2017. augusztus 2. szerda

aug. 2
6:09
Bábképzetek a Műcsarnokban (Alternatív Energia)
Németh Ilona képzőművészként is bemutatkozik.
aug. 2
6:11
Csillagászati vételárak (Alternatív Energia)
Ezen a nyáron a Romelu Lukakuért kicsengetett 85 millió euró a legnagyobb összeg.
aug. 2
6:13
Zárt kapus lesz az újpesti rangadó (Alternatív Energia)
A büntetést azért szabták ki, mert megsértették a mérkőzésrendezéssel kapcsolatos előírásokat.
aug. 2
6:15
Kisvárdáról jutott el az autósport csúcsára (Alternatív Energia)
Jánvári Zsolt már a Williams-istálló főállású elektronikai technikusa.
aug. 2
6:18
Veszélyben a női szívek (Infostart)
A nők 57 százaléka hal meg Magyarországon szívproblémák miatt, és többségüknél még csak mellkasi fájdalom sem utal arra, hogy nagy a baj – mondta a Magyar Kardiológusok Társaságának munkacsoport-vezetője. Masszi Gabriella elmondta: a női szív sokszor észrevétlenül komoly veszélyben van.
aug. 2
6:30
Sírtam (Alternatív Energia)
A csalódottság, a reménytelenség, az egykedvűség olyan méreteket kezdett ölteni bennem, hogy a folyamatosan növekvő, a megsemmisüléstől való félelem megdermesztett.
aug. 2
6:32
Tarlós és a BKK (Alternatív Energia)
A BKK egy kritikán aluli online jegyvásárlási rendszert nyitott meg, amely még a minimális biztonsági elemekkel sem rendelkezett.
aug. 2
6:39
„Ahol a víz megjelenik, ott ütősek vagyunk” Best of ATV (ATV)
Havi bontásban is közöljük a műsorainkban elhangzott ütősebb mondatokat. Íme, a júliusi termés java.
aug. 2
6:39
Az egész országban Mészáros Lőrinc szólhat (HírTV)
A felcsúti sikerpolgármester megszerezheti az egyetlen országos rádiófrekvenciát, amelynek a Class FM elnémítása óta nincs gazdája.
aug. 2
6:42
Drágábban tankolunk (Infostart)
Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdától a Mol Nyrt.
aug. 2
6:57
Vigyázzon magára! Az év legmelegebb napja lesz ma (Blikk)
Egyelőre nem érkezik enyhülés a napok óta tartó forróságban, sőt, lehetséges, hogy ma egyenesen az év legmelegebb napja köszönthet ránk.
aug. 2
7:15
Pusztít a sertéspestis a magyar-román határon is (Blikk)
Alig 10 kilométerre a román-magyar-ukrán hármashatártól találtak sertéspestissel fertőzött disznót egy háztáji állományban. A betegség ellen sem gyógyszer, sem védőoltás nincs.
aug. 2
7:15
Az ásványvizes lobbi támadta be a magyar csapvizet? (ATV)
Miközben az Amerikai Járványügyi Hivatal azt tanácsolja, hogy Magyarországon csak palackozott vizet igyanak a fogyasztók, a palackozott vizet gyártó cégek többsége is a helyi vízszolgáltatóktól veszi az ivóvizet. Majd hatalmas haszonnal továbbadja. Legalábbis ezt állítja egy volt vízgazdálkodási üzemeltető.
aug. 2
7:15
Ugrótorony: saját szerződését szegi meg a vb-szervező (HírTV)
Bár elbontják a vb-re épített ugrótornyot a Batthyány térről, a betonalapzata „praktikus okokból” a helyén marad – a szerződés ezt nem engedi.
aug. 2
7:42
Sajátosan értelmezi az átláthatóságot a Migration Aid (Infostart)
Bár korábban azt ígérték, tételesen elszámolnak az adományokkal és a befolyó összegek felhasználásával, a Migration Aid International kedden kiadott pénzügyi jelentése mindössze egy számtanpéldát tartalmaz. Ebből annyi derül ki, hogy a cég befektetett eszközeinek értéke valamivel több mint 2,5 millió, a bankszámláján és készpénzben tartott pénzeszk
aug. 2
7:45
Ujhelyi az ATV-ből üzent az esetleges Fidesz-kollaboránsoknak (ATV)
„Nem volt belháború az MSZP-ben, csak rendrakás” – ezt Ujhelyi István mondta az Egyenes Beszédben.
aug. 2
7:51
Megrázó részletek: fogyatékkal élő nőt gázolt halálra a bicskei traktoros (Blikk)
Már kedden munkába állt az a traktoros, aki hétfő délután elgázolt két nőt a mezőgazdasági vontatójával Bicske külterületén, az 1-es főúton.
