2011. március 21. hétfő

márc. 21
17:38
Visszavonultak Bengázitól Kadafi erői (ATV)
A Moamer Kadafi líbiai vezetőhöz hű erők visszavonultak Bengázi városától, miután a nemzetközi erők légicsapásaiban több tankjuk is megsemmisült - jelentette hétfőn az AFP francia hírügynökség.
márc. 21
17:54
Lázár: nem vagyok "szegényellenes Antikrisztus" (Alternatív Energia)
Nem látom sok értelmét, hogy magánszemélyként tegyek jogi lépéseket - jelentette ki Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azzal a botrányt kavart hangfelvétellel kapcsolatban, amelyen azt állítja, hogy akinek "semmije nincs, az annyit is ér".
márc. 21
17:54
Fellendülés az autópiacon (ATV)
Az értékesítés mintegy 25 százalékkal bővült 2011 első két hónapja alatt Intenzív termelésnövekedés Az új „City Car” modellel bővülő paletta A vállalat 2018-ra legalább kétszeresére kívánja bővíteni értékesítését, tovább erősítve nemzetközi jelenlétét Az értékesítési volumen és a forgalom egyaránt jelentősen növekedett 2010-ben A működési eredmény az előző évhez képest több mint kétszeresére, 447…
márc. 21
17:56
Minden gyöngyöspatai roma családnak jutott adomány (Alternatív Energia)
Mind a 115 roma családnak jutott az élelmiszercsomagból Gyöngyöspatán, ahová a Facebook-on szerveződött civil csapat vitt segélyszállítmányt vasárnap. Kende Judit szervező a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy 4,7 mázsa élelmiszert, azaz családonként 4-5 kilós adagot tudtak kiosztani.
márc. 21
17:56
Nő a bizalom az autókereskedők iránt (ATV)
Piaci elemzések alapján a 2010-es év során tovább csökkent a használtautók átírásának száma hazánkban, így összesen 420.764 autó cserélt gazdát az országban, amely 5 százalékkal kevesebb a 2009-es esztendőhöz képest. Bizakodásra ad okot, hogy tavaly a csökkenés mérséklődött, és az utolsó öt hónapban már több használtautót vásároltak, mint egy évvel korábban. A Weltauto darabszámai is a piaci…
márc. 21
17:58
Vérvörössé vált a Hold + galéria (ATV)
Március 19-én ugyanis a Hold olyan közel volt a Földhöz, mint 1992 óta soha.
márc. 21
18:09
Miért felezte meg a kormány a táppénzt? (Infostart)
A Széll Kálmán-terv részeként március 16-án a Parlament megszavazta a táppénzmaximum megfelezését. A Nemzetgazdasági Minisztérium által ma kiküldött anyagból megtudhatjuk, hogy még idén két milliárd forintot spórol a törvénymódosítással a költségvetés, a következő években pedig évente öt milliárdot. Érdekesség, hogy míg 1990-ben még csaknem 100 millió napot töltöttek a magyarok táppénzen évente, a…
márc. 21
18:12
Budapesti fiatalemberé a világ második legjobb állása (Alternatív Energia)
Egy 26 éves budapesti fiatalember nyerte el a világ második legjobb állását az egyik magyar utazási iroda versenyén. Gyémánt Balázs egymillió forintot és félévig havonta egy-egy különleges utazást kap. A dolga csupán annyi, hogy az élményeiről beszámoljon az interneten.
márc. 21
18:12
A magyar gazdaságot is érzékenyen érinti a japán tragédia + videó (ATV)
A Wall Street Journal újságírójának véleménye.
márc. 21
18:30
Nagyvárosra zuhant egy teherszállító gép (ATV)
Az áldozatok számáról még nincs hír.
márc. 21
18:45
Gyanús csomagot találtak egy bankfióknál Budapesten (Infostart)
Gyanús csomagot találtak egy bankfióknál Budapesten, a Ferenciek terén hétfő kora este - közölte a BRFK sajtóügyeletese.
