Libanonban lefoglaltak egy konténerszállító hajót, amelyen két autóba rejtve 60 ezer lőszert igyekeztek feltételezhetően Szíriába csempészni. Közben az ENSZ és Kofi Annan arra figyelmeztetett: Szíria egyre jobban sodródik a polgárháború felé.
Oroszország következetesen fellép a világbéke erősítéséért, a nemzetközi normák és az államok szuverenitásának tiszteletben tartásáért - mondta Vlagyimir Putyin harmadszor hivatalba lépett orosz elnök szerdán, a moszkvai Vörös téren megtartott Győzelem napi díszszemlén.
Jövő szerdán mutatja be Mesterházy Attila az MSZP programjának alapját képező vitairatot, amelyet a József Attila Alapítvány készített - tudatta Szekeres Imre, a szocialisták gazdaságpolitikai kabinetvezetője.
A napokban zajlott le az a sashalmi bál, melynek bevételét Horthy Miklós lovas szobrának fölállítására szánja a bált jegyző Vitézi Rend - írja az atv.hu. A bál egyik fővédnöke Kovács Péter XVI. kerületi polgármester, a másik Szatmáry Kristóf nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár volt, mindketten fideszes képviselők.
A reformkor, a kiegyezés, valamint a magyarországi kisebbségek helyzete és IV. Béla uralkodása is témakör a középszintű történelem érettségi vizsga második, esszéfeladatokból álló részében, az eduline.hu oktatási portál információi szerint. Hivatalos tájékoztatást az Oktatási Hivatal (OH) a vizsgák után, kora délután ad a tételekről.
Rátámadtak Schiffer Andrásra és az LMP ceglédi önkormányzati képviselőjére szerdán egy Vecsésen rendezett köztéri fogadóórán – mondta el a volt frakcióvezető az MTI-nek. A politikus állítása szerint a támadók a Jobbik aktivistái voltak.
Rátámadtak Schiffer Andrásra és az LMP ceglédi önkormányzati képviselőjére szerdán egy Vecsésen rendezett köztéri fogadóórán - mondta el a volt frakcióvezető az MTI-nek. A politikus állítása szerint a támadók a Jobbik aktivistái voltak.
Az európai vezetők attól tartanak, hogy a megszorításokkal szembeni ellenállás miatt szétszakad az eurózóna és szakadék keletkezik Franciaország és Németország között. A francia és a görög választásokat követően Olaszország is erre utaló jelet adott.
Robbanás történt az ENSZ megfigyelők konvoja mellett Szíriában. A detonáció egy szíriai katonai jármű mellett történt, néhány másodperccel azt követően, hogy az ENSZ alkalmazottakat szállító jármű elhaladt a helyszín mellett. Az ENSZ és Kofi Annan közben arra figyelmeztet: Szíria sodródik a polgárháború felé.
Az egészségügyi dolgozók munkaidejére, ügyeleti idejére vonatkozó szabályozáson nem kívántak változtatni, az ehhez kapcsolódó félreértéseket az egészségügyi államtitkárság is tisztázni szeretné - mondta Szócska Miklós államtitkár az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának szerdai ülésén.
Ha Kovács Pál nem mond le államtitkári posztjáról, az MSZP az Országgyűlés mentelmi és összeférhetetlenségi bizottsága elé viszi ügyét. Nevezetesen azt, hogy nem mondott egy igazgatótanácsi elnökségről, noha ez a pozíció a jelenlegi szabályozás szerint összeférhetetlen az államtitkársággal. Kovács Pál lapunknak jelezte: önmaga kér jogszerűségi vizsgálatot.
A térdműtét előtt álló Carles Puyol szerint lehetetlen, hogy felépüljön a labdarúgó Európa-bajnokság rajtjáig, így aztán biztosra vehető, hogy kihagyja a lengyel-ukrán közös rendezésű tornát.
Szolidaritási akciót rendez a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Székhelyi József színművész mellett vasárnap este Budapesten, a Dohány utcai zsinagóga közelében található Goldmark teremben - közölte a Mazsihisz.
Jogerőre emelkedett a felmentő ítélet a Hagyó Miklós és társai elleni magánokirat-hamisítási ügyben, ugyanis az ügyészség visszavonta az elsőfokú felmentő ítélet után bejelentett fellebbezést - írja az Index.hu.
A Hit Gyülekezetének adná át két középiskoláját Ajka; az önkormányzat gazdasági alapokon döntött - közölte a város polgármestere szerdán az MTI érdeklődésére.
A média általános megítélése ugyan kedvező, az újságírók presztízse már kevésbé előnyös, az emberek csaknem fele nem ajánlaná a gyermekének, hogy erre a pályára lépjen - hangzott el szerdán a siófoki Media Hungary konferencián.
„Tiszta a lelkiismeretem, hiszen hatvanhat éven át a zsidó-keresztény kultúra jegyében és a magyar kultúra szolgálatában tevékenykedtem, egész pályafutásomat, színházi munkásságomat, irodalmi és kulturális tevékenységemet a hazámnak áldoztam” – fogalmazott Székhelyi József az ATV Start Plusz című műsorában azzal kapcsolatban, hogy egy nemrég nyilvánosságra került hangfelvétel tanúsága szerint a…
Semmiféle atrocitás nem volt Vecsésen jobbikosok és Schiffer András között és a Jobbik vecsési alapszervezete megteszi a jogi lépéseket, ha Schiffer András nem vonja vissza valótlan vádjait - reagált Szabó Attila a Jobbik vecsési elnöke szerdai közleményében az LMP-s politikus állításaira.
