2011. május 9. hétfő

máj. 9
10:42
Összezárnak a rendvédelmisek? - Egyetlen eljárás sem indult a tűzoltók ellen (Alternatív Energia)
A vizsgálatok szerint egyetlen tűzoltó sem vitte magával speciális bevetési felszerelését a rendvédelmi dolgozók három héttel ezelőtt tartott első demonstrációjára. A rendőrség a történteket még mindig elemzi, a fejleményekről azonban egyelőre nem tájékoztat.
máj. 9
10:51
Tolvajokat akartak elfogni, végül a rendőrök is loptak (ATV)
Tolvajok elfogására hívták ki a rendőröket, végül ők loptak egy üzletből. A bukaresti 9-es számú rendőrőrs tagjait bűntényhez rendelték ki még tavaly novemberben helyszínelni egy élelmiszerboltba.
máj. 9
11:09
Támogatást kértek a palesztinok: Brüsszel 85 millió eurót utal (ATV)
Izrael ellenáll annak az ENSZ felszólításnak, hogy utalja át a palesztinoknak a befagyasztott adót – Jeruzsálem a Fatah frakció és a Hamasz terrorszervezet megállapodása után döntött a szankció mellett. Az EU azonban napokkal a Fatah-Hamasz megállapodást követően 85 millió eurót utalt át Ramallahba. Ezzel egy időben amerikai szenátorok arra hívták fel Barack Obama figyelmét, hogy nem támogathatja…
máj. 9
11:11
Több száz milliós kártérítést követel a MÁV a Mal Zrt.-től (ATV)
A vörösiszap másfél kilométeren tette használhatatlanná a vágányokat, berendezéseket, vezetékeket.
máj. 9
11:45
Beelőzték a Google-t: idén az Apple a legértékesebb márka (ATV)
A Google négyéves uralmát megelőzve idén az Apple lett a világ legértékesebb márkája a Millward Brown piackutató cég hétfőn közzétett ranglistáján.
máj. 9
11:47
Jön a hamisítatlan tavasz (ATV)
A hét elején kezd emelkedni a hőmérséklet, a második felében már kora nyári idő jöhet.
máj. 9
11:49
Videó: úgy eltalálta szabadrúgásból, hogy elterült a földön (ATV)
Roberto Carlos még mindig igen erőset tud lőni.
máj. 9
11:54
Adóztatás helyett munkajogi eszközöket alkalmazna az LMP (Infostart)
Adóztatási helyett munkajogi eszközökkel érné el a Lehet Más a Politika, hogy vissza lehessen követelni a jó erkölcsbe ütköző juttatásokat. Erről a párt frakcióvezetője nyújtott be javaslatot a parlamentnek.
máj. 9
12:03
Lebukott az útmaffia Szerbiában (ATV)
Letartóztatták Radosav Savatijevićet, a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) igazgatóbizottságának egykori tagját és további tizenöt személyt, akiket a Požarevacnál és Smederevónál épülő utak munkálatai körüli visszaélésekkel gyanúsítanak.
máj. 9
12:12
Rogán: az új ÁSZ-törvény július elsejével lépne életbe (Infostart)
Július elsején léphet életbe az Állami Számvevőszékről (ÁSZ-ról) szóló új törvény, amely kibővíti a testület jogkörét - mondta Rogán Antal (Fidesz), az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának elnöke, a testület hétfői ülésén.
máj. 9
12:12
Szonárral keresik a Balatonban eltűnt osztrák horgászt (Alternatív Energia)
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata, a Balatoni Vízirendészettel kötött együttműködési megállapodás alapján hétfőn bekapcsolódik a vasárnap Balatonmáriafürdő közelében elmerült horgász keresésébe. A VMSZ SONAR-ral, azaz vízalatti radarral próbál az eltűnt férfi nyomára bukkanni -közölte Tar Mihály, a VMSZ szóvivője.
máj. 9
12:21
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
máj. 9
12:23
Ismert sztárokkal bővül a magyar sorozat (ATV)
Hajdú Péter felesége is megmutathatja színészi tehetségét.
máj. 9
12:30
Kónya Péter: nem közeledtek az álláspontok (Infostart)
Nem közeledtek az álláspontok a rendvédelmi dolgozók érdekképviseleti vezetői és Pintér Sándor belügyminiszter hétfő délelőtti, több mint háromórás informális megbeszélésén - közölte Kónya Péter, a demonstrációs bizottság vezetője újságírókkal a találkozó után.
máj. 9
12:30
Benyújtották a különadóról szóló újabb módosítót (Alternatív Energia)
Benyújtotta hétfőn az Országgyűlésnek a 98 százalékos különadóról szóló újabb módosítást Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Az Alkotmánybíróság múlt pénteki döntése szerint ugyanis sérti az emberi méltóságot, ha az állam olyan bevételekre vet ki adót, amelyet adóbevallással már lezártak az érintettek.
