2021. január 27. szerda

jan. 27
4:27
Szerdára is juthat némi hóesés (ATV)
Napközben mindenhol számíthatunk hosszabb napos időszakokra.
jan. 27
4:57
"A kortársaimmal nekünk már nem mindegy egy-két év" - nehezen viseli a "kényszerpihenőt" Pásztor Erzsi (ATV)
A színésznő ugyanakkor nem hagyja, hogy a rossz dolgok lehúzzák. Szeretné kiélvezni az időt, ami még hátra van.
jan. 27
5:06
Egy év múlva már itthon is gyártani fogják ezeket a különleges járműveket (Infostart)
És ez csak a kezdet, jóval szélesebb lesz a közös munka a német Rheinmetall céggel, mint a Lynx-ek gyártása.
jan. 27
5:42
Ne is álmodj filléres nyaralásról a járvány után: egekbe szökhetnek az árak (Pénzcentrum)
Habár egyelőre tetszhalott állapotban van a turizmus, várhatóan rekordsebességgel tér magához, mihelyt elérhető lesz széles tömegek számára a koronavírus elleni vakcinák valamelyike (igaz, sokan nem várták meg az oltóanyagot, negatív
jan. 27
5:51
Hetven év után bezár a zalaegerszegi sajtgyár (ATV)
Hetven év után végleg bezárja kapuit a zalaegerszegi sajtgyár. Az üzem több mint 80 dolgozójának szűnik meg munkája. Néhányan ugyan kaptak állásajánlatot a cég másik két gyárában, ezek azonban 70-80 kilométerre vannak Zalaegerszegtől. A gyár vezetése úgy nyilatkozott: igyekeznek megadni minden segítséget a munkájukat elvesztő dolgozóknak.
jan. 27
6:03
Navracsics Tibor lát korrekciót a Fideszen belül (ATV)
Navracsics Tibor volt igazságügyi miniszter, korábbi uniós biztos az Egyenes beszéd vendégeként elmondta, hogy a Fidesz jobb kondícióban van 22-re, mint volt 18-ban.
jan. 27
6:06
Intő figyelmeztetés: az influenza sem játék, senki ne kockáztasson, főleg most (Infostart)
A koronavírus miatti korlátozások és az emberek sokkal nagyobb odafigyelése következtében nincs influenzajárvány idehaza.
jan. 27
6:15
Bojkottálja-e a kormány a rendkívüli parlamenti ülést? - ezt válaszolta Dömötör Csaba (ATV)
A felvetett témákat kédzek vagyunk megvitatni a nyilvánosságban, a járványkezelést is. Csak álhíreket ne terjesszen az ellenzék - így reagált a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a Hír Tv-ben arra, hogy a kormányzat bojkottálja-e majd a rendkívüli parlamenti ülést, aminek az összehívását az ellenzék kezdeményezte.
jan. 27
6:21
Aki igénybe vette a hitelmoratóriumot, levelet fog kapni a bankjától (ATV)
A következő hetekben a hiteltörlesztési moratóriumot igénybe vevő minden ügyfél - függetlenül attól, hogy az idén is él-e a kedvezménnyel - elszámoló levelet kap a bankjától, mivel a januártól hat hónapra életbe lépő hosszabbítás - a moratórium 2 - jogilag elkülönül az első, kilenc hónapra szóló moratórium 1-től - írta a Világgazdaság szerdán.
jan. 27
6:45
Megvan, mikor kapják meg az idősek a 13. havi nyugdíjat (ATV)
Február 12-én kezdi meg a 13. havi nyugdíj kifizetését az államkincstár, külön juttatásként nagyjából 2,5 millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy kapja meg havi járandóságának egynegyedét - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek.
jan. 27
7:12
Vérontással fenyegetik az ukrajnai magyarokat - Friss hírek 2021. január 27. 07:02 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/01/27/3156/
jan. 27
7:15
A járványkórház vezető ápolója vallott az intenzív osztály borzalmairól (ATV)
Szűtsné Bárdos Gyöngyvér azt is elmesélte, hogy nem minden hozzájuk vezényelt dolgozó bírta a járványosztály borzalmait.
jan. 27
7:48
Pontos hitelösszegzést kapunk bankunktól (Infostart)
A moratórium 2 csak jogilag más mint a tavalyi intézkedés volt, de ugyanolyan szabályokkal jár.
jan. 27
7:51
Így alakult a forint árfolyama (ATV)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda reggel.
jan. 27
7:54
Büntetőjogász: a tömeges üzletnyitás akció, függetlenül attól, hogy igazuk van-e, tilos (Infostart)
Mindenki szabálysértést követ el, aki részt vesz a „Tömeges üzletnyitás” elnevezésű akcióban – mondta az InfoRádiónak nyilatkozó büntetőjogász. Egy nagykanizsai kiskocsma viszont akkor is kinyit februárban, ha a hatóság azonnal bezárja és megbírságolja – fogalmazott a tulajdonos.
