2022. január 7. péntek

jan. 7
8:00
Megújult a mosonmagyaróvári vár környezete (Demokrata)
Megújították a várkaput, rendezték a vár körüli belső közlekedést, sétányokkal bővítették a park úthálózatát.
jan. 7
8:12
Mutatjuk a forint péntek reggeli mozgását (ATV)
Vegyesen kezdett a forint a péntek kora reggel a bankközi piacon: a frankhoz képest erősödött, az euróval és a dollárral szemben gyengült.
jan. 7
8:30
Márki-Zay Péter: a rezsicsökkentés jelenlegi formája néphülyítés (Infostart)
Az ellenzék miniszterelnökjelöltje egy lapinterjúban azt is elmagyarázta, miért gondolja így.
jan. 7
8:36
Omikron: teljes iskolai osztályok és évfolyamok betegedhetnek meg egyszerre? (ATV)
A gyerekek esetében azért magas a kockázat, mert az 5-18 éves korosztálynak alig negyede kapott eddig két oltást, és 30 százalékuk egyet.
jan. 7
8:36
Kiderült a nokli titka: így készül valójában a pestiek által nokedlinek csúfolt nemzeti ételünk (Pénzcentrum)
Kiderült, hogy készül valójában a nokedinek csúfolt nemzeti ételünk, a nokli. A HelloVidék annak is utánajárt, hogy honnan ered a paprikás. Kevesen tudják, de a paprikás, pörkölt és gulyás között 1830-tól teszünk különbséget, ekkor jelent meg ugyanis Czifray István Magyar nemzeti szakácskönyvében külön-külön mindhárom étel receptje.
jan. 7
8:36
Az örmény egyházfő köszönetet mondott Orbán Viktornak (Demokrata)
Az Úr, a mi Istenünk tartsa és őrizze meg Magyarország népét és tisztségviselőit – írta levelében II. Karekin.
jan. 7
8:42
Az örmény katolikosz üzent Orbán Viktornak (ATV)
Levélben köszönte meg II. Karekin örmény katolikosz Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a magyar kormány erőfeszítéseinek köszönhetően örmény hadifoglyok kiszabadultak és biztonságban hazatérhettek Azerbajdzsánból Örményországba.
jan. 7
8:48
Márki-Zay Péter tisztázta: a rezsicsökkentés akkor is marad, ha győz az ellenzék (Blikk)
Ugyanakkor elárulta azt is, hogy szerinte miként lehetne jobban is csinálni a rezsicsökkentést.
jan. 7
9:00
Merkely: Több tízezer fertőzött lesz itthon (ATV)
A Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában beszélt arról, mire számíthatunk az omikron okozta ötödik járványhullámban.
jan. 7
9:00
Dermesztő hideg tör be Magyarországra: jön a havazás, az ónos eső (Pénzcentrum)
Pénteken javarészt száraz időre, zavartalan napsütésre számíthatunk. Az előrejelzések szerint hétvégén érkezik a havazás és az ónos eső.
jan. 7
9:00
A szivárványos propaganda a gyermekeket veszi célba (Demokrata)
A gyermekvédelmi népszavazáson a magyar állampolgárok maguk dönthetnek majd.
jan. 7
9:06
Tanárszakos egyetemistákat keresnek tanári munkára (Infostart)
Óraadói vagy 1-2-3 napos részmunkaidős lehetőséget kínálnak nekik helyettesítés céljából.
jan. 7
9:18
Száz fölött az elhunytak száma, 6524 az új fertőzött itthon (ATV)
6524 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 282 957 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
jan. 7
9:18
Csütörtökön több mint hatezer új fertőzöttet regisztráltak (Demokrata)
Hatmillió fölé nőtt azok száma, akik már legalább két dózis vakcinát kaptak. Grafikon a cikkben.
jan. 7
9:24
Friss adat: 6524 új fertőzött, 101 beteg halt meg (Infostart)
A csütörtöki oltási akciónapon 34 ezren vették fel az oltást.
jan. 7
9:30
Kritikussá vált a magyar futball-legenda állapota (ATV)
Szepessy László, az FTC és az ETO egykori bajnok futballistája márciusban küzdött meg a rákkal, ám novemberben ismét kórhézba került. Azóta az állapota kritikussá vált.
jan. 7
9:42
Merkely Béla ijesztő számokat közölt az omikron variánssal kapcsolatban: itt az ötödik hullám (Blikk)
A szakember kiemelte, hogy a teljes oltás a három oltás, és egyelőre úgy véli, a súlyos betegek száma arányaiban jóval a korábbi hullámok szintje alatt maradhat majd.
jan. 7
9:42
Márki-Zay Péter: aki azt gondolta, hogy „viták és konfliktusok nélkül tudunk majd együttműködni, az tévedett” (ATV)
„Ha bárki abban reménykedett, hogy nem leszünk képesek kompromisszumokat kötni és egységbe tömörülni, az nem ismer jól bennünket” – írja közösségi oldalán a miniszterelnök-jelölt.
