Mintegy 30 százalékban a kórházak menedzsmentjei tehetők felelőssé a kórházi adósságok újbóli felhalmozódásáért – mondta az InfoRádiónak az emberi erőforrások minisztere. A hazai kórházak jelenleg közel 64 milliárd lejárt adósságot görgetnek maguk előtt, ami becslések szerint 70 milliárd forintra duzzadhat az év végére. A kormány évről évre kifizet
Szentgyörgyvölgyi Péter fideszes polgármester a Fővárosi Közgyűlésben megszavazta, saját kerületében nem engedte napirendre venni az ellenzéki frakció javaslatát.
A győri szakiskolában az egyik 17 éves diák késelte meg tanárát. A pedagógus állapota stabil, nincs életveszélyben, jelenleg megfigyelés alatt tartják.
A lakáshitelek iránti kereslet kitart, ami azt jelenti, hogy a babaváró elindulása ellenére nem zuhant össze a lakáscélú hitelek kihelyezése. Az is tisztán látszik, hogy ezek nagy részét használt lakás vásárlására fordítjuk - ebben...
Semjén Zsolt a kormányülésen kezdeményzi, hogy a nemzetiségi oktatási intézmények kerüljenek át nemzetiségi önkormányzatok tulajdonába - a miniszterelnök-helyettes ezt ma, a magyarországi nemzetiségek parlamenti bizottsági meghallgatásán jelentette be, ahol úgy fogalmazott: “a nemzetiségi élet soha nem látott virágzásba borult Magyarországon”.
A Gadhimai egy öt évente megtartott hindu fesztivál, aminek része a világ legnagyobb állatáldozati szertartása. Az indiai határhoz közeli nepáli faluban, Bariyarpurban több millió hívő gyűlik össze, hogy Gadhimai istenségnek állatáldozatot mutasson be. Böllérek százai vonulnak kardokkal és bárdokkal egy hatalmas karámba, ahol lefejezik a több tízez
A államtitkár egy jelentésre reagált, amelyet hat nemzetközi médiaszervezet állított össze, és amely szerint Magyarországon lerombolták a média függetlenségét és sokszínűségét.
Az állatot egy vadkamera vette fel, amint épp egy faágat próbált letörni. A medvét közel a szlovák határhoz, lakott területtől távol kapták lencsevégre.
Nagy László Albert, a Fővárosi Közterület-fenntartó menesztett vezetője arról beszélt az ATV Híradónak, hogy bár jogszerű a lemondatása, mégsem érzi korrektnek, hogy egy vidéki konferenciáról visszafelé tartva kellett megtudnia kollégájától. Ez az állítást Tüttő Kata az ATV Nap Híre műsorában cáfolta.
Több mint 100-millió forint értékű kokain-szállítmánnyal bukott le a röszkei határon egy észak-macedón férfi. A barátnőjével és a nő anyjával utazott Svájcból hazafelé, és azért vált gyanússá, mert idegesen válaszolt a határőrök kérdéseire.
Győrben, az Ítélőtáblán most másodszor kezdődött meg a másodfokú eljárás azt követően, hogy egyszer az ügy vádlottjait felmentette a bíróság, majd új eljárásban már szabott ki büntetést a felelősökre. Azonban ezt is megfellebbezték, így most elindulhatott az újabb másodfokú per.
Az Uniónak észre kell vennie, hogy itt nem egy Csehov-drámában vagyunk, a jövő annál értékesebb, hogy elmulasszuk vagy átücsörögjük egy cseresznyéskertben” - mondta Varga Judit egy mai konferencián, ahol az Unió jövőjéről volt szó és arról, hogy párbeszédekre vagy monológokra van-e szükség az EU-ban.
A jövőben csak azok lehetnek diplomaták, akik elvégzik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2020 szeptemberétől induló képzését. Az intézmény rektora az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ilyen képzés eddig nem volt Magyarországon. Koltay András arról is beszámolt, a magánszektor számára is kívánnak szakembereket képezni.
Az elbocsátott FKF- vezető pontosan érti, miért lett elbocsátva, valamint a színházi autonómiába tervezett beavatkozás jelentősen rontana a kormány és a főváros viszonyán - mondta Karácsony Gergely főpolgármester az ATV Egyenes Beszéd műsorában.
Kínos vagy éppen bonyolult munkakörük miatt is állítottak már valótlant a magyar munkavállalók arról, valójában miért kapják a fizetésüket - derül ki egy friss felmérésből. De nem csak másoknak füllentünk a munkánkról: minden...
