Az APEH nem dolgozik politikai megrendelésekre - tájékoztatta az APEH sajtófőnöke csütörtökön az MTI-t; Bakonyi Ágnes ezt annak kapcsán hangsúlyozta, hogy a Fidesz csütörtöki sajtótájékoztatóján Szíjjártó Péter bejelentette: az adóhatóság vagyonosodási vizsgálatot rendelt el Orbán Viktorral és Kubatov Gáborral szemben.
2010-re elkészül, de csak 2011-ben szállíthat utasokat a 4-es metró - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester rendkívüli sajtótájékoztatóján, csütörtökön Budapesten. A főpolgármester elmondta, a metró létesítményei 2010 őszére épülnek meg, de az ezt követő biztonsági tesztüzem miatt utasokat csak 2011 júniusában szállíthat az első ütemben rögzített 10 állomásos, 7,3 kilométer hosszú Etele tér…
Az Országgyűlés elé kívánja terjeszteni a jelenleg hatályos egészségügyi és egészségbiztosítási törvények módosításáról szóló javaslatait a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK), amely erről csütörtöki ülésén hozott határozatot - közölték a szervezet képviselői budapesti sajtótájékoztatójukon. A NEK alapító tagjai jelenlegi formájában "visszautasítják" az egészségügyi reform koncepcióját, és…
Sólyom László teljes mértékben támogatja a rendőrséget feladatai törvényes ellátásában. Ezt a Köztársasági Elnöki Hivatal közölte azután, Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter a parlamentben úgy fogalmazott: hibás a köztársasági elnöknek a tavaly októberi zavargásokkal kapcsolatos helyzetértékelése.
Gyakorlatilag a korábban, írásban tett megjegyzéseiket ismételték meg három kereskedelmi rádió vezetői csütörtökön, a MR2-Petőfi Rádió struktúraváltása kapcsán a médiahatósággal folytatott egyeztetésen - tudta meg a találkozó több résztvevőjétől az MTI.
Az SZDSZ "lenyúlási kísérletének" nevezte a több-biztosítós rendszer bevezetését Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A képviselő szerint Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a biztosítók ügynökeként viselkedik, a magánbiztosítók érdekét vállalta fel a magyar társadalommal szemben. Az ellenzéki képviselő azt mondta, a kormányzat és az SZDSZ közötti…
Dobszay János, a HVG újságírója a Papos szülés (HVG, 2007. szeptember 22.) című cikkéért, és Pethő András, az Origo újságírója a Tüskék maradtak a Medgyessy-örökségben (Origo, 2007. szeptember 12.) című anyagáért kapta meg a Minőségi Újságírásért-díjat, amelyet havonta ítél oda a szakmai zsűri.
A 2003-ban létrehozott nemzeti lovasprogramot előkészítő eseti bizottság munkájára alapozva beindul a Ló és lovas zászlóshajó program, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, valamint a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium az érintett szakmai és civil szervezetek bevonásával dolgozott ki.
A pikkelysömör világnapja alkalmából tart több orvosszakmai szervezet nyilvános rendezvényt a sokakat érintő, kellemetlen bőrbetegségről október 27-én, szombaton a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikán.
A bíróság több mint 5 órás tárgyalás után úgy határozott, hogy a hétfői tömegoszlatáskor előállított Toroczkai László szabálysértési ügyét, további vizsgálat miatt átteszi a VI. kerületi ügyészséghez.
Törvény, vagy hatósági személy elleni izgatás bűntettére is alkalmas lehet a Toroczkai László által megvalósított cselekmény, ezért a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtöki határozata értelmében az illetékes ügyészségre teszik át a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke ellen rendzavarás miatt indult ügyet. Toroczkai László a határozat kihirdetése után szabadon távozhatott…
Az Országgyűlés elé kívánja terjeszteni a jelenleg hatályos egészségügyi és egészségbiztosítási törvények módosításáról szóló javaslatait a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK), amely erről csütörtöki ülésén hozott határozatot - közölték a szervezet képviselői budapesti sajtótájékoztatójukon.
Sólyom László teljes mértékben támogatja a rendőrséget feladatai törvényes ellátásában. Ezt a Köztársasági Elnöki Hivatal közölte csütörtökön az MTI-vel.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ma a Parlamentben fogadta Hans-Dietrich Genscher volt német alkancellárt és külügyminisztert. A megbeszélésen a politikusok véleményt cseréltek többek között a németországi és a magyarországi reformfolyamat eddigi eredményeiről.
A mellékvonalak számának és ezzel párhuzamosan a MÁV veszteségei csökkentésének lehetőségeiről tartott csütörtökön sajtótájékoztatót az SZDSZ Új Generáció elnöke a budapesti Nyugati Pályaudvaron.
