Visszaszerezné Salgótarján önkormányzata egy 2005-ben eladott ingatlan tulajdonjogát, mivel az azt megvásárló kft. felszámolás alatt áll, így biztosan nem alakítja ki a tervezett idősek otthonát; Salgótarján közgyűlése keddi ülésén hatalmazta fel a polgármestert a szükséges jognyilatkozatok megtételére.
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a temetőknél és környékükön mindenszentek és halottak napján a fővárosban - olvasható a rendőrség honlapján közzétett tájékoztatóban.
Fokozott ellenőrzést tart az ünnepek idején a rendőrség a temetőkben és azok környékén. Kiemelt figyelmet fordítanak a gépjárműlopások és feltörések, valamint a zseblopások megelőzésére is. A temetők reggel 7 órától este 8-ig lesznek nyitva.
A közoktatási normatív támogatást 50 milliárd forinttal, a felsőoktatási intézmények támogatását pedig 9 milliárd forinttal emelné meg a Fidesz a 2008-as költségvetésben - jelentette be Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke keddi sajtótájékoztatóján.
A magyar közélet egyik legdemokratikusabban és legsikeresebben működő intézményei a diákönkormányzatok, illetőleg a diákparlament - mondta Hiller István oktatási miniszter az Országos Diákparlament záróülésén kedden, Zánkán.
Boross Péter (MDF) drámainak nevezte a születések számának alakulását. Példaként említette, hogy Magyarországon az 1930-as években 190-200 ezer gyermek született évente és még a Ratkó-korszakról is úgy vélekedett, hogy akkor, ha nem is finom módszerekkel, de megszületett egy generáció.
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a temetőknél és környékükön mindenszentek és halottak napján a fővárosban - olvasható a rendőrség honlapján közzétett tájékoztatóban.
Nincs olyan ország, ahol a zöldügyeket külön parlamenti obudsman figyelné, ahol a jövő nemzedékével egy önálló ombudsman foglalkozna - méltatta a jövő nemzedék ombudsmanjáról szóló törvényjavaslatot keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Kovács Kálmán környezetvédelmi és vízügyi államtitkár. Zöldügyekben Magyarország együtt mozdul a világ élvonalával. Meggyőződésünk, hogy ez az igazi…
Levélben kérte Sólyom László köztársasági elnököt a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet, hogy az államfő - élve alkotmányos jogával - ne írja alá a Polgári törvénykönyvet módosító, a parlament által megszavazott úgynevezett gyűlöletbeszéd-törvényt, hanem kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól - közölte a TASZ kedden. "A TASZ a szólásszabadság aránytalan korlátozása…
A közoktatási normatív támogatást 50 milliárd forinttal, a felsőoktatási intézmények támogatását pedig 9 milliárd forinttal emelné meg a Fidesz a 2008-as költségvetésben - jelentette be Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke keddi sajtótájékoztatóján. A közoktatási normatíva a plusz 50 milliárd forinttal 485 milliárdra nőne - mondta az Orbán-kormány oktatási minisztere, aki szerint az…
Az adatvédelmi biztoshoz fordult kedden Gusztos Péter (SZDSZ), mert a Nógrád megyei Litkén felszólító levelet és csekket helyeztek el azokon a sírokon, amelyek után a hozzátartozók nem fizették ki a sírmegváltási díjat - közölte a képviselő. A politikus elmondta, hogy a megyei napilap október 26-i számában megjelent fényképes cikkből értesült az önkormányzati rendeletről. Hozzátette, hogy bár sem…
A zalaegerszegi középiskolások 97 százaléka kipróbálta már az alkoholt, 70 százalékuk a cigarettát, egyharmaduk pedig már a kábítószert is – derült ki a Corvinus Egyetem felméréséből. A kutatás eredményeit Paksi Borbála ismertette kedden, a Zalaegerszegen tartott szakmai konferencián.
A kormány kitart a kisadók összevonása mellett, amely az adóegyszerűsítés és a jobb áttekinthetőség jegyében fogant adóváltoztatás - mondta Veres János pénzügyminiszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) keddi rendezvényén, Budapesten. Bár az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) nem támogatja kisadók összevonását, a kormány továbbra is támogatja azt - felelte Veres János…
A magyar közélet egyik legdemokratikusabban és legsikeresebben működő intézményei a diákönkormányzatok, illetőleg a diákparlament - mondta Hiller István oktatási miniszter az Országos Diákparlament záróülésén kedden, Zánkán.
Az adatvédelmi biztoshoz fordult a szabad demokrata Gusztos Péter, mert a Nógrád megyei Litkén felszólító levelet és csekket helyeztek el azokon a sírokon, amelyek után a hozzátartozók nem fizették ki a sírmegváltási díjat.
