2020. november 26. csütörtök

nov. 26
16:48
Már gyártják a Škoda első villanyautóját (Autónavigátor)
2020 több szempontból is fontos évként kerül majd a Škoda történelemkönyvébe: idén ünnepli a cseh márka fennállásának 125. évfordulóját, és
nov. 26
19:18
Nincs ilyen menő VW up! az autómegosztók flottájában (Autónavigátor)
A Volkswagen up! GTI 2018-as megjelenése azért tömegeket nem vonzott be a szalonokba, lévén egy 7 millió forint körüli összegbe

2020. november 27. péntek

nov. 27
0:06
Perez kihagy egy évet, ha nem kapja meg a Red Bull ülését (F1világ)
Ha nem kapja meg a Red Bull ülését 2021-re, Sergio Perez egy év szabadságra megy – erről ő maga beszélt a Forma-1-es Bahreini Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján.
nov. 27
0:10
Räikkönen bírálja az F1-es versenyirányítást (F1világ)
Kimi Räikkönen szerint hibázott a versenyirányítás a Forma-1-es Török Nagydíj időmérő edzésén akkor, amikor úgy engedte ki a pályára a versenyzőket, hogy a pálya egy pontján még nem tisztították meg a bukóteret.
nov. 27
0:14
Az F1-es Bahreini Nagydíj TV-közvetítései (F1világ)
Három verseny van még hátra a 2020-as Forma-1-es bajnokságból, a száguldó cirkusz mezőnye pedig az előttünk álló két versenyhétvégén Bahreinben vendégeskedik.
nov. 27
0:18
Sainz számára biztató a Ferrari formajavulása (F1világ)
Igazán biztatónak tartja a Ferrari elmúlt időszakban mutatott javuló teljesítményét az olasz istállóhoz jövőre csatlakozó Carlos Sainz.
nov. 27
0:22
Verstappent nem foglalkoztatja a bajnoki 2. helyezés (F1világ)
Bár mindössze 27 pont a hátránya Valtteri Bottasszal szemben, Max Verstappent nem motiválja túlzottan az, hogy megszerezze a második helyet a világbajnoki tabellán. A holland azt mondja, már év elején tudta, hogy a bajnoki címre nem lesz esélye.
nov. 27
5:42
A legolcsóbb sportautó? – Suzuki Swift Sport teszt (Autónavigátor)
Na, de miért lett nehezebb és főleg, miért veszített az erejéből? Nos, azért, mert lágy hibrid rendszert kapott, hiszen most
nov. 27
8:36
Fizetnél 30 milliót egy Citroënért? Már, ha így néz ki? (Autónavigátor)
Lassan már egy évtizede, hogy nem vásárolhatunk újonnan egy igazi, nagyméretű, ízes francia szedánt. A Citroën C6 gyártása 2012-ben állt
nov. 27
9:18
Bottas: Sok apróság okozta idén Hamilton óriási fölényét (F1világ)
Valtteri Bottas, a Mercedes F1-es versenyzője őszintén beszélt a 2020-as szezonjáról és arról, hogyan veszítette el a bajnokságot csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben.
nov. 27
10:12
Leclerc elismerte, túl optimista volt Isztambulban (F1világ)
