2017. március 14. kedd

márc. 14
9:57
Galéria: Kiemelték a hatalmas kairói Ramszesz-szobor torzóját (ATV)
Március 8-án II. Ramszesz fáraó hatalmas szobrára bukkantak Kairóban, egy szegénynegyedben. Hétfőn emelték ki a sárból a német és egyiptomi régészek által feltárt 8 méter magas szobor torzóját. A régészek azért gondolják, hogy II. Ramszesz szobrát találták meg, mert a műalkotást az egykori Heliopolisz város területén, egy II. Ramszesznek állított templom közelében találták meg.
márc. 14
9:59
WSJ: Trump engedélyezte a CIA-nek, hogy dróntámadásokat indítson (ATV)
A The Wall Street Journal című amerikai üzleti lap szerint Donald Trump elnök kibővítette a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) jogkörét, lehetővé téve számára, hogy dróntámadásokat is indíthasson feltételezett terroristák ellen.
márc. 14
10:01
Áder mostantól igazi államférfi lehet (ATV)
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendégeiként Lengyel László és Surányi György közös nevezőre jutottak abban, hogy mentális problémák húzódhatnak meg a kudarcok elleplezésére használt folyamatos „Sorosozás” mögött, amely üldözési mániából csinál politikát, és érvényes magyarázatok, a valóságos összefüggések helyett összeesküvésekkel magyarázza meg a sorozatos kudarcokat.
márc. 14
10:33
"Nekünk lenne okunk mérgesnek lenni" Rutte visszaszólt Erdoganéknak (ATV)
Nem olyan súlyosak, viszont nem helyénvalóak a Hollandia elleni büntetőintézkedések, amelyeket Törökország rendelt el előző éjszaka a két ország között elmérgesedő diplomáciai viszály újabb fejezeteként - jelentette ki Mark Rutte holland kormányfő kedd reggel.
márc. 14
10:35
"Mit mondtál, hány kiló vagy? Százötven?" Pehelysúlyú fiúkkal edzett Norbi (ATV)
Naponta háromszor jelentkezik az ATV csatornáján a TV torna Norbival és Rékával című műsor. Norbit a mai edzésen Nagy Ákos és csapata kíséri.
márc. 14
10:51
Zebrán gázolt el egy fülhallgatós tinilányt: kihallgatták a mentőst (ATV)
Gyanúsítottként hallgatták ki azt a mentőautó-sofőrt, aki a zebrán elgázolt egy 16 éves lányt tavaly novemberben Békéscsabán - tájékoztatta a Békés Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.
márc. 14
11:09
Clintonék sem ugrottak el az orosz pénzek elől (ATV)
Miközben a demokraták mindenáron megpróbálják rábizonyítani Donald Trumpra, hogy Moszkvából segítették elnöki kampányát, úgy tűnik, Hillary Clinton és környezete sem ugrott el az orosz pénz elől.
márc. 14
11:11
Régészeti szenzáció Egyiptomban: II. Ramszesz szobrát találhatták meg (ATV)
A fej és néhány más töredék után a II. Ramszeszt ábrázoló monumentális szobor torzóját is megtalálták egy kairói ásatáson.
márc. 14
11:27
Itthon válaszra sem méltatták őket, Strasbourghoz fordulnak az orvosok (Alternatív Energia)
márc. 14
11:27
Strasbourg: Jogellenesen jártak el a magyar hatóságok két menedékkérővel (ATV)
A magyar hatóságok az Emberi Jogok Európai Egyezményét megsértve tartottak fogva két bangladesi menedékkérőt 2015 őszén a röszkei tranzitzónában, későbbi visszaküldésük Szerbiába pedig azzal a kockázattal járt, hogy embertelen bánásmódnak lesznek kitéve görögországi befogadóközpontokban - mondta ki keddi, nem jogerős ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).
márc. 14
11:29
Eperjes is pályázna Jordán helyére - Éles vita az ATV-n (Alternatív Energia)
A színész a szakmai bizottsági ülésén sem voksolt a jelenlegi igazgató maradása mellett.
márc. 14
11:45
Kuriózum a "férfivilágban" - Karmesternő a Zeneakadémián (Alternatív Energia)
Szép, szép – mondta a 13 éves Alondra de la Parra édesapja, amikor lánya a csellista játékáról áradozott.
márc. 14
11:45
Eltérítettek egy olajszállítót Szomália északi partjainál (ATV)
Kalózok eltérítettek egy olajszállító hajót Szomália északi partjainál; hasonló esetre négy éve nem volt példa a kelet-afrikai ország térségében - közölték kedden tisztségviselők.
márc. 14
11:47
Fogva tartott menekültek - Strasbourg ítélt a magyar bánásmódról (Alternatív Energia)
Többmilliós kártérítést kell fizetni a felperes menedékkérőknek.
márc. 14
11:49
Országjárásba kezd a DK (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc pártelnök 21 városban tart majd fórumot.
