Megalakult csütörtökön a gazdasági szereplők oktatási kerekasztala, az oktatási államtitkárság kezdeményezésére tartott első megbeszélésen Magyarország gazdaságát meghatározó cégek, valamint kis- és középvállalkozások képviseltették magukat, szinte minden ágazatból.
A hőséghullámok szempontjából az ország középső, különösen a délkeleti területei a legveszélyeztetettebbek, ugyanis itt növekedett meg leginkább a kánikulai napok aránya a legutóbbi harminc évben.
A most kimutatott calici vírusnak egy úgynevezett noro vírus fajtája a most felfedezett, amely széklettel terjed, és ebből fertőződik tovább az élelmiszer láncon keresztül - mondta Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában. A szakember hangsúlyozta, egy fertőzött ember 4-5 napig képes olyan vírusokat kibocsátani a környezetébe, amellyel fertőz.
Davor Stern, az INA felügyelőbizottsági elnöke szerint az INA-nak nem kell a Mol-csoport részévé válnia, mert a piaci konszolidációnak "nem ez a legjobb módja egy friss nemzetállamban", amilyen Horvátország - derül ki az origo csütörtökön közölt interjújából.
A rendvédelmi dolgozók hatvanéves korukban, 30 év szolgálati viszony után rendelkezési állományba kerülhetnének, s csak katasztrófahelyzet vagy rendkívüli állapot esetén mozgósítanák őket. Ezért az alapilletményük 80 százalékát kapnák meg - írta a Pénzcentrum.hu a birtokába került életpályamodell-tervezetre hivatkozva.
Folytatódik az Izrael és Libanon között kirobbant gázvita. Ennek előzménye, hogy 2009 januárjában, majd 2010 decemberében két nagy kiterjedésű földgázmezőre bukkantak a Földközi-tenger alatt, Haifától 90, illetve 130 kilométerre. A területek, amelyek az izraeli Tamar, valamint Leviathan fantázianevet kapták, a feltárásban részt vevő Noble Energy amerikai energiaipari konzorcium becslése szerint…
Legördült a gyártósorról a vadonatúj, harmadik generációs Toyota Yaris első példánya a Toyota franciaországi gyárában, Valenciennes-ben. A fehér, 1,0 literes VVT-i motorral szerelt, háromajtós Yaris születésével a Toyota Motor Manufacturing France (TMMF) megkezdte a Toyota-termékcsalád legújabb tagjának gyártását.
Egyelőre még nem hozta nyilvánosságra a bíróság, miért helyezték előzetes letartóztatásba Galambos Lajost, és Laborc Sándort és Szilvásy Györgyöt miért nem.
Előzetes letartóztatásba helyezte a veszprémi bíróság azt a két 26 éves férfit, akit a keddi veszprémi lövöldözéssel összefüggésben emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak.
Az LMP hétvégi kongresszusán egy gazdasági átvilágításra eredményére hivatkozva feloszlatták az LMP Fejér megyei szervezetét, a testület tagjait kizárták a pártból.
Az ENSZ Közgyűlése csütörtökön közfelkiáltással a világszervezet 193. tagállamává fogadta Dél-Szudánt. Afrika legfiatalabb állama szombaton nyerte el függetlenségét, miután a januárban tartott helyi népszavazás eredménye alapján kivált Szudánból. "Dél-Szudánt ezennel az Egyesült Nemzetek tagjává nyilvánítom" - jelentette be a Közgyűlés elnöke, Joseph Deiss a csütörtöki szavazás után.
A Közterület helyett emberibb körülmények elnevezésű koncepció ismerteti, milyen új önkormányzati eszközök szükségesek ahhoz, hogy minél több, eddig közterületen élő ember emberibb körülmények közé kerülhessen.
Durva támadásoknak van kitéve Tétényi Éva Esztergom független polgármestere, akiről a helyi fideszesek most azt állítják, hogy egyenként akarja őket megveretni. Tétényi Éva a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában inkább baráti, családias beszélgetésnek nevezte azt a dialógust, melyet Steindl Balázzsal folytatott, s melyet azóta a Fidesz felhasznált ellene. A független polgármester bár nem…
Nem okozna kiterjedt piaci pánikot az Egyesült Államok esetleges leminősítése sem, mivel nem valószínű, hogy az amerikai kormány tényelegesen törlesztés képtelenné válna, és valamilyen kompromisszum bizonyosan születik az államadósság-limit emeléséről folyó vitában - vélekedtek csütörtöki helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
- A Georgia állambeli West Pointban műküdő üzem termelékenységi mérföldkőhöz érkezett. - Egy szürke Sorento SX, a cég legnépszerűbb típusa volt a szerencsés, jubileumi példány - Alig másfél év alatt sikerült csúcsra járatni a termelést - Ezüstszürke a háromszázezredik amerikai Kia
A jövő hét elejére várható az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséről szóló döntés a bukaresti törvényszéken, amely csütörtökön az ehhez szükséges támogató aláírásokat megkérdőjelező minden óvást elutasított - olvasható az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közleményében.
