Egészen biztos, hogy a DK kizárja azt a tagot, aki az ásotthalmi önkormányzati választásokon győztes Toroczkai László mellett kampányolt, ilyen ember nem lehet a párt tagja – jelentette ki Vadai Ágnes.
Az év első tíz hónapjának előzetes adatai szerint kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is mérséklődött 2012 azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden az MTI-vel.
Az év első tíz hónapjának előzetes adatai szerint kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is mérséklődött 2012 azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden az MTI-vel.
A Kecskeméti Törvényszék illetékessége hiányát állapította meg Budapest volt főpolgármester-helyettesének és 14 társának büntetőperében, és az ügyet áttette a Fővárosi Törvényszékhez - a hétfőn hozott végzésről a Kecskeméti Törvényszék szóvivője tájékoztatta kedden az MTI-vel.
Az Országgyűlés elfogadta kedden a 2014-es költségvetést, amelyben az államháztartás központi alrendszerének bevételi főösszegét 15 983 milliárd 668,7 millió forintban, kiadási főösszegét 16 968 milliárd 306,1 millió forintban, hiányát pedig 984 milliárd 637,4 millió forintban állapította meg.
Ami most történt Ásotthalmon az előre borítékolható volt: egymás szavazatainak a lopkodása nem hoz több szavazatot. Ezt mondta a helyi jobbikos sikerről Ceglédi Zoltán politológus.
Az Országgyűlés elfogadta kedden a 2014-es költségvetést, amelyben az államháztartás központi alrendszerének bevételi főösszegét 15 983 milliárd 668,7 millió forintban, kiadási főösszegét 16 968 milliárd 306,1 millió forintban, hiányát pedig 984 milliárd 637,4 millió forintban állapította meg.
Megkezdődött kedden a Kecskeméti Törvényszéken a két egykori izsáki rendőr ellen indított per, akiket halált okozó testi sértés bűntettével vádol az ügyészség. A rendőrőrs további két rendőre ellen is vádat emelt az ügyészség.
Az Országgyűlés kedden elfogadta az új hitelintézeti törvényt, a változtatások középpontjában a fogyasztóvédelem és a banki működés átláthatóságának erősítése áll.
A parlament 2014. január 1-jével az eddigi 98 százalékról 75 százalékra csökkentette a közszférában kifizetett - kétmillió, illetve három és fél millió forint feletti - végkielégítéseket terhelő különadót.
A parlament 2014. január 1-jével az eddigi 98 százalékról 75 százalékra csökkentette a közszférában kifizetett - kétmillió, illetve három és fél millió forint feletti - végkielégítéseket terhelő különadót.
Az idősebbik Fayed szerint fiát és Dianát az udvar - elsősorban Fülöp edinburghi herceg, II. Erzsébet királynő férje - gyilkoltatta meg a brit külső elhárítás (MI6) közreműködésével.
Nincs semmiféle hiteles bizonyíték arra, hogy a brit hadsereg különleges feladatokra kiképzett kommandós egységének (SAS) köze lett volna Diana hercegnő másfél évtizeddel ezelőtti halálához - közölte kedden a Scotland Yard.
Az Országgyűlés a kormány javaslatára kedden törvényt fogadott el a fizetési szolgáltatókról. Ez alapján ilyen szervezetnek minősül a pénzforgalmi intézmény, valamint az elektronikuspénz- és az utalványkibocsátó is.
Zömmel a bírákat, a bírósági szervezetet érintő rendelkezéseket tartalmaz az igazságügyi, jogállási és belügyi tárgyú törvények módosítása, amelyet kedden fogadott el az Országgyűlés.
Lemondott a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoki övéről Vitalij Klicsko, akit a szervezet hétfőn "nyugalmazott bajnokká" (champion emeritus) nyilvánított, ezzel megadta a lehetőséget a későbbi visszatérésre a jelenleg aktívan politizáló ukrán sportolónak.
Érdemei elismerése mellett most verik agyon a tankönyvpiacot – mondta Hiller István a tankönyvpiac államosításáról. Az MSZP politikusa szerint ezen a Kádár-rendszer már 1972-ben túljutott.
A társadalmi változásoknak köszönhetően a külsőségek egyre fontosabbá váltak, a megvásárolható értékek előtérbe kerültek a belső értékekhez képest, nagyon erősek a külső elvárások.
Az drámai, ahogy kormánypárti politikusok nyilatkoznak más hatalmi ágak döntéseiről, ez rombolja a lakosság hitét a jogban – így reagált Felcsuti Péter, a Bankszövetség volt elnöke Rogán Antalnak arra a kijelentésére, hogy "a Kúria a bankok mellé állt".
Megkezdődött kedden a Kecskeméti Törvényszéken a két egykori izsáki rendőr ellen indított per, akit halált okozó testi sértés bűntettével vádol az ügyészség. A rendőrőrs további két rendőre ellen is vádat emelt az ügyészség.
Első fokon pert nyert a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Sberbankkal szemben az általa - jogsértően - az ügyfelekre áthárított tranzakciós illeték ügyében - közölte az MNB kedden az MTI-vel.
Újabb légicsapások érték a Szíria északkeleti részén fekvő Aleppó városát, a támadásban legalább tizenhárman vesztették életüket - közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű ellenzéki szervezet.
A világbajnok és kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Gennaro Gattuso ellen is nyomoznak a hatóságok az olaszországi labdarúgó bundabotrányban - értesült kedden az olasz média.