2019. január 31. csütörtök

jan. 31
11:06
„Becsapott, elárult” vidékiek: kiakadtak a vasútvonalak beszántásán (ATV)
A hírek szerint 14 vasúti vonalat számolnának fel, az LMP úgy véli, totális falurombolási programot hajt végre a kormány.
jan. 31
11:06
Kilenc magyar város levegője egészségtelen (444.hu)
A Nemzeti Népegészségügy Központ szerint például Miskolcon is kifogásolt a levegő minősége. Kriza Ákos, a város polgármestere ma mégis feloldotta a szmogriadót.
jan. 31
11:12
Aszódi: Süli nem látja, hogy mi történik a Paks 2 Zrt-nél (444.hu)
A leváltott államtitkár a Duna alacsony vízállása miatt új vizsgálatokat is akart, de ellenállásba ütközött.
jan. 31
11:18
Holnaptól kérhetik áthelyezésüket a bírók az új Közigazgatási Felsőbíróságra (ATV)
Megjelent Trócsányi László igazságügyminiszter rendelete: holnaptól kérhetik a bírák áthelyezésüket a 2020-ban felálló, de már most a támadások kereszttüzében álló Közigazgatási Felsőbíróságra. A tegnapi brüsszeli magyar jogállamisági EP-vitát is - az úgynevezett"rabszolgatörvény" mellett - az új közigazgatási bíróság miatt kezdeményezte Sargentini
jan. 31
11:18
Ismét nőtt a légszennyezettség (HírTV)
A levegő minősége kilenc településen kifogásolt.
jan. 31
11:18
NATO-főtitkár: Fel kell készülni az INF-egyezmény nélküli világra (Igényesférfi.hu)
Jens Stoltenberg szerint Oroszország nem hajlandó megfelelni az egyes nukleáris eszközök felszámolásáról kötött szerződésnek.
jan. 31
11:42
Állítólag még nem dőlt el, hogy tényleg megint Budapest belvárosában tartják-e a Red Bull Air Race-t (444.hu)
A Világgazdaság úgy tudja, hogy bár a versenynaptárba már bekerült a budapesti verseny, csak februárban kezdődnek az egyeztetések a részletekről.
jan. 31
11:48
Orbán Arnold Schwarzeneggerrel érkezett Andy Vajna temetésére (Igényesférfi.hu)
Csütörtökön délelőtt temetik Andy Vajnát a Fiumei úti temetőben. A temetésre többek között Arnold Schwarzenegger is hivatalos, aki Orbán Viktorral együtt lépett be a temetőbe.
jan. 31
12:00
A Bosch-nál is sztrájkolhatnak (ATV)
Egy másik német cég magyarországi üzemében is lehet figyelmeztető sztrájk – tudta meg a napi.hu. A Robert Bosch Elektronikai Kft.-nél ugyanis elégedetlenek a dolgozók a béremelés miatt.
jan. 31
12:02
Közel 900 millió forintot kapott a Pécsi Mecsek FC (ATV)
Félmilliárd csak a fizetésekre megy el.
jan. 31
12:12
Ráccsal zárták le a köztévé főbejáratát Hadházy Ákos és Szél Bernadett előtt (444.hu)
Papp Dánieltől szerették volna megkérdezni, miért nem adják le az Európai Ügyészségről szóló közszolgálati közleményt.
jan. 31
12:12
Egyre többen önkénteskednek Magyarországon (Igényesférfi.hu)
Egy kutatás szerint egymillió ember legalább havonta önkénteskedik.
jan. 31
12:14
Gerő András: A magyar kormány nem állt be az új antiszemita világképbe (Igényesférfi.hu)
Látszik, hogy az Unió nem partner ebben. Interjú.
jan. 31
12:18
Holnaptól nyilvánosak a képviselők 2018-as vagyonnyilatkozatai (ATV)
Holnaptól már nyilvános lesz a parlamenti képviselők 2018-as vagyonosodása - a vagyonnyilatkozatokat ma este 8-ig kell kitölteni a honatyáknak. A házastársaik, családtagjaik vagyonbevallását továbbra sem lehet megismerni.
jan. 31
12:18
Finn miniszterelnök: Üdvözlendő az uniós költségvetés és a jogállamiság összekapcsolása (Igényesférfi.hu)
Juha Sipila úgy vélte a pénzügyi keretnek az uniós politika legfontosabb eszközeként reagálnia kell egyebek mellett a populizmus jelentette veszélyekre és a migráció okozta kihívásokra is.
jan. 31
12:24
Nem találtak csalásra utaló jeleket az Alstom-ügyben (ATV)
Nem talált vesztegetésre utaló jeleket az Alstom metrókocsik magyarországi beszerzésével kapcsolatban az Egyesült Királyság csalás elleni hivatala – számolt be róla a 24.hu.
