2022. január 23. vasárnap

jan. 23
12:18
Veszedelmes kártevők lephetik el a magyar otthonokat az enyhe tél miatt: erre kell felkészülni (Pénzcentrum)
Ismét hótakaró nélkül búcsúztattuk az óévet, és noha az ország néhány megyéjében leesett már az első hó, összességében mégis ez idáig enyhének és meglehetősen száraznak bizonyul az idei tél. A meleg idő szerelmesei mellett, ennek a kártevők is örülnek, hiszen ez az időjárás kedvez nekik a könnyebb áttelelésben. Ahelyett, hogy megfogyatkozna a számu
jan. 23
12:24
Kizárta az Mszp Bangóné Borbély Ildikót, mert hazudott a diplomájáról (444.hu)
Felszólították, hogy adja vissza a mandátumát.
jan. 23
12:42
Kizárták Bangóné Borbély Ildikót az MSZP-ből (Infostart)
Felszólították parlamenti mandátuma visszaadására is.
jan. 23
12:42
Az MSZP kirakta a végzettségéről lódító Bangóné szűrét (Demokrata)
Bangóné Borbély Ildikó vasárnaptól már nem tagja az MSZP-nek.
jan. 23
12:48
Gyurcsány Ferenc: „Mára hiszek a nagycsaládban. Persze tudom, van, akinek egy gyerek nevelése is hatalmas teher.” (SzMo)
A Demokratikus Koalíció elnöke egy Facebook-posztban elmélkedett a családi életről.
jan. 23
12:54
Újabb európai ország fogadja el az összes, itthon használt oltást (Infostart)
A tárgyalások eredményt hoztak, így január 25-től elhárul minden jogi akadály az utazni szándékozók elől.
jan. 23
12:54
Hazudott a diplomájáról, kizárták az MSZP-ből Bangónét (ATV)
A politikusról tegnap derült ki, hogy nincsen diplomája.
jan. 23
13:00
Vége az öttusának? És ha igen, mi jön helyette? (ATV)
A lovaglás kivezetésével vége lehet a ma ismert öttusasportnak, amely számtalan sikert hozott Magyarországnak is. De mi jön helyette? A Heti Napló riportja.
jan. 23
13:06
Kizárta Bangónét az MSZP, mert hazudott a diplomájáról (SzMo)
„Megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét" – írja az MSZP közleménye. Felszólítják a parlamenti mandátuma visszaadására is.
jan. 23
13:12
Itt a tűzoltók videója a Szent Imre Kórházban kiütött tűzről és a mentésről (Infostart)
Fekete füst mindenütt, többen a tűzoltók által adott oxigénnel jöttek ki az épületből.
jan. 23
13:12
Megtámadtak egy tinédzsert a debreceni vonaton (Blikk)
Kirabolták és megverték az egyedül utazó tinédzsert - két 21 éves fiatal az elkövető.
jan. 23
13:36
Szinte semmi nem maradt belőle: megrázó videón a Szent Imre kórház kiégett osztálya - Kásler Miklós is a helyszínre sietett (Blikk)
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere személyesen tájékozódott a Szent Imre kórházban vasárnap reggel történt tűzesetről - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel.
jan. 23
13:42
Az Mszp kizárta a diplomájáról hazudó Bangóné Borbély Ildikót, nem tagja többé a pártnak (Blikk)
A politikust felszólították parlamenti mandátuma visszaadására.
jan. 23
13:42
Soproni Tamás: kétharmaddal is győzhet az ellenzék (ATV)
A Momentum egyik alapítója szerint Márki-Zay Péter ezerszer jobb miniszterelnöke lesz minden magyarnak, mint Orbán Viktor.
jan. 23
13:54
Márki-Zay Péter nekiment az Orbán-kormány hajléktalanpolitikájának (ATV)
"Az elmúlt 12 év lelketlen kormányzása többször tette céltáblává a legelesettebb honfitársainkat" - írta a miniszterelnök-jelölt.
jan. 23
14:00
A patkányozós Bangóné diplomabotránya nem az első ilyen ügy a baloldalon (Demokrata)
A hiperpasszív nyelvtudástól a diploma nélküli jogászokig vagy villamosmérnökökig.
jan. 23
14:06
Dúró Dóra szerint már "terror felé megyünk, kényszerítenek bele az oltásba" (ATV)
A Mi Hazánk elnökhelyettese hozzátette, azonban "az őrületnek is van határa!"
jan. 23
14:12
Metrószerelvények ütköztek Budapesten: már folyik a vizsgálat, ekkora a kár + KÉPEK (Pénzcentrum)
A 3-as vonal Kőbánya-Kispest "kihúzó" szakaszán, utasok által nem használt területen péntek éjjel két metrószerelvény ütközött - közölte a BKV szombaton az MTI-vel.
jan. 23
14:24
Mi történt? Cafatokra téptek egy egész birkanyájat Somogyban (Blikk)
A menekülő állatoknak esélyük sem volt.
