Erősödött kora estére a forint árfolyama a délutánihoz viszonyítva a főbb devizákhoz képest a bankközi devizapiacon. Az euró 18 órakor 286,20 forinton állt. Délután fél ötkor 287,50 forinton, kora reggel 284,30 forinton jegyezték az eurót.
Újabb két embert állítottak elő csütörtök délután a nyomozók a turai rendőrbántalmazással összefüggésben, így hétre nőtt a bűncselekménnyel gyanúsíthatók köre - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-vel.
Az IMF júliusi, a kormány által titkosan kezelt levelében nem kérte a nyugdíjak csökkentését, vagy a vagyonadó bevezetését. A levélben kevés elvárás szerepel, az szja-átalakításra és a szociális kiadások áttekintésével kapcsolatban sincs szó konkrétumokról - írta az Index, a birtokába jutott levélre hivatkozva csütörtökön.
Martonyi János külügyminiszter csütörtökön hivatalában fogadta Serkisian Szeván Simont, az Országos Örmény Önkormányzat elnökét és Avanesian Alex Artin elnökhelyettest - közölte a Külügyminisztérium az MTI-vel.
"Ezen az áron, így nem" kell biztonsági,pénzügyi garancia a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és az EU-tól". A Fidesz-KDNP-frakció döntését csütörtökön Orbán Viktor jelentette be Facebook-oldalán. Az euró jegyzése 285,40 forintról 289 forint fölé szökött fel pár percen belül.
Azerbajdzsán valamennyi EU-tagállam állandó brüsszeli képviselőinek elküldte azt a jegyzéket, amelyben közölte, hogy Ramil Sahib Safarovot az azeri jogszabályoknak és a nemzetközi jogi normáknak megfelelően helyezték szabadlábra; a Külügyminisztérium tanulmányozza a dokumentumot - közölte Kaleta Gábor, a tárca sajtófőosztályának vezetője csütörtökön az MTI-vel.
Letette esküjét Almási István (Fidesz-KDNP) Hódmezővásárhely vasárnap megválasztott új polgármestere az alföldi város közgyűlésének csütörtökön este kezdődött ülésén.
Tabajdi Csaba szerint Az IMF még mindig kevésbé lenne rossz a magyaroknak, mint Orbán Viktor. Az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint a miniszterelnök újból félre kívánja vezetni a magyarokat.
Hétfőn tájékoztatja a közvéleményt a nemzetközi hiteltárgyalás állásáról a kormányfő. Nincs napirenden az iskolaköpeny használatának kötelező bevezetése. Gripenek kísértek ki egy Törökországból érkező utasszállítót a magyar légtérből.