márc. 14
11:51
Vallási jelképek a munkahelyen - Döntött az EU bírósága (Alternatív Energia)
Középpontban a fejkendő viselése.
márc. 14
12:03
Nyílt utcán verte halálra bátyját egy 16 éves jánoshalmi fiú (ATV)
Halált okozó testi sértés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy 16 éves fiú ellen, aki egy családi ünnepség után a nyílt utcán halálra verte a bátyját - tájékoztatta a vádhatóság kedden az MTI-t.
márc. 14
12:05
Mengyi-Voldemort-ügy: Vádemelési szakaszban az eljárás (ATV)
Harangozó Tamás írásbeli kérdésére válaszolva Polt Péter legfőbb ügyész közölte, lezárult Mengyi Roland fideszes képviselő ügyében indított nyomozás, az eljárás vádelemelési szakaszban van - írta meg az Index.
márc. 14
12:21
Országot jár a DK (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc pártelnök 21 városban tart majd fórumot.
márc. 14
12:23
"Orbán Viktor Magyarország királya" - Hujber bekkatant? (Alternatív Energia)
A színész már a előző napi Mokka-adásban is lényegében összefüggéstelenül beszélt.
márc. 14
12:39
Felmérés: Megjósolhatatlan a holland választások eredménye (ATV)
Friss felmérések szerint azonos támogatottságot tudhat magáénak a bevándorlásellenes holland Szabadságpártot (PVV) vezető Geert Wilders és a kormányzó jobboldali liberális Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) vezetője, Mark Rutte - jelentette a helyi sajtó kedden.
márc. 14
12:57
OLAF - Medgyessy Péter a gazdasági bizottság előtt (Alternatív Energia)
Demszky Gábor volt főpolgármesterről "nem feltételezi, hogy bármilyen módon érintett lenne a korrupciós ügyben."
márc. 14
12:57
OLAF-jelentés: Medgyessy tagadta személyes felelősségét a meghallgatáson (ATV)
Medgyessy Péter volt kormányfő tagadta személyes felelősségét a 4-es metró beruházással kapcsolatos, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentésében kifogásolt szerződések megkötésében az Országgyűlés gazdasági bizottságának meghallgatásán kedden.
márc. 14
12:59
EU-bíróság: Tiltható a vallási jelképek viselése a munkahelyeken (ATV)
Nem minősül közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek, ha egy vállalkozás belső szabálya a munkahelyen megtiltja minden politikai, filozófiai vagy vallási jelkép látható viselését - mondta ki ítéletében az Európai Unió Bírósága kedden.
márc. 14
13:15
Bársony Éva köszöntése a MÚOSZ Aranytoll-díjának átadásakor (Alternatív Energia)
írásai 1992 óta jelennek meg a Népszavában, a lapnak nem csak az egyik legmegbecsültebb szerzője, hanem főmunkatársa is.
márc. 14
13:15
Kiküldték a parlamentből Majtényit, kávézóból adta első interjúját (ATV)
Az eredeti tervek szerint a parlamentben fogadta volna az ATV stábját Majtényi László, a köztársasági elnökválasztás után azonban el kellett hagynia az épületet.
márc. 14
13:17
Az elengedett kéz? - Vádemelés jön Voldemort-ügyben (Alternatív Energia)
Lezárult a nyomozás Mengyi Roland ügyében.
márc. 14
13:17
DK: Be kell tiltani, hogy egyszerre lehessen sarlót és kalapácsot venni (ATV)
A baloldali ellenzéki párt így reagált arra, hogy a kormány megtiltaná az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú felhasználását, ezzel nehéz helyzetbe hozva a Heinekent vagy a San Pellegrinót.
márc. 14
13:19
Brutális hőlégballon-baleset Kappadókiában: 49 turista sérült meg (ATV)
Negyvenkilenc, főként külföldi turista megsérült kedden egy hőlégballon-balesetben a közép-törökországi Nevsehir tartomány Göreme településénél, Kappadókia történelmi régióban - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
márc. 14
13:21
Magyarok akartak az Iszlám Államhoz csatlakozni, lekapcsolták őket (ATV)
Egyiküket már Törökországban, 10 kilométerre a szír határtól fogták el. A másik ki sem jutott az országból – írja az Origo.
márc. 14
13:33
MÚOSZ Aranytoll-díj - Bársony Éva köszöntése (Alternatív Energia)
Írásai '92 óta jelennek meg a Népszavában, amelynek egyik legmegbecsültebb szerzője és főmunkatársa is.
márc. 14
13:33
"56? Aradi vértanúk?" Mit ünneplünk március 15-én? Megdöbbentő válaszok (ATV)
Az atv.hu száguldó riportere arra volt kíváncsi, hogy a járókelők közül mennyien tudják pontosan, mit is ünneplünk március 15-én. Meghökkentő válaszok érkeztek.
