A kormány ismét „Együtt az Ország!” szlogennel rendezi meg az államalapítás ünnepét. Budapesten kívül idén két vidéki helyszínnel is bővül a tűzijáték: az ország keleti kapujának számító Debrecennel és a Duna partján fekvő Bajával.
Várhatóan még pénteken aláírja Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az árfolyamgátra vonatkozó "nullaforintos" közjegyzői díjat előíró rendeletet, amellyel a kormány egy újabb lehetséges terhet kíván levenni a bajba jutott devizahitelesek válláról - mondta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteken az MTI-nek.
Az egyesület elképzelése szerint 2014-re lenne új stadion, László Csaba pedig csak akkor jönne Magyarországra, ha hozhatná a stábját, de ezt nem engedhetik meg maguknak anyagilag.
Budapest helyzetéről még nem született döntés, de az önkormányzatiság minden más szintjén világos célként látható a központosítás- írja a Világgazdaság.
Félméteres szökőár veszélyére figyelmeztetett a japán meteorológiai ügynökség Fukusima prefektúra közelében, ahol 6,8-as erősségű földrengés rázta meg a térséget.
2013. január elsejével létrejönnek a járások mint államigazgatási egységek, ami nem az önkormányzatok járásba való tömörítését, hanem az államigazgatási feladatok ellátását jelenti - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter abban az interjúban, amelyet pénteki számában közölt Veszprém megye napilapja, a Napló.
A települési önkormányzatok az iskolaigazgatók kinevezésébe akkor is szeretnének beleszólni, ha az oktatási feladatok - az önkormányzati törvény koncepciója értelmében - átkerülnének az államhoz. Erről Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke beszélt az InfoRádió Arénájában.
Négy helyszínről tizenhatezer rakétát lőnek fel Budapesten augusztus 20-án, a félórásra tervezett tűzijáték alatt; az előrejelzések szerint rendkívüli időjárási eseményre nem kell számítani - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság pénteken az MTI-vel.
A köztársasági elnök ősszel megszólal a bíróságok átalakítása, az új választási törvény kapcsán, és nagyon örülne, ha a nép alázatos, jó szándékú államfőként emlékezne rá.
Közel egy tucat rakétát lőttek ki Izraelre palesztin terroristák a Gázai-övezetből – a támadásokban egy ember súlyosan, többen könnyebben megsérültek. Az egyik rakéta egy iskolába csapódott be – a rakétaeső válasz az izraeli megtorló akcióra, amelyet a csütörtöki véres eilati merényletek felelősei ellen hajtottak végre.
Négy helyszínről tizenhatezer rakétát lőnek fel Budapesten augusztus 20-án, a félórásra tervezett tűzijáték alatt; az előrejelzések szerint rendkívüli időjárási eseményre nem kell számítani - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság.
Várhatóan szeptemberben vagy októberben már hívható lesz a nemzeti összefogás segélyvonala; az új, egységes és átlátható rendszer kiépítését a korábbi különböző telefonos támogatási formák anomáliával indokolta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár és Mátrai Gábor, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hírközlési elnökhelyettese a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem volna szabad uniformizált megoldást alkalmazni az oktatási intézmények fenntartását illetően.
Az összes önkormányzati általános iskolát és kórházat államosítaná az Orbán-kormány, az állam pedig jóval "erősebb kontrollt" kíván gyakorolni a helyhatóságok gazdálkodásában, működésében - ismerte el Tállai András.
Az MSZP elnökhelyettese szerint a magyar baloldalnak egyértelműen vállalnia kell Szent István örökségét, hiszen a nemzet első királya a maga korában "a modernitásnak volt jelentős teoretikusa és gyakorlati képviselője", ami a szocialista pártot is jellemzi.
Bomba robbant pénteken délután egy pakisztáni mecsetben, az ország északnyugati részén. A terrorcselekménynek a helyi hatóságok szerint legalább huszonnégy, míg hírügynökségek szerint akár 40 halálos áldozata és több mint hetven sebesültje van.
Egyelőre nem emelkedik a kenyér ára - mondta a Magyar Pékszövetség elnöke. Werli József szerint ha drágul a liszt, akkor tárgyalnak az emelésről, de egyelőre ez nincs napirenden.
