2022. január 11. kedd

jan. 11
10:12
Az ellenzék részvétét fejezi ki a 40 ezer magyar koronavírus-áldozat családjának, és jobb egészségügyet ígér (444.hu)
Szerintük Orbán Viktor és kormánya felel, amiért ilyen magas a halálozási arány.
jan. 11
10:24
Ha vett ezek közül a libazsírok közül, ne fogyassza el! (hirado.hu)
Libazsír termékeket vontak ki dioxin és dioxinszerű mérgező vegyületek határérték feletti jelenléte miatt.
jan. 11
10:36
Szinte az összes régész és történész otthagyta a történelmi kiállítást, amelyet Kásler Miklós váratlanul átszervezett (SzMo)
Az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára tervezett kiállítás lenne 2022. legnagyobb szabású történelmi kultúrakciója.
jan. 11
10:48
Egyenlőtlenségekre hivatkozva átnevezik az Uncle Ben'st (Demokrata)
Magyarországon most januárban fognak megjelenni a Ben's Original rizsek és szószok.
jan. 11
10:54
Az ellenzék vezetői élesen bírálják Orbánék szerintük túl laza járványkezelését (ATV)
Az Egységben Magyarországért felszólította kormányt, hogy „foglalkozzon érdemben a kiszolgáltatott magyar emberekkel”.
jan. 11
10:54
Összesen 25-30 százalékkal emelkedhet idén a baromfitermékek ára (SzMo)
Több lépcsőben emelik majd az árakat, de a sertéshúsok piacán is árrobbanás jöhet.
jan. 11
11:06
A Pénzügyminisztérium várja a javaslatokat a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj jelöltjeire (hirado.hu)
A kormány 2017-ben fogadta el a pénzügyi tudatosság előmozdítását segítő stratégiáját.
jan. 11
11:06
Elindult a Védett Társadalom Alapítvány információs oldala (Demokrata)
A Védett Társadalom Alapítvány minden fronton fel kívánja venni a harcot a Nyílt Társadalom Alapítvány által képviselt destruktív erőkkel szemben.
jan. 11
11:12
Bodó Sándor: Már 6 ezren vették igényben a havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatást (hirado.hu)
A kormány célul tűzte ki a foglalkoztatás növelését, mely többek között a kisgyermeket nevelők munkába állásának segítésével érhető el.
jan. 11
11:18
Ismét tűzifával segít a Magyar Református Szeretetszolgálat (hirado.hu)
A kihűlés veszélye nemcsak azokat érinti, akik a szabadtéren szélsőséges hidegben tartózkodnak, hanem a tartósan 15 Celsius-fok alatti hőmérsékletű lakásban élőket is.
jan. 11
11:18
Századvég: Elutasítja az egészségügy privatizálását a közvélemény (Demokrata)
Az egészségügy privatizációjára tett baloldali javaslatok nem találkoznak a választók elvárásaival.
jan. 11
11:24
Bennük a jelen, benned a jövő! – Inspiráló magyar feltalálók, akiknek sokat köszönhet a világ (Blikk)
Látványos kiállítással ünnepli a magyar zsenialitást és a tudományos mérföldköveket 2022-ben a Millenáris. Az Álmok álmodói 20 – Világraszóló magyarok, világformáló találmányok címmel februárban megnyíló tárlattal hozza közelebb a látogatókhoz a világszinten is meghatározó magyar vívmányokat.
jan. 11
11:30
Így értékelik a politikai szakértők Gattyán György nyílt levelét (Infostart)
Tárgyalásra hívja az ellenzéki összefogás vezetőit a Megoldás Mozgalom alapító-elnöke. A Republikon Intézet stratégiai igazgatóját és a Nézőpont Intézet elemzőjét kérdeztük.
jan. 11
11:30
Zacher Gábor a verekedős fóti dokiról: a büntetett előéletről nem tudtunk, hivatalos panasz nem érkezett róla (Blikk)
Dr. Lestár Ferenc, a „fóti verekedős orvosként elhíresült” doktor továbbra is dolgozik. Még nem indult fegyelmi eljárás az ügyében, s nem is biztos, hogy a napokban ez megtörténik – derült ki az ügyeleti hálózatot fenntartó biztosító, az Inter-Ambulance Zrt. sajtótájékoztatóján kedden. Ez az a cég, amely dr. Lestárt is foglalkoztatja, s amelynek dr
jan. 11
11:30
Durva fordulat a verekedésbe keveredett orvos ügyében (ATV)
Megszólalt az orvos két korábbi kolléganője.
jan. 11
11:32
"Mókából" okozott több milliós kárt egy budaörsi szerelmes pár (Blikk)
A budaörsi rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a párt, akik a gyanú szerint heccből, közel 40 darab vadászlest, vadkamerát és egyéb berendezéseket rongáltak meg.
jan. 11
11:42
Terjed egy hivatalosnak látszó irat, ami szerint április 3-án lesz a választás (444.hu)
Az NVI szerint nem hivatalos iratról van szó, hanem egy füzet piszkozatáról, amire az első lehetséges időpontot írták egyelőre.