márc. 14
13:35
Itt élünk - Nézegessen Dörner Györgyöt kitüntető Balog minisztert! (Alternatív Energia)
Befigyel Hoppál kultúr-államtitkár - A joviális fotót Koszticsák Szilárdnak (MTI) köszönhetjük.
márc. 14
13:51
Tengerbe zuhant egy helikopter Írországnál, 3 ember eltűnt (ATV)
Tengerbe zuhant egy mentőhelikopter segítségére siető helikopter Írország partjainál keddre virradón. A négy fős személyzet három tagja eltűnt, a negyedik válságos állapotban került kórházba.
márc. 14
14:09
New York Times: Orbán Trumpot visszhangozza (ATV)
Új mélypontra jutott Magyarország menekültekkel szembeni kegyetlen bánásmódja azáltal, hogy a parlament a múlt héten az Európai Unió ajánlásával ellentétesen megszavazta a menedékkérők tömeges fogva tartását szögesdróttal körbevett táborokban, az pedig egyenesen a nemzetközi joggal ellentétes, hogy ez az eljárásmód a gyerekekre is vonatkozik - foglalt állást nyomtatásban kedden megjelent…
márc. 14
14:27
49 turista sérült meg hőlégballon-balesetben (Alternatív Energia)
A hirtelen kedvezőtlenre forduló időjárás következtében néhány ballon kényszerleszállást hajtott végre.
márc. 14
14:27
Erdogannak nem elég a bocsánatkérés, megfenyegette Hollandiát (ATV)
Recep Tayyip Erdogan török államfő kedden kijelentette, hogy nem lehet egy bocsánatkéréssel elintézni a Törökország és Hollandia között kialakult diplomáciai vitát, és arra figyelmeztetett, hogy Ankara további büntetőintézkedésekhez folyamodhat.
márc. 14
14:29
Minden eddiginél szigorúbb büntetést kapott a nőket alázó EP-képviselő (Alternatív Energia)
márc. 14
14:29
Bejárta a világsajtót a paksi focista pazar gólja (videó) (ATV)
A tekintélyes The Sport Bible figyelt fel a paksi játékos Debrecen ellen szerzett sarkazós góljára, de a Dailymotion.com és az AS.com is leközölte a valóban ritkán látható gólt. A Goal.com cikke.
márc. 14
14:31
Parragh felesége jó úton halad a jegybankárság felé (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága elfogadta a monetáris tanács két jelölését.
márc. 14
14:45
Parragh neje közelebb került a jegybankársághoz (Alternatív Energia)
A gazdasági bizottság elfogadta a monetáris tanács két jelölését.
márc. 14
14:45
Exkluzív: Most szólal meg először Jordán Tamás vetélytársa, itt az ATV-n (ATV)
Kedden este az ATV Egyenes beszéd című műsorában, szombathelyi színházigazgatói pályázatának visszavonása óta először megszólal élőben Dér András!
márc. 14
14:47
Leharapták egy férfi orrát Zalában (Alternatív Energia)
márc. 14
15:03
Horror: Leharapta haragosa orrának egy részét egy zalai férfi (ATV)
Maradandó fogyatékosságot okozott egy férfi a szomszédjának, miután egy dulakodássá fajult vitában leharapta orrának egy részét - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
márc. 14
15:05
Durva videó: Viperás huligán rontott a focistákra (ATV)
A horvát Hajduk Split a Rijekával játszott szombaton, amikor szabadrúgást megelőzően berohant a maszkos férfi a pályára.
márc. 14
15:21
Gólyahír! Szinetár Dóra babát vár (Alternatív Energia)
A színésznő Facebook-oldalán is megerősítette, hogy gyermeke születik.
márc. 14
15:39
Együtt: A kokárdaosztást sem engedélyezi a rendőrség (ATV)
A kokárdaosztást sem engedélyezi a rendőrség – állítja Juhász Péter, az Együtt elnöke szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
márc. 14
15:41
Darnyi Tamás hamarosan jó hírt közölhet (ATV)
Hétfő óta építik a tanmedencét a Dagályból kiszorult gyerekeknek, és ha minden jól halad, a jövő hét második felétől visszatérhetnek a Darnyi Tamás Úszóiskola növendékei a medencékbe – tudta meg az atv.hu a négyszeres olimpiai bajnok úszótól. Szabó Tünde államtitkár pedig bejelentette, hogy az állami és a civil oldal közötti együttműködés zökkenőmentességének biztosítása érdekében a jövőben…
márc. 14
15:57
Tarlós István kitüntette a Népszava főmunkatársát - Fotók! (Alternatív Energia)
Fazekas Ágnes Csengery Antal-díjban részesült Budapest kiemelkedő tájékoztatásáért.
márc. 14
16:15
Strasbourg milliókkal bírságolta Magyarországot (Alternatív Energia)

Keresés