máj. 9
12:32
Május 15-ig kérhető a januári adóváltozások miatti kompenzáció (Infostart)
A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak május 15-ig pótlólag leadhatják munkáltatójuknak igénylésüket a januárban életbe lépett adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló kompenzációra - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium
máj. 9
12:39
Obama: életem második leghosszabb 40 perce volt (ATV)
Ideges volt Barack Obama az Oszama bin Laden pakisztáni háza elleni amerikai roham elrendelésekor. Főleg, hogy néhány tanácsadója kétségeit hangoztatta a terv iránt.
máj. 9
12:57
Rendvédelmi dolgozók: nem közeledtek az álláspontok Pintérrel (ATV)
Nem közeledtek az álláspontok a rendvédelmi dolgozók érdekképviseleti vezetői és Pintér Sándor belügyminiszter hétfő délelőtti, több mint háromórás informális megbeszélésén - közölte Kónya Péter, a demonstrációs bizottság vezetője újságírókkal a találkozó után.
máj. 9
13:06
Bin Laden követőjét tartoztatták le Budapesten (Metropol)
Oszama bin Laden követőjének vallotta magát az a férfi, aki politikusok elleni támadást helyezett kilátásba pénteken Budapest belvárosában; eljárást indítottak ellene - mondta Fülöp Valter, a fővárosi rendőr-főkapitány bűnügyi helyettese hétfői sajtótájékoztatóján.
máj. 9
13:06
"Kétezer milliárdos megszorítás 2015-ig" (Alternatív Energia)
Bár az elfogadott napirendben nem szerepel, már hétfőn foglalkozhat ismét a parlament a 98 százalékos különadóról szóló törvénnyel, amelynek egy részét pénteken megsemmisítette az Alkotmánybíróság. Az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy 2015-ig kétezer milliárdos megszorítást erőszakolnak rá az országra, a szocialista Hiller István pedig a felsőoktatási ötletbörzét kifogásolta.
máj. 9
13:15
„Fajgyűlölőnek álcázta magát” Megszólalt a romagyilkosságok vádlottja (ATV)
Kiss Árpád azért üzent, mert szeretne néhány dolgot tisztázni. Állítása szerint Csontos István "spicli", aki "nemzetinek, radikálisnak, vagy akár fajgyűlölőnek álcázta magát" az elmúlt években és így provokálta környezetét. Kiss arról is ír, hogy sem ő, sem testvére, sem barátja nem követte el azt, amivel vádolják őket.
máj. 9
13:24
Nem állapodtak meg a rendvédelmisek Pintérrel (Metropol)
Nem közeledtek az álláspontok a rendvédelmi dolgozók érdekképviseleti vezetői és Pintér Sándor belügyminiszter hétfő délelőtti, több mint háromórás informális megbeszélésén, közölte Kónya Péter, a demonstrációs bizottság vezetője újságírókkal a találkozó után.
máj. 9
13:33
Iszlamista uszítók ellen tüntettek a keresztények Kairóban (ATV)
A legutóbbi, tucatnyi halálos áldozatokat is követelő muszlim támadásokat követően kopt keresztények ezrei követelték Mohamed Husszein Tantávi tábornagy lemondását, valamint a keresztény templomok gyújtogatóinak a bíróság elé állítását. A keresztények szeretnék elérni, ha a vallási erőszakra való uszítás bűncselekmény kategóriába kerülne. A tüntetők kijelentették, hogy addig nem mennek el az…
máj. 9
13:35
6 forinttal csökkentik a benzin árát (ATV)
A Mol Nyrt. bruttó 6 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 10 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
máj. 9
13:42
Több mint harmincmilliós cigarettafogás Szabolcsban (Infostart)
Több mint harmincmillió forint értékű csempészett cigarettát foglaltak le a rendőrök és a pénzügyőrök a hét végén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
máj. 9
13:42
Gyakran viasszaélnek a mozgáskorlátozottak parkolókártyáival (Alternatív Energia)
Továbbra is kiemelt figyelmet szentelnek a rendőrök a mozgáskorlátozott kártyákkal parkoló autósokra. Az utóbbi két hétben 67 eljárás indult, hétfőn reggel, két óra alatt újabb hat férfit állítottak elő a rendőrök. A tapasztalatok szerint az autósok nincsenek tisztában a szabályokkal, és azzal sem, ha jogosulatlanul használják a kártyát, akár három év börtönt is kaphatnak. A részletekről a…
máj. 9
13:44
Román törvényjavaslat: szinkronizáljanak minden idegen nyelvű filmet (Infostart)
Foglalják törvénybe, hogy a jövőben Romániában minden idegen nyelvű filmet szinkronizáljanak! - ezzel a javaslattal állt elő a minap Victor Socaciu román szociáldemokrata képviselő, aki a román "nemzeti identitást" félti a felirattal ellátott filmektől.
