GM-től, mégpedig igencsak alacsony áron, aminek oka az Opel veszteséges működése volt a GM érában. Sokan megijedtek a hír hallatán, ám tudni érdemes, hogy a PSA vezetősége az elmúlt években csodát tett a konszernnel, és ha az Opelt…
A jelenlegi Porsche 911-et nemrég frissítették, de a németek már javában tesztelik a következő generációt, ami 2018-ban be is mutatkozik majd. Ettől még természetesen a most futó kivitelről sem feledkeztek meg: nemrég elérhetővé tettek egy teljesítménynövelő csomagot a Carrera S, a Carrera 4S és a Targa 4S-hez, melynek köszönhetően a GTS változatok erejét kapjuk további változtatások nélkül.
Túl nagy port ugyan nem kavartak, de a PSA márkáinak dobozos modelljei áruszállító formában már eddig is elérhetőek voltak teljesen elektromos változatban. A francia konszern pedig úgy döntött, hogy a Citroën Berlingo ezentúl személyszállító, családi kivitelben is megkapja a villanyos hajtásláncot, így megszületett az E-Berlingo Multispace.
A jelenlegi Porsche 911-et nemrég frissítették, de a németek már javában tesztelik a következő generációt, ami 2018-ban be is mutatkozik majd. Ettől még természetesen a most futó kivitelről sem feledkeztek meg: nemrég elérhetővé tettek egy teljesítménynövelő csomagot a Carrera S, a Carrera 4S és a Targa 4S-hez, melynek köszönhetően a GTS változatok erejét kapjuk további változtatások nélkül.
A Škoda sosem hatalmas SUV kínálatáról volt híres – ahogyan a Volkswagen csoport többi átlagosabb márkája sem –, hiszen az eddig csupán egy generációt élt Yetin kívül még nem találkozhattunk más hobbiterepessel a palettán. A gyáriak azonban látva a kategória iránti elképesztő keresletet, gyorsan észbe kaptak, és már tavaly ősszel bemutatták a hatalmas Kodiaqot. Ez ráadásul még csak a kezdet volt,…
Az Opel háza táján az elmúlt hetekben viharos szelek fújnak: bizonyára mindenki hallott róla, hogy március elején a francia PSA megvásárolta a német márkát az amerikai GM-től, mégpedig igencsak alacsony áron, aminek oka az Opel veszteséges működése volt a GM érában. Sokan megijedtek a hír hallatán, ám tudni érdemes, hogy a PSA vezetősége az elmúlt években csodát tett a konszernnel, és ha az Opelt…
A Škoda sosem hatalmas SUV kínálatáról volt híres – ahogyan a Volkswagen csoport többi átlagosabb márkája sem –, hiszen az eddig csupán egy generációt élt Yetin kívül még nem találkozhattunk más hobbiterepessel a palettán. A gyáriak azonban látva a kategória iránti elképesztő keresletet, gyorsan észbe kaptak, és már tavaly ősszel bemutatták a hatalmas Kodiaqot. Ez ráadásul még csak a kezdet volt,…
Amikor bemutatkozott a hétszemélyes Škoda Kodiaq, már akkor biztosak voltunk benne, hogy a nyújtott platformot más márkáknál is kihasználja majd a Volkswagen csoport. A csehekhez pedig modellpaletta tekintetében a nem elég bátran pozícionált spanyol társmárka áll a legközelebb, így érthető, hogy már be is futottak az első ízelítő képek a Seat hétszemélyes SUV modelljéről.
Ezúttal kimondottan örülhetnek a Porsche AG dolgozójuk, hogy a gyártó legendás modellje nem például 211, hanem 911 néven lett híres: erre reflektálva a különösen sikeres évet zárt márka 9111 eurós, azaz közel hárommillió forintos bónuszt adott németországi alkalmazottainak.

Szertenézünk az autóiparban, s mit látunk? Ma már nem egyedülálló márkák határozzák meg az ipar és a gazdaság képét, hanem csoportokba szerveződve, konszernekben, óriásokként versengenek az elsőségért. Természetesen nem véletlen, hogy a gyártók ezt a formát preferálják – immáron elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol már alig van olyan márka, amely ne lenne tagja valamelyik egyesülésnek. Ezúttal…

A Hungexpón minden évben megrendezésre kerülő Automobil & Tuning Show, azaz röviden AMTS kétségkívül hazánk egyik, ha nem a legnagyobb autós rendezvényévé nőtte ki magát, és bár még mindig inkább a tuningé a főszerep, egyre több importőr és kereskedés dönt úgy, hogy megmutatja kínálatát. Sőt, idén már premiereknek is tanúi lehettünk: habár a kereskedésekben már lehetett vele találkozni, hivatalos…

Az autórajongóknak bizonyára nem kell bemutatnunk a legendás McLaren F1-et, mely még most is a világ leggyorsabb szívómotoros autója, és 25 éves kora ellenére 391 km/h-s végsebességével mind a mai napig a leggyorsabbak közé tartozik. Az angol gyártó pedig nem felejt, és 2019-re egy új négykerekűvel érkeznek majd, amely ha nem is az utódja lesz az F1-nek, de mindenképpen annak állít majd emléket –…
A Hyundai egy egészen különleges motormegoldást védetett le a napokban: a különleges erőforrás egyes hengerei a tervek szerint különböző méretűek lehetnek, melynek köszönhetően az egység működése még sokoldalúbb lehet.
Megérkezett a Ssangyong zászlóshajójának új generációja, amely a hagyományos erősségeket (térkínálat, terepjárási képességek) modernebb technológiával egyesíti. Az új Rexton alapjaiban változatalan maradt, miközben minőség tekintetében előrébb lépett.