Khan Juniszből rakétagránáttal (RPG) találtak telibe egy izraeli katonai járművet. A hadsereg jelentése szerint a katonák nem sebesültek meg, a támadást követően azonban palesztin források szerint repülőgépeket és helikoptereket láttak a levegőben a forrongó Gázai-övezet határa fölött.
Újraindulhat a vasúti modellgyártás a Viessmann Modellgyártó Kft. bátonyterenyei gyárában, ahol a gyártáshoz alapvetően szükséges, nehezen pótolható alkatrészek ellopása miatt állt le a termelés február közepén. A német tulajdonos a hasonló esetek elkerülésére a színesfém-kereskedelem állami monopóliummá tételét javasolja a Kormánynak.
„Nyugisabb volt a küldetés, mint amire számítottunk” – mondta az atv.hu-nak a Malév főpilótája, aki a légitársaság részéről személyesen segítette a Terrorelhárítási Központ libanoni mentőakcióját. Fehérváry Géza elmondta: a Malév történetében még soha nem fordult elő, hogy polgárháborús környezetből menekítettek volna ki embereket.
Ellenzéki tüntetés folyik Teherán központjában, ahol legalább egy helyen összecsaptak a rendfenntartó erőkkel - jelentette kedden a Kaleme ellenzéki honlap. Az összecsapások a teheráni egyetem környékén folynak. A rendőrök könnygázzal akarják szétoszlatni a nagy számban összegyűlt tüntetőket. Legalább öt embert őrizetbe vettek - írta a honlap.
A Matolcsy György nemzetgazdasági és Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által kedden bemutatott Széll Kálmán-tervben foglalt intézkedések a kormány tervei szerint jövőre 550 milliárd forinttal, 2013-ban 900 milliárd forinttal javítják az államháztartás egyenlegét. A forint a kiadáscsökkentés hírére erősödött, majd a terv bemutatása után gyengült; a program meghirdetése…
Életveszélyes a székesfehérvári Tóváros bölcsődéje. A válaszfalak korábban már elmozdultak, ezért megerősítették őket, de a szobák süllyednek, mert üreges alattuk a talaj. 90 millió forintból hamarosan felújítja az önkormányzat a létesítményt. A munkák idejére a 80 kisgyereket másik intézményben helyezik el.
Eldőlt, hogy Talmácsi Gábor nem indul az idei gyorsaságimotoros-világbajnokságon. "Az elmúlt időszak nehézségei túlságosan sokat kivettek belőlem mentálisan és lelkileg egyaránt, és bár fizikailag folyamatosan készültem, mégsem érzem magam készen az idei vb-re" - áll a magyar versenyző MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke abban bízott, elírás, hogy a Széll Kálmán-terv szerint 15 évre csökkentik a tankötelezettség korhatárát. A február 11-én készült közoktatási koncepcióban nem ez szerepelt.
Bővítenék Magyarországon a szakemberek a földrengés-előrejelző hálózatot, egyebek mellett ezt is segítené az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Tudományos Akadémia kedden aláírt egyik megállapodási szerződése. Kedden a vörösiszap katasztrófával kapcsolatos konferencia után a két szervezet két megállapodást is kötött.
Líbiában kormányzati döntés született arról, hogy a külföldi állampolgároknak nem eshet bántódásuk, ezért Magyarország mellett több más ország is berepülési engedélyt kapott a hatóságoktól. A tengeri mentés egyébként a napokban hiúsult meg az időjárás miatt, így a légi úton történő menekítés volt az egyetlen lehetőség – mondta el Tarjányi Péter.
Az elmúlt húsz évben készült kisebbségi ügyekkel kapcsolatos kutatómunkákat foglalja össze az a mintegy 500 oldalas tanulmánykötet, amelyet Feischmidt Mária szociológus szerkesztett.
Az ÁNTSZ adatai szerint, bár csökken az influenzaszerű megbetegedések száma, 78 egészségügyi intézményben továbbra is érvényben maradt a teljes, vagy részleges látogatási tilalom.