A glasgow-i rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján a férfi 100 méteres hátúszás elődöntőjében Bohus Richárd a nyolcadik legjobb időt úszta, 50,65 másodperccel új országos csúcsot ért el, amivel ott kellene lennie a döntőben, de egy ritkán alkalmazott szabály miatt erre nem lesz lehetősége.
Mintegy 30 százalékban a kórházmenedzsment tehető felelőssé a kórházak eladósodásáért – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Inforádiónak.
Az Európai Unióban zajló vitákat vitázták újra a Párbeszéd vagy monológ: az Európai Unió jövője? című kerekasztal-beszélgetés résztvevői csütörtök este a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében. Orbán Balázs, Puzsér Róbert, Schiffer András és Szánthó Miklós próbáltak egyezségre jutni a nagy szuverenista-föderalista, konzervatív-liberális víziók határme
Mindössze a lakosság ötöde elégedett a hazai egészségügyi ellátórendszerrel – derült ki a kormányközeli Nézőpont Intézet konferenciáján, ahol arra keresték a választ, gyógyul-e a hazai egészségügy.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter által benyújtott törvényjavaslat szerint Áder János köztársasági elnök és tucatnyi állami intézmény vezetőjének fizetését emelnék meg milliókkal januártól. Tóth Bertalan pártelnök közösségi oldalán, nyílt levélben fogalmazta meg az MSZP álláspontját.
Gyermek- és ifjúságvédelmi képzést indított a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A képzést a korábbi oktatási államtitkár, Hoffmann Rózsa alapította – szúrta ki a 444.hu.
Szívecskés üzenettel indult, nyílt levéllel folytatódott, majd felháborodásig és fenyegetőzésig fajult Zsoldos Gábor (57) ismert dobos és Gréczy Zsolt (55), a DK országgyűlési képviselőjének, a párt szóvivőjének magánéleti konfliktusa. Művésznevén Zsoldos Dedy a napokban egy terjedelmes és meglehetősen ingerült üzenetet posztolt ki Facebook-oldalár
Katonai egyenruhában ment ki a kertbe és többször a levegőbe is lőtt fegyverével egy férfi Kerepesen. Információink szerint a férfi lányának a kocsiját összetörték, s ez dühíthette fel annyira, hogy a fegyverével rontott ki a házból.
Nem mindennapos eset, hogy egy kormánypárti önkormányzati képviselőt a rendőrök vigyenek el hivatali vesztegetés gyanúja miatt. A Boldog István (53) fideszes honatya jobbkezeként ismert F. Petra, aki a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlésnek és Törökszentmiklós képviselő-testületének is tagja, értesíteni sem tudta hiányzásáról a képviselőtársait.
Elvenné a kormány a fővárostól a színházigazgatók kinevezési jogát - erről írt az art-portal. A lap úgy tudja, hogy egy törvénymódosítással megszüntetnék a független színházak működési támogatását, a kőszínházak igazgatói kinevezésébe pedig beleszólhatna az emberi erőforrások minisztere. A minisztérium közleményben reagált. Azt írták: ők csak átlát
Katasztrófahelyzetben segítenek, miközben látássérültek életét varázsolják könnyebbé – csak, hogy néhány dolgot említsünk azokból, amelyekre a speciális képességű kutyák bevethetők. A Jakupcsek plusz című műsorban egyebek között az is kiderült, hogy több szűrőn kell keresztülmennie egy kutyusnak, és a tréner sem egy nap alatt „adja át” őket azoknak
Modern munkaszervezéssel hatékonyabb működést szeretne megvalósítani a Magyar Orvosi Kamara (MOK) élén Kincses Gyula. A szakmai szervezet szombaton megválasztott új elnöke úgy látja, 500 milliárd forint többletforrásra lenne szüksége az egészségügynek, ennek az összegnek tartalmaznia kellene egy nagyarányú béremelést is az orvosok számára.
Az emberi erőforrások minisztere hosszasan sorolta az ágazat eredményeit a Gyógyuló egészségügy című konferencián, az ATV Híradójának nyilatkozó szakértők viszont inkább kudarcosnak tartják a területet. A Nézőpont Intézet felmérése szerint: az emberek mindössze 22 százaléka elégedett az ellátással.
A most futó programban 120 gettó felszámolását ígérték, de sok helyen még elindítani sem tudták a projekteket. Ez az építőiparban elszállt árak és a szakemberhiány miatt is akadozik.