Az MSZP szerint balatoni mintára a Velencei-tó környékét is kormány-közeli kezekbe játszanák át – erről beszélt a párt politikus Egyenesen című műsorunkban.
A fel nem vett nyeremények összege évről évre milliárdos tétel a Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint: tavaly 1,16 milliárd, tavalyelőtt 1,9, 2014-ben pedig 1,47 milliárd forint volt ez a summa - ismerteti a pénteki Világgazdaság.
Továbbra is a cégvezetés a legjobban fizető foglalkozás Magyarországon, ugyanis a vezérigazgatók bruttó átlagbére 1 millió 447 ezer forint; a cégvezetést és a menedzsmentet nem nézve pedig a pilóták keresik a legtöbbet, bruttó 956 ezer forintot - olvasható a pénteki Világgazdaságban.
Várhatóan terrorcselekmény előkészületével is meggyanúsítják a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét; így amennyiben P. Lászlót elítéli a bíróság, húsz év helyett akár életfogytiglan tartó büntetést is kaphat - írja a pénteki Magyar Idők.
A háziorvosi rendszer jelenlegi formájában fenntarthatatlan – mondta Komáromi Zoltán az Egyenes Beszédben Rónai Egon kérdésére válaszolva. Az Együtt szakpolitikusa szerint olyan mértékű finanszírozási problémák jöttek létre az egészségügyben, hogy az egész rendszer ráomlott a háziorvosi rendszerre.
Meg kellene reformálni Európa vitakultúráját és döntéshozási technikáit, hogy minden polgár az Európai Unió (EU) egyenrangú tagjának érezhesse magát, és ebben a 16. századi reformátorok jó példát mutatnak nekünk - mondta Balog Zoltán csütörtökön telefonon az MTI-nek.
Várhatóan terrorcselekmény előkészületével is meggyanúsítják a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét; így ha elítélik, akár életfogytiglant is kaphat - írja a pénteki Magyar Idők.
- A Blikk információja szerint éjjel fél kettőkor Kulcsár Attila szabadult a tököli börtönből. A brókerbotrány főszereplője az intézet kapujában bepattant egy fekete Opelbe, a sofőr pedig nagy gázzal elhajtott a börtön elől.
Tizennégy év után lezárul a brókerbotrányként elhíresült büntetőügy, miután ma szabadul a tököli börtönből az ügy főszereplője, Kulcsár Attila – értesült a Magyar Idők.
Továbbra is a cégvezetés a legjobban fizető foglalkozás Magyarországon, ugyanis a vezérigazgatók bruttó átlagbére 1 millió 447 ezer forint; a cégvezetést és a menedzsmentet nem nézve pedig a pilóták keresik a legtöbbet, bruttó 956 ezer forintot - olvasható a pénteki Világgazdaságban.
Továbbra is a cégvezetés a legjobban fizető foglalkozás Magyarországon, ugyanis a vezérigazgatók bruttó átlagbére 1 millió 447 ezer forint; a cégvezetést és a menedzsmentet nem nézve pedig a pilóták keresik a legtöbbet, bruttó 956 ezer forintot - olvasható a pénteki Világgazdaságban.
Az MSZP-ben is érthetetlennek tartják, hogy nyilvános szereplésein miért veszi körbe magát morózus testőrökkel Botka László – írja a magyaridok.hu. „Nem tudjuk, mitől fél” – fogalmazott a portál szerint az egyik elnökségi tag. A 2014-es kampányban Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila és pár kivételtől eltekintve Bajnai Gordon is személyi védelem nél
Szinte egész Európa merényletektől tart: Szlovákia másodfokúra emelte a terrorkészültséget; Kölnben kőtömbökkel védik a dómot; az olasz városok központjait beton- és fémkordonokkal zárták el; szerda este elmaradt egy koncert Rotterdamban, az Iszlám Állam pedig újabb támadásokkal fenyegette meg Spanyolországot.
Magasabb járulékcsökkentést hozhat a jövő év, ugyanis a bérmegállapodásban foglaltaknál nagyobb mértékű köztehermérséklés is elképzelhető - írja a Magyar Idők.
A Teréz körúti robbantás gyanúsítottja, P. László korábban beismerő vallomást tett. Elképzelhető, hogy a férfit terrorcselekménnyel is meg fogják gyanúsítani.
Korábban megérkeznek a családokhoz a szeptemberi támogatások: a családi pótlékot, a gyest és a gyermeknevelési támogatást is jövő hét elején küldik ki - jelentette be az EMMI család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára. Az oktatásért felelős államtitkár szerint idén nem lesznek fennakadások a Klebelsberg Központ működésében. A PDS
Csak kevesen tudják, hogy a hírhedt szekta megkaparintotta a magyar vitaminüzlet jelentős részét. A magát idehaza törvénytelenül egyháznak hazudó szervezet központi amerikai laborjából szállítják hazánkba tonnaszám a "szcientológusvitamint". Az első számú terjesztő a szekta kiképzett és kitüntetett ügynöke, Dr. Lenkei Gábor...