Kiskorú veszélyeztetése miatt a napokban eljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság az ellen az anya ellen, aki úgy indult lopni, hogy gyerekét egyedül hagyta egy bezárt lakásban.
"Óvatosan optimisták" a JP Morgan elemzői a kedden nyilvánosságra hozott magyarországi szerkezetátalakítási reformok kapcsán - közölte a bankcsoport a Független Hírügynökséggel. A szakelemzők szerint a bejelentett, mintegy 900 milliárdos intézkedéscsomag nagyobb a piac által várt 6-800 milliárd forintos csomagnál, és a bejelentett intézkedések 75-80 százaléka valósulhat meg.
Közben egyre súlyosabb a helyzet a líbiai-tunéziai határon, sok ezren tartózkodnak a senki földjén. Becslések szerint egy hét alatt százezren távoztak Líbiából.
Pénzkivonásról és nem reformokról szól a kormány kedden bejelentett gazdasági csomagja - mondta a Független Hírügynökségnek Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója a kedden bejelentett reformcsomag kapcsán. Az elemző szerint a csomag hasonlít az MSZP-SZDSZ 2006-07-es sikertelen stratégiájára, és az éveken át húzódó reformok sorsa általában az, hogy felpuhulnak a végére.
7 területet jelölt meg a nemzetgazdasági miniszter, ahol strukturális reformokra van szükség ahhoz, hogy az országot kihozzák az adósságcsapdából és gazdaságát hosszútávon a fejlődés útjára állítsák.
Az Európai Digitális Kiválóságok (European Seal of e-Excellence) Platina Díját nyerte el Magyarországról a Tengernyi Kaland című alternatív valóságjáték.
Meghalt egy influenzás beteg Zala megyében a H1N1 vírus fertőzése következményeként - közölte kedden a Zala Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Az intézet tájékoztatása szerint a beteg a 35-59 éves korcsoportba tartozott, és előzőleg nem kapott védőoltást - írja a Zalai Hírlap online kiadása.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter miniszteri biztossá nevezte ki Takács Viktort. A miniszteri biztos fél éven át felel a Pesti Vigadó felújításának irányítási és koordinációs feladataiért.
Az irányt egyértelműen kijelöli a most közzétett Széll Kálmán-terv, a nagyságrendek stimmelnek, ha pedig szükséges, a kormánynak még lesz mozgástere átcsoportosítani a forrásokat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mellár Tamás, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatója, aki szerint az átalakulás nem lesz gyors.
Kedden kora estére sikerült megfékezni a lángokat a kistarcsai műanyagfeldolgozó területén. Az eredetileg legmagasabb, ötös fokozatú tüzet estére visszaminősítették 1-es fokozatúra, már csak a gödöllői tűzoltó egységek dolgoznak a helyszínen.
"Óvatosan optimisták" a JP Morgan elemzői a kedden nyilvánosságra hozott magyarországi szerekezetátalakítási reformok kapcsán - közölte a bankcsoport a Független Hírügynökséggel. A szakelemzők szerint a bejelentett, mintegy 900 milliárdos intézkedéscsomag nagyobb a piac által várt 6-800 milliárd forintos csomagnál, és a bejelentett intézkedések 75-80 százaléka valósulhat meg.
Az EU energiaügyi miniszterei egyetértettek abban, hogy a líbiai helyzet erős politikai fellépést kíván az Európai Unió részéről - többek között erről tájékoztatta kedden Orbán Viktor, mint az EU soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnöke Herman van Rompuyt, az Európai Tanács elnökét. A magyar kormányfő a soros elnökség eddigi, líbiai eseményekkel kapcsolatos tevékenységét ismertette…
Plagizálással vádolták Karl-Theodor zu Guttenberget, nem is alaptalanul. Doktori disszertációjában több oldalnyi szó szerint átvett és forrás nélkül feltüntetett szöveget találtak.
