Felfüggesztett helyett végrehajtandó szabadságvesztést szeretne elérni az ügyészség másodfokon a volt MSZP-s alpolgármesteréhez köthető hűtlen kezelés ügyében.
Hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság azt a több mint 36 ezer aláírást, amit egy családvédő európai polgári kezdeményezés szervezői gyűjtöttek össze.
Minden bizonnyal nem lövünk túlságosan mellé, ha azt állítjuk, a legtöbb autósnak azonnal szikrákat szór a szeme, ha a piros lámpánál való hosszas várakozás közben valaki pofátlan módon előretolakszik, hogy pole pozícióból rajtolhasson, mintha ő lenne Hamilton. Pedig ez marhára nem a Forma-1, kérem.
Pályázati úton összesen 300 millió forinttal támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azokat a települési önkormányzatokat, amelyek közművelődési intézményt, közösségi színteret saját fenntartásban vagy közművelődési megállapodás keretében működtetnek.
Azt, aminek a magyarországi szakaszát kínai hitelből, kínai vállalkozókkal építik azért, hogy a kínai áruk gyorsabban jussanak Európába. Úgy 2400 év alatt akár meg is térülhet a majd ezermilliárdos beruházás.
Punat - Nagy volt a titkolózás, de mégis kiderült: Orbán Viktor a Krk szigeten járt augusztusi szabadsága alatt. Egy ottani étteremtulajdonos buktatta le, amikor feltöltötte az internetre a közös szelfijüket.
Egy horvát sziget kisvendéglőjében fotózták le a magyar kormányfőt. Ön szerint anyagi vagy politikai kérdés, hogy Orbán Viktor gyakran mutatja meg magát puritán környezetben? A szavazás végeredményét Simon András ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában. A műsor ismétlése ma este 21.40-kor lesz.
Kik támogatják a Polgári Világ Pártja tevékenységét, és mennyi pénzből gazdálkodik az új párt? Pukli István alelnököt kérdezték a Startban, aki a Teleki Blanka Gimnázium igazgatói posztjának átadásáról is beszélt.
Rendkívül ambiciózusak és szakmailag elkötelezettek a magyar mérnökök, többségük ugyanis az alapján választ munkahelyet, hogy hol ajánlják a nagyobb szakmai kihívásokat, és az izgalmasabb feladatokat. Külföldre is sokan mennének, de csak határozott időre, a legnépszerűbb célország pedig Németország - derül ki egy friss kutatásból.
A Polt-féle ügyészség szerint a Fidesz csalhat – kommentálta a döntést Nyakó István. A Fidesz úgy reagált: aki visszaélésről tud, forduljon a hatóságokhoz.
Egy fiatal nő a magyar áldozata a kedd este Madeira szigetén, egy vallási ünnepségen történt balesetnek - mondta el a lisszaboni magyar nagykövetség munkatársa szerda délelőtt az M1 aktuális csatornának. Fürjes Róbert azt is közölte: a hivatalos információk szerint vizsgálatot rendeltek el a 200 éves fa kidőlésének ügyében.
Ez a gyönyörű, egészséges kislány már nem várta meg, hogy a szülei beérjenek vele a kórházba: a mentőautónak félre kellett állnia útközben, hogy világra jöhessen.
Létrehozták az augusztus 20.-i programok és tudnivalók gyűjtőhelyéül szolgáló weboldalt. Íme a legfontosoabb tudnivalók a közlekedőknek, illetve azoknak, akik az ünnepi programokon részt szeretnének venni:
Úgy tűnik nemcsak a magyarok kapkodják el a boltok polcairól az Óvatos Duhaj IPA-t: a kézműves sörök rangos nemzetközi versenyén a harmadik helyezett lett „íz” kategóriában.
Az augusztus 19-e és 21-e közötti budapesti programok biztonságos és zavartalan lebonyolítása érdekében Budapesten a BRFK és a BKK forgalmi változtatásokat vezet be.
A civil szféra és a sajtó függetlenségének felszámolása ellen tüntet az Együtt augusztus 20-án – jelentette be Szigetvári Viktor szerdán a budapesti Szentháromság téren, a Szent István-szobornál.
Legalábbis ez derül ki a világ egyetemeit osztályozó sanghaji rangsor 2017-es kiadásából – írja az Index. A magyar egyetemek a tavalyihoz hasonlóan idén se fértek be a legjobb 500-ba.
Magyarország – Egyes sajtóhírek szerint újra internetes őrület terjed, miszerint az emberek forró vízzel öntik le magukat. A mentősök óvva intenek mindenkit: a "forró vizes kihívás" életveszélyes, senki ne próbálja ki!
Jövő év január 1-jétől az aktuális minimálbér (várhatóan 138 ezer forint) 25 százalékának megfelelő összeghatárig megtérítik a nyelvvizsga díját a 35 év alattiaknak. Ez az első sikeresen teljesített komplex középfokú (B2) nyelvvizsgára vagy az ezzel egyenértékű emelt szintű idegen nyelvű érettségi vizsgára, valamint a komplex felsőfokú (C1) nyelvvi
Solt - A másfél éves kiskutyát egy bálamadzagra akasztotta fel a kegyetlen solti nő és étlen-szomjan hagyta a legnagyobb hőségben. Ez lett a kis kutya végzete.
Az Együtt tüntetésén civilek és baloldali pártok képviselői mellett az egyik Mészáros Lőrinc tulajdonába került megyei napilap kirúgott főszerkesztője is felszólal.
Mégsem szennyezettek a fagyasztott omlettek, boltok polcaira viszont kerültek fipronillal fertőzött tojások. Erről beszélt az ATV Híradójának Pleva György, az Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság vezetője.
Szombathely – Talán azt hitte, hogy őt sem, és a hirtelen eltűnt kenyeret sem veszik majd észre, éppen ezért négykézláb osont a szombathelyi pékségbe egy férfi, ahonnan ellopott egy kenyeret. Mindezt felvette a kamera!