jan. 11
11:42
Ellopták a Fejér megyei mentők egyik autóját, egy autókereskedő vett nekik egy másikat (SzMo)
A Mr. Mustang használtautó-kereskedés egy Chevrolet Lacettit ajándékozott a mentősöknek.
jan. 11
11:48
Négy éve Áder János ezen a napon tűzte ki a választást (ATV)
2018-ban a köztársasági elnök január 11-én jelentette be, hogy április 8-ra tűzi ki a parlamenti választást. Az idei április különlegessége lehet, hogy már népszavazást is lehet tartani a parlamenti voksolás napján, Áder Jánosnak ebben a kérdésben is határoznia kell.
jan. 11
11:54
Egyetlen helyen várhatók csökkenő járványszámok – friss magyar térkép (Infostart)
Az év végi emelkedés után 2022 első hetében nem volt megfigyelhető további növekedés a szennyvízminták átlagos SARS-CoV-2 örökítőanyag-koncentrációjában.
jan. 11
11:54
Támogatjuk a kazah béke és rend helyreállítását célzó erőfeszítéseket (Demokrata)
Videó! Magyarországnak nemzetbiztonsági érdeke Közép-Ázsia stabilitása – jelentette ki Szijjártó Péter a Türk Államok Szervezetének videokonferenciáján.
jan. 11
12:00
Fontos változás: a Bkk újabb járatain vezeti be az első ajtós felszállást hétvégente (Blikk)
A 75-ös trolira és a 139-es autóbuszra hétvégente és ünnepnapokon is csak az első ajtónál lehet felszállni január 15-től, szombattól, akinek nincs érvényes jegye, az a járművezetőtől tud vásárolni – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-t.
jan. 11
12:00
Fidesz: A baloldalnak a vérében van a megszorítás (hirado.hu)
A nagyobbik kormánypárt hétfői közleményében arra reagált, hogy az ellenzéki pártok sajtótájékoztatójukon megszorítások nélküli államadósság-csökkentést ígértek.
jan. 11
12:00
Egy elemzés szerint idén tovább nőhetnek a fővárosi albérleti díjak (ATV)
További áremelkedésre számít a budapesti albérletpiacon a Rentingo.com, a közösségi albérletkereső platform előrejelzése szerint a bérleti díjak a második fél évre elérhetik a válság előtti szintet.
jan. 11
12:06
Ellenzék: „Az Orbán-kormány járványkezelése kudarcot vallott” (SzMo)
Magyarországon 40 ezernél is többen haltak meg a járvány kezdete óta hivatalosan. Az ellenzék kifogásolja, hogy „nincs érdemi járványkezelés, de még felvilágosítás sem, nem tesztelnek eleget, a lakosság pedig semmiféle transzparens tájékoztatást nem kap.”
jan. 11
12:18
Szabó Tímea irgalmatlanul kiakadt, szerinte a Fidesz már a látszatra sem ad (ATV)
A Párbeszéd Facebook-oldalán azt nehezményezi, hogy bár Áder János még nem jelentette be az országgyűlési választás időpontját, a Nemzeti Választási Iroda már „tudni véli”, ugyanis hivatalos anyagokat küldenek ki egy április 3-ai időponttal. Az NVI nem sokkal később reagált.
jan. 11
12:24
Újabb járatokon vezeti be a BKK a hétvégi első ajtós felszállást (ATV)
A 75-ös trolira és a 139-es autóbuszra hétvégente és ünnepnapokon is csak az első ajtónál lehet felszállni január 15-étől, szombattól, akinek nincs érvényes jegye, az a járművezetőtől tud vásárolni - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-t.
jan. 11
12:30
Veszélyes levegőminőségre figyelmeztetnek (Infostart)
A Sajó völgyében, de máshol többfelé is egészségtelen a levegő.
jan. 11
12:30
Újabb járatokon vezetik be az első ajtós felszállást (hirado.hu)
Az elmúlt időszakban Budapest több kerületében, számos járaton vezették be hétvégékre az első ajtós felszállási rendet.
jan. 11
12:32
Milliókat adott át egy nagymama az unokázós csalónak (hirado.hu)
Azt hazudta a telefonáló, hogy letartóztatástól mentheti meg unokáját az asszony.
jan. 11
12:36
Szijjártó: Sikerült minden segítséget kérő magyar állampolgárt hazajuttatni Kazahsztánból (ATV)
Magyarországnak nemzetbiztonsági érdeke Közép-Ázsia stabilitása, ezért a kormány támogatja a béke és rend helyreállítását célzó erőfeszítéseket Kazahsztánban - jelentette ki kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Türk Államok Szervezetének videokonferenciáján.
jan. 11
12:36
17 ezren hagyták el az egészségügyet egy év alatt (SzMo)
A legnagyobb mértékű létszámcsökkenést azonban mégsem ez a szektor, hanem a kereskedelem szenvedte el.