A rokkantsági felülvizsgálat mellé munkahely is kell, csak így van értelme hozzányúlni a kérdéshez - mondta a Független Hírügynökségnek Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke (MEOSZ) a kormány keddi bejelentésére, amely szerint felülvizsgálják az eddigi rokkantsági minősítéseket és új, átlátható nyilvántartási rendszert hoznak létre.
Jelentősen növekedéssel zárt kedden a nyersolaj ára a líbiai politikai válság elhúzódása miatt, illetve azokra a félelmekre, hogy a bahreini siíták zavargásai áterjedhetnek Szaúd-Arábia Bahreinnel határos körzeteire.
Megszorításokról beszélnek az ellenzéki pártok a Széll Kálmán terv kapcsán. Az LMP és a Jobbik is megszorító csomagnak tartja a kormány által bejelentett strukturális intézkedéseket, a szocialisták a konkrétumokat hiányolják.
Egyre újabb vegyületek jelennek meg a drogpiacon. A Bűnügyi Szakértő és Kutatóintézet 2011-es első hírlevelében leírtak szerint nemrég Magyarországon is azonosítottak olyan vegyületet, amit marihuána helyett használnak, azonban nem szerepel a tiltólistákon. Ezek úgynevezett szintetikus kannaboidok. A velük kezelt növényi törmelékeket legális marihuánaként tartják számon, és a marihuánéhoz hasonló…
Az izraeli külügyminiszter-helyettes, Danny Ayalon arra hívta fel a figyelmet Brüsszelben, hogy nem Izrael, hanem a „rosszul működő” társadalmak okozzák az arab világban tapasztalható forrongásokat.
Több száz fiatal tuareget toborzott Maliból és Nigerből Moammer Kadhafi líbiai vezető, hogy segítsenek az ellene indult felkelés leverésében - közölte kedden a Mali északi részén fekvő Kidal régió önkormányzatának elnöke. Abdou Salam Ag Assalat szerint a felbérelt harcosok között korábbi lázadók is vannak.
A Tiguan alighogy megérkezett, szinte azonnal felkerült kategóriájában a németországi autóeladási verseny első helyére és azóta is őrzi a három és fél évvel ezelőtt megszerzett pozíciót. Nem is csoda, hiszen ezen időszak alatt világszerte 572 ezer darab talált gazdára. A Tiguan az egyetlen olyan egyterű (SUV), amelynek két verziója van. Az egyik változatot a városi közlekedésre (on-road), a…
Miután 2010-ben újabb mérföldköveket lépett át – egyrészt világszerte 4,5 millió személygépkocsit értékesített, másrészt 15 új modellt vezetett be a piacra –, a Volkswagen az idén folytatja piaci offenzíváját. Ennek keretében januárban Detroitban a Passat amerikai változatát, a katari Doha-ban pedig az 1-literes kisautót (XL1) mutatta be.
Nem elég részletes, jellemzően rövid távú intézkedésekből áll, a bevételi tervek bizonytalanok. Így értékelték az ATV által megkérdezett gazdasági elemzők a Széll Kálmán Tervet.
Nem vizsgálhat mindent "az utolsó fűszál eltűnéséig mind a 3200 magyar önkormányzatnál" - hárította el az elszámoltatási kormánybiztos kérdésünket, hogy kiterjeszti-e az ellenőrzést az LMP két parlamenti képviselőjének nyílt levele nyomán az Esztergomban, az önkormányzat előző, fideszes vezetése idején történt gyanús ügyekre is.
Továbbra is homályos, mire fizet ki négy hónap alatt négymillió forintot a fideszes vezetésű Zugló önkormányzata közpénzből Kun Béla unokájának a hangzatos nevű "Polgárosodás Modernkori Kutatóközpont" létrehozásában való közreműködésre, valamint egy, a kommunizmus áldozatairól szóló konferencia szervezésére.
Elismerte felelősségét a hétfői, Soroksári úti tömeges gázolás elkövetője. A BRFK őrizetbevétel mellett kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást, egyben indítványt terjesztett elő előzetes letartóztatásba vételére.