Minden jel szerint maga a gyilkos értesítette a rendőröket a szerdán, Fóton történt kettős gyilkosság ügyében. A rendőrség nagy erőkkel keresi Pelády Tibor Ferencet, aki levélben közölte a rendőrökkel, hogy egy csecsemőt hagyott egy fóti házban.
Berki Krisztiánt már meghallgatták a nyomozók, de a Blikk információi szerint a következő napokban beidézik a Fradi élére Berki utódául kijelölt Berkes Zoltánt és az őt követő vezérigazgatót, Alexandre Gerstlt is. A Blikknek egyikük sem kívánt nyilatkozni az ügyről és a rendőrség sem kíván felvilágosítást adni.
Az ellenzék régi-, új- és nemzetiszocialistákból áll, a "gazdagok kormánya" egy hiteltelen brand, a képviselők átláthatóan keressenek egymilliót, és viták is dúlnak a kormánypártokon belül - interjú Lázár Jánossal, a Fidesz-frakció vezetőjével.
305 millió forint bevételt akart eltitkolni egy Pest megyei éttermet üzemeltető vállalkozás úgy, hogy a pénztárgép adatait illegálisan elektronikai megoldással meghamisították. Az újabb ügy megerősíti a NAV eddigi tapasztalatait, hogy egyes vendéglátósok ma már nem a nyugtaadást próbálják elkerülni, hanem szoftverekkel trükköznek.
Körmenden közel 700 középiskolást oltanak be agyhártyagyulladás ellen - mondta az InfoRádiónak a kistérségi tisztifőorvos. Szűcs László hozzátette: járvány nincs, az oltás az érintett középiskolák diákjai számára ingyenes és önkéntes alapon kapható meg Körmenden.
Ellentmondásos intervenció: az amerikai vezérkari főnök azt állítja, hogy eddig nem volt arról jelentés, hogy civil áldozatai is lettek volna a szövetséges akcióknak. Gerard Hueber admirális értesüléseinek azonban ellentmond, amit a líbiai kormányzat állít. Korábban a brit légi marsall, Greg Bagwell közölte, hogy Kadhafi lég iereje lényegében megsemmisült, és „nem létezik, mint harcoló alakulat”.…
A Figyelő arról ír, hogy gyakorlatilag készen van, mégsem üzemel a Rácz Hotel & Thermal Spa. A Heti Válasz beszámolója szerint visszakérnénk Ausztriától a Bocskai-koronát.
Egyelőre nem emelt vádat a központi Nyomozó Főügyészség Keller László, a Medgyessy-kormány közpénzügyi államtitkára ellen. Az ügy már vádelőkészítő szakban van, de a vádemelésre nyitva álló időt meghosszabbították április elejéig - tájékoztatott a Független Hírügynökségnek az ügyet érintő kérdésére Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
A japán kormány szerdai sajtótájékoztatója szerint, a számítógépes előrejelzések azt mutatják, hogy a fukusimai atomerőműből származó sugárzás akár a 30 kilométeres körzeten túl is kockázatot jelenthet a lakosságra.
Az ügyészség várja azoknak a magánszemélyeknek, vállalkozóknak a jelentkezését, akik korábban csúszópénzt adtak a szerdán előzetes letartóztatásba helyezett felsőzsolcai jegyzőnek és aljegyzőnek. Ha ugyanis a bűncselekményt ők maguk hozzák nyilvánosságra, még mielőtt arra a nyomozás során fény derülne, a törvény szerint mentesülnek a felelősségre vonás alól.
Újabb rakéták és aknavető gránátok csapódtak be izraeli városokban - az izraeli légierő válaszul Hamasz csempészalagutakat támadott. Senki sem sérült meg.
Két hete szokott le a cigiről a dohányzás szigorítását kezdeményező egyik fideszes képviselő. Heintz Tamás a Független Hírügynökségnek csütörtökön elmondta: láncdohányos volt, épp ezért kapta a feladatot, hogy a 16 fideszes képviselő közül ő kommunikálja a dohányzást zárt helyeken megtiltó indítványt és természetesen egyúttal szokjon le a cigarettáról.
Az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu elhalasztotta a március 23-i moszkvai útját, miután Jeruzsálem központjában bombát robbantottak – a támadásban legalább 39 ember megsérült, 1 ember pedig életét vesztette. A támadás újabb állomás az egyre mélyülő válságban - mik a támadók céljai?
Hamarosan elkezdheti a tényleges munkát a Bajnai Gordon volt miniszterelnök által létrehozott alapítvány. A tervek szerint átfogó, köz-szakpolitikai koncepciókkal állnak elő.
Nem kötött Zugló szerződéseket Papcsák Ferenc egyetlen rokonával sem, az önkormányzat ráadásul a korábbi években jóval többet költött tanácsadói szerződésekre, mint most - derül ki Papcsák Ferencnek a Mandiner blogtól kért helyreigazításából.