jan. 31
12:30
4,5 milliárdért lett Mészáros Lőrincé a Club Aliga (444.hu)
Kádár és Rákosi egykori nyaralóját az Appeninn Holding szerezte meg.
jan. 31
12:30
A Bundestag elnöke szerint szégyent hoz Németországra az, hogy a zsidók ismét a kivándorláson gondolkodnak (Igényesférfi.hu)
Wolfgang Schäuble úgy vélte, hogy létezik kirekesztés, diszkrimináció és antiszemitizmus, méghozzá „régi, és újonnan bevándorolt” formában is.
jan. 31
12:36
132 ezerért adta el a Tenisz Szövetség a tiszteletjegyeket (444.hu)
Állítják, csak adminisztrációs hiba történt, a Német Tenisz Szövetségtől kapott tiszteletjegyeket nem értékesítik.
jan. 31
12:42
Sikerként értékelte az Audi-megállapodást Dávid Ferenc (ATV)
Erről az ATV Start című műsorában beszélt a közgazdász.
jan. 31
12:54
Schwarzenegger a temetésen: "nem vesztettük el Andyt" (Infostart)
Zárt körben búcsúztatták Andy Vajna filmproducert, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost.
jan. 31
12:54
Fel sem merült, hogy Sneider Tamás lemondjon a Jobbik vezetéséről (ATV)
Erről a párt szóvivője beszélt az ATV Start című műsorában. Jakab Péter szerint csak a pártelnök lejáratásáról van szó.
jan. 31
12:54
Idén is lesz Red Bull Air Race Budapesten (HírTV)
A verseny miatt az elmúlt években folyamatosak voltak a lakossági panaszok.
jan. 31
12:54
Szél és Hadházy újra az MTVA épületénél akciózik (Igényesférfi.hu)
Azt akarják elérni, hogy a köztévé hozza le Hadházy közleményét.
jan. 31
13:00
Rács várta az MTVA-nál Hadházyékat (ATV)
Szél Bernadettel mentek el ismét a közmédia épületébe, Hadházy szerint, ahogy megérkeztek, „azonnal zártak mindent”.
jan. 31
13:06
Patthelyzet a magyar boltokban: vagy az eladó issza meg a levét, vagy a vásárló (Pénzcentrum)
A munkaerőhiány és a minimálbérek kötelező emelése megtornáztatja a boltos vállalkozásokat, hiszen nem csak évről évre, hanem év közben is folyamatosan emelni kell a béreket. A munkaerőhiány felülről húzza, a minimálbér...
jan. 31
13:18
Helyre kell igazítania a kormány hazugságait az Országos Sajtószolgálatnak (444.hu)
Illetve mindenki másét is. A bíróság szerint az MTI, ami bizonyos közlemények közlését meg is szokta tagadni, felelős az OS-ben közzétett közlemények tartalmáért, helyreigazításra kötelezhető.
jan. 31
13:24
Kevesebb mint a felére csökkent a magyar lakosság közműtartozása (HírTV)
2012 óta 25 százalékkal csökkentették a gáz, az áram és a távhő árát.
jan. 31
13:30
Nincs kivételezés az otthonápolási díj rendszerében (ATV)
A gyermekek otthongondozási díjának rendszeréből senki sem eshet ki - ezt mondta Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár. A támogatással kapcsolatos szempontrendszer pedig nem újdonság, eddig is alkalmazták. A részletekről Nemes Anna tudósította az ATV Híradót az Emberi Erőforrások Minisztériumából.
jan. 31
13:30
260 millió forint gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet (HírTV)
Csaknem 260 millió forint felajánlás érkezett az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség elnevezésű adventi pénzadománygyűjtésén.
jan. 31
13:36
Végső nyugalomra helyezték Andy Vajnát (HírTV)
A temetés a család kérésére nem volt sajtónyilvános.
jan. 31
13:42
Főállású anyaság? – "Nem most" (ATV)
„Nem most”- ezt tudatta egy kormányzati forrásunk a kérdésünkre, hogy tervezik-e a főállású anyaság bevezetését, vagy mi lehet Orbán Viktor demográfiai csodafegyvere, amit az évértékelőn február 10-én vagy utána majd a szezonnyitó Fidesz-KDNP frakcióülésen Balatonalmádiban bejelent. Kormánypárti képviselők jónak látnák a CSOK látványos megemelését
jan. 31
13:42
Megtorpant a gyerekkori elhízás mértéke (HírTV)
A különböző jogszabályi változtatások és a szakmai összefogás pozitív hatása már érzékelhető.
jan. 31
13:54
Megint nőtt a légszennyezettség (ATV)
Kilenc településen nem ajánlott a szabad levegőn tartózkodni.