Nincs olyan ország, ahol a zöldügyeket külön parlamenti obudsman figyelné, ahol a jövő nemzedékével egy önálló ombudsman foglalkozna - méltatta a jövő nemzedék ombudsmanjáról szóló törvényjavaslatot keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Kovács Kálmán környezetvédelmi és vízügyi államtitkár.
Ez év október végéig csaknem kétszer annyi szabálysértőt állítottak bíróság elé Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mint az elmúlt esztendő egészében - közölte a rendőrség kedden. A statisztikai adatokat elemezve megállapítható, hogy akiket bíróság elé állítottak, azoknál alacsonyabb a visszaesők száma, mint azok között, akiket "csupán" feljelentettek. Már a szabálysértési őrizet is alkalmas arra,…
Levélben kérte Sólyom László köztársasági elnököt a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet, hogy az államfő - élve alkotmányos jogával - ne írja alá a Polgári törvénykönyvet módosító, a parlament által megszavazott úgynevezett gyűlöletbeszéd-törvényt, hanem kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól - tájékoztatta az MTI-t a TASZ kedden.
A francia-német tapasztalatok azt mutatják, hogy sokkal nagyobb biztonságot jelent az ország belsejében folytatott, úgynevezett mélységi ellenőrzés, mintha csak a határokon végeznének ellenőrzést a határőrök - mondta Takács Albert igazságügyi és rendészeti minisztert az Országgyűlés Európai ügyek bizottsága előtt kedden.
Budapesten tüntettek az ország minden szegeletéből összegyűlt Volán buszvezetők, a somogy megyeiek ráadásul kétórás sztrájkot is tartotta reggel öttől hétig.
A magyar kormány elvi döntést hozott arról, hogy 2008-ban regionális nagykövetséget hoz létre Tbilisziben, Örményországra is kiterjedő hatáskörrel. Erről Göncz Kinga magyar és Vardan Oszkanjan örmény külügyminiszter keddi budapesti megbeszélésén esett szó.
A nemzetbiztonsági szolgálatok vezető posztjait érintő változásokat jelentett be Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az adatvédelmi biztoshoz fordult kedden Gusztos Péter (SZDSZ), mert a Nógrád megyei Litkén felszólító levelet és csekket helyeztek el azokon a sírokon, amelyek után a hozzátartozók nem fizették ki a sírmegváltási díjat - közölte a képviselő az MTI-vel.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat a megye valamennyi, 357 települési önkormányzatának egy piros és egy fehér virágú rózsatövet, valamint egy Erzsébet-kenyeret ajándékozott kedden Miskolcon abból az alkalomból, hogy a jövő hónap közepén befejeződik a nyolcszáz évvel ezelőtt, Sárospatakon született Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére meghirdetett emlékév.
A Fidesz szánalmas és nevetséges lejáratási kísérletnek tartja a szocialisták keddi állításait, amelyekkel Szijjártó Pétert akarják besározni - mondta Németh Zoltán, az ellenzéki párt győri vezetője kedden Budapesten. Győr fideszes alpolgármestere sajtótájékoztatóján bizottsági jegyzőkönyvekkel bizonyította, hogy az MSZP által kifogásolt két fideszes érintettségű vállalkozás pályázatát a győri…
Lehetséges a következő években akár az egyesülés is az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) között, a már működő uniójuk alapján - jelentette be Vígh László ÉSZT-elnök a szervezet mai küldöttgyűlésén.
A Fidesz szánalmas és nevetséges lejáratási kísérletnek tartja a szocialisták állításait, amelyekkel Szijjártó Pétert szóvivőt akarják besározni - mondta Németh Zoltán, az ellenzéki párt győri vezetője.
Az MDF felszólítja a kormányt, hogy vegye figyelembe a gazdasági szereplők kérését, és tegyen le a kisadók összevonásával kapcsolatos tervéről; a párt elutasítja a kormány által tervezett úgynevezett erőforrás fejlesztési hozzájárulás bevezetését is - közölte az MDF alelnöke kedden, Budapesten.
Hat megyei rendőrfőkapitány vezetői kinevezésének visszavonását kezdeményezte az igazságügyi és rendészeti miniszternél Bencze József országos rendőrfőkapitány - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Hat megyei rendőrfőkapitány vezetői kinevezésének visszavonását kezdeményezte kedden az igazságügyi és rendészeti miniszternél Bencze József országos rendőrfőkapitány - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. Bencze József rendőr altábornagy "Baranya, Bács-Kiskun, Heves, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye rendőrfőkapitányainak vezetői kinevezésének november 14-i hatállyal,…
A csütörtöktől vasárnapig, és a jövő hét első napjaiban, elsősorban a külföldi vendégmunkások Nyugat-Európából történő haza- és visszautazása miatt, jelentősen növekszik a forgalom a határokon.
