Kedden egy óra után felfüggesztették a Mol-papírok kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén. A vezetőség indoklása szerint azért állították le a részvények adásvételét, mert délután olyan információ kerül nyilvánosságra, amely a Mol-papírok kereskedésére jelentős hatással lehet.
A miniszterelnök kedden az AIPAC (Amerikai-Izraeli Külkapcsolatok Tanácsa) konferencián kijelentette, hogy a jelenlegi helyi problémákat felvető közel-keleti fejleményeknek nem Izrael az okozója, ugyanis nem a zsidó állam áll a térségben kitört zavargások mögött. Netanjahu egyben azt is elismételte, hogy Izrael nem térhet vissza az 1967-es védhetetlen határokhoz.
A szorosabb együttműködés elősegítése érdekében India három év alatt 5 milliárd dollárnyi támogatást ad afrikai országoknak - jelentette be az indiai miniszterelnök, Manmohan Szingh Addisz-Abebában, Etiópia fővárosában az India-Afrika csúcsértekezletet követő sajtótájékoztatón, kedden.
Schmitt Pál gerenda a rendvédelmisek szemében, akik úgy érzik: ha Orbán nem fogadja el a belügyminisztérium újabb javaslatait, akkor nincs hova hátrálniuk, úgyhogy a béke a miniszterelnökön múlik.
Január 1-én várhatóan több ezer orvos mondja fel munkaszerződését, ha nem teljesülnek bérköveteléseik - mondta a Magyar Rezidensszövetség elnöke. Papp Magor az InfoRádióban közölte: a felmondóleveleket december 31-ig ügyvédi letétbe helyezik a Magyar Orvosszövetséggel közösen indított akcióhoz csatlakozó orvosok.
A New York-i rendőrség tagadta kedden, hogy Dominique Strauss-Kahntól származó spermanyomokat találtak volna annak a szállodai szobalánynak a ruháján, aki azzal vádolja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatóját, hogy másfél héttel ezelőtt megerőszakolta a hotelszobájában. A rendőrség közleménye szerint a nyomozóknak egyelőre "nincs eredményük és információjuk" a DNS-vizsgálatról.
A nemzetgazdasági tárca vezetője úgy tájékoztatta a kormányt, hogy a devizahitelesek megmentését célzó csomag kapcsán már csak egy-két technikai kérdés van hátra a Bankszövetséggel folytatott tárgyalásokon, így csütörtökön várhatóan a tárcavezető és a bankszövetség vezetője közösen jelenthetik be a program részleteit - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
A jövő héten Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter együtt fog tárgyalni a rendvédelmi érdekképviseletek delegáltjaival és a parancsnoki kar vezetőivel - jelentette be Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője a kabinet keddi ülése után, amelyen a belügyi tárca vezetője tájékoztatást adott a rendvédelmi és fegyveres szakszervezetekkel folytatott megbeszéléseiről.
Eltemették az Afganisztánban hősi halált halt Róth Orsolyát; a posztumusz hadnagyot családtagjai, hozzátartozói, katonatársai, falubeli barátai, egykori iskolatársai kísérték utolsó útjára kedden Fejér megyei Besnyő temetőjében.
Az elmúlt nyolc évben a Magyar Államvasutak (MÁV) finanszírozása nem volt megfelelő, a politika és a MÁV menedzsment rossz döntései és a megkötött előnytelen szerződések juttatták a vasúttársaságot csőd közeli helyzetbe - állapította meg az Országgyűlés vizsgálóbizottsága a Budapesten kedden tartott utolsó ülésén elfogadott jelentésben.
A romák elleni bűncselekmény-sorozat elsőrendű vádlottja egy helyszíni kihallgatáson készült videofelvételen beismerte a galgagyörki támadást és aprólékos részletességgel megmutatta, hogyan támadta meg testvérével és munkatársával a település egyik utcájában romák házait; Kiss Árpád fenntartotta vallomását kedden a Pest Megyei Bíróságon.
A jövő héten Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter együtt fog tárgyalni a rendvédelmi érdekképviseletek delegáltjaival és a parancsnoki kar vezetőivel - jelentette be Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője a kabinet keddi ülése után, amelyen a belügyi tárca vezetője tájékoztatást adott a rendvédelmi és fegyveres szakszervezetekkel folytatott megbeszéléseiről.
Újabb vádiratot nyújtott be a Kecskeméti Városi Ügyészség a büntetett előéletű Stadler József ellen; a solti vállalkozót az ügyészség két vádpontban is csődbűncselekmény elkövetésével vádolja.
Gyurcsány Ferenc legutóbbi Facebook-bejegyzésében az MSZP-ben zajló harcokról ír. Egyebek mellett kifejti: "Mi nem hatalmi meccset játszunk a Szocialista Pártban. Fordítva: ha van ilyen meccs, akkor azt nem mi játsszuk. Nem mi, hanem a beijedt régiek." A volt miniszterelnök szerint sokan csak a túlélésre játszanak a pártjában.
Az izraeli miniszterelnök meghívása az amerikai Kongresszus közös ülésére történelmi pillanat, és azt mutatja, hogy az Egyesült Államok törvényhozása és közvéleménye – politikai nézőponttól függetlenül - támogatja az izraeli ügyet. Az izraeli miniszterelnök környezetéből arra is felhívták a figyelmet, hogy kevés politikus részesült abban a megtiszteltetésben, hogy a washingtoni Kongresszus mindkét…
A volt pénzügyminiszter szerint a Fidesznek ebben a kérdésben akkor lenne alapja az előző kormányokra mutogatni, ha abban a 8 évben legalább egy olyan indítványuk lett volna, ami az adósság csökkentésére irányul.
Az LMP szerint nem igaz, hogy az állami Mol-részvényvásárlástól javul Magyarország energiabiztonsága, viszont 500 milliárd forinttal nő az államadósság - jelentette ki Jávor Benedek a miniszterelnök keddi bejelentésére reagálva budapesti sajtótájékoztatóján.
Összesen 6, 5 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg a bíróság annak a három férfinek, akiket jogtalanul tartottak fogva egy fegyveres és Molotov-koktélos támadás gyanúsítottjaiként. A bíróság elutasította a felperesek azon követelését, hogy a börtönben történt időre fizessék ki nekik a kieső segély összegét, körülbelül fejenként egymillió forintot.
"A bűncselekmény határait súroló, ész nélküli pénzkidobásnak" tartja az MSZP, hogy az állam 1,88 milliárd euróért visszavásárolta az orosz Szurgutnyeftyegaz 21,2 százalékos Mol-tulajdonrészét. A Jobbik viszont üdvözli az ügyletet, az LMP pedig úgy látja, nem igaz, hogy a részvényvásárlástól javul Magyarország energiabiztonsága, viszont ötszáz milliárd forinttal nő az államadósság.
Papp Magor közlése szerint amennyiben az év végéig nem tud megegyezni a kormányzat és a szövetség, ezek a felmondólevelek január elsejével aktiválódnak. Elvárásuk, hogy az orvosok átlagos alapbére érje el a nemzetgazdasági átlagfizetés háromszorosát - mondta a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a sajtótájékoztatón.
Két hét alatt a duplájára nőtt azok száma, akik ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást indított a mozgáskorlátozottak számára kiállított parkoló-kártyákkal történő visszaélés, azaz közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt - közölte Fülöp Valter, a fővárosi rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.
Dominique-Strauss Kahn "barátai" kapcsolatba léptek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezetőjét nemi erőszak kísérletével vádló New York-i szobalány családjával - értesült a New York Post. A lap szerint Strauss-Kahn "ismerősei" pénzt ajánlottak a rendkívüli szegénységben élő rokonoknak annak érdekében, hogy a szobalány elálljon a francia közgazdász elleni büntetőügytől.
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) 10 kérdésből álló társadalmi konzultációt kezdeményez annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a meglévő társadalmi problémákra, és ráirányítsa a figyelmet a munkavállalókat foglalkoztató kérdésekre - közölte a szakszervezeti szövetség az MTI-vel kedden.
A posztumusz hadnagyot családtagjai, hozzátartozói, katonatársai, falubeli barátai, egykori iskolatársai és községbeliek kísérték utolsó útjára kedden a Fejér megyei Besnyő temetőjében.
Gyöngyöspatára látogatott kedden az ENSZ rasszizmussal, etnikai diszkriminációval és idegengyűlölettel foglalkozó különleges megbízottja; Githu Muigai találkozott a Heves megyei falu önkormányzati vezetőivel, a helyi romák képviselőivel, a gyöngyösi rendőrkapitánnyal és - mint fogalmazott - a polgárőrség szervezőivel is. A jelentéstevő azt mondta, egyelőre csak tájékozódik.
Folytatják a mentőcsapatok a túlélők utáni kutatást az amerikai Joplinban, amelyet tornádó tarolt le vasárnap - mondta a város polgármestere az NBC televíziónak. Mike Woolston szerint a város minden zugát átvizsgálták már legalább egyszer, de nem adják fel a kutatást.
E pillanatban az országban több olyan rendező van, aki alkalmas a Nemzeti Színház igazgatói posztjának betöltésére - mondta Szőcs Géza kulturális államtitkár az MTI-nek kedden.
Szőcs Géza kulturális államtitkár, aki korábban kiállt Alföldi mellett, úgy látja, hogy a mostani helyzet könnyen oda vezethet, hogy Alföldi Róbert nem maradhat a Nemzeti Színház élén, de megelőlegezni az erről szóló döntést kockázatos.
Csak önkéntes alapon történhet a szolgálati nyugdíjasok reaktiválása, és azok sem veszítik el nyugdíjukat, akik nem vállalják az ismételt munkába állást. A többi között ezt tartalmazza az a belügyminiszteri előterjesztés, amit ma hallgatott meg a kormány - közölte a rendvédelmi szakszervezetek sztrájkbizottságának elnöke.
Nincs kizárva, hogy újabb szerelvényeket vonnak ki a fővárosi metróvonalakról, ha ez megtörténik, a helyzet súlyossá válik - mondta az InfoRádiónak Tarlós István főpolgármester, aki a budapesti metróüzem felülvizsgálatát javasolja szerdán a közgyűlésben. Hozzátette: pár hét múlva kiderülhet, milyen forrásokból és mikor pótolhatják a kieső kocsikat.
Több olyan sarkalatos törvény kerül a parlament elé még az első félévben, amelyeket az alaptörvény irányoz elő - mondta Kövér László, az országgyűlés elnöke kedden Kakasdon, sajtótájékoztatón.
Telefonon kereste, de nem érte el kedden Tétényi Éva Kósa Lajost, a Fidesz-KDNP szövetség elnökét. Esztergom polgármestere azt akarta kérni Debrecen polgármesterétől, hogy mielőtt máskor Esztergom ügyében nyilatkozik, a másik felet is hallgassa meg, a jelek szerint ugyanis úgy tűnik, egyoldalú tájékoztatást kapott. Tétényi Éva kedd délutáni közleményében azt írja, Debrecen polgármesterét tartja…
Visszavásárolta az orosz Szurgutnyeftyegaz Mol-részesedését az állam - jelentette be a miniszterelnök. Orbán Viktor azt mondta: a 21,2 százalékos pakettet több mint egy éves nehéz tárgyalások után szerezte meg az ország.
A Fidesz problémamegoldása roppant szokatlan: a költségvetési intézmények adóssága áprilisban 3,7 milliárd forinttal nőtt, így 41,6 milliárd forintra ugrott. A kifizetetlen és lejárt számlaállomány abszolút rekord a kincstár történetében. Eddig 15-20 milliárd forint környékén mozgott éveken át ez a szám, amit most a Fidesz képtelen 40 milliárd alá szorítani.
Nem született megállapodás a kormány és a rendvédelmiek között: az ígéretek ellenére a tegnapi kabinetülésen sem zárták le a korkedvezményes nyugdíjvitát. Mint kiderült, újabb mézesmadzagot húztak el az érdekvédők előtt, akik már hétfőre nagy bejelentést ígértek; a kormány ugyanis azt ígérte nekik, hogy esetleg eltér az eredeti állásponttól, továbbá jövő hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök is…