Tanulni fog a Török Nagydíj utolsó körében elkövetett hibájából a Ferrari ifjú titánja, Charles Leclerc. A monacói versenyző elismerte, túl optimistán próbálkozott az előzéssel az isztambuli futam hajrájában, emiatt pedig bukta a dobogós eredményt.
nov. 27
10:24
Albonnak nincs B-terve, ha bukja a Red Bull ülését (F1világ)
Nincs B-terve Alexander Albonnak arra az estre, ha nem tarthatja meg a Red Bull ülését a 2021-es szezonra.
nov. 27
10:24
Dízelmotort kap az Audi SQ5 Sportback TDI (Auto Pult)
A Volkswagen konszern nem engedi el egykönnyen a TDI kezét. Akár még a nagyteljesítményű autók esetében is a gázolajra szavaznak. A villanyautók terjedésével (no meg persze a 2015-ös dízelbotrány óta) sokan a sátán szekereinek tartják az öngyulladós motorral szerelt autókat, de a helyzet korántsem fekete-fehér.
nov. 27
10:26
Légzésfigyelő és ujjlenyomat-leolvasó – hasznos újdonságokat hoz a Genesis GV70 (Auto Pult)
Szívesen jelentenénk be a Genesis európai bevezetését, hiszen az sose baj, ha egy új, potens versenyző érkezik a régi nagyok ligájába. Itt még ugyan nem tartunk, de a GV70 SUV-hez elérhető extrák alapján talán többen osztják majd véleményünket.
nov. 27
11:24
Fordokat lopott, elfogták a pestszentlőrinci férfit (Autónavigátor)
Saját otthonában tartóztatták le azt a férfit, akit bizonyítottan két Ford ellopásával hozott összefüggésbe a BRFK. A 49 éves M.
nov. 27
13:36
Hamilton az élen, nagy hátrányban a Red Bull és a Ferrari (F1világ)
Lewis Hamilton vezetésével a Mercedesek voltak a leggyorsabbak a Forma-1-es Bahreini Nagydíj első szabadedzésén. A 3. pozícióban a Racing Pointtal remeklő Sergio Perez végzett.
nov. 27
13:36
Érkezik a LEGO Technic történetének első Ferrarija (Autónavigátor)
Egészen pontosan 15 éve született az első hivatalos Lego Ferrari, azóta pedig folyamatosan találkozhattunk kisebb-nagyobb változatokkal, de a Technic első
nov. 27
14:48
Utolsó felhívás, most gondoskodhatsz még autód biztosításáról! (Autónavigátor)
A jelenlegi időjárás előrejelzés szerint idén nem kell decemberig várnunk az első havazásra, már novemberben, e hét végén megkaphatjuk azt.
nov. 27
17:54
A 2022-es BMW X7 nem az állát ejti majd le, hanem a fényszóróit? (Autónavigátor)
Első ránézésre majdnem figyelmen kívül hagytam a legújabb BMW kémfotókat, aztán észrevettem az első lámpák szokatlan helyét. Ez tipikusan olyan
nov. 27
19:54
Beárazták az új kombi Golfot itthon is! (Autónavigátor)
Alapáron 5 989 870 forintért kínálják a nyolcadik generációs Golfot, amely már nálunk is járt teszten, olvashatsz róla. A kombi