Hét tonna élelmiszert osztott szét nélkülöző családok számára négy megyében a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kedden - közölte a szervezet. Az Európai Unió intervenciós gabonakészletéből származó támogatásból a legrászorultabbak részesültek, összesen hétszáz csomag került nélkülöző családokhoz - olvasható a közleményben. A szervezet az idén nyolcadik alkalommal osztott élelmiszercsomagot az EU…
Jövő január elsejétől változik a gáz-, és távhőtámogatási rendszer - jelentette be Budai Bernadett a keddi kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten. Emlékeztetett arra: tavaly öt kategóriába sorolták a gázt és távhőt használók körét, az egy háztartási egységre jutó havi jövedelem alapján. Ebből négy kategória jogosult támogatásra. Budai Bernadett tájékoztatása szerint az alacsony keresetűek két…
Lehetséges a következő években akár az egyesülés is az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) között, a már működő uniójuk alapján - jelentette be Vígh László ÉSZT-elnök a szervezet mai küldöttgyűlésén.
Magyarország az unió fejlesztési politikájában csak akkor volt hiteles, ha politikai egyetértés övezte a programokat - mondta Surján László néppárti európai parlamenti képviselő Miskolcon az MTI-nek kedden.
A Fidesz szánalmas és nevetséges lejáratási kísérletnek tartja a szocialisták keddi állításait, amelyekkel Szijjártó Pétert akarják besározni - mondta Németh Zoltán, az ellenzéki párt győri vezetője kedden Budapesten.
A szabálysértési és a gyülekezési törvény módosítását javasolja a Nemzetbiztonsági Kabinet - mondta a testület ülése után Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter a keddi budapesti kormányszóvivői tájékoztatón. A miniszter kifejtette: a két jogszabállyal összefüggésben korábban már felvetett javaslatokat tesznek az egyértelműbb szabályozás érdekében. Ilyen…
Jövő héten szerdán tárgyal a parlament a képviselők javadalmaztatásáról. Az indítványt Göndör István szocialista képviselő terjesztette be . A javaslat szerint januártól a jelenlegi 220 ezerről 662 ezer forintra emelkedne a képviselők bruttó alapdíja, a költségtérítésekkel azonban el kellene számolniuk, és azok is adókötelessé válnának.
Szakmai szereplőként kívánnak megjelenni az önkéntes egészségpénztárak a pénzügyi befektetők mellett a kötelező egészségbiztosítási rendszerben - hangzott el a Stabilitás Pénztárszövetség és az Országos Egészségpénztárak Szövetsége által tartott keddi sajtótájékoztatón, Budapesten. Studniczky Ferenc, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a tíz éve működő önkéntes…
A nemzetbiztonsági szolgálatok vezető posztjait érintő változásokat jelentett be Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter kedden Budapesten, a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
Ráomlott a homokbánya fala három gyermekre a Veszprém megyei Sümegprága határában; egyiküket már megtalálták holtan - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. A másik két gyermek is a leomlott, rendkívül nagy mennyiségű homok alatt van, életben maradásukra nem sok esély van - mondta Somlai Lajos, hozzátéve, hogy a sümegi tűzoltók munkagépekkel, nagy erővel dolgoznak a…
Szerda estig kell elhordania a Citadella alatti Kristálybarlang előtt felhalmozott több méter magas földhalmot az ugyanott luxusvillát építtető cégnek - tudta meg az InfoRádió a természetvédelmi hatóságtól. Eközben nyilatkozatháború alakult ki az ingatlanfejlesztő cég és Adamkó Péter barlangkutatók között, azt viszont továbbra sem tudni, hogy megrongálódott-e a világszenzációnak számító barlang.
Hat megyei rendőrfőkapitány vezetői kinevezésének visszavonását kezdeményezte kedden az igazságügyi és rendészeti miniszternél Bencze József országos rendőrfőkapitány - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság nem tudja a megadott határidőben kiírni az öt digitális televízió és egy digitális rádió műsorszóró-hálózat üzemeltetési jogosultságára vonatkozó pályázatát.
A szabálysértési és a gyülekezési törvény módosítását javasolja a Nemzetbiztonsági Kabinet - mondta a testület ülése után a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
Jövő január elsejétől változik a gáz-, és távhő-támogatási rendszer - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő. A Fidesz szerint a kompenzáció már a nevében is hazugság.
Jövő január elsejétől változik a gáz-, és távhőtámogatási rendszer - jelentette be Budai Bernadett a keddi kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten. Emlékeztetett arra: tavaly öt kategóriába sorolták a gázt és távhőt használók körét, az egy háztartási egységre jutó havi jövedelem alapján. Ebből négy kategória jogosult támogatásra. Budai Bernadett tájékoztatása szerint az alacsony keresetűek két…