márc. 21
19:06
Tüntetés a rasszizmus ellen - politikai menedékjogot kérhetnek a gyöngyöspataiak (Alternatív Energia)
Ha egy héten belül nem kapnak választ a kormány képviselőitől kérdéseikre, lehet, hogy politikai menedékjogot kérnek a külföldi nagykövetségektől a gyöngyöspataiak.
márc. 21
19:06
250 ezerre büntette frakciójuk a két fideszes honatyát (ATV)
Pénzbírság megfizetésére kötelezte a parlamenti Fidesz-frakció etikai bizottsága hétfőn a képviselőcsoport két tagját, Papcsák Ferencet és Szabó Zsoltot, mert jogtalanul vettek fel dupla költségtérítést. Papcsák Ferenc Zugló, Szabó Zsolt pedig Hatvan polgármestere. Mindketten az érintett önkormányzattól és az Országgyűléstől is vettek fel költségtérítést, ezért 250-250 ezer forint pénzbírság…
márc. 21
19:08
Újabb rapsicot fogtak a nógrádi rendőrök (Alternatív Energia)
Újabb rapsicot fogtak a nógrádi rendőrök. A 67 éves férfi hurokkal ejtett el egy szarvastehenet, amelyet a fürdőszobájában foglaltak le.
márc. 21
19:42
Jól meg y az Audinak is (ATV)
Az Audi Konszern rekord működési eredménnyel zárta a 2010-es gazdasági évet. „A 3.34 milliárd eurót kitevő működési eredményünk is jól mutatja, hogy milyen nyereséges az Audi. Nemcsak Kínában, hanem világszerte sok régióban növekszünk, különösen az Amerikai Egyesült Államokban volt erősebb az Audi márka növekedése, mint a teljes piacon” – mondta Rupert Stadler, az AUDI AG igazgatótanácsának…
márc. 21
19:44
Orbán felhívta Lázárt a hangfelvétel miatt (ATV)
Megkérdezte, miben lehet a segítségére.
márc. 21
20:00
Gyanús csomag a Ferenciek terén - nem volt benne bomba (Alternatív Energia)
Nem volt robbanószerkezet vagy más veszélyes anyag abban a csomagban, melyet Budapesten, a Ferenciek terén működő egyik pénzintézetben találtak hétfőn kora este - értesült a Független Hírügynökség.
márc. 21
20:02
Elemi hiányosságok a Fővárosi Bíróság működésében (Alternatív Energia)
Az igazgatási szervezet felkészületlen, a munkafolyamatok szervezetlenek, az iratvizsgálatok formálisak, a vezetők kezükbe se vették a pervezetési aktákat - áll a Fővárosi Bíróságról (FB) szóló vizsgálati jelentésben, amely még nem nyilvános ugyan, de az Index hozzájutott. Mint írja, a bíróságok épp akkor kezdtek komoly önvizsgálatba, amikor már szinte biztos, hogy minisztériumi irányítás alá…
márc. 21
20:18
Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások az Eurotransplant-tel (Alternatív Energia)
2012. január 1-től átmenetileg - egy éven át - Magyarország is tagja is lehet az Eurotransplant International Foundation nevű szervezetnek, amellyel előzetes együttműködési megállapodást köt majd a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága.
márc. 21
20:18
„Nem szakemberek” Vita a Monetáris tanács új tagjairól + videó (ATV)
Az MSZP és az LMP kivonult.