máj. 9
13:51
Halálra ítélték egy 11 milliós város polgármesterét (ATV)
Halálra ítélték Sencsen város korábbi polgármesterét Kínában. Hszü Cung-henget 2009-ben váltották le, a gyanú szerint 33 millió jüan (947 millió forint) kenőpénzt fogadott el 2001 óta.
máj. 9
13:53
Videó: négy gólt lőtt Cristiano Ronaldo (ATV)
A Real Madrid 6-2-re verte meg a Sevillát idegenben.
máj. 9
13:55
Hoffmann Rózsa: nem leszek úrinő - parlament percről percre (ATV)
Kemény felsőoktatási vita dübörög a parlamentben, Hiller István defenzívába szorított Hoffmann Rózsát, aki védekezés közben úrinői mivoltát is levetkőzi, közben remeg a hangja. Szerinte nem is vágták ki felsőoktatási koncepcióját, csak egyes újságok írják ezt.
máj. 9
14:00
Több mint ezer aláírás gyűlt össze eddig Gyurcsány Ferenc pártszavazási kezdeményezéséhez (Alternatív Energia)
A hétfő reggeli adatok szerint pár nap alatt 1027-en írták alá a tagságból Gyurcsány Ferenc pártszavazási kezdeményezését - derül ki a volt miniszterelnök hétfői facebook-os bejegyzéséből. A szocialista politikus úgy fogalmaz: "Ez nem rossz! Semmi kétség, hogy rövid időn belül meglesz a szükséges mennyiségű aláírás".
máj. 9
14:02
Halálra ítélték Sencsen kínai nagyváros volt polgármesterét (Alternatív Energia)
Halálra ítélték Sencsen város korábbi polgármesterét Kínában. Hszü Cung-henget 2009-ben váltották le, a gyanú szerint 33 millió jüan (947 millió forint) kenőpénzt fogadott el 2001 óta.
máj. 9
14:09
Agyonlőtte magát az egykori filmcsillag milliárdos férje (ATV)
Elhunyt Günter Sachs német milliárdos, Brigitte Bardot filmsztár volt férje. A 78 esztendős férfi önkezével vetett véget életének a hét végén svájci otthonában.
máj. 9
14:11
Benyújtották az Állami Számvevőszékről szóló törvényt (ATV)
Az új alaptörvényhez kapcsolódó első sarkalatos törvényként az Állami Számvevőszékről (ÁSZ-ról) szóló törvényjavaslatot benyújtotta be az Országgyűlésnek hétfőn a gazdasági és informatikai bizottság. A törvény elfogadásához kétharmados többség szükséges.
máj. 9
14:13
Újabb áldozatai vannak a jemeni tüntetéseknek (ATV)
Öt tüntető meghalt, és több tucatnyian megsebesültek 24 óra leforgása alatt a jemeni Taizz városában, amikor a rendőrség megkísérelt szétoszlatni egy kormányellenes ülődemonstrációt, majd az azt követő tüntetést, miközben feltehetően zsákutcába jutott az Arab-öböl menti monarchiák rendezési terve. A rendőrség hétfő reggel éleslövedékekkel nyitott tüzet több száz tüntetőre, s könnyfakasztó…
máj. 9
14:18
Benyújtották az Állami Számvevőszékről szóló törvényjavaslatot (Infostart)
Az új alaptörvényhez kapcsolódó első sarkalatos törvényként az Állami Számvevőszékről (ÁSZ-ról) szóló törvényjavaslatot benyújtotta be az Országgyűlésnek hétfőn a gazdasági és informatikai bizottság. A törvény elfogadásához kétharmados többség szükséges.
máj. 9
14:18
Bírósági úton kell visszaszerezni a „pofátlan” végkielégítéseket (Metropol)
Kovács László, a szocialisták alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte: az MSZP álláspontja az, hogy a pofátlan, felháborító végkielégítések ügyét bíróságon kell rendezni.
máj. 9
14:18
Mesterházy: a Győzelem és Európa Napját ünnepeljük (Alternatív Energia)
"Kettős ünnep a mai. 66 esztendővel ezelőtt ért véget Európában a II. világháború és 61 éve rakták le az Európai Unió alapkövét. Ünnepeljük a fasizmus feletti győzelmünket és Európa Napját."