jan. 27
7:57
Szijjártó Péter reagált az ukránok vérontással való fenyegetésére (Demokrata)
Szijjártó Péter Budapestről, a repülőtérről jelentkezett be, mielőtt elindult volna Kijevbe. Videó!
jan. 27
8:03
Elfajult a vita: Szinetár Dóra ismét visszavágott Apáti Bencének (ATV)
Egy interjúval indult az üzengetés. A balettigazgató beperelte a lapot, vesztett, de most a színésznővel is a bíróságon folytathatja.
jan. 27
8:12
Ma is beszámol az operatív törzs a friss tudnivalókról – élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
A tervek szerint negyed tizenkettőtől jelentkeznek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos újabb információkkal.
jan. 27
8:27
Népszava: Nem teljesen egyezik az az orosz vakcina, amit vizsgáltak, és ami forgalomba kerülhet (ATV)
A lap értesülései szerint újabb kétségek merültek fel a Szputnyik V vakcina kapcsán.
jan. 27
8:36
Egy pillantásra mindent látunk majd, amikor gumiabroncsot veszünk (Infostart)
Új jelölések, változó energiahatékonysági besorolás, QR-kód - mindezt láthatják majd az autósok.
jan. 27
8:39
Tállai András: két hét múlva jön a 13. havi nyugdíj első része (Demokrata)
A 13. havi nyugdíjat négy lépésben állítja vissza a kormány, teljes havi összeggel 2024-ben számolhatnak az érintettek.
jan. 27
8:45
Népszava: nem egyezik a Szputnyik V klinikai tesztjén vizsgált vakcina a forgalomba került oltóanyaggal (SzMo)
A felkért külső szakértők nem javasolták a vakcina engedélyét, mert fontos adatok hiányoztak vagy ellentmondásosak voltak.
jan. 27
8:57
Gulyás: Magyarország ma képes megvédeni a magyar zsidóságot (ATV)
Magyarország ma képes megvédeni a magyar zsidóságot, a kormány védi az emberi méltóságot, biztosítja a vallásszabadságot, és támogatja a magyar zsidóságot kulturális identitásának megőrzésében és megerősítésében - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából szerdán.
jan. 27
8:57
A Balatoni Kör elnöke saját vállalkozásaira kért és kapott több mint száz milliós támogatást a Turisztikai Ügynökségtől (444.hu)
Laposa Bence ajánlotta magát és barátait, a Magyar Turisztikai Ügynökség pedig ott segített, ahol a legnagyobb szükség volt rá.
jan. 27
9:03
Megint ezer felett az új fertőzöttek száma és elhunyt 85 beteg (ATV)
1004 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 361 881 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 85 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 198 főre emelkedett.
jan. 27
9:03
Ezer körül az új fertőzöttek száma (Demokrata)
1004 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 85 beteg. Grafikon a cikkben.
jan. 27
9:09
120 éves a magyar filmgyártás – így tisztelgünk előtte (ATV)
Idén 120 éves a magyar filmgyártás. Az évforduló tiszeletére a „120 év!" c. programsorozat keretein belül februártól híres magyar filmalkotásokat sugárzunk minden szombaton az ATV Spiriten, 21:00-tól, tisztelegve ezzel a magyar filmgyártás 120 éves múltja előtt.
jan. 27
9:09
Koronavírus: 1000 felett a fertőzöttek száma, 85 ember meghalt (SzMo)
3809 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 255-en vannak lélegeztetőgépen.
jan. 27
9:12
Napi adatok: az új halálozás nem csökken érdemben (Infostart)
Továbbra sem szakad el nagyon a száztól az egy nap alatt jelentett halálos esetek száma. 150 ezer fölött a beoltottak száma. Hazai járványhelyzet számokban.
jan. 27
9:27
A vendéglátóipar kifogyott a tartalékaiból (ATV)
A vendéglátóipar kifogyott a tartalékaiból - erről Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke beszélt az ATV Start című műsorában.
jan. 27
9:33
Gulyás Gergely: Magyarország ma képes megvédeni a magyar zsidóságot (Demokrata)
A kormány védi az emberi méltóságot, biztosítja a vallásszabadságot.
jan. 27
9:39
Orbán Viktor: a magyar kormány továbbra is a zéró tolerancia talaján áll (Demokrata)
Orbán Viktor miniszterelnök a holokauszt nemzetközi emléknapján a legmagasabb elismerését fejezte ki Ronald S. Laudernek.
jan. 27
9:42
Orbán Viktor fejet hajt a holokauszt zsidó áldozatai előtt (Infostart)
Magyarország levonta a megfelelő tanulságokat a magyar történelem azon sötét fejezetéből – írt a miniszterelnök a Zsidó Világkongresszus elnökének.