márc. 21
20:20
Cáfolják, hogy meghalt Kadhafi fia + videó (ATV)
A líbiai kormány cáfolta azt az ellenzéki értesülést, hogy meghalt Kadhafi egyik fia. Egy internetes újság korábban azt írta, hogy a líbiai vezető Hamisz nevű, 32 éves fia szombaton kapott halálos sebesüléseket, amikor a líbiai légierő egyik pilótája szándékosan belevezette vadászgépét Kadhafi főhadiszállásába. A nyugati katonai repülőgépek ma reggelig bombázták Kadhafi erőit Líbia keleti részén,…
márc. 21
20:33
Aszódi: Hónapokig tarthat, mire teljesen elhárítják a fukusimai üzemzavart (Infostart)
Több helyen mérnek sugárszennyezést Japánban, de ez nem jelenti azt, hogy ennek radiológiai hatása lenne, csupán azt jelzi, hogy nagyon korszerű a méréstechnika - mondta Aszódi Attila nukleáris biztonsági szakértő. A Budapesti Műszaki Egyetem Nukleáris Technológiai Intézete vezetője szerint még több hónapig eltart, mire a szakemberek teljesen elhárítják a fukusimai atomreaktor üzemzavarát.
márc. 21
20:36
Egymillió eurót adunk más országok klímaváltozása ellen (Alternatív Energia)
Magyarország egymillió eurós támogatást nyújt a legkevésbé fejlett országoknak, hogy alkalmazkodhassanak az éghajlatváltozás káros hatásaihoz. Ezzel Magyarország a közép-európai államok közül az elsők között csatlakozott a támogató alaphoz.
márc. 21
20:38
Orbán érdeklődött Lázárnál szombaton a felvétel miatt (Alternatív Energia)
Orbán Viktor kormányfő szombaton felhívta Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét, miután nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen Lázár arról beszél, hogy "akinek semmije sincs, az annyit is ér" - mondta az Origónak egy fideszes forrás, aki ismeri a beszélgetés részleteit.
márc. 21
20:40
KEH: kevés ember élete nyitott annyira, mint Schmitt Pálé (Alternatív Energia)
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) szerint Schmitt Pál személyével kapcsolatban több rosszindulatú vádaskodás lát napvilágot és politikai zavarkeltés folyik. "Schmitt Pál életrajzában nincs kimaradó időszak, erről annak elolvasása után mindenki meggyőződhet. Kevés olyan ember van ma Magyarországon, akinek élete annyira nyitott könyv lenne, mint Schmitt Pálé" - olvasható a hétfőn megjelent…
márc. 21
20:54
Kábítószer a rendőrautóban (Alternatív Energia)
Kábítószergyanús anyagot találtak egy rendőrautóban, Budapesten - értesült a Független Hírügynökség.
márc. 21
21:09
Megválasztotta a monetáris tanács két új tagját az Országgyűlés - a nap hírei (Infostart)
Megválasztotta a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának két új tagját az Országgyűlés. Cinkotai János és Kocziszky György le is tette az esküt.
márc. 21
21:12
A zöldek szerint az állam nem védi meg az embereket a parlagfűtől (Alternatív Energia)
A Környezet- és Természetvédő Társadalmi Szervezetek szerint elfogadhatatlan, hogy az állam nem védi meg polgárait a parlagfű környezet-egészségügyi kockázatával szemben. A probléma kezelésével megbízott agrárlobbitól nem várható megoldás - áll szervezetek bajai országos találkozóján elfogadott állásfoglalásban.
márc. 21
21:12
Újabb légitámadás Tripoli térségében (ATV)
Bombázzák Kadhafi központját is.
márc. 21
21:14
7000 e-mail sürgetheti Orbán Viktort, hogy tegyen a rasszizmus ellen (Alternatív Energia)
Csaknem százan vettek részt azon a hétfő kora esti demonstráción, amelyet a rasszizmus áldozatainak emlékére szervezett az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet a Belügyminisztériumnál.
márc. 21
21:45
"Az ellenzék szerint "pártalkotmány" az alaptörvény tervezete (Infostart)
Az ellenzéki pártok továbbra is pártalkotmánynak tekintik a készülő új alaptörvényt. Az MSZP és az LMP nem is vesz részt a parlamenti vitában. A Jobbik részt vesz ugyan az üléseken, de nem szavazza meg az alkotmányt.

