„A magyar önkormányzatiság kivégzését, számos magyar település elkerülhetetlen csődjét eredményezheti Orbán Viktor mindenféle érdemi egyeztetés nélkül tett bejelentése az iparűzési adó megfelezéséről” – olvasható a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnökségének nyilatkozatában.
A kormány bosszúhadjáratot indított az önkormányzatok ellen, az iparűzési adó megfelezése ugyanis nem segítség a vállalkozásoknak, hanem "végső leszámolás" az önkormányzatokkal - mondta a párt társelnöke vasárnap a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.
Biztosan állítható, hogy nem az érintett területről származik és nincs összefüggésben a szigetszentmiklósi olajszennyeződéssel a nagyjából 1 km-re, a tanösvénynél észlelt, elenyésző mennyiségű olajszerű folt, melyről lakossági bejelentés érkezett. Szombaton csaknem 230 000 kilogramm veszélyes hulladékot vittek el ártalmatlanításra – írja közleményé
Mint arról tegnap beszámoltunk, Orbán Viktor négy "újabb" gazdaságvédelmi intézkedést jelentett be. Alaposabban megvizsgálva az egyes lépések részleteit, az egyértelmű, hogy ezek nagy része már ismert intézkedés volt, míg
A koronavírus-járvány miatt a NetPincérhez ezer új futár, több mint 1500 csatlakozó éttermi és élelmiszerüzlet partner csatlakozott, és kétszeresére nőtt az irodai csapat – számolt be a 2020-as év változásairól a hazai ételkiszállítás egyik vezető szereplőjének ügyvezetője.
A magyar nemzet akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad - fogalmazott a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az elmúlt tíz év magyar nemzetpolitikáját összegezve.
Az EGYÜTT című dokumentumfilm-sorozatban kutatóprofesszorok és orvosok mindennapjaiba tekinthetünk be, ahol megfeszített munkával küzdenek egy minden eddiginél nagyobb kihívással.
A koronavirus.gov.hu adatai szerint a 2 967 újabb esettel 302 989 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma a járvány kezdete óta. Elhunyt 185 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 8099 főre emelkedett.
Napra pontosan három hónappal azután, hogy Orbán Viktor bejelentette a hiteltörlesztési moratórium fél évvel való meghosszabbítását, de csak a rászorultak számára, most szemrebbenés nélkül közölte: mindenkinek jár tovább a könnyítés. Ez politikai döntésnek tekinthető, amellyel a durvuló járványhelyzet kormányzati kezelése miatti fokozódó elégedetle
A higiénés szabályok folyamatos betartására és az év végi ünnepek előtti biztonságos bevásárlás fontosságára hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos vasárnap az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
A higiénés szabályok folyamatos betartására és az év végi ünnepek előtti biztonságos bevásárlás fontosságára hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
Kemény közleményben reagált a szakszervezet a miniszternek, aki többek között azt írta: a magyar iskolarendszer a keresztény hit és az ősi magyar hagyományok mentén jött létre és fejlődött.
"Miközben a miniszterelnök családonként 100 ezer forintot vett ki a budapestiek zsebéből, miközben a válság kezelése helyett veszélyezteti a közszolgáltatásokat, a tömegközlekedés, a szemétszállítás, az ivóvízellátás biztonságát, a szociális és kulturális támogatásokat - nos, eközben a Fővárosi Önkormányzat a kormány helyett védekezik a járvány ell
2017 elején próbálták rátolni a korrupciós ügyeket leleplező Hadházyra a földárverések körüli zavaros ügyeket, hiszen sok esetben éppen kormánypárti szereplők jutottak furcsa módon földhöz.
Az ellenzéki pártelnökök idei utolsó ülésén megszületett a döntés: az ellenzék közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson, ezzel is kifejezve a nemzet egységét, amely egység egyszerre fogja elhozni a kormány- és a korszakváltást Magyarország számára.
A higiénés szabályok folyamatos betartására és az év végi ünnepek előtti biztonságos bevásárlás fontosságára hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos vasárnap az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
Pálfán, a Paksi Rendőrkapitányság illetékességi területén levő faluban élnek a Buzás testvérek. A négy gyermek – két lány és két fiú – nemrégiben veszítette el édesapját. Anyukájuk már évekkel ezelőtt meghalt.
A miniszterelnök Facebook-oldalán jelent meg egy videó, amiben Orbán Viktor meggyújtja a negyedik adventi gyertyát is, majd áldott, békés karácsonyt kíván mindenkinek.
A pártok azt ígérik, csak olyan embereket indítanak képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben, és nem játszottak össze a Fidesszel.
A jövő hét elején még marad a szürke és enyhe idő. Majd a hét második felében, Karácsony első napján már lehet néhol havas eső, hó is. A hétvégére kissé hűl is az idő, akár mínusz 7 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai
2 967 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzés, ezzel 302 989 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 185 beteg, így az elhunytak száma 8099 főre emelkedett. Hétfőn engedélyt kaphat a Pfizer vakcinája, ha pedig így lesz akkor jövő hét végén kezdődik az oltás Magyarországon, először az egészségügyi do
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/12/20/2774/
Létszámleépítéssel, intézménybezárással és akár a gyermekétkeztetés drágulásával járhat a kerületekben az iparűzési adó csökkentése. A kis-és középvállalkozások mellett januártól az egyéni vállalkozók terhei is a felére csökkennek. Híradónknak a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke azt mondta: folytatódik az önkormányzatok kifosztása. Karácso
December 23-án egy estére lekapcsolják a diszkivilágítást, hogy így hívják fel a figyelmet az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatások fontosságára.
Mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és immár közös listával mennek neki a 2022-es parlamenti választásoknak. Azt ígérik, nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat.
A vidéki önkormányzatok többsége sem örül az iparűzési adó megfelezésének. Balmazújváros polgármestere szerint ezzel a lépéssel a kormány selyempapírba csomagolta azt a böllérkést, amellyel az önkormányzatokat akarja kivéreztetni. A kormány ígérete szerint, a 25 ezer fő alatti települések kompenzációt kapnak, de a falvak vezetői egyelőre tanácstala
Napjaink egyik legfontosabb feladata az erdei ökoszisztéma összetettségének megőrzése. Többek között erre hívja fel a figyelmet az Országos Erdészeti Egyesület Mi fán terem az erdő? című kampánya. A témát még inkább aktuálissá teszi, hogy a koronavírus tavaszi megjelenése óta többszörösére nőtt a látogatók száma a hazai erdőkben.
A politológus úgy látja, nem volt átgondolt döntés a halottak számához kötni a járványkezelés sikerességét. Orbán Viktorról azt mondja, példátlanul sikeres politikus, akinek a rendszerét nem érdemes vizsgálni, most érdekesebb inkább a hatalomgyakorlás technikája.
Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán közzétett videóban kíván kellemes karácsonyt, ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet: a koronavírus elleni harc még nem ért véget.