2020. november 28. szombat

nov. 28
0:06
Kutya a pályán, viccesen reagált Vettel és Hamilton! (F1világ)
Furcsa közjáték zavarta meg a Forma-1-es Bahreini Nagydíj pénteki második szabadedzését: egy kutya tévedt a pályára, ám szerencsére ép bőrrel megúszta a kalandot, a versenyzők pedig viccesen reagáltak az eseményekre!
nov. 28
0:10
Verstappen: Nem az időmérőre, a versenyre kell koncentrálnunk (F1világ)
Max Verstappen, a Red Bull versenyzője biztos benne, hogy a gumikezelés okozza majd az egyik legnagyobb nehézséget számukra a Bahreini Nagydíj hétvégéjén – a versenyen pedig ez különösen fontos tényező lesz.
nov. 28
0:14
Mercedes: Oda kell figyelnünk a Red Bullra (F1világ)
Sem Lewis Hamilton, sem Valtteri Bottas nem volt teljesen megelégedve a Mercedes versenyautójával a Bahreini Nagydíj pénteki edzésnapján. Az ezüstnyilaknál van még hová fejlődni, a Red Bullra pedig ezen a hétvégén is oda kell figyelni.
nov. 28
0:18
McLaren: Érdekes stratégiákat látunk majd vasárnap (F1világ)
A McLaren versenyzői vegyes érzésekkel zárták a Bahreini Nagydíj pénteki edzésnapját: Lando Norris és Carlos Sainz bíznak benne, hogy közvetlen versenytársaikkal szemben előnyben lehetnek.
nov. 28
0:22
Villanyfényben: A legjobb fotók az F1-es Bahreini Nagydíj nyitónapjáról (F1világ)
Az első szabadedzést még világosban, a másodikat viszont már villanyfényben teljesítette pénteken, Bahreinben a Forma-1 mezőnye. Ennek köszönhetően természetes, hogy csodás képek születtek a nyitónapról, melyeket most egy galéria formájában meg is mutatunk!
nov. 28
6:06
Mi az a hatótávpara? – Kia e-Niro teszt (Autónavigátor)
Lassan elfelejthetjük a hatótávpara fogalmát, hiszen egyre több villanyautó képes olyan távokat elérni egy feltöltéssel, ami egy átlagos sofőr napi
nov. 28
6:48
Red Bull: Fontos, hogy azonos szinten lévő motorokat fagyasszunk be! (F1világ)
A Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner örömmel fogadja a Ferrari döntését, miszerint az olaszok is beleegyeznek abba, hogy 2022-től befagyasszák a motorfejlesztéseket a száguldó cirkuszban. A szakember viszont figyelmeztet, okosan kell eljárniuk, nehogy túl nagy különbségek legyenek az egyes erőforrások között.
nov. 28
7:30
Sainz már januárban tesztelhet a Ferrarival (F1világ)
Már januárban elkezdhet összecsiszolódni a Ferrari Forma-1-es csapatával Carlos Sainz, a fiatal pilóta ugyanis az olasz istálló egy korábbi modelljével tesztelhet majd.
nov. 28
9:12
Íme a Toyota legújabb szabadalma: az üzemanyag, ami házhoz jön! (Autónavigátor)
A belső égésű motorral szerelt járműveknek az egyik hátránya elektromos társaikhoz képest, hogy bizony időnként el kell tölteniük néhány percet
nov. 28
12:06
Stelvio konkurens érkezik a japánoktól? (Autónavigátor)
Kisebb-nagyobb problémákkal küzd az Infiniti az utóbbi időkben, több országból is kivonulást tervez a márka, de ez nem jelenti azt,
nov. 28
15:12
Nézd meg, hogyan készül az új Skoda Octavia! (Autónavigátor)
Még érdekesebb a látvány, ha belegondolsz, hogy ezen a gyártósoron egyszerre készülhetnek a Volkswagen MEB és MQB platformjára épülő autók
nov. 28
18:12
Dízelmotorral jön az Audi SQ5 Sportback (Autónavigátor)
Még az ősz elején feküdt be a divatnak az Audi Q5, magyarán bemutatták a névre keresztelt kupés tetővonallal megáldott változatot.

2020. november 29. vasárnap

nov. 29
6:18
Abból főztek, ami volt – Hetven éves a Volkswagen T1 (Autónavigátor)
A háború utáni talpraállás egyik szimbóluma lett a Bogár, ami ugyan még mindig olcsó autónak számított, de az akkori tőke-
nov. 29
9:18
Teljesen elvérzett az importautók vizsgáztatása (Autónavigátor)
Az autópiachoz közelebb állók már mind tudják azt, amit immár a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete (MGOE) is megfogalmazott: elfogadhatatlan helyzet
nov. 29
12:06
Eddie Van Halen hajtotta ezt a Ferrari 550-est (Autónavigátor)
Temérdek szempontból nevezhetjük veszteségesnek a 2020-as évet. A világ most rendesen megváltozott, jelentős rendezvények maradtak el, nem mehetünk akárhova és
nov. 29
14:12
Az ID.3 az októberi elektromos autó eladások élén Európában (Autónavigátor)
Felmerülhet a kérdés, hogy hol marad a Tesla, hiszen a korábbi hónapokban a Model 3 vezette ugyanezt a listát. A
nov. 29
18:18
Ennyit még sosem drifteltek elektromos autóval (Autónavigátor)
Őszintén szólva eddig fogalmam sem volt, melyik autó tartotta a villanyautók driftelési rekordját, vagy hogy egyáltalán számon tartották-e ezt. Most

