Európában kétféle tendencia figyelhető meg a szélsőjobboldali pártok „mozgásában”. A korábban nagy vitát kiváltó pártok mérséklődtek, a politikai centrum felé tartanak, így például a francia Nemzeti Front és az osztrák Szabadságpárt. Míg Észak-Európában, így Norvégiában, Hollandiában és Finnországban gyökeret vertek és megerősödtek a szélsőségesnek tartott, úgynevezett neopopulista pártok. Kelet-…
A fiatalok Magyarországon tartását nevezte az új ifjúságpolitikai stratégia céljának a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Soltész Miklós az Új Nemzedék Jövőjéért ifjúságpolitikai program vitairatát ismertető országjáró rendezvény záróeseményén azt mondta: szeretnék elérni, hogy aki elmegy külföldre, mondjuk tanulni, tapasztalatokat szerezni, az térjenek haza és Magyarországon…
Nem fogadja el az új rendvédelmi életpályamodellt a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) - mondta az érdekképviselet főtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A címvédő Gyurta Dániel magabiztos teljesítménnyel bejutott a 200 m mell fináléjába, Molnár Ákosnak azonban nem sikerült ugyanez a sanghaji vizes világbajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján.
A lengyel Központi Nyomozó Hivatal (CBS) őrizetbe vett egy 20 éves férfit, aki robbanószerkezeteket készített - közölte a Nowy Sacz-i ügyészség csütörtökön.
Két ukrán állampolgárságú férfit fogtak el a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, akit azzal gyanúsítanak, hogy 16 millió forintot érő cigarettát csempésztek Magyarországra - közölte a rendőrség csütörtökön.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője elítéli a Lázár Jánost, a vezető kormánypárt képviselőcsoportjának vezetőjét ért fenyegetést és bízik az ügy lelkiismeretes kivizsgálásában, mielőbbi tisztázásában.
Amerikai békefenntartók ellenőrzik csütörtök reggel óta a forgalmat azon a koszovói határátkelőn, amelyet előző este gyújtottak fel feltehetően koszovói szerbek, tiltakozva amiatt, hogy koszovói albán kommandósok próbálták elfoglalni a létesítményt.
A Fidesz kezdeményezni fogja, hogy a parlament alkotmányügyi, valamint számvevőszéki bizottsága vizsgálja meg, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet lehetőséget ad-e az államadósság növelése esetében a jogi következmények és felelősség megállapítására - jelentette be Szijjártó Péter újságíróknak csütörtökön.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a mostaninál egyszerűbb és igazságosabb üzemanyagköltség-elszámolás szükséges, a jelenlegi szabályozás ugyanis egyes fogyasztókat hátrányos helyzetbe hoz és állandósítja az adóigazgatási eljárások elhúzódásának veszélyét.
Szócska szerint abszurd a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal felvetése, hogy a kormány vonja vissza a Semmelweis Tervről szóló, egy hónappal ezelőtt hatályba lépett kormányhatározatot. Az orvoskamara szerint viszont a terv alapproblémákra sem ad választ.
Megkezdődött az esztergomi képviselő-testület csütörtöki rendkívüli ülése; a grémium a tervek szerint a költségvetési módosítás és a kinevezések megtárgyalása mellett alpolgármestert is választ, a posztra Tétényi Éva (független) polgármester Stámusz Andreát (Jobbik) jelölte.
Nem hagyják magukat a sukorói kaszinóprojekt befektetői és nemzetközi választottbíróság elé citálják az Orbán-kormányt a "King's City projekt lerombolásával kapcsolatban fennálló jogvita" miatt.
Charles Fejtőt vádolják a román hatóságok gyermekkereskedelemmel, ügyvédje állítja: csak segíteni akart védence. Egy történet 60 ezer euróról, koldulásról és még sok másról.
Nem sikerült alpolgármestert választani Esztergomban a képviselő-testület csütörtöki rendkívüli ülésén. Tétényi Éva (független) polgármester Stámusz Andreát (Jobbik) jelölte a posztra, előterjesztését a titkos szavazás során ketten támogatták, nyolcan viszont ellenezték; ketten tartózkodtak a voksoláskor.
Csúszik a pedagógusok béremelése, de nem tudni, mennyit. Hoffmann Rózsa, oktatási államtitkár korábban keményebb munkát és jobb béreket ígért. Az egyik szakszervezet szerint lehet, hogy ez fordítva lesz.