aug. 2
7:51
Négy megyére adták ki a legmagasabb hőségriasztást (HírTV)
Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyékben 29 fok felett lehet a napi középhőmérséklet.
aug. 2
7:53
700 méteres lesz a világrekordernek szánt sátoraljaújhelyi függőhíd (Blikk)
Rekordhosszú lehet az a függőhíd, amelyet Szár-hegy és Várhegy közé terveznek építeni. Már lehet pályázni a megépítésre is.
aug. 2
8:09
Kerenskit meg akarták öletni (Alternatív Energia)
És Lenin? Stockholmba menekült?
aug. 2
8:09
A Mol-Bubi felhasználónak adataihoz is hozzáférhettek (444.hu)
IT-biztonságot ne a BKK-tól próbáljanak tanulni.
aug. 2
8:11
Elsöprő többséget kapott az új FBI-igazgató (Alternatív Energia)
A száztagú szenátusban 92 politikus szavazott igennel.
aug. 2
8:30
Tíz perccel rövidülhet az Esztergom és Budapest közötti vonatút (Infostart)
Korszerűbb, gyorsabb, komfortosabb lesz az Esztergom–Budapest vasútvonalon a közlekedés, de az eredetileg tervezett ősz helyett csak jövő tavasszal válthatják le a FLIRT villamos motorvonatok a jelenlegi dízel Desirókat – közölte lapunk kérdésére az infrastruktúra-fejlesztő.
aug. 2
8:32
Épül az új városközpont Törökbálinton (Infostart)
Megkezdődnek az új városközpont építési munkálatai Törökbálinton, ennek részeként új városházát is kap a település - tájékoztatta a Pest megyei város önkormányzata az MTI-t.
aug. 2
8:34
Törvényi hiányosságra hivatkozik Kovács Béla és védője (Infostart)
Törvényi hiányosságot emleget Kovács Béla és védője: most már nemcsak azt állítják, hogy a Jobbik EP-képviselője nem kémkedett, de azt is, hogy nem is kémkedhetett 2011-2013-ban az unió ellen, ugyanis a kémkedés az Európai Unió intézményei ellen elnevezésű tényállás csak 2014. január 1-jétől szerepel a büntető törvénykönyvben. A nyomozó ügyészek az
aug. 2
8:45
Vízvezetékszerelőnek adták ki magukat, így loptak meg egy idős asszonyt Budapesten (Blikk)
Lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki azt a 19 éves fiatalt, aki vízvezeték szerelőnek adta ki magát egyik barátjával, majd megloptak egy idős asszonyt.
aug. 2
8:47
Még mindig nem tudják, miért rohant egymásba a Pillangó utcánál két metró decemberben (Blikk)
Még mindig nem tudják, miért rohant egymásba két metró decemberben. Bár a nyomozás határideje most lejár, vélhetően meghosszabbítják.
aug. 2
8:49
Megújul a Fradi-sör: mostantól a Heineken gyártja (Blikk)
Együttműködési megállapodást kötött az FTC és a Heineken Hungária Zrt., melynek értelmében augusztustól a Heineken sörfőzdéjében állítják elő a Fradi sört.
aug. 2
8:57
Pécsre ért az „Ellopott ország” (HírTV)
Országjáró kiállításon mutatja be az Együtt, hogy 2010 óta mennyi pénzt lopott el az Orbán-kormány.
aug. 2
9:09
A Nézőpont Intézet megállapította, hogy a jelenlegi az "egyik legsikeresebb kormányzati ciklus" (444.hu)
Hála Istennek!
aug. 2
9:09
Tényleg nem kell pénteken dolgozni? (Pénzcentrum)
Az a hír terjed az interneten, hogy pénteken a hőségriadó miatt munkaszüneti napot rendelnek el. Ki kell ábrándítsunk mindenkit: szó sincs ilyesmiről. A közösségi oldalakon bárkivel szembe jöhetett a hír, miszerint augusztus...
aug. 2
9:09
Százmilliós kárt okoztak az adócsalók (HírTV)
Fiktív számlákkal adtak el acélipari termékeket, és az áfát is visszaigényelték. Akár 11 évet is kaphatnak.
aug. 2
9:15
Kína felbosszantotta az amerikai vállalatokat (Alternatív Energia)
Az Egyesült Államok kereskedelmi lépésekre készül.
aug. 2
9:18
Borulhat a menetrend a hőségben (Infostart)
A kánikulára tekintettel azonnali rendkívüli intézkedésekre, akár a menetrend időszakos felfüggesztésére, az első ajtózás átmeneti szüneteltetésére is kérte a BKV és a Volánbusz vezetését az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ).