A négyes metró befejezésének határideje újra csúszik, ezúttal egy fél évet, így az első szakasz várhatóan 2011 nyarára lesz kész. Wintermantel Zsolt, a városüzemeltetési bizottság alelnöke szerint „Demszky Gábor csak beszélni szeret a metróról, mert építeni nem tudja”. Így továbbra is nagy kérdés, mikor szállhatunk fel végre a vadiúj metrónkra.
A schengeni csatlakozásról, Nyugat-Balkánnal kapcsolatos kérdésekről, az Ukrajnának és Szerbiának nyújtandó Uniós vízumkönnyítésről, illetve energiapolitikai kérdésekről is egyeztettek a visegrádi tagállamok külügyminiszterei csütörtöki csehországi találkozójukon.
Kilép a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjából pénteki hatállyal Tóth András újfehértói polgármester. Ezt a Fidesz-frakció közölte csütörtökön. A képviselő a nap folyamán levélben közölte a Fidesz parlamenti frakciójának vezetésével, hogy pénteki hatállyal kilép a frakcióból - olvasható a közleményben. A frakció tájékoztatása szerint Tóth András döntését személyes okokkal magyarázta, amelyeket…
Az MSZP szerint nem zárható ki, hogy a Fidesz csalással gyűjtötte össze a népszavazási kérdéseihez szükséges aláírásokat. A Fidesz ugyanakkor azt közölte: az aláírásgyűjtéskor a jogszabályok szigorú tiszteletben tartásával jártak el. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint nem törvényellenes, ha egy párt adatbázissal rendelkezik szimpatizánsairól, ám az ellenkezik a hatályos törvényekkel, ha…
Csak a jövő hétre derül ki, hogy mekkora bevételkiesést okozott a személyszállítást végző MÁV-START Zrt- nek a csütörtök reggeli, kétórás figyelmeztető sztrájk - mondta el a Mávinform vezetője Kavalecz Imre.
Ismert emberekkel, így vezető politikusokkal is külön revizorok foglalkoznak az adóhatóságnál. Az APEH szóvivője elmondta: van 3-4 olyan adóellenőr, akik csak "VIP-ügyfeleket" ellenőriznek, mert egy átlagos adóellenőr lehet, hogy nem birkózna meg a feladattal.
Elhunyt Mérei Vera logopédus, gyógypedagógus, Mérei Ferenc pszichológus özvegye, Szondi Lipót tanítványa, a pszichológus több művének fordítója - közölte a család.
Két új buszt is tesztel a következő egy hétben a BKV a főváros utcáin. A közlekedési társaság ugyanis szeretne tisztában lenni a piacon lévő modellekkel. Bár vesznek majd új buszokat, egyáltalán nem biztos, hogy éppen ezeket.
Törvény, vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntettére is alkalmas lehet a Toroczkai László által megvalósított cselekmény, ezért a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtöki határozata értelmében az illetékes ügyészségre teszik át a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke ellen a rendzavarás szabálysértés miatt indult ügyet. Toroczkai László a határozat kihirdetése után…
Gyakorlatilag a korábban, írásban tett megjegyzéseiket ismételték meg három kereskedelmi rádió vezetői csütörtökön, a MR2-Petőfi Rádió struktúraváltása kapcsán a médiahatósággal folytatott egyeztetésen - tudta meg a találkozó több résztvevőjétől az MTI.
Nemzeti kormányra és nemzeti egységet képviselő miniszterelnökre van szüksége Magyarországnak, és ha komolyan akarjuk venni a demokráciát, együtt kell fejet hajtani a pesti srácok emléke előtt - mondta Rogán Antal V. kerületi polgármester a Vértanúk terén, a Nagy Imre szobornál tartott ,56-os megemlékezésen csütörtökön.
A csütörtök délutáni testületi ülés napirendjén szereplő, tíz képviselő által jegyzett sürgősségi indítvány eredményeként feloszlatta magát a Pest megyei Törökbálint képviselő-testülete, s ezzel mind a testület, mind pedig Keller László szocialista polgármester megbízatása lejárt. A 2006-os önkormányzati választáson az MSZP jelöltje, Keller László szerezte meg a polgármesteri posztot, az…
Nincsen tömegtámogatása azoknak a radikális szerveződéseknek, amelyek manipulatív eszközöket használnak fel akciójukhoz rossz nyugati példák alapján - mondta az InfoRádió által megkérdezett politikai kommunikációs szakértő azzal kapcsolatban, hogy a napokban több közszereplő és újságíró kapott a pénteki hídlezárásra mozgósító SMS-t.
Az SZDSZ "lenyúlási kísérletének" nevezte a több-biztosítós rendszer bevezetését Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa. "Ez az egészségügyi program, ez az egészségügyi több-biztosítós rendszer nem más, mint a Szabad Demokraták Szövetségének lenyúlási kísérlete és programja" - fogalmazott a politikus.