jan. 31
14:00
Nem bírtak a Fidesz kommunikációs kaszkadőreivel az ellenzéki politikusok (444.hu)
Lánczi Tamás és Tordai Bence hosszan, gyűlölettől sistergő szemekkel néztek egymást. Ez az egy perc néma csönd volt a tegnapi gyötrelmes vita legőszintébb mozzanata.
jan. 31
14:00
Bangóné Borbély Ildikónak fehér port tartalmazó levelet küldtek (Igényesférfi.hu)
Az MSZP-s politikus szerint több fenyegető levelet is kapott az elmúlt időben, de a mostani átlépett egy bizonyos határt – a rendőrség elindította az eljárást.
jan. 31
14:06
Súlyos a helyzet: elképesztően sok magyar fagyoskodik saját otthonában (Pénzcentrum)
Több százezer magyarnak nem telik arra, hogy rendesen befűtse az otthonát. Bár vannak nálunk rosszabbul teljesítő országok, a régióban az utolsók között vagyunk. Emellett több millió magyar él rossz minőségű lakásban. A magyarok...
jan. 31
14:18
A magyarok közel fele önkéteskedik (ATV)
Egymillió ember legalább havonta önkénteskedik, arányuk összességében 32,9 százalékról 45,1 százalékra emelkedett - derül ki az Önkéntesség Magyarországon 2018 című kutatás gyorsjelentéséből.
jan. 31
14:30
Díjat alapítottak Tarnói Gizella emlékére - még lehet pályázni (ATV)
Az Élet és Irodalom munkatársai díjat alapítottak munkatársuk, Tarnói Gizella emlékére, a gazdasági újságírás területén kiemelkedőt alkotó újságírók elismerésére. A tizedik alkalommal meghirdetett díjra 2019. február 4 ig lehet pályázni. A pályázatnak kötelező formai kellékei (űrlap, formanyomtatvány, igazolás, pályázati díj stb.) nincsenek, a pály
jan. 31
14:30
Demeter Szilárd marad a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója (444.hu)
Elolvasták a pályázatát, tetszett.
jan. 31
14:42
Február 1-től forgalomba kerül az új 500-as (ATV)
Február 1-jétől fokozatosan jelenik meg a készpénzforgalomban a megújított 500 forintos bankjegy, amelynek a széles körű elterjedése néhány hónapon belül várható - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI-vel.
jan. 31
14:42
A székely zászlót és a városcímert ábrázoló „műalkotásokat" helyeztek ki Székelyudvarhelyen (Igényesférfi.hu)
„Műalkotásokat", mert a zászlót a román bíróság levetette.
jan. 31
14:48
Sok gyermek született, bővíteni kell a bölcsődét (HírTV)
A beruházást teljes egészében az unió támogatta.
jan. 31
14:48
Töredék áron veszi meg a szociális tűzifát a rászorulóktól a fideszes polgármester testvére (SzMo)
A tiszaburaiak nagy része munkanélküli, más módon nem jutnának tüzelőhöz. Ám egy részét eladják, hogy így jussanak készpénzhez, még akkor is, ha a piaci ár töredékét kapják csak érte.
jan. 31
15:00
A Jászai Mari téren állíthatják fel Nagy Imre szobrát (ATV)
Varga Tamás szobrászművész megállapodott a tervezéssel és kivitelezéssel megbízott céggel, így már szinte biztos, hogy a Jászai Mari téren áll majd Nagy Imre szobra.
jan. 31
15:06
Új bizniszbe fogott Kósa Lajos 83 éves édesanyja (444.hu)
Nem strómanja, nem strómanja senkinek sem.
jan. 31
15:06
Magyarok ezrei mondanak nemet a villanyszámlára: így csinálják, totál legális (Pénzcentrum)
Több ezer magyar háztartás termeli magának az energiát, a MEKH összesítése szerint tavaly több mint 7700-an csatlakoztak a hálózathoz. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb adatai szerint 2018 első...
jan. 31
15:18
Rogán: Andy Vajnának köszönhető, hogy a magyar film új aranykora köszöntött ránk (ATV)
Andy Vajnának köszönhető, hogy a magyar film új aranykora köszöntött ránk - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a világszerte elismert filmproducer, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos búcsúztatásán.
jan. 31
15:18
A szobrász beleegyezett, a Jászai Mari téren fog állni Nagy Imre szobra (444.hu)
Nem kizárt, hogy nem az éj leple alatt állítják fel.
jan. 31
15:18
Több pártnál is szabálytalanságokat talált az ÁSZ a kampánypénzek felhasználásában (Igényesférfi.hu)
Az Állami Számvevőszék egyedül a Fidesz-KDNP és az LMP esetében nem tárt fel egyetlen szabálytalanságot sem.

Keresés