jan. 7
9:42
Koronavírus: 6524 új fertőzöttet találtak, 101-en haltak meg egy nap alatt (SzMo)
Előző hét szerda után emelkedett ismét száz fölé a napi halálozások száma.
jan. 7
9:48
Indulhat a külföldi nyelvtanulás diákoknak, ezen kívül nem sokat tudni (Infostart)
Már a nyártól működnie kellene a programnak a korábbi tervek szerint.
jan. 7
9:54
Gyermekpornográfiával vádolnak egy szegedi férfit (ATV)
Az ügyészség szerint a férfi két tizenkét éves lánytól kért magának pornográf felvételeket.
jan. 7
10:24
Merkely: Itt az ötödik hullám, ijesztő számok várhatóak hamarosan (SzMo)
Félnivalója azonban az oltatlanoknak van a szakember szerint.
jan. 7
10:30
Merkely Béla: elindult az ötödik hullám (Infostart)
Az omikron variáns nagyon könnyen fertőz, ezért teljes védelmet csak a harmadik oltás adhat - közölte a Semmelweis Egyetem rektora.
jan. 7
10:30
Az omikron bedurvul: egyik napról a másikra teljes iskolai osztályok betegedhetnek meg (Blikk)
A gyerekek esetében magas a kockázat, az 5-18 éves korosztálynak ugyanis alig a negyede kapott eddig két oltást, 30 százalékuk ppedig csak egyet.
jan. 7
10:30
Rossz hír a katás adózóknak: rekordalacsony nyugdíjra számíthatnak? (ATV)
A kisadózó vállalkozások tételes adóját, azaz a katát választókat, több mint 400 ezer vállalkozót érinthet a probléma.
jan. 7
10:42
Pénzügyminiszter: A magyar gazdaság újraindítása sikeres (ATV)
Magyarország Európában az elsők között haladta meg a járvány előtti gazdasági teljesítményét, tavaly 6,4 százalékkal erősödhetett a bruttó hazai termék, és idén is jóval 5 százalék feletti bővülés várható – közölte Varga Mihály Facebook-oldalára feltöltött posztjában.
jan. 7
11:00
Új műsorvezető csatlakozik az Atv A nap híre műsorához (Blikk)
Januártól új műsorvezetővel bővül az ATV hírháttér műsora, A nap híre. Krug Emília és Lampé Ágnes mellé csatlakozik a népszerű rádiós, Vogyerák Anikó.
jan. 7
11:00
Veszélyben Európa gázellátása? (ATV)
Az Unió egyre jobban függ az orosz földgáztól, közben a Gazprom csökkentette a nyugatra szállított energiahordozó mennyiségét, így az európai tárolók töltöttségi szintje nagyon alacsony.
jan. 7
11:12
A Népligeti felüljáró elbontása is benne van a kalapban (Infostart)
A budapesti felüljárók és hidak többségét mielőbb fel kellene újítani, de erre a fővárosnak nincs forrása – derül ki az InfoRádió körképéből. A BKK jelezte, az Üllői úti felüljáró az elmúlt években olyan rossz állapotba került, hogy korlátozásokat kellett bevezetni rajta. A Világgazdaság értesülései szerint már felmerül a Népligeti felüljáró teljes
jan. 7
11:12
Tállai: Ezekre a juttatásokra számíthatnak idén a nyugdíjasok (ATV)
Tállai András közölte, hogy a jelenlegi állás szerint ötszázalékos nyugdíjemelésels, teljes összeget jelentő 13. havi juttatással és nyugdíjprémiummal mindenképpen számolhat idén a két és fél millió, nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy.
jan. 7
11:12
További juttatásokkal ismerik el a katonák és honvédelmiek munkáját (Demokrata)
Videó! Benkő Tibor köszönetét fejezte ki a katonáknak és a tárca dolgozóinak áldozatos munkájukért.
jan. 7
11:24
László Imre: a kormányhivatal "művészi szinten műveli a mellébeszélést" (ATV)
Újbuda polgármestere szerint egy népjóléti miniszteri rendelet előírja, hogy járványidőszakban a járvány megelőzéséhez és felszámolásához szükséges eszközök és laboratóriumi vizsgálatok elvégzése a kormányhivatal feladata, de ezt elhárították. Arról is beszélt, hogy adatot kért a kormányhivataltól a járvánnyal kapcsolatban, de a válaszadást akár ké
jan. 7
11:24
Rengeteg magyar fiatal mond nemet az ingyenmilliókra: ha nem sietnek, kifutnak az időből (Pénzcentrum)
Már nyár közepén csökkenésnek indultak a babaváró hitel kifizetett összegei, az ősz végi adatok szerint pedig a visszaesés üteme gyorsulni látszik. A babaváró népszerűségének csökkenését látszik megerősíteni a házasságkötések számának a szokásosnál nagyobb mértékű visszaesése is. De mi vehette el a magyarok kedvét a házasodástól és a gyermekvállalá
jan. 7
11:30
Üzemanyagárak: szembe megy Orbán Viktorral lengyel barátja, 400 forint alá mehet a benzin és a dízel is (Menedzsment Fórum)
Az áfát viszi lejjebb, nem a bruttó árat maximalizálja.