aug. 2
9:21
A kánikula közepén, markolóval vitték el a gulácsi utca egyetlen közkútját (Blikk)
Markolóval vitték el a Gulácsi romasor egyetlen közkútját a hőségriadóban. Egy egész utca maradt víz nélkül a kánikulában.
aug. 2
9:23
Megrázó! Elevenen nyúzott meg valaki egy cicát Budapesten, keresik a tettest (Blikk)
Elevenen nyúzott meg egy macskát valaki a III. kerületben. A cicát sikerült megmenteni, de az állatkínzót még keresik.
aug. 2
9:33
Két településen lesz időközi önkormányzati választás vasárnap (ATV)
Két településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást: a Zala megyei Babosdöbréte lakói polgármesterre, a Tolna megyei Bölcske lakói pedig polgármesterre és képviselőkre szavazhatnak.
aug. 2
9:33
Meghekkelték a Bubi-rendszert is (HírTV)
Ötezer felhasználó adatait lopták el a BKK weboldalának hibája miatt.
aug. 2
9:39
Megdobta egy baltával menekülő anyját a részeg esztergomi férfi - ez lett a büntetése (Blikk)
Felfüggesztett kapott az a férfi, aki részegen egy baltát dobott előle menekülő édesanyja után. Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia.
aug. 2
9:41
Hozzáférhettek a BKK közbringarendszerében regisztráltak adataihoz (Blikk)
Állítólag újabb sérülékenységet fedeztek fel a BKK oldalain, ezúttal a Mol-Bubi közbringarendszerben regisztráltak adatai kerülhettek rossz kezekbe, legalábbis sajtóhírek szerint.
aug. 2
9:51
Gyurcsányék elkezdték a 106 egyéni jelöltjük képzését (ATV)
A Demokratikus Koalíció elnöke erről a Facebookon számolt be. Az ellenzéki együttműködéssel kapcsolatban úgy fogalmaz: az utolsó pillanatig készek megállapodni, addig viszont teszik, amit tehetnek.
aug. 2
9:57
Jó hír: mostantól több hús kerül a húskészítményekbe (Blikk)
Augusztustól új szabályok érvényesek a húskészítményekre. Tegnaptól kezdve a virslinek és a felvágottaknak is több húst kell tartalmazniuk.
aug. 2
10:00
Nagy változások a Városligetben (Infostart)
A közúti forgalomtól mentes, csendesebb, jobb levegőjű Városliget érdekében négy hétvégére lezárják a gépkocsik elől a Kós Károly sétányt - közölte a BKK Közút.
aug. 2
10:03
Habony érdekkörét pénzeli a közmédia (HírTV)
Milliárdokért gyártanak Kálomista Gábor és Habony Árpád érdekkörébe tartozó cégek műsorokat a közmédiának.
aug. 2
10:09
Pataky Attila szerint a liberális horda el akarja venni mindenünket, de nekünk NEM KELL FÉLNI, NEM KELL FÉLNI, CSAK BÁTRAN EGYMÁS KEZÉHEZ ÉRNI (444.hu)
Az év legváratlanabb felkonfja egy EDDA koncertről.
aug. 2
10:21
Besúgónak hitték, eltörték a bordáját (Alternatív Energia)
A férfiakat aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádolják.
aug. 2
10:33
Sokk: Balaton mélyén heverő holttest képével figyelmeztet a vízimentők vezetője (Blikk)
Egy Balaton fenekén heverő holttest sokkoló képével próbálja az embereket óvatosságra inteni a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata, ugyanis mostanság jelentősen megnőtt a fulladásos halálesetek száma.
aug. 2
10:33
Változhat a buszmenetrend a hőség miatt (HírTV)
A sofőrök olykor szélsőséges körülmények között kénytelenek dolgozni. A szakszervezet intézkedéseket vár.
aug. 2
10:51
Szörnyű: tömegesen pusztultak el a gólyák - állatkínzásért jelentik fel az áramszolgáltatót Debrecenben (Blikk)
Hat, frissen kirepült kisgólyát rázott halálra az áram Debrecenben. A Madárkórház értesítette az áramszolgáltatót, azok mégsem kapcsolták le az áramot, most feljelentést tesznek ellenük.
aug. 2
10:53
Botrány: Down-szindrómás nőt fosztott ki a pofátlan visszaeső tolvaj Hatvanban (Blikk)
Elvette egy 34 éves Down-szindrómás nő telefonját Hatvanban egy 20 éves férfi, majd hatezer forintért eladta a városban.

Keresés