jan. 23
14:36
A kiállítás rendben lesz (Demokrata)
Aki kíváncsi a magyar történelem Kárpát-medencei kezdeteire, annak ezt a kiállítást látnia kell – mondta a Demokratának Makoldi Miklós, az Árpádok kora kiállítás kurátora.
jan. 23
14:42
Reagált a Fidesz az MSZP-ből kizárt Bangóné botrányára (ATV)
„A baloldal csak hazudni képes” – hangsúlyozza a párt.
jan. 23
14:54
Orbán: „Károgók, hátráltatók mindig voltak, de az ő nevükre senki sem emlékszik” (Blikk)
A miniszterelnök velős gondolatokat fogalmazott meg az általa kerékkötőnek tartott személyekkel kapcsolatban.
jan. 23
15:30
Orosz Anna nagyon köszöni László Imre támogatását (ATV)
„Okos, értelmes, közösség irányába elkötelezett” embernek tartja a momentumos politikust, akivel már két éve dolgozik együtt – emeli ki Újbuda polgármestere.
jan. 23
15:36
Lesújtó számok: 156 ezer magyar otthonban luxusnak számít a fürdőszoba és a wc (Blikk)
Az Európai Unió közös statisztikai hivatala, az Eurostat által készített jelentés alapján a teljes magyar társadalom 20,4 százaléka, vagyis több mint 1,98 millió ember élt 2020-ban olyan otthonban, ahol a tető vagy falak átáztak, megpenészedtek, vagy a nyílászárók cserére szorultak.
jan. 23
15:36
Menczer Tamás: az elhurcolt németektől a házaik mellett a hazájukat is elvették (Demokrata)
A magyarországi németek 1946-ban Budaörsön megkezdett elűzetésének évfordulóján megemlékezést tartottak.
jan. 23
15:42
Újabb harci repülőszázad terve is szerepel a Magyar Honvédség asztalán (Infostart)
Vizsgálják, hogy Gripeneket vagy más típusú gépeket vegyenek-e, valamint azt, hogy beszálljon-e Magyarország egy hatodik generációs vadászrepülőgép fejlesztésébe.
jan. 23
15:42
Mi Hazánk: Csak nekünk van államfőjelöltünk Novák Katalinnal szemben (ATV)
A közlemény szerint a Mi Hazánk Mozgalom egyúttal komolyabb legitimitású, nép általi államfőválasztást szorgalmaz.
jan. 23
16:18
Lehangoló üresség: elhagyatottan fest a budapestiek kedvenc nyári helye -fotók (Blikk)
egyik legkedveltebb pihenőhelye téli álmot alszik.
jan. 23
16:18
Hideg idővel indul a jövő hét (Demokrata)
Napos, de hideg idővel kezdődik a jövő hét.
jan. 23
16:24
A Pdsz tagja is megszólalt a lefújt felvételiről: mindenképp hátrány éri az érintett gyerekeket (Blikk)
Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja válaszolt a kérdéseinkre.
jan. 23
16:24
A Hatoslottó nyerőszámai a 3. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2022/3. heti nyerőszámait. A tét 100 millió forint volt, és lett is telitalálatos, de nem is egy, hanem mindjárt kettő. Egyenként így a szerencsések 60 273 090 forintot nyertek.
jan. 23
16:24
Kásler Miklós: újra kell szervezni a budapesti sürgősségi ellátást (Demokrata)
Újra kell szervezni a budapesti sürgősségi ellátást a Szent Imre kórházban történt tűzeset miatt.
jan. 23
16:36
Márki-Zay Péter: a Kutyapárt valótlanságokkal támad, Gattyán nem sok szavazatot kap, ellenzéki megmondóembereket vett meg a Fidesz (ATV)
Nem elszólások voltak sem a megtizedelt nyugdíjasok Fideszre szavazásáról, sem a Fideszben szerinte megtalálható zsidókról szóló mondatai, a körülöttük támadt vihar olyan, ellenzékinek látszó megmondóemberek műve, akik anyagi előnyöket kapnak azért a Fidesztől, hogy bomlasszanak és elbizonytalanítsanak. Erről az ellenzék miniszterelnök-jelölje a Sz
jan. 23
16:36
Gondoltad volna, hogy Apponyi Albert ilyen prímán tudott angolul interjút adni? (444.hu)
1846-ban született, Széchenyi Istvánnal is találkozott még, az amerikai stábnak pedig hatalmas monológot nyomott le 1929-ben.
jan. 23
16:48
Kásler: Újra kell szervezni a budapesti sürgősségi ellátást a kórháztűz miatt (ATV)
A legfontosabb feladat a betegek biztonságba helyezése után a budapesti sürgősségi ellátás újraszervezése és a rekonstrukció azonnali elindítása - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere vasárnap a Szent Imre kórházban, ahol vasárnap reggel tűz ütött ki.