jan. 11
12:48
Nagy István: Az idén is 930 millió forint keretösszeggel támogatják a hungarikumok népszerűsítését (hirado.hu)
A kiemelkedő összegű forrás célja, hogy támogassák a hungarikumok és a nemzeti értékek gyűjtését, népszerűsítését, megismertetését, megőrzését, gondozását – mondta Nagy István.
jan. 11
12:54
A baloldal félrevezető plakátokkal leplezi rezsiemelési terveit (hirado.hu)
A szóban forgó ígéretek szöges ellentétben állnak a baloldali tömb korábban hangoztatott rezsipolitikai elképzeléseivel.
jan. 11
12:54
„Most már tényleg felfelé kellene haladni, nem pedig lefelé” – Horváth András egészen mást várt Márki-Zaytól (SzMo)
„Mi egy felelős, megfontolt és mérsékelt politikusban látjuk a jövőt- az elmúlt néhány hónap megszólalásai azonban egyáltalán nem ebbe az irányba mutatnak” - fogalmazott posztjában Horváth, aki az előválasztáson még Márki-Zay mellett kampányolt.
jan. 11
12:56
Megérkezett az újabb szállítmány az 5-11 éves korosztály számára kifejlesztett vakcinából (hirado.hu)
A közlemény szerint a harmadik szállítmány 48 ezer adag vakcinát tartalmaz.
jan. 11
12:58
Alapjogokért Központ: a megkérdezettek 80 százaléka támogatja a fiatalok szja-mentességét (hirado.hu)
A kutatás rávilágított arra is, hogy a kormányhoz való viszonyulás kevésbé befolyásolta a megkérdezettek véleményét az szja-mentesség kérdésében.
jan. 11
13:00
Veszélyes a levegő minősége a Sajó völgyében (hirado.hu)
A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz: az elfogadható, a kifogásolt, az egészségtelen és a veszélyes minősítést.
jan. 11
13:00
Váratlan fordulat: Márki-Zay Péter megérkezett a tiktokra (ATV)
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt a @tothzolko TikTok-oldalon debütált.
jan. 11
13:02
Századvég: A magyarok elutasítják az egészségügy privatizálását (hirado.hu)
A Századvég utánajárt annak, hogy mit gondolnak a magyarok az egészségügy privatizálásáról.
jan. 11
13:12
A magyarok többsége támogatja a fiatalok szja-mentességét (Demokrata)
Még a kormányellenes válaszadók kétharmada is egyetért a fiatalok életét megkönnyítő döntéssel.
jan. 11
13:14
Rendkívül sikeresen indult a januári oltási akció (Demokrata)
A januári oltási akció első három napján több mint 135 ezer oltást adtak be – közölte György István.
jan. 11
13:18
György István: Sikeresen indult a januári oltási akció (hirado.hu)
Az akció során 101 kórházi oltóponton és további 115 szakrendelőben várják az oltásra jelentkezőket.
jan. 11
13:18
Cáfolta az immunológus Káslert, nincs szükség negyedik oltásra (ATV)
A jelenleg elérhető vakcinatípusok közül biztosan nem kell negyedik oltás Lisziewicz Julianna immunológus szerint. Azt is elmondta, hogy most fejlesztés alatt vannak új oltások, meg kell várni, hogy azok hogyan működnek. Szerinte azt nehéz megjósolni, hogy hányan halhatnak meg az ötödik hullámban.
jan. 11
13:30
Még nem hivatalos, hogy mikor lesznek az országgyűlési választások, de a választási iroda készített egy kézikönyvet a lehető legkorábbi időponttal (Blikk)
Noha még a köztársasági elnök nem írta ki a 2022. évi országgyűlési választások időpontját, egy különös véletlen folytán a Számoljunk együtt! civil szervezet közösségi oldalára felkerült ( majd később törlődött) egy bejegyzés, amelyben egy kiadvány fotóján a sokak által sejtett legkorábbi dátum, április 3. szerepel.
jan. 11
13:30
Rossz hírt közölt az NNK (ATV)
Veszélyes a levegő minősége a Sajó völgyében a szálló por miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden az internetes oldalán.
jan. 11
13:36
Kiderült, hány embert oltottak be az idei oltási akció első három napján (Infostart)
Rendkívül sikeresen indult a januári oltási akció, amelynek első három napján több mint 135 ezer oltást adtak be – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
jan. 11
13:36
Ma tömegek előtt romantizálják a gyermekbántalmazást és az asszonyverést Péterfy-Novák Éva szerint (SzMo)
A Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítvány egyik társalapítója kifejtette gondolatait azokról a közösségi média-posztokról, amelyek az utóbbi időben jelentek meg a családon belüli erőszakkal kapcsolatban.
jan. 11
13:48
Tarlós István: Jobboldali érzelmű ember nem szűri össze a levet a DK-val (Demokrata)
Levélben válaszolt a Népszava főszerkesztőjének a volt főpolgármester.
jan. 11
13:54
Müller Cecília mindenkinek ajánlja az oltás harmadik dózisának felvételét (hirado.hu)
Müller Cecília az 5-11 éves gyerekek oltásáról elmondta, bővítik e korosztály oltási lehetőségét is, hiszen hétfőn beteltek a foglalható helyek.

Keresés