Szabadon engedték a líbiai hatóságok az AFP francia hírügynökség két újságíróját, valamint a Getty Images képügynökség fotóriporterét. A három újságírót a hétvégén vették őrizetbe líbiai katonák. Moamer Kadafi szóvivőjének állítása szerint a líbiai vezető személyes közbenjárására szabadultak.
Új eljárás lefolytatását rendelte el csütörtöki határozatában a Balla Irma gyilkossági perben a Debreceni Ítélőtábla, illetve azonnali hatállyal megszüntette az eddigi gyanúsított Schönstein Sándor (az áldozat fia) előzetes letartóztatását.
A Japánt és Új-Zélandot sújtó katasztrófák után megugrott az érdeklődés egy Pekingben nyílt új, interaktív kiállítás iránt, ahol a látogatók testközelből élhetnek át földrengéseket, tűzvészeket és cunamikat. A személyes élmény sokak szerint valódi katasztrófák esetén megnöveli a túlélés esélyét.
A Debreceni Ítélőtábla hatályon kívül helyezte csütörtökön a Balla Irma meggyilkolásával kapcsolatban hozott első fokú ítéletet. Új eljárás indul, melyhez részletes iránymutatást is adott a táblabíróság. Az áldozat fia, a brutális meggyilkolásával vádolt, első fokon már elítélt Schönstein Sándor szabadon távozhatott a bíróságról, előzetes letartóztatását a bíróság megszüntette. Miután az ügyész ez…
Pénteken kezdődik a romagyilkosságok tárgyalása a Pest Megyei Bíróságon. A 6 halálos áldozatot követelő, romák elleni támadások ügyére Miszori László bíró öt tagú tanácsa 34 tárgyalási napot jelölt ki. Így lehetséges, hogy a 9 helyszínt érintő, 6 halálos áldozatot követelő gyilkosságsorozat utolsó nyári tárgyalási napján, július közepén ítélet is születik.
Nem vesz igénybe kettős költségtérítést önkormányzati, illetve parlamenti tisztsége után Székesfehérvár polgármestere, és alpolgármestere. Az egyenlito.blog.hu-n megjelent állítás pontatlan információn alapul - tudatta közleményben az önkormányzat kommunikációs központja.
Baltával és kővel vett elégtételt két novajidányi férfi vélt vagy valós sérelmeikért egy teherautó sofőrjén. A járművet teljesen tönkretették, a támadók egyike még fiatalkorú.
Külön intézményben, a többi betegtől elkülönítve kéne kezelni a fertőző tbc-seket - mondta el a Független Hírügynökségnek Müller Veronika, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatóhelyettese. Véleménye szerint két központ, egy Budapesten, egy pedig Északkelet-Magyarországon el tudná látni a feladatokat.
Szerbiának a Déli Áramlathoz történő csatlakozás több milliárd euró bevételt hoz tranzitdíj formájában, miközben a térség gázelosztójává válik - közölte a Belgrádban tárgyaló Marcel Kramer, a Déli Áramlat vezérigazgatója szerdán.
Megkezdte az úgynevezett kazettás bombák megsemmisítését a honvédség. Az első szerkezetet a Pest megyei Erdőkertesen robbantották fel az Európai Unió, az ENSZ és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelőinek jelenlétében.
Kölyök született a Dél-Amerikában őshonos éji majmoknál a Fővárosi Növény-és Állatkertben. Mivel a nemét még nem tudták megállapítani, nevet még nem kapott, de a vendégek már láthatják. Az intézmény kormorán és szürke gém állománya várhatóan jelentősen gyarapodik majd, mert a madarak több száz tojást raktak a Nagy-tó partján.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az Encsi Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás vétsége miatt indított eljárást egy 18 éves novajidrányi férfivel és 14 éves fiatalkorú társával szemben.
Több mint száz ember vesztette életét rendőrségi tűz miatt szerdán a dél-szíriai Daraa városban - közölték csütörtökön szemtanúk és emberi jogi aktivisták.
Vetélytársai a trónjára pályáznak, ő pedig birkát nyír három nappal a szezonnyitás előtt. A Formula-1 regnáló világbajnokát, Sebastian Vettelt egyórányi autóútra a melbourne-i ringtől, egy ausztrál farmon találta meg a Bild két riportere, akik egyebek mellett azt is megpróbálták kideríteni, mit tart leginkább elvetendő gyengeségének a Red Bull Racing német pilótája, és hogy milyen különleges…
Veszteséges a helyi buszközlekedés a városban, ezért átdolgozzák a menetrendet. Az Alba Volán veszteségének csökkentéséhez a város támogatást ad, de az igényeltnél kevesebbet. Rendkívüli ülésén döntött mindezekről a közgyűlés csütörtökön.
Geréb Ágnest 2 év fogházra ítélte első fokon foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért csütörtökön a Fővárosi Bíróság azzal, hogy büntetése felének kitöltése után feltételes szabadságra bocsátható.
Előzetes meghívót és abban az új magyar alkotmány tervezetének nyersfordítását küldték el az európai parlamenti képviselőknek néhány napja a néppárti frakciótól a március 29-i nyilvános meghallgatással kapcsolatban.