jan. 23
17:00
Szabó Tímea ezt tette vasárnap (ATV)
Családjával töltötte a napot a Párbeszéd társelnöke.
jan. 23
17:18
Márki-Zay Péter egy hotelszobában ült, amikor megvilágosodott (ATV)
Többek között erről beszélt az ellenzék miniszterelnök-jelöltje új Facebook-videójában.
jan. 23
17:18
Hiába fog sütni a nap, csontig hatoló hideg tör Magyarországra: kevesebb, mint mínusz 15 fok is lesz (Pénzcentrum)
Napos, de hideg idővel kezdődik a jövő hét. Helyenként mínusz 15 Celsius-fok alá csökken a hőmérséklet és többfelé napközben is mínuszok lesznek. A következő napokban mérséklődik a hideg, viszont jellemzően borús lesz az ég. Többször várható csapadék, eső, ónos eső, havazás is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előre
jan. 23
17:24
Tévhit, hogy a kalcium segít egy allergiás roham esetén – de van megoldás (Infostart)
Valószínűleg ételallergia okozta a halálát annak a 7 éves kisfiúnak, aki kedd délután egy újpesti iskolában tartott születésnapi zsúr után lett rosszul. Iskolánál és a gyermekmentőknél érdeklődtünk, mit kell tudni az ilyen helyzetek kezeléséről.
jan. 23
17:42
Semjén Zsolt: a kormány elismeri az egyházak munkáját (Demokrata)
Megújították Miskolcon a görögkatolikus székesegyház templombelsőjét.
jan. 23
17:48
Itt a Szent Imre kórház válasza: egy dohányzó beteg okozhatta a tüzet, aki életét vesztette (ATV)
A XI. kerületi Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban vasárnap reggel keletkezett tűz egy detoxikáló helyiségben. A tűzoltók kora délelőttre megfékezték a lángokat. Az ATV Híradójának kérdésére a kórház azt közölte: az előzetes vizsgálatok szerint a sürgősségi osztály detoxikáló helyiségében elhelyezett dohányzó beteg okozhatta a tüzet. A sürgősségi o
jan. 23
17:48
Márki-Zay: Felkészültünk, hogy vezetőszáron vihetnek el ellenzékieket (444.hu)
A lendület tényleg elveszett, de viszahozható. 30 milliót adott a Fidesz volt ellenzékieknek az indulásért és 5-12 ezret a cigány szavazóknak. Czeglédyt elvihetik. Izgalmas interjút adott az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.
jan. 23
17:54
Óriási változás jön a budapesti sürgősségi ellátásban: mindent át kell szervezni (Pénzcentrum)
A legfontosabb feladat a betegek biztonságba helyezése után a budapesti sürgősségi ellátás újraszervezése és a rekonstrukció azonnali elindítása - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere vasárnap a Szent Imre kórházban, ahol vasárnap reggel tűz ütött ki.
jan. 23
18:00
Fekete Péter mellé álltak a kormány kulturális intézményvezetői, szerintük nem tolvaj (SzMo)
Hanem szellemes és kreatív módon mutatja be a magyar kultúra szövetét. A feljelentőknek azt tanácsolják, látogassák többet a kulturális intézményeket.
jan. 23
18:24
Ákos dalszerző szerint a koronavírus gyönyörű kínai laboratóriumban amerikai pénzből kifőzött kis víruska (444.hu)
A zenész aggódik a világért és Magyarországért, mert nagyon rossz példákat lát a járványkezelésre.
jan. 23
18:30
Lovasi András is részt vesz a választások tisztaságáért folytatott kampányban (Menedzsment Fórum)
A választás tisztaságának védelme érdekében szavazatszámlálásra hív az Unack Democracy, és ebben a témában indított videókampányát Bodó Viktor rendezi, aki közismert magyar művészekkel forgatja a kisfilmeket.
jan. 23
18:30
Donáth: Végigküzdi a Momentum a kormányváltásig hátralévő 70 napot (ATV)
Donáth Anna szerint nem rajtuk fog múlni a kormányváltás, a momentumosokat ugyanis fűti a tenni akarás.
jan. 23
18:54
Jó hírt közölt egészségi állapotáról Kunhalmi Ágnes (ATV)
Napokig nem volt telefon az MSZP-s politikusnál, csütörtök óta csak aludt, most viszont végre otthon van.
jan. 23
19:12
Lopás miatt feljelentik a kulturális államtitkárt (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 23
19:48
Az OBH cáfol, a szakértő szerint hivatali visszaélésről lehet szó Schadl György ügyében (ATV)
Cáfolja az Országos Bírósági Hivatal, hogy Schadl György egy bíró kirúgását kérte volna a Hivatal elnökétől. Az OBH közleménye azt ugyanakkor elismerte, hogy Schadl valóban megkereste a hivatal elnökét, de csak azért, hogy panaszt tegyen egy bíró ellen. Az ATV Híradónak nyilatkozó jogász szerint felmerül a hivatali visszaélés gyanúja.

Keresés