2011. március 22. kedd

márc. 22
5:00
"Zúzda módban adtuk a party arcot" A magyar tinibálvány nagy dobása (ATV)
Maga tervezte a színpadot.
márc. 22
5:18
Közös portál a baloldali sajtóért (Alternatív Energia)
Balpart címmel internetes portál indult a Szabad Sajtó Alapítvány támogatásával. A www.balpart.hu a magukat baloldali szellemiségűnek vagy kritikainak valló magyar tudományos, társadalomelméleti és kulturális folyóiratok gyűjtőoldala - tudatta Földes György.
márc. 22
5:18
Barna bácsi magán próbálta ki az elektromos kerítést + videó (ATV)
Megrovásban részesítette a debreceni ítélőtábla Szoboszlai Barnát. A kesznyéteni gazda saját udvarán belül veteményes kertjének kerítésébe - hogy terményét megvédje - áramot vezetett, ami egy ember halálát okozta, ketten pedig súlyos sérülést szenvedtek. Az első fokon eljáró Bíróság korábban az idős férfit emberölés és testi sértés vétsége miatt 1 év fogházra ítélte, 2 év próbaidőre felfüggesztve.…
márc. 22
5:20
Esztergom: felszámolják a garázsépítőt (Alternatív Energia)
Elrendelte a bíróság annak a cégnek a felszámolását, amely 1,68 milliárd forintért adott el Esztergom előző, fideszes vezetése idején az önkormányzatnak 335 parkolóhelyeket a Mária Valéria mélygarázsban, ahol azóta súlyos műszaki hibákat tártak fel.
márc. 22
5:20
Magyarország nem tervezi Palesztina egyoldalú elismerését + videó (ATV)
A köztársasági elnök meghívására Magyarországra látogatott a Palesztin hatóság elnöke. Mahmúd Abbászt államfőnek kijáró tisztelettel fogadta Schmitt Pál a Sándor-palotában. Abban mindketten egyetértettek, hogy hazánknak az EU soros elnökeként elő kell segíteni az izraeli-palesztin békét. Magyarország azonban nem tervezi Palesztina egyoldalú elismerését.
márc. 22
5:22
Fideszes képviselő a vádlottak padján (Alternatív Energia)
Tiszafüreden önkormányzati képviselő a Fidesz színeiben Lipcsey György Imre, az erzsébetvárosi ingatlanbotrány április elején kezdődő bírósági ügyének egyik vádlottja.
márc. 22
5:24
Nem akar mindenben dönteni Tarlós (Alternatív Energia)
Még a holnapi közgyűlés előtt visszavonatja Tarlós István főpolgármester azt a rendelettervezetet, amely szerint szinte minden fővárosi vagyontárgy tulajdonosi jogát neki kellene gyakorolnia - erősítette meg lapunknak a Városháza.
márc. 22
5:26
A kórház-holding mellett a fővárosi Fidesz (Alternatív Energia)
Tárgyalta a fővárosi közgyűlés fideszes többségű egészségügyi bizottsága a Szentes Tamás főpolgármester-helyettes nevével fémjelzett előterjesztést, sőt, a tegnapi ülésen támogatták a 12 önkormányzati tulajdonú kórház gazdasági és beszerzési integrációjának megindításáról szóló javaslat közgyűlés elé terjesztését is - értesült lapunk.
márc. 22
5:28
Beadta az MSZP a lex Schmittet (Alternatív Energia)
Magyarország hónapok óta kérdez, Schmitt Pál pedig hónapok óta hallgat - mondta tegnap a szocialista Molnár Csaba, amikor az újságíróknak bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenccel együtt törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy az államfő múltját végre tisztázni lehessen. Kijelentette, azért van szükség a "lex Schmittre", mert a köztársasági elnökről zavaros ügyek keringenek.