Az 56-os forradalom hőseire kíván emlékeztetni az a szobor, amelyet egy amerikai magyar szervezet kíván felállítani Washington térségében. Az "1956 szelleme" című alkotás - egy lyukas magyar zászlót tartó szabadságharcos és a magyar nép istenhitét jelképező angyal figurája - Gyuri Hollósy, magyar szülőktől származó amerikai művész munkája lesz. A szoborállítást az Amerikai Magyar Szövetség (AHF)…
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elfogadhatatlannak tatja a jövő évi költségvetés számos, az oktatásra vonatkozó elemét. Többek közt a kötelező óraszám növelése és a mintegy harmincmilliárd forint támogatás megvonása ellehetetlenítik a szakmát.
Elviekben egyetértett a Fővárosi Közgyűlés többsége csütörtökön este azzal, hogy a jövőben a XII. kerületben külön emlékmű szolgáljon a kerületben a második világháború polgári és katonai áldozatok emlékére. Erről Pokorni Zoltán (Fidesz) előterjesztésére, az ellenzék és a szabad demokraták többségének szavazataival döntött a közgyűlés. A szocialisták elutasították az indítványt. Határozott a…
Nemzeti kormányra és nemzeti egységet képviselő miniszterelnökre van szüksége Magyarországnak, és ha komolyan akarjuk venni a demokráciát, együtt kell fejet hajtani a pesti srácok emléke előtt - mondta Rogán Antal V. kerületi polgármester a Vértanúk terén, a Nagy Imre szobornál tartott '56-os megemlékezésen.
A Budapesti Temetkezési Intézet mindent megtesz azért, hogy a látogatók zavartalanul megemlékezhessenek elhunyt szeretteikről a főváros tizennégy temetőjében mindenszentek és halottak napján - tájékoztatta az intézmény vezérigazgatója csütörtökön az MTI-t.
Pénteki hatállyal kilép a parlament Fidesz-frakciójából Tóth András - a politikus ezt levélben közölte csütörtökön a képviselőcsoport vezetőivel. Döntését személyes okokkal magyarázta, melyeket nem kíván nyilvánosságra hozni.
A szocialista párt Nagy párbeszéd rendezvénysorozata arról szól, hogy meg kell szerezni a többség támogatását azokhoz a változásokhoz, amelyek egyébként a többség érdekét szolgálják - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter csütörtökön Kecskeméten. Ennek a párbeszédsorozatnak éppen az ad értelmet, hogy a legjobb megoldásokat válasszuk, azokat, amelyek leginkább megfelelnek az embereknek - mondta…
A hajléktalan embereket nem lehet sátortáborokba vinni - hangsúlyozták a hajléktalanokkal kapcsolatos törvénymódosítás kapcsán rendezett fórum résztvevői csütörtökön Budapesten. A közelmúltban elfogadott törvénymódosítás arról szól, hogy vezessenek be "bázisszállásokat", amelyek gyakorlatilag sátorokat jelentenének. A szociális törvény módosítását Vidorné Szabó Györgyi képviselő javaslatára…
Van-e Magyarországnak felelős gazdaság-, illetve fejlesztéspolitikája? Többek között erről vitatkoztak a képviselők a jövő évi költségvetés általános vitájában, a vezérszónoki felszólalásokat követően, csütörtökön az Országgyűlésben.
A Budapesti Temetkezési Intézet mindent megtesz azért, hogy a látogatók zavartalanul megemlékezhessenek elhunyt szeretteikről a főváros tizennégy temetőjében mindenszentek és halottak napján - tudatta az intézmény vezérigazgatója csütörtökön. A temetők október 27-től november 4-ig 7 órától 20.00 óráig tartanak nyitva, a temetőirodákban pedig október 29-től november 2-ig ügyeletet tartanak a…
A rendőrség törvényesen lép fel a mára meghirdetett, de be nem jelentett "hídfoglalás" esetében is - közölte a BRFK. A sajtó ugyanis egy hamis rendőrségi közleményt kapott szerdán, mely szerint a hatóság nem oszlatja fel a kuruc.info által meghirdetett megmozdulást. A nap folyamán a főváros több pontján is elképzelhetőek szándékosan okozott közlekedési fennakadások, bombariadók. Rogán Antal…
A Veszprém megyei Bíróság csütörtöki végzésével helybenhagyta a területi választási bizottság határozatát, mely szerint Várpalotán egy szavazókörben meg kell ismételni az önkormányzati képviselő-választást; ezt november 11-én tartják majd meg - tájékoztatta a bíróság döntéséről Falussy Sándor, az MSZP várpalotai frakcióvezetője az MTI-t.
Tizenkét kutatócsoport támogatásáról írt alá együttműködési megállapodást a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektora, Szabó Gábor és a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese, Pléh Csaba csütörtökön a Tisza-parti városban.
Mintegy száz ember halálát okozta a Kossuth téren 1956. október 25-én leadott sortűz. A történészek a mai napig vitatják, hogy mi történt pontosan, és ki adott utasítást a lövésekre.