A főpolgármester szerint vannak még nyitott kérdések a budapesti kórházak állami gondoskodásba adása kapcsán, de mint mondta arra nem emlékszik, hogy 500 milliárd forintot követelne az államtól.
Egy, a tapadásmentes teflonedényeknél is használt szintetikus anyag magas vérbeli szintje összefüggésbe hozható a sokízületi gyulladás kialakulásának nagyobb kockázatával - állapították meg amerikai kutatók.
"Mennyi áldozat, mennyi gyerek halt meg, rettenetes, hogy milyen hatalmas árat kell fizetnünk a felelőtlenségért, hanyagságért, kapzsiságért, a biztonsági előírások megsértéséért"
Az előre meghirdetett időpontban megkezdődött csütörtök délután az esztergomi képviselő-testület ülése, ahol egyetlen napirendi pontként az adósságrendezéssel kapcsolatos határozatokról döntenek.
Szakértők szerint egyértelműen nem jelenthető ki, hogy a génmaniplulált növények veszélyesek, de az sem zárható ki, hogy hosszabb távon valamilyen káros mellékhatással jár, ha valaki rendszeresen GMO-növényeket fogyaszt. A gazdasági kár viszont egyértelmű: ha egy országról kiderül, hogy nem GMO-mentes, csak olcsón és nagyon messzi országokba tudja eladni a terményeit.
Az előre meghirdetett időpontban megkezdődött csütörtök délután az esztergomi képviselő-testület ülése, ahol egyetlen napirendi pontként az adósságrendezéssel kapcsolatos határozatokról döntenek.
Filmtörténeti jelentőségű felfedezést tettek a Mokép archívumát rendszerező szakemberek: rábukkantak arra a csaknem ezer kópiából álló filmantológiára, amely az egykori Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és Kádár János pártfőtitkárnak állt személyes rendelkezésére. A gyűjtemény összetétele változatos: Eizenstein és Truffaut munkái mellett részét képezi a 9 és 1/2 hét is.
Felgyújtottak az illegális szemétlerakót csütörtökön a Veszprém megyei Öskü község közelében, ahol nagyobb mennyiségű használt autógumi is égett; a nagy és sűrű fekete füst kellemetlenséget okozott a közelben lakóknak - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t.
Bejelentést tesznek pénteken a felek arról, hogy az orosz Sberbank megveszi az osztrák Volksbank (ÖVAG) közép- és kelet-európai leányvállalatát, a Volksbank Internationalt (VBI) - írta csütörtökön egy osztrák gazdasági napilap.
Kilencven-száz perces késésekre kell számítaniuk a Biharkeresztes és a romániai Episcopia-Bihor közötti vasúti szakaszon közlekedőknek, mert csütörtök délután a nagy meleg miatt elgörbült a sín és jelenleg áll a nemzetközi vasúti közlekedés.
A következő évre 700 millió forintos keretösszegre pályázhatnak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsánál a dokumentum-, tudományos ismeretterjesztő, kisjáték- és rövid animációs filmek készítői; a kiírások ősszel születhetnek meg.
A következő évre 700 millió forintos keretösszegre pályázhatnak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsánál a dokumentum-, tudományos ismeretterjesztő, kisjáték- és rövid animációs filmek készítői; a kiírások ősszel születhetnek meg.
Megállapodást kötött csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök a 19 megyei önkormányzat vezetőjével a jövőbeli feladatokról és a felelősségről - közölte a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ).
Az előre meghirdetett időpontban megkezdődött csütörtök délután az esztergomi képviselő-testület ülése, ahol egyetlen napirendi pontként az adósságrendezéssel kapcsolatos határozatokról döntenek.
Jóváhagyta az Alstom-szerződés módosítását a Fővárosi Közgyűlés. Elrendelte a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa Galambos Lajos előzetes letartóztatását. Megdőlt az országos és a budapesti melegrekord.