Elfogadta a kormány a mai ülésén a Széll Kálmán Terv 2.0-ban szereplő új adóintézkedéseket, így a távközlési adót, a pénzügyi tranzakciós adót és az egységes biztosítási adót - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő. A távközlési adót már júliustól bevezetik, a tranzakciós adó egy ezrelék lesz.
Pintér Sándor sofőrje után kedden Balsai István alkotmánybíró, volt fideszes országgyűlési képviselő sofőrje követett el még veszélyesebb közlekedési szabálysértést. Balsai bent ült a szolgálati Volvóban.
Július elsejétől vezetik be a távközlési adót a kormány szerdai döntése szerint - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormányülést követő tájékoztatón Budapesten. A nemzetgazdasági miniszter közölte azt is, hogy a kormány kivezeti a bankadót, a jövedelem típusú adóknál pedig nem várható további emelés.
Tíz évvel ezelőtt követték el a legtöbb áldozatot követelő magyarországi bankrablást Móron, az Erste Bank fiókjában; két fegyveres nyolc embert gyilkolt meg. A hazai kriminalisztika példátlan ügye azóta sem ért véget: több per is zajlik az üggyel összefüggésben.
Tizenhat térfigyelő kamerát helyezett el a XVI. kerületi önkormányzat a Centenáriumi lakótelepen, az új hálózatot szerdán adták át a városrész rendőrségének.
Lemondta egri látogatását Izrael budapesti nagykövete, miután meghallgatta azt a felvételt, amely szerint az egri önkormányzat idegenforgalmi és kulturális bizottsága "zsidósága miatt nem engedi fellépni" Székhelyi József színművészt - tájékoztatta a külképviselet szerdán az MTI-t.
Jacques Rogge-nak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének a felkérésére Schmitt Pál vezeti a NOB küldöttségét az ENSZ Rio de Janeiróban rendezendő Környezetvédelmi Világkonferenciáján.
Megkezdődtek a tanúk meghallgatásai Anders Behring Breivik tárgyalásán, a férfi 69 embert gyilkolt meg tavaly júliusban a norvég Utoeya szigetén. Az első tanú, Tonje Brenna leírta a támadás során keletkezett pánikot, és elmondta, hogy Breivik a gyilkolászás során az „öröm hangját” hallatta.
Kedden, egy birtokunkba került gyűjtés alapján beszámoltunk róla, nem volt szokatlan a Pécsi Tudományegyetemen, hogy azonos címen adtak be szakdolgozatot a diákok. Cikkünk után a Demokratikus Koalíció közleményt juttatott el szerkesztőségünknek, melyben azt írják, hogy a Budapesti Corvinus Egyetemen is születtek azonos című munkák.
Gyengült a forint a kedvezőtlen nemzetközi piaci hangulatban szerdán a bankközi devizapiacon, az eurót délután 4 órakor 290,24 forinton jegyezték, míg előző nap délután 287,50 forint volt az árfolyama.
A vizsgálatok szerint nem a Terrorelhárítási Központ (TEK) számára szállított Boeing 737-től szakadt le az álmennyezet szombaton, a Népligeti metróállomáson - értesült a HavariaPress.
Korrupció miatt halálra ítélték a pekingi adóhivatal volt igazgatóját szerdán a fővárosi 1. számú bíróságon; a büntetést két évre felfüggesztették – jelentette a Hszinhua hírügynökség.
Az államfői feladat- és hatásköröket gyakorló Kövér László házelnök – a miniszterelnök javaslatára – szerdán átadta a miniszteri kinevezést Balog Zoltánnak, aki május 14-ei hatállyal az emberi erőforrások minisztere.
Kovács László (MSZP) az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke szerint Magyarország európai uniós tagsága mindenkinek előnyös, aki szeret demokráciában, jogállamban, jogbiztonságban élni, és akinek fontosak a szabadságjogok.
A kormány a szegény emberekkel fizetteti meg sikertelenségének, gazdaságpolitikai kudarcainak az árát - így értékelte a Széll Kálmán-terv új változatában szereplő három adónem bevezetését az MSZP.
A kormány a szegény emberekkel fizetteti meg sikertelenségének, gazdaságpolitikai kudarcainak az árát - így értékelte a Széll Kálmán-terv új változatában szereplő három adónem bevezetését az MSZP. A Jobbik szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdai bejelentése az adóváltozásokról azt jelenti, hogy "újabb fékeket kap a magyar gazdaság és a kormány újabb terheket tesz a magyar…
Jogerősen felmentették a más eljárásban súlyos korrupciós cselekményekkel vádolt Hagyó Miklós egykori szocialista politikust a magánokirat-hamisítás vádja alól, miután az elsőfokú felmentő ítélet ellen benyújtott ügyészi fellebbezést a másodfokú ügyészség visszavonta.
Az államfői feladat- és hatásköröket gyakorló Kövér László házelnök - a miniszterelnök javaslatára - szerdán átadta a miniszteri kinevezést Balog Zoltánnak, aki május 14-ei hatállyal az emberi erőforrások minisztere.
Az államfői feladat- és hatásköröket gyakorló Kövér László házelnök - a miniszterelnök javaslatára - szerdán átadta a miniszteri kinevezést Balog Zoltánnak, aki május 14-ei hatállyal az emberi erőforrások minisztere.
Határozottan visszautasítja az Élet Menete Alapítvány a Székhelyi József színművész, az alapítvány egyik alapítója elleni egri diszkriminatív fellépést - közölte Gordon Gábor, az alapítvány kuratóriumának elnöke szerdán az MTI-vel.
Határozottan visszautasítja az Élet Menete Alapítvány a Székhelyi József színművész, az alapítvány egyik alapítója elleni egri diszkriminatív fellépést - közölte Gordon Gábor, az alapítvány kuratóriumának elnöke szerdán az MTI-vel.