jan. 7
11:36
Benkő: további juttatások várnak a katonákra és honvédelmi alkalmazottakra (ATV)
A honvédelmi miniszter szerint 2021-ben „általuk és a kormány támogatásával tovább erősödött a Magyar Honvédség és ezáltal Magyarország biztonsága.”
jan. 7
11:36
„Függetlenobjektív” újságírók a baloldal szolgálatában (Demokrata)
Egyes újságírók ma már nem csak a hátsó sorból tolják a baloldal szekerét.
jan. 7
11:42
Figyelem, vasárnap változik a 2-es metró közlekedése! (Blikk)
Bizonyítási kísérlet miatt az M2-es metró vonalán utazóknak a Puskás Ferenc Stadionnál mindkét irányban át kell szállniuk egy másik szerelvényre január 9-én, vasárnap 13 és 15 óra között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
jan. 7
11:42
Márki-Zay egyértelművé tette: kormányváltás esetén is marad a rezsicsökkentés (SzMo)
Arról is van elképzelése, hogyan lehet majd jobban csinálni, ha kormányra kerülnek.
jan. 7
11:54
Svédasztalos étkeztetést szeretnének az iskolákba (444.hu)
Alig járnak menzára, a legtöbb étel a szemétben végzi, a gyerekek tányérjára sajtszerű, tejfölszerű vagy virsliszerű termék kerül.
jan. 7
12:12
A tavalyi év jelentős változásokat hozott: ezek voltak a magyarok kedvenc autói 2021-ben (Blikk)
Jelentős átrendeződések zajlanak a zsugorodó és dráguló hazai újautó-piacon. A legfrissebb eladási toplisták szerint 2021 látványos változásokat hozott: az élmezőnyből kiszorult több, évtizedek óta betonstabil pozíciót elfoglaló márka és modell. De nemcsak ez lehet meglepő sokak számára, hanem például az is, hogy a drága prémiumautók vásárlása való
jan. 7
12:30
20 ezer forintot ad az állam új mobiltelefonra: íme, a részletek (Blikk)
A programot azért indította el a hírközlési hatóság, mert a piaci várakozások és a szolgáltatók nyilatkozatai szerint 2022 és 2023 első féléve között kivezetik Magyarországon a 3G-technológiát.
jan. 7
12:36
Torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhely belépőoldalán (Blikk)
Az ünnepekről visszatérő vendégmunkások miatt torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhely belépőoldalán péntek délelőtt – közölte a rendőrség honlapján.
jan. 7
12:54
Változás lesz vasárnap a 2-es metró vonalán (Infostart)
Át kell majd szállni.
jan. 7
12:54
Elképesztő dolog történt: személyautót loptak el az Országos Mentőszolgálattól (Blikk)
Egy, a mentőszolgálat működtetését segítő személyautót loptak el egy parkolóból.
jan. 7
13:06
Pedofil szexuális bűnözőt buktattak le Budapesten (ATV)
Szexuális kényszerítéssel, gyermekpornográfiával és zaklatással is vádol a Veszprémi Járási Ügyészség egy 36 éves budapesti férfit, aki internetes kapcsolatok révén, néha fenyegetéssel szerzett gyermekektől pornográf tartalmú fotókat és videókat.
jan. 7
13:06
Szputnyik Light vakcinaszállítmány érkezett Magyarországra (Demokrata)
Ha biztonságosnak bizonyul a készítmény, megindulnak a kereskedelmi tárgyalások is.
jan. 7
13:18
132 milliárd forintból vezényelnék le az egészségügy digitális átállását (Infostart)
Időpontfoglaló applikáció, új betegirányítási rendszer, "mindentudó" EESZT - ezeket igyekezne megoldani a kormány 2024 végéig.
jan. 7
13:24
Szijjártó: Nyolcvan adag Szputnyik Light érkezett Magyarországra (ATV)
A Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei megkezdik rajta a szükséges vizsgálatokat, amelyek függvényében megindulhatnak majd a kereskedelmi tárgyalások is.
jan. 7
13:36
Most jött: megérkezett Magyarországra a legújabb vakcina (Blikk)
Az egykomponensű oltóanyagot a világ több országában már alkalmazzák, például az Egyesült Arab Emírségekben, Bahreinben, Argentínában és Indiában, illetve San Marinóban is használati engedélyt kapott, Szerbiában pedig zajlik a vonatkozó hatósági eljárás.
jan. 7
13:42
Szijjártó Péter nagy bejelentése a Szputnyik Lightról (Infostart)
Az egykomponensű oltóanyagot a világ több országában már alkalmazzák.

Keresés