máj. 9
14:20
Már ma megszavazhatja a parlament a különadóról szóló törvény módosítását (Alternatív Energia)
Várhatóan házszabálytól való eltéréssel tárgyalja az Országgyűlés hétfőn a végkielégítések 98 százalékos különadójáról szóló törvény módosítását, amelyet hétfőn nyújtott be a parlamentnek a Fidesz frakcióvezetője. A Házbizottság hétfői soron kívüli ülésén kezdeményezte a házszabálytól való eltérést a Fidesz képviselője, ennek megszavazásához a képviselők négyötödének támogatása szükséges.
máj. 9
14:36
Főiskolai rektorok szerint is átalakításra szorul a felsőoktatás szerkezete (Infostart)
Öt főiskola rektorával egyeztetett a felsőoktatás szerkezeti átalakításáról hétfőn az oktatási államtitkárság, amelynek közleménye szerint a résztvevők megegyeztek abban, hogy a felsőoktatás szerkezeti átalakításra szorul, és a szükségszerű ésszerűsítések módját az egyeztetéseken az intézményvezetők által elmondottak figyelembevételével kell kidolgozni.
máj. 9
14:36
Eltűnt egy fiú a Dunában Tahitótfalunál (Metropol)
Elmerült a Dunában egy fiú Tahitótfalunál hétfőn dél körül, megtalálásához a rendőrség a vízirendészet segítségét kérte - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a fiú egy üdülőtelek közelében eddig ismeretlen okból a folyóba esett.
máj. 9
14:45
Búvárok keresik a Dunában elmerült fiút (ATV)
Elmerült a Dunában egy fiú Tahitótfalunál hétfőn dél körül, megtalálásához a rendőrség a vízirendészet segítségét kérte - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
máj. 9
14:47
Videó: Teljes bizonytalanságban a Photo Hall dolgozói (ATV)
A bolthálózat üzleteinek nagy része bezárt, ezért a dolgozók a központban próbálták meg felvenni a munkát. Nem sok sikerrel.
máj. 9
14:54
Elővezetik a volt dögei polgármestert, mert nem vonult börtönbe (Alternatív Energia)
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság büntetés-végrehajtási bírója hétfőn elrendelte a volt dögei polgármester, Vincze Ferenc Tibor elítélt rendőri elővezetését. A jogerősen 3 év 10 hónap börtönbüntetésre elítélt Vincze Ferenc Tibornak május 5-én kellett volna bevonulnia a nyíregyházi BV-intézetbe, de ennek nem tett eleget. A megyei bíróság bírája ezért elővezető parancsot adott ki vele szemben,…
máj. 9
15:03
Latrok is "őrzik" az emberi jogokat az ENSZ-ben (ATV)
Amennyiben az ENSZ továbbra is a demokratikus államokhoz hasonló bánásmódban fogja részesíteni az autoriter rendszereket, az emberi jogokra komoly kihívás vár. Az Egyesült Nemzetek Emberi Jogi Tanácsának 46 tagjából 23-nak okoznak "kisebb-nagyobb kihívást" az emberi jogok.
máj. 9
15:12
Elővezeti a rendőrség a volt dögei polgármestert (Metropol)
Elrendelte a vesztegetés miatt elítélt dögei polgármester rendőri elővezetését a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság büntetés-végrehajtási bírója.
máj. 9
15:12
Egyre nehezebb kordában tartani az indulatokat - jövő héten folytatódik a tárgyalást Pintérrel (Alternatív Energia)
"Informális" beszélgetésnek nevezte a Pintér Sándorral hétfőn történt szakszervezeti egyeztetést a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke. Árok Kornél azt mondta: a jövő héten folytatják a párbeszédet, rendészeti érdekegyeztető fórumot szerveznek, melyen a megállapodás szerint maga a belügyminiszter is részt vesz majd.
máj. 9
15:21
Pálinkás: ne érettségizzenek alapvető természettudományos ismeretek nélkül (ATV)
Az MTA elnöke szerint meg kell találni az egyensúlyt a humán és a reál tárgyak között.
máj. 9
15:30
Fagyasztóládából mentettek ki a rendőrök egy idős férfit (Metropol)
Fagyasztóládából mentettek ki a rendőrök egy idős férfit Kiskunhalason. A rendőrség tájékoztatása szerint egy 21 éves férfi szóváltás követően megütött egy 68 éves embert, aki az ütéstől elvesztette az eszméletét.
máj. 9
15:48
Forgalomkorlátozás keddtől egy hónapig a Megyeri hídon (Infostart)
A hídszerkezet állapotának kivitelezői szerződésben rögzített utóvizsgálata miatt keddtől egy hónapon át mindkét irányban forgalomkorlátozásra kell számítani a Megyeri hídon. A nagyobb torlódások elkerülése érdekében a sávzárással járó munkálatokat a reggeli és a délutáni csúcsforgalmi időszakok között végzik - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt..

Keresés