Hatvan napra bezáratta és félmillió forintos pénzbírsággal sújtotta a rendőrség Budapest egyik népszerű vendéglátóhelyét, a Központot. A hely tulajdonosai állítják: mindent szabályszerűen csináltak. A TASZ jogásza szerint a jogszabály sok helyen nem fogalmaz egyértelműen.
Szeptember óta először vett részt televíziós műsorban Kuncze Gábor korábbi belügyminiszter, aki az elmúlt hónapokban átesett a koronavírus fertőzésen. Kuncze szombat este a Civil a pályán élő adásának vendége volt az ATV-n.
Több mint 140 ezren kapták meg itthon a vakcinát, a kormány most információs anyagokkal és kisfilmmel készíti fel a háziorvosokat a 89 év felettiek védőoltására, akik az oltási sorrendben a 3. körben következnek, rögtön a szociális ellátásban részesülők után.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/01/23/3123/
A bank akkori dolgozóinak is mennie kellett a szállítmánnyal. Bár a sokszor életveszélyes út után megmentették az aranyat, a jutalmuk az volt, hogy miután hazatértek sokukat megverték, kirúgták vagy elvették a lakásukat.
Sokan a vakcinában látják a megoldást a koronavírus elleni küzdelemben, azonban bőven akadnak olyanok is, akik egyenesen ellenzik az oltást - egy infektológus szerint rontja a bizalmat, hogy politikusok beszélnek a vakcinák minőségéről.
Idén rendhagyó körülmények között került megrendezése a tavaly nyáron, a koronavírus járvány miatt elmaradt Petőfi Zenei Díjátadó. A megszokott nyár végi, Balaton parti fesztiválkörnyezet helyett idén január 23-án a Magyar Televízió stúdiója adott otthont az ötödik Petőfi Zenei Díj kétórás show-műsorának, melyben igazi sztárparádét láthattak a néző
A legnagyobb magyar téltemető karnevál, a busójárás évente százezreket vonz Mohácsra, azonban a koronavírus-járvány miatt ebben az évben ez is elmarad. Még a lakókat is megkérték arra, hogy ne hívjanak magukhoz vendégeket.
A halál ugyanúgy az élet része, mint a születés, az elmúlást azonban cseppet sem várjuk, általában hallani sem akarunk róla, nemhogy készülni rá. Egyszerűen azért, mert tabunak számít. Talán az egyik legnagyobb tabunak az életben. A Heti Napló riportja.
A korábbi évek adataihoz képest rekordnagyságú hiányt halmozott fel a kormány 2020-ban. A kabinet a gazdasági válsággal, az egészségügyi védekezéssel és a gazdaságmentő akciókkal magyarázza a kimagasló deficitet. A jegybank volt elnöke szerint a hiány 15-szörösére nőtt ahhoz képest, mint amit a kormány betervezett, ráadásul ennek a pénznek egy rész
Előbb-utóbb az európai színtéren is megjelenik a Szputnyik V vakcina - jelentette ki az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/01/24/3126/
1257 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 359 574 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 64 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 968 főre emelkedett.
Több olyan kisgyerek került súlyos gyulladásos betegséggel intenzív osztályra, akiken korábban tünet nélkül ment át a koronavírus – idézi a hvg.hu az RTL Klub Híradóját.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: nem kormánypárti vagy ellenzéki politikusok döntenek arról, egy oltóanyagot lehet-e használni, hanem a gyógyszerészeti hatóság.
Vasárnapra 64 többségében idős, krónikus beteg hunyt el a koronavírus következtében. Az elmúlt 24 órában pedig 1257 új fertőzöttet találtak. A kormányzati portálon azt írták: 359 574-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 11 968-ra emelkedett, a gyógyultak száma 241 472. Az aktív fertőzöttek száma 106 134-re csökke
Jelenleg több mint 25 millió magyar név szerepel egy központi adatbázisban, de ez folyamatosan bővülhet, ha az idős kutatók szert tesznek a digitális készségekre, a kormány pedig rendezi a kutathatóság jogi környezetét.
Az MSZP felszólítja a kormányt, vegyen példát arról, miként segíti Ausztria, illetve a többi visegrádi ország a munkavállalóit a koronavírus-járvány okozta válságban - mondta a szocialisták elnökhelyettese vasárnap a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
„Én már csak előre nézek, nem hátra” – közölte a Hetek kérdésére Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornásznő, aki januárban töltötte be a 100. életévét. Ez alkalomból szinte nincs olyan ország, ahol ne emlékeztek volna meg a világ legidősebb, élő olimpiai bajnokáról.
"A kormány a bankok helyett válassza végre az emberek érdekeit! Ahogy egy Magyar Nemzeti banki ajánlásból kiderül: aki kilenc hónapnál hosszabb ideig élt a törlesztési moratórium (amúgy is futamidőt hosszabbító) lehetőségével, annak hitele könnyen "átstrukturálttá" válhat, s elveszítheti "tiszta adós" minősítését, ami számos hátránnyal járhat." - í
"Az önkormányzatokat nemcsak a járvány és annak gazdasági következményei sújtja, hanem a kormányzati elvonások is. A kormány nem partner a válság megoldásában, amelynek súlyos következményei vannak. Ebből a négy kerületből például ennyi pénz fog hiányozni, amelyet lehetne a kerület fejlődésére fordítani. Nektek mi a véleményetek, kompenzálni kellen
"Városainkat pedig sosem látott kihívások elé állította a járvány, Orbán Viktor mégis most döntött úgy, hogy bosszút áll az ellenzéki településeken, és elvonja a forrásaikat. Nem érdekli, hogy már több mint 11 ezren hunytak el a vírusban, ahogy nem érdekli az sem, hogy bosszúja valójában nem az ellenzéki politikusokon, hanem az ott élő embereken cs
Szijjártó Péter "szégyenteljesnek és gyalázatosnak" nevezte Vera Jourová uniós biztos viselkedését, aki korábban arról beszélt, hogy Magyarországot pénzmegvonással fogják sújtani, ha nem tartja az Európai Bizottság által kijelölt jogállamisági irányt.