jan. 27
9:45
Palkovics felmentette két miniszteri biztosát (444.hu)
Kinevezésük az év végéig szólt volna.
jan. 27
10:15
Ezekben a kerületben a rendőrök tartanak ellenőrzést a jegyellenőrök mellett (ATV)
A zsebtolvajlás elleni kampány és a buszsávok ellenőrzése után folytatódik a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közös akciósorozata, amelynek célja, hogy a fővárosiak biztonságosan használhassák a közösségi közlekedés járatait - tájékoztatta a BKK szerdán az MTI-t.
jan. 27
10:24
Rendőrök lepik el a BKK járatait (Infostart)
A zsebtolvajlás elleni kampány és a buszsávok ellenőrzése után folytatódik a BRFK és a BKK közös akciósorozata.
jan. 27
10:27
Félévkor megint emelkedhet a minimálbér (ATV)
Az idei évre elfogadott, februártól induló csaknem 4 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelkedését követően, félévkor további 1 százalékkal emelkedhet mindkét bérelem - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerdán az M1 aktuális csatornán.
jan. 27
10:33
Csak egy százalék az előnye a Fidesznek az ellenzék előtt a Nézőpont mérésében (SzMo)
A biztos szavazók közt viszont még 52-45 az állás a kormányközeli kutatóintézet szerint. A Fidesz szavazói ezek szerint egyelőre aktívabbak.
jan. 27
10:48
Ha rendben lesz a gazdaság, félévkor tovább emelkedik a minimálbér (Infostart)
Mert még érvényben a hatéves bérmegállapodás.
jan. 27
10:51
Hidvéghi Balázs: nagy megtiszteltetés (Demokrata)
Hidvéghi Balázst választotta az EPP az Europol ellenőrzését végző parlamenti csoportba.
jan. 27
10:57
Bakondi György: az ingyenes vakcina is ösztönzi a migrációt (Demokrata)
A koronavírus-járvány és az ingyenes vakcina is ösztönzi az illegális migrációt.
jan. 27
11:03
Fokozatosan helyreáll a menetrend a váci és az esztergomi vasútvonalakon (ATV)
Újra a teljes útvonalon közlekednek a vonatok a Budapest-Vác-Szob, a Budapest-Veresegyház-Vác és a Budapest-Esztergom vonalon, fokozatosan helyreáll a menetrend szerinti vasúti közlekedés - tájékoztatta a Mávinform szerda délelőtt az MTI-t.
jan. 27
11:03
„Ellenőrizzétek a taxisokat is” – hangzott el egy esti rendőrségi eligazításon (SzMo)
Külön felhívták a járőrök figyelmét, hogy a kijárási tilalom alatt ne csak a gyalogosokra koncentráljanak.
jan. 27
11:09
Több mint 4 milliárdot fizetünk, hogy legyen Magyarországon MotoGP-futam (444.hu)
A mostani közbeszerzésből kiderült, hogy tíz szezonra szerződne hazánk.
jan. 27
11:15
Balatoni Kör: az MTÜ tanácsadójának érdekeltségei kapták a legtöbb pénzt (ATV)
A mintegy másfél milliárdnyi odaítélt turisztikai és gasztronómiai támogatás kiosztása nagy port kavart, miután kiderült, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség tanácsadójaként is tevékenykedő Laposa Bence két cége kapta a legtöbb támogatást.
jan. 27
11:15
Emberláncszemek (Demokrata)
Miért és hogyan élünk, mire emlékezünk az életből? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Dippold Pál új mozaikregényében, a Vértérképben. Interjú.
jan. 27
11:17
Milyen az ember, ha tanár? (Demokrata)
Karácsony Sándor művelődéspolitikus munkásságát a kor legnagyobb kiválóságai méltatták, mára viszont jószerével ismeretlenül cseng a neve.
jan. 27
11:27
Rekord méretű játékadót hoztak össze a magyarok a járvány legkeményebb hónapjaiban az államnak (Menedzsment Fórum)
Nem veszítették el a jó szerencsébe vetett hitüket az emberek a koronavírus-járvány alatt sem, amit az is bizonyít, hogy tavaly novemberben és decemberben rég nem látott mennyiségben dőlt a játékadó az államkasszába.
jan. 27
11:33
Járványhelyzet: továbbra is zajlanak a szervátültetési programok itthon (ATV)
A koronavírus-járvány elleni szigorú intézkedések betartása mellett működnek a szervátültetési programok Magyarországon - közölte Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
jan. 27
11:39
Csattanós választ kapott Kocsis-Cake Olivio Dömötör Csabától (Demokrata)
A párbeszédes Kocsis Cake Olivio parlamenti kérdésben fejezte ki aggodalmát, aztán Dömötör Csaba eligazította.

Keresés