2020. november 30. hétfő

nov. 30
5:36
Dupla hatótávval kéne – Mazda MX-30 (Autónavigátor)
Most érkeztünk meg arra a szintre a villanyautók terén, ahogy ezt az egészet érdemes lett volna elindítani. Autószerű, autó kinézetű
nov. 30
7:54
Meg vannak számlálva a Volkswagen Passat szedán napjai (Auto Pult)
Jelenleg a Volkswagen emdeni üzemében készülnek az Európának szánt Passatok. Korábban azt tervezték, hogy a típus következő generációját az újonnan felépítendő török gyáregységben gyártják. A történelmi események hatására azonban a konszern kénytelen volt új stratégiával előállni, amelyben az ikonikus modellnek nem osztanak lapokat.
nov. 30
8:24
Egymilliót kérnek ezért a Trabantért, nem is ez a különlegessége (Autónavigátor)
A KGST érában alighanem a Trabant volt a kínálat - egyik - legalja, persze erős versenyben a Zaporocseccel. Utóbbi gyakorlatilag
nov. 30
10:42
Decemberben is felfelé mennek az üzemanyagárak (Autónavigátor)
December első üzemanyagár-korrekciója pontosan olyan lesz, mint november utolsója. Múlt hét pénteken 4 forinttal került feljebb a benzin, 5-tel a
nov. 30
13:54
A Toyotától érkezhet a következő Mazda kisautó (Auto Pult)
Manapság egyre csak szaporodnak az átcímkézett Toyoták, ez nem is vitás. A Suzuki-jelvényes RAV4, illetve Corolla kombi után olyan hírek érkeztek, miszerint a hibrid meghajtású Yarisból is készülhet klónozott változat – ezúttal Mazda logóval.
nov. 30
13:54
Utcai versenyautó készült a legkisebb Lamborghiniből (Autónavigátor)
Mint arról , Stefano Domenicali hamarosan távozik a Lamborghini vezérigazgatói pozíciójából. Előtte viszont még egy új csúcsverziót hagy hátra a
nov. 30
17:06
Élethű renderen és újabb kémfotókon a frissített BMW X7 (Autónavigátor)
Előre lelőném a poént, jobb lesz szokni a látványt, ugyanis nagyjából azért stimmel a dolog. Ahogy a következő Mercedes C-osztály
nov. 30
17:48
Kis crossoverek keletről – Hyundai Kona és Nissan Juke összehasonlító teszt (2020) (Auto Pult)
Gyermekkorom óta veszettül sokat változott a világ, s ennek megfelelően az autós trendek is teljesen a fejük tetejére álltak: manapság már ritkaságszámba megy, ha épp nem egy crossoverrel/SUV-val állunk meg a ház előtt, egyszerűen az utóbbi években ez lett a legnépszerűbb stílus szinte minden méretszegmensben. A kicsik között is, a hagyományos komp
nov. 30
17:54
Drágábbak lesznek az autópályamatricák jövőre (Autónavigátor)
Bár az autópályamatricák árai évek óta (éves matricáké 2012, a megyeieké a bevezetésük, 2015 óta) változatlanok, ez sem tart örökké,
nov. 30
19:42
Túl a félmillión! Te mennyit vezettél már Opelt? (Autónavigátor)
A KSH adatok alapján több mint félmillió a hazai Opel állomány, amivel egyértelmű vezető. De mégis miként válhatott a legnépszerűbb

Keresés