A DK-s politikust az elmúlt hetekben több zaklatási üggyel is megvádolták, legutóbb pikáns fotók is előkerültek. Aljas hazugság a történet, amivel betámadták, de nem hátrál meg, továbbra is az Orbán-rezsim ellenfele marad – nyilatkozta az ATV-nek.
Az Azonnali birtokába jutott egy munkadokumentum, amely szerint az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM) MÁV-VOLÁN Nemzeti Közlekedési Vállalat Nonprofit Zrt. néven holdingcégbe vonná össze az államvasutakat és a távolsági buszjáratokat működtető Volánt. A hírportál szerint a dokumentum a szerdai kormányülés napirendjén is szerepel - írja
Eladásra kínálták többek között az egykori balatonőszödi kormányüdülőt, a siófoki Erzsébet szállodát a parádfürdői Károlyi-kastéllyal, az Andrássy úti egykori MÁV-székházat és még sok más értékes ingatlant.
Európa országai között hatalmas eltérések vannak abban, hogy egy élve születésre hány műtéti beavatkozás, vagyis császármetszés jut. A természetes szülés Finnországban, Svédországban, Litvániában és Észtországban a leggyakoribb...
Idén már négy tematikus VIP zóna várt a fesztiválon, melyeket Lakatos Márk designer tervezett, jövőre azonban még átgondoltabb dizájnnal és szolgáltatásokkal fejlesztik kiterjedtebb élménnyé a szervezők.
Hihetetlen mocsokáradat jellemezte 2019-et, ahol a Fidesz veszített Vásárhelyen, Makón és Mezőhegyesen azonban fényes győzelmet aratott. Utóbbi két városban hatalmas fejlesztések folynak, míg Vásárhelyen a történelmi jelentőségű tram-train beruházást is támadják - számolt be a vasarhely24.com.
Egy olyan színházat védeni, ahol elnéztek éveken át szexuális zaklatást, nem a művészeti szabadságról szól, hanem épp arról, amit Kocsis Mátéról hamisan állít Nagy Ervin: nyalni felfelé – írta a világhírű rendező.
A Fidesznek meggyőződése, hogy erősen felmerül a bírói korrupció gyanúja a Szeviép-ügyben - erről Halász János, a Fidesz frakció szóvivője beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
Jelentős segítséget nyújt a kormány januártól az egyes típusú diabétesszel élő gyermekeknek és felnőtteknek: a legkorszerűbb, szöveti cukor mérésére szolgáló szenzor támogatása normatívvá válik – mondta el az InfoRádiónak az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Új festőhangárt építenek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén, ahol egyszerre akár két keskenytörzsű gép festését is el tudják végezni - közölte szerdán a budapesti repülőteret üzemeltető Budapest Airport az MTI-vel.
Ha kizárási okot érzékel egyikük, az elnökének köteles jelenteni az esetet, ebben az esetben azonban ez nem történt meg – mondta el a Pesti Srácoknak a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírája.
Hét sebész mondott fel az Óbudai Szent Margit Kórházban, miután a főigazgató elbocsátott egy főorvost. A kórházvezető szakmai és magatartásbeli okokkal indokolta a nyugdíjas korú sebész felmentését. Kásler Miklós vizsgálatot rendelt el, a Magyar Nemzetnek pedig azt mondta: nem lehet átpolitizált személyi döntéseket hozni, mert a betegség nem váloga
Az Európai Unió nemrég döntött arról, hogy a közösség határain kívülről milyen növényeket hogyan lehet behozni, és ez bizony a turistákat is érinti. A konkrét uniós mennyiségek meghatározásáig a magyar fél átmeneti döntést hozott.
A Fidesz megdöbbent, hogy a Szegedi Törvényszék másodfokon felmentette a Szeviép-ügy vádlottait - mondta Halász János. A Fidesz frakciószóvivője szerint a napvilágra került információk alapján az látszik, hogy Szeged polgármestere, Botka László a másodfokon döntő bírói tanács tagjait előnyökhöz juttatta az önkormányzaton keresztül, ami szerinte fel
Az idei Balaton Sound nagy újítása volt a VIP szolgáltatások fejlesztése egy új koncepció mentén, mely szerint négy, tematikus VIP zónát alakítottak ki. A Lakatos Márk designer által megálmodott helyszíneket jövőre még átgondoltabb...
Jelentős összegű állami kölcsönhöz jut a Tiborcz István közvetett tulajdonában álló Dorottya Investment Zrt., amely egy belvárosi ötcsillagos szálloda fejlesztésén dolgozik – tudta meg a 24.hu.
Olyan népszerű játékokról szóló chatoldalakon lépnek kapcsolatba a gyerekekkel, mint a Minecraft és a Fortnite. Utána zsarolással veszik rá őket szexképek készítésére.
Kihúzták a Skandináv lottó 51. heti nyerőszámait, 135 millió forint volt a tét. Azonban mivel ezen a héten nem volt telitalálat, így a jövő héten 190 millió forintért izgulhatnak a játékosok. A gépi sorsolás nyerőszámai...
Szimpla útszéli stílus - így reagált a Fidesz arra az RTL Klubnak adott interjúra, amelyben Nagy Ervin Kocsis Mátét minősítette. Nagy Ervin a színháztörvény kapcsán egyebek között arról beszélt, hogy öngyilkosság lenne el-lehetetleníteni azt a kultúrát, amely éppúgy a jobboldalé, mint a baloldalé. Kocsis Máté korábban zaklatószínháznak nevezte a Ka
A Magyar Telekom a vizsgálatban szereplő minden második kötbérfizetési kötelezettségét jogsértő módon teljesítette az előfizetőivel szemben - állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) november 25-én kelt határozatában. Az NMHH összesen 138 millió forint bírságot szabott ki, és kötelezte a szolgáltatót, hogy fizesse meg a jogos ö
Büszkén fotózkodott újszülött kisunokájával a tatabányai mentőállomás egyik mentősofőrje, miután a pici nem mindennapi körülmények között érkezett a világra.
Nyoma veszett a Mátyás király téri látványbudinak, amit egy épülő ház ötödik emeletének sarkán állítottak fel, hogy a munkások elvégezhessék a dolgukat.
A fővárosi önkormányzatok egész évben támogatják a rászorulók családokat és időseket, viszont az év végéhez és a karácsonyi ünnepekhez közeledve még nagyobb figyelmet fordítanak erre. Lapunk megkeresésére a III., IV., V., VI....
Izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokat tartogat az élet egy stoppos számára, ami bár lemondásokkal járhat, ugyanennyi örömet is képes belecsempészni a mindennapokban. Igaz, váratlan helyzetek is adódhatnak, mint például az, ha két és fél hónapot kell eltölteni egy fogdában.
A Klebelsberg Központ és a tankerületek alá tartozó intézmények többségében semmit nem kapnak a pedagógusok, vagy ha mégis, csak minimális összegű pluszjuttatásra számíthatnak.
A család sok nehézséggel küzd Dél-Amerikában, régóta szeretnének már hazatérni, de önerőből nem tudják összegyűjteni az ehhez szükséges pénzt. Az édesanya levélben kér segítséget.