2013. január elsejével létrejönnek a járások,mint államigazgatási egységek, ami nem az önkormányzatok járásba való tömörítését, hanem az államigazgatási feladatok ellátását jelenti - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter abban az interjúban, amelyet pénteki számában közölt Veszprém megye napilapja, a Napló.
A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság jogerősen ítéletével megsemmisítette azokat a döntéseket, amelyeket a helyi Fidesz-frakció a polgármester és az ellenzéki képviselők nélkül megtartott ülésen hozott - közölte Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere pénteken az MTI-vel. A Fidesz-frakció szerint a polgármester az elmúlt hónapokban folyamatos törvénysértéseivel számtalan kárt okozott a…
A Nyugat lassan elveszti türelmét a szíriai helyzet miatt. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában több állam szankciócsomag előkészítésébe kezdett – Oroszország azonban elutasítja a további nyomásgyakorlást.
A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság jogerősen ítéletével megsemmisítette azokat a döntéseket, amelyeket a helyi Fidesz-frakció a polgármester és az ellenzéki képviselők nélkül megtartott ülésen hozott - közölte Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere.
Kigyulladt egy kertészet a Pest megyei Üllő és Ócsa között, a tűzoltók megkezdték az oltást - közölte az országos katasztrófavédelem helyettes szóvivője péntek délelőtt az MTI-vel; Hajdú Márton tájékoztatása szerint egy több mint 200 négyzetméteres épület kapott lángra.
A rendőrség megküldte a Legfőbb Ügyészségnek a nyomozati anyagokat Zagyva György Gyula, a Jobbik országgyűlési képviselője és négy másik ember által a múlt pénteken elkövetett rendzavarás ügyében, amely szabálysértésnek minősül.
A kormány módosítja az áfa-törvényt azon júliusi európai bírósági ítélet miatt, amely szerint nincs összhangban az európai uniós joggal a magyar áfa-szabályozásnak az a része, amely kizárja a ki nem fizetett beszerzésekhez kapcsolódó áfa-visszatérítést.
Európa egyik legnagyobb szabadtéri fesztiváljának helyszínén csaknem hatvanezer ember volt jelen, amikor lecsapott a vihar. Több mint negyven ember meg is sérült.
Mivel nem a csökkentett árfolyamon fizetett törlesztőrészlethez, hanem az árfolyamgát lejárta után fizetendőhöz képest emelkedhet maximum 15 százalékkal a devizahitelek havi részlete, komoly gondot okozhat majd a családoknak a törlesztés.
A devizahiteleknél az árfolyamrögzítés - maximum 36 hónapos időszakra szóló - lejárta után a gyűjtőszámlán felgyülemlett adósság havi törlesztő összege nem haladhatja meg a rögzített árfolyam alkalmazási időszak alatti utolsó törlesztőrészlet összegének 15 százalékát. Emellett a devizakölcsönök törlesztése a mindenkori árfolyamon történik - olvasható a Kormány.hu-n.
Több mint két éves kutatómunka után elkészült a Nyíregyháza környéki bokortanyás és tanyás térség látványtérképe és a hozzá kapcsolódó színes ismeretterjesztő füzet, amely az országban egyedülálló táj természeti szépségeit mutatja be.
Eltűnt egy 27 éves lajosmizsei férfi fürdés közben csütörtök este a Tiszában; keresése eddig nem vezetett eredményre - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
Az önkormányzatok azért kényszerültek hitelfelvételre, illetve kötvénykibocsátásra, mert a kormány csökkentette a támogatások összegét, miközben egyre több feladat ellátására kötelezte a helyhatóságokat – jelentette ki a KDNP alelnöke. Rétvári Bence úgy látja, a működéshez szükséges pénzt másként nem lehetett előteremteni, írja a Népszabadság.
Négy gyereket mentettek ki a gárdonyi vízi rendőrök a Velencei-tóból csütörtök este; a fiúk szörfdeszkával indultak úszni - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
Egy ember megsérült és a járművébe szorult, amikor péntek délelőtt két kisbusz, egy teherautó és egy személygépkocsi összeütközött a 74-es főúton Bak közelében - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Tovább tart az autógyújtogatási hullám Berlinben. Ismeretlen tettesek péntekre virradó éjjel 11 személygépkocsit gyújtottak fel a német főváros különböző kerületeiben.