márc. 22
5:30
Váratlanul elismerte a szúrást Raffael Sándor (Alternatív Energia)
Váratlanul beismerte a Marian Cozma-gyilkosság elsőrendű vádlottja, hogy mégis megszúrt valakit két évvel ezelőtt a veszprémi Patrióta bár előtt. A Veszprém Megyei Bíróság tegnapi tárgyalásán Raffael Sándor azt mondta, valaki "berobbant" elé, akinek a lábát akarta megszúrni, de a hasba sikerült. Arra a bírói kérdésre, hogy az illető lehetett-e Marian Cozma, úgy felelt: "igen, lehetett".
márc. 22
5:36
Csak megrótták a kesznyéteni férfit (Alternatív Energia)
Az ügyészség által kért súlyosítás helyett enyhített a korábbi első fokú ítéleten, és csak megrovásban részesítette a terményeit árammal védő kesznyéteni férfit a Debreceni Ítélőtábla. Az ítélet jogerős.
márc. 22
5:38
Életfogytiglan várhat a tompai gyilkosra (Alternatív Energia)
Megkezdődött a tompai hármas gyilkosság elkövetőjének büntetőpere tegnap a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon: ahogyan a nyomozáskor is, a 30 éves kelebiai férfi ezúttal is elismerte a lovastanya tulajdonosának, feleségének és lányuknak a megölését. Amikor a bíró azt kérdezte, "mi az, ami a javára szólhat", úgy válaszolt: "semmi, bíró úr".
márc. 22
5:40
Újabb gyanús csomag egy OTP bankfioknál (Alternatív Energia)
Bár újabb, bankfiókban elhagyott csomaghoz riasztották a tűzszerészeket, a tegnapi eset vaklármának bizonyult és semmi köze a pénteki komoly fenyegetéshez - mondta lapunknak a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.
márc. 22
5:42
Az állam nem nézheti tétlenül (Alternatív Energia)
A magyar állam védelmét kérték a gyöngyöspatai romák, nyolc kérdést intézve levelükben a Balog Zoltán vezette államtitkársághoz. Többek között arra kértek választ, hogy "Mi volt az oka annak, hogy a magyar kormány két héten keresztül, a paramilitáris csoportok önkéntes elvonulásáig nem szólalt meg a közösségünket terrorizáló bűncselekménnyel kapcsolatban?"
márc. 22
5:44
Fele pénzen "büntetett" a Fidesz (Alternatív Energia)
Az "elrettentő" célzattal a korábbi több mint háromszorosára, 500 ezer forintra emelt maximális pénzbüntetés felét szabta csak ki a Fidesz-frakció etikai bizottsága a párt két olyan politikusára, akik több százezer forintnyi költségtérítést vettek fel az elmúlt hónapokban törvénysértő módon.
márc. 22
5:46
Tucatnyi megyében pusztít a belvíz (Alternatív Energia)
A legfrissebb információk szerint az ország 12 megyéjében küzdenek, most elsősorban a belvízzel, az árvíz ezúttal kevesebb helyen kényszeríti az embereket védekezésre. Összesen 88 településen dolgozik majd félezer ember, főként Csongrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
márc. 22
5:54
Fukusima: kimenekítették a személyzetet + videó (ATV)
Kimenekítették a személyzetet a fukusimai atomerőmű hármas reaktorából, amikor a létesítményből füst szállt fel, egyelőre vizsgálják, hogy miért. A reaktorban tegnap sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást. Közben a tíz nappal ezelőtti földrengés és szökőár áldozatainak és eltűntjeinek száma már megközelítette a 22 ezret.
márc. 22
6:27
Gazsó: Az MSZP alkalmatlan az ország irányítására (Infostart)
Ha olyan alkotmány születik, amely megfelel a demokratikus igényeknek és a magyar társadalom céljait is kifejezi, akkor feloldhatja az alaptörvény körüli konfliktusokat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gazsó Ferenc szociológus. A Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint az MSZP jelenleg alkalmatlan az ország irányítására.
márc. 22
6:30
Itt a tavasz (ATV)
Szombatig napról napra javul az időjárás.

Keresés