Megkapják a magyarországi gazdák azt a 1,5 millió eurós kártérítést, amit a németországi hasmenésjárvány miatt elszenvedett veszteségek enyhítésére igényeltek.
A palesztinok az ENSZ Közgyűlés elé vinnék ügyüket - a testület határozatainak ugyan nincs jogkövetkezménye, ám ha rábólintana egy önálló palesztin államra, akkor a döntés után felpöröghetne az intifáda és magasra csaphatna az erőszak Ciszjordániában is.
Az RTL-csoport, Európa vezető médiavállalata megvásárolja a magyarországi RTL Klub kereskedelmi csatorna részvényeinek 31 százalékát, valamint 7 kábelcsatorna - Cool, Film+, Film+2, Reflektor, Prizma, Sorozat+, Muzsika TV - tulajdonrészének száz százalékát - írták a csütörtöki bejelentésre hivatkozva az RTL Klub honlapján.
A közeljövőben akár ezernél is több új rohamrendőrt állíthat szolgálatba a belügyminiszter. Úgy tudjuk, a hamarosan szolgálatba álló újabb sok száz egyenruhás is a központi laktanyákba kerül majd, nem pedig a vidéki őrsökre.
Háromnegyedes többségben vannak a kormánypárti témák a Kossuth Rádió legrangosabb hírműsorában, a Déli Krónikában - olvasható a Policy Solutions legfrissebb médiaelemzésében. Az intézet két héten át, július 11-e és 24-e között vizsgálta a csaknem 700 ezres hallgatottságú déli hírműsort, és megállapították, hogy a magyar belpolitikáról szóló tudósítások 74 százalékában esik szó a kormánnyal vagy…
Megszűnik a műszakpótlék, eltörlik a szakképzéshez kapcsolódó garantált bérminimumot, és a munkáltatónak csak évente kell majd elszámolást adnia a munkabérről - ezek a legfontosabb, bérezést érintő tervek a Munka törvénykönyvének (Mt.) javasolt módosításában. Közben Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője arról beszélt, hogy a Fidesz frakciócsoportjának szava lesz a döntő a végleges…
Leállították a vörösiszap és az elbontott házak törmelékének elszállítását, valamint a Torna-patak és a Marcal folyó mentesítése is szünetel a napok óta tartó esős időjárás miatt - tudatta közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Megdöbbentő, ha Deutsch Tamás valóban nem tudja, ki is Thomas Melia, hiszen az Egyesült Államok mai helyettes külügyi államtitkára két évtizede éppen a Fidesz vezetőit tanította a demokráciára, és segítette a szabad választások lebonyolítását, valamint a demokratikus átalakulást hazánkban. A kormánypárt EP-képviselője azonban vélhetően nemcsak a jogállam alapelveinek elsajátításáról hiányzott…
Most egy republikánus képviselő akadt ki – ám ahogy Thomas Meliának, úgy neki sincs joga megkérdőjelezni a magyar emberek akaratát, Szijjártó Péter szerint.
Több mint száz ember életét veszthette csütörtökön egy hajóbalesetben a Kongói Demokratikus Köztársaság nyugati részén. Legalább 220 ember volt azon a hajón, amely Equateur tartományban a Tshuapa folyón összeütközött egy bárkával, és elsüllyedt. Százöt embernek sikerült kievickélnie a partra, a többieket - legalább 115 embert - csütörtök éjszaka még eltűntként tartották nyilván.
Abdel-Fattah Júniszt, Kadhafi felkelők oldalára állt egykori belügyminiszterét két másik magas rangú tiszttel együtt lőtték le, miközben egy megbeszélésre siettek.
Bírókat és irodaházat kér a Fővárosi Bíróság büntetőkollégiuma - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság arról számol be, kik fizették be eddig a legnagyobb összeget az államadósság elleni alapba.
Váratlanul elhalasztották a költségvetési egyensúlyi csomagról szóló szavazást az Egyesült Államok képviselőházában, így továbbra is kétséges, hogy a szövetségi állam tud-e újabb hitelekhez jutni, ha az adóssága, várhatóan augusztus 2-án eléri a törvényben meghatározott plafont - írja az Origó.
Friss kutatási adatok szerint az elmúlt egy évtizedben szinte semmit nem változott a romákról alkotott médiakép; továbbra is főként deviánsként, bűnözőként, szegényként, állami gondozottként vagy ezen témakörökhöz kapcsolva "vágóképként" mutatják a cigányokat a híradásokban.