A jövőben kizárólag a mindenkori belügyminiszter engedélyével fektethetne be Magyarországon Európán kívüli állam polgára, vagy ott bejegyzett cég - legalábbis ez a passzus szerepel a nemzetbiztonsági törvény módosítási tervezetében. Az ellenzék szerint a javaslat nem alkalmas a terroristák vagy kémek kiszűrésére, viszont növelheti a korrupciós kock
A hétvégén a parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan tovább emelkedik, és országszerte eléri a nagyon magas szintet - közölte az Országos Közegészségügyi Intézet Facebook-oldalán pénteken. Mint írták, a csalánfélék...
Fekete zászlókkal lobogózták fel a Római-partot az ingatlanok gazdái, attól tartva, hogy temethetik reményeiket, mégsem a Duna mentén épülhet meg a mobilgát.
Történelmi mélypontra zuhant hazánk és a holland kormány kapcsolata, miután a leköszönő i holland nagykövet a diplomáciai életben szokatlanul erős vádakkal illette a magyar vezetést.
A külgazdasági és külügyminiszter értékeli, hogy a holland külügyminiszter pénteken felhívta a távozó holland nagykövet kijelentése miatt, az M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatában ugyanakkor hangsúlyozta: nem akarja élezni a konfliktust, de Magyarországot senki sem rágalmazhatja következmények nélkül.
Nem szűnnek a fájdalmai, és vagy fél tucat gyógyszert kell szednie Kornéliának, aki néhány nappal ezelőtt gyanútlanul foglalt helyet egy helyi járat ülésén, amit azonban korábban savval locsolhattak le. A nőtől a i Közlekedési Vállalat (BKV) bocsánatot kért a történtek miatt, Kornélia azonban tudni akarja, hogyan fordulat elő ilyen.
Több mint hárommilliárd forint az ötöslottó várható főnyereménye, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, megint felmerült sokakban a gyanú, hogy egyáltalán el lehet-e vinni a főnyereményt, vagy az egész előre le van-e zsírozva. A Pénzcentrum...
A statisztikai adatok szerint a mintegy négymilliónyi muzulmán életvitelében nem a vallási preferenciák kerülnek első helyre, a családalapító korú fiatalok 44 százaléka nem muzulmán házastársat választ.
A leggyorsabb magyar, aki nemcsak a sportban jó! Baji Balázs úgy lett világbajnoki bronzérmes futásban, hogy közben állatorvosként is dolgozik. Ki ez a magas, szerény fiú, akit egycsapásra megismert az egész földkerekség? És vajon futva megy az atlétikai pályáról a műtőbe? Benyó Rita riportfilmje Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutóról.
A két világháború között és Ceausescu idején is egyértelmű volt a román állam vezetőinek szándéka a magyar nyelv, kultúra, oktatás felszámolására – indokolta a Hetek című közéleti hetilapnak adott interjújában az RMDSZ elnöke, hogy miért látja úgy: az erdélyi magyaroknak nincs mit ünnepelniük Erdély és Románia egyesítésének jövőre esedékes, 100. év