A február 1-jén életbe lépő élelmiszerárstoppal különösen a gyerekes családoknak és az idős embereknek akar segítséget nyújtani a kormány - mondta Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.
„A fideszes pártkatonák akkor kezdtek el aggódni a tanuláshoz való jogért, amikor a pedagógusok úgy döntöttek, figyelmeztető sztrájkba kezdenek az oktatás megmentéséért, a megfelelő bérezésért, a minőségi munkakörülményekért” – írja közösségi oldalán Jakab, pedig úgy látja, több figyelmeztető jel is volt, mint például a pedagógusok pályaelhagyása.
A viharos szél miatt vasárnap délutánig 550 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, a legtöbb segélyhívás Budapestről és Pest megyéből érkezett – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Az Ukrajna és Oroszország közötti háború „elkerülésének jelenleg egyetlen módja a párbeszéd elmélyítése,” ez Magyarország érdeke is a honvédelmi miniszter szerint.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Egy nappal a figyelmeztető sztrájk előtt 20 és 40 ezer közé tették a pedagógus szakszervezetek a várható résztvevők számát. A szakminisztérium az akciót törvénytelennek tartja. A sztrájkoló tanárok mellett egyébként kiáll a Magyar Szakszervezeti Szövetség: 200 autóból álló konvojjal vonulnak át Budapesten. Az akciót kívülről támogatják az ellenzéki
Késő estétől jelentősen mérséklődik a szél. Hétfőn egy újabb - gyengülő - ciklon frontjai érik el az országot, és a frontátvonulások szinte mindennaposak lesznek a jövő héten is - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Korábban megírtuk, hogy a miniszterelnök betért Menczer Tamás külügyi államtitkárral egy cukrászdába, amiről Facebook-oldalára is feltöltött egy videót. Most egy újabb videót osztott meg, szintén a cukrászdából, ahol Rákóczi túróst és puncsmignont is hazavisz a "gyerekeknek".
Eltérő a szakemberek véleménye azzal kapcsolatban, hogy kinek érdemes felvennie a negyedik oltást. Korábban Orbán Viktor az állami rádióban általánosságban ajánlotta ezt, később Kásler Miklós szűkítette a kört. Egyes szakemberek szerint a negyedik vakcina főleg azoknak javasolt, akik először két Sinopharm-vakcinát kaptak, mások viszont úgy látják,
A korrupciós ügyekre, a kínai vakcina-beszerzésre és a drágán vett lélegeztető-gépekre is rákérdezne Márki-Zay Péter egy vitában Orbán Viktornál. Az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje szombaton kommentben jelezte a kormányfőnek, hogy lenne néhány kérdése. Hozzászólását már majdnem 20 ezren lájkolták. Márki-Zay Péter azt mondta az ATV
Falus Ferenc volt tisztifőorvos 2014-ben indult a főpolgármesteri posztért, azonban a választás előtt néhány héttel visszalépett. Elmondása szerint így, hogy már 8 év eltelt, könnyebben beszél erről, és viccelődik is vele, de még mindig vannak fájó emlékei.
Országszerte több helyen vezetékszakadást, Kecskemét és Albertirsa környékén pedig a szolgáltatásban is kimaradást okoztak a viharban villamos hálózatra dőlő fák és leszakadt ágak – közölte az MVM Démász Áramhálózati Kft.
Tíz uniós pályázaton teljes egészben vagy részben ugyanazzal a technológiai fejlesztéssel vettek részt a Cseh Katalinékhoz is köthető cégháló különféle szereplői – a Mediaworks Hírcentrumának információi szerint ezt derítette ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Optikai gerinchálózatot rongált meg a viharos szél Komárom-Esztergom megyében, emiatt Oroszlányban nem elérhetőek a DIGI szolgáltatásai - közölte a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. vasárnap.
Rusvai Miklós szerint napokon belül tetőzhet az ötödik járványhullám itthon. Az elhunytak és a kórházban ápoltak száma azonban várhatóan február közepéig még emelkedni fog.
Tíz év leforgása alatt több mint az ötszörösére növelte az Orbán-kormány a sportbüdzsét, ami mellett szintén nem kevés pénzről mondott le a TAO-támogatások miatt is. Összegeztük a kormány sportszámláját.
Átlagosan tízmillió forint végkielégítés járhat az Orbán-kormány minisztereinek és államtitkárainak, amennyiben áprilisban az ellenzék nyer, és a kabinetnek távoznia kell.
Bár hétfő hajnalra a legtöbb vasúti vonalon elhárították a vasárnapi heves vihar okozta károkat - helyreállították a leