Két tűz közé került Tarlós István az új önkormányzati rendszerrel járó hatalmi vitában. Miközben főpolgármesterként egy sor fővárosi feladatot az államra tolna át és kormányzati megoldást vár égető önkormányzati problémákra, elutasítja, hogy a kormányhivatal túlzott befolyást szerezzen Budapest felett. A kormányhivatalt vezető Pesti Imrével amúgyis konfliktusos a viszonya.
Lemondott a fegyveresek sztrájkbizottságának elnöki posztjáról Kónya Péternek, miután Orbán Viktor eltolta a hétfőre ígért egyeztetést. Kónya a bizottságban kialakult álláspontokkal sem tudott azonosulni. Helyét Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke vette át, aki azt mondta, csütörtök reggel találkoznak a miniszterelnökkel, ekkor egyeztetnek a korkedvezményes nyugdíj…
Az X-Faktor döntősei közül elsőként a kalapos sztárnak sikerült tető alá hoznia egy saját önálló koncertet. Az énekes elárulta, mentorát kénytelen volt kihagyni a műsorból.
Újjászervezi a kormány az érdekegyeztetés rendszerét osztrák és bolgár minta alapján. Létrehozza a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot, amely egyesít három, eddig egymással párhuzamosan működő fórumot, az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, a Gazdasági és Szociális Tanácsot, valamint a Gazdasági Érdekegyeztető Fórumot. A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint az új testületnek…
Életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványozott az ügyész a 2009-ben történt Cozma-gyilkosság elsőrendű és másodrendű vádlottjaira, Raffael Sándorra és Németh Győzőre.
Ratko Mladics egészségi állapota megengedi, hogy bíróság elé állítsák – jelentették be Belgrádban. Mladics ügyvédei szerint viszont védencük beteg, ezért hétfőn fellebbezni fognak a döntés ellen. Így legkorábban kedden adhatják ki a háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb katonai parancsnokot a hágai Nemzetközi Törvényszéknek.
A véletlenek sorozatával magyarázta Raffael Sándor, a Cozma-ügy elsőrendű vádlottja, hogy leszúrta Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabdacsapat játékosát; a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban a vádlott azt mondta, orosz gengsztereknek hitte a kézilabdázókat.
A hazai élelmiszerek kétharmadát drágábban kínálják a boltokban, mint amekkora ár e termékekért indokolt volna - írta szombati számában a Magyar Nemzet az Agrárgazdasági Kutatóintézet felmérésére és számításaira hivatkozva.
A parlament az emlékünnep alkalmából visszahelyezi az Országház falára az 1910-1918-as Magyar Országgyűlés I. világháborúban hősi halált halt tagjainak emlékére készült táblát.
Az MSZP választmánya szombaton dönt a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett pártszavazás végső kérdéseiről. Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció Platform vezetőivel hat kérdést tenne fel a pártszavazáson, egyebek mellett az MSZP vezetőinek jövedelmével, valamint a párt gazdálkodásával kapcsolatban. Ezt azzal indokolta, hogy új erkölcsi normát szeretnének teremteni az MSZP-ben. A választmány ma…
Súlyos aszály veszélyezteti az ivóvízellátást és a mezőgazdaságot; a Jangce mentén lévő öt tartományban közel 35 millió ember életét és a folyó édesvízi delfinjeinek jövőjét befolyásolja a száraz időjárás - adja hírül a kínai média szombaton a polgári ügyek minisztériumának tájékoztatása alapján.
A kormány számított arra, hogy lesz népszerűségvesztés, hiszen egy szétzilált Magyarországot kell olyan állapotba hoznia a ciklus végére, hogy erős gazdasága és erős társadalma legyen, versenyképes országgá váljon - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Népszabadság szombati számában megjelent interjúban.
A kormány számított arra, hogy lesz népszerűségvesztés, hiszen egy szétzilált Magyarországot kell olyan állapotba hoznia a ciklus végére, hogy erős gazdasága és erős társadalma legyen, versenyképes országgá váljon - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Népszabadság szombati számában megjelent interjúban. Megjegyezte: még így is háromszor akkora…
Marihuánaültetvényt találtak a rendőrök a napokban egy debreceni lakásban. A rendőrök előzetesen beszerzett információk alapján mentek ki a lakáshoz, és ki is derült, hogy az ott élő férfi a kábítószer tartalmú növény termesztésére alkalmas helyiséget alakított ki az épületben.
„Prostituáltak és baldachinos ágyak szabad felhasználásra: a Hamburg-Mannheimer Biztosító 2007-ben a budapesti Gellért Fürdőben látta vendégül legsikeresebb munkatársait egy frissítő szex-partira” - adta hírül a tekintélyes német lap, a Spiegel online változata. Az eset távolról sem egyedülálló: Budapest a prostitúció és a pornóipar egyik európai fővárosa.
Lemond miniszteri posztjáról a francia kormány egyik tagja, miután szexuális zaklatással vádolták meg városházi beosztottai, a férfi ugyanis egy Párizs melletti előváros, Draveil polgármestere is.
Engedély nélküli szerencsejáték szervezésével kapcsolatos ellenőrzést tartottak pénteken este több hatóság munkatársai a Lurdy Házban. Az épületben körülbelül 40 asztalon készpénzes, illetve versenyrendszerű kártyajáték zajlott. A plázában lévő kaszinóban már korábban is volt ellenőrzés, akkor 10 milliós bírságot szabott ki a NAV az engedély nélküli szerencsejáték miatt.
Másodfokú viharjelzés lépett életbe a Balatonnál. A Fertő-tavon és Velencei-tavon első fokú viharjelzés van érvényben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság internetes oldalán megtalálható viharjelző rendszer szerint.
A gettó hősei varsói emlékműve előtti tisztelgés és koszorúzás valószínűleg azt a célt is szolgálta, hogy Barack Obama amerikai elnök jobb képet alakítson ki magáról a zsidó közösség szemében - mondta a Rzeczpospolita című lapnak Longin Pastusiak, a lengyel szenátus volt elnöke, baloldali politikus, aki könyvet írt az amerikai elnökökről.
A szabadban egy el nem oltott cigarettacsikk vagy akár egy üvegdarabon fókuszálódó napsugár is nagy kiterjedésű tüzekhez vezethet. Az elmúlt hetek száraz időjárása, valamint az Országos Meteorológiai Szolgálat hosszú távú előrejelzése alapján fokozottan kell figyelni a szabadban végzett tevékenységeknél a tűzre, tűzgyújtó eszközökre, tűzveszélyes helyzetekre.
A munkaadók mindig közelebb állnak a kormányhoz, mindegy milyen színezetű a kormány, de az, hogy a Fidesz-kormány az elmúlt egy évben szinte csak a munkáltatókkal tárgyal, elfogadhatatlan – véli Borsik János.
Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap, Zuglóban, a 3. számú egyéni választókerületben. Előzőleg március 30-i hatállyal lemondott Pusztai Péter képviselő, ezért kellett időközi választást kiírni.
Az LMP az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) tenné meg az antikorrupciós politika centrumává - mondta a párt parlamenti frakcióvezetője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Elfogadhatatlannak tartják a fogyatékossággal élők, hogy utólag értesülnek az őket érintő kormányzati intézkedésekről, így például a rokkantnyugdíjak tervezett átalakításáról, ezért mielőbbi párbeszédet sürgetnek a kabinettel; ezt a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke mondta szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
A bűnmegelőzésben és az ország közbiztonságának erősítéséhez nincs szükség szabadcsapatokra, törvényi feltételek teljesítése nélkül működő civil erőkre - hangoztatták a közbiztonságról szóló polgárőr-konferencia előadói szombaton Budapesten.
Órákon belül megszűnhetnek az autópálya-matricák eladásával kapcsolatos zavarok - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) szóvivője az MTI-vel szombaton.
105 milliárd forintba kerülne a nyugdíjas rendvédelmi dolgozók visszafoglalkoztatása, míg a nyugdíjuk jelenleg 50 milliárd forintos kiadás a kormánynak – mondta Árok Kornél.
Kelet-Európa aggodalommal figyeli, hogy a térség 2009 óta egyre kisebb figyelmet kap az amerikai külpolitikában. Ezen az érzésen a varsói csúcstalálkozó sem változtatott, amelyen Barack Obama európai körútjának a végén 20 kelet- és közép-európai vezetővel találkozott.
Magyarországnak nem az önellátó élelmiszer-termelés az érdeke, hanem az, hogy a lehető legtöbb és legjobb minőségű élelmiszert állítsa elő és exportáljon is - mondta az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének és a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke. Éder Tamás beszélt arról is, hogy a vállalkozók tömeges adóelkerülése gátolja a gazdasági változásokat az iparágban.
A bűnmegelőzésben és az ország közbiztonságának erősítéséhez nincs szükség szabadcsapatokra, törvényi feltételek teljesítése nélkül működő civil erőkre - hangoztatták a közbiztonságról szóló polgárőr-konferencia előadói szombaton Budapesten.
A lengyel-magyar összetartozás éve alkalmából meghirdetett általános- és középiskolai rajz-, illetve történelmi-irodalmi pályázat díjait adták át szombaton az Országgyűlés épületében, ahol a legjobb rajzokból, festményekből kiállítás is nyílt.
Párbeszédet sürgetnek a kormánnyal a fogyatékkal élők a rokkantnyugdíjak tervezett átalakítása miatt. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke egy budapesti tanácskozáson azt is kifogásolta, hogy előzetesen nem egyeztettek velük a várható intézkedésekről.
A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete által hétfőre, a parlamenthez szervezett tüntetés elhalasztását kérte Árok Kornél, a rendvédelmisek sztrájkbizottságának új elnöke.
A politikai extrémizmus, elsősorban a szélsőjobboldali szervezetek és jelenségek, továbbá a korrupció akadályozzák leginkább a civil társadalom fejlődését a kelet-európai országokban. Erre a következtetésre jutottak a résztvevők azon a tanácskozáson, amelyen cseh, izraeli, lengyel, lett, magyar, orosz és ukrán civil szervezetek vezetői, parlamenti képviselők, társadalomkutatók és szakértők…
Pénteken adott először teljes koncertet a kilencvenes évek nemrégiben újjáalakult népszerű fiúzenekara, a Take That a szólóban is világsztárra vált egykori taggal.
A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció platform kérdéseiről tart pártszavazást az MSZP június 22-e és 28-a között, azaz a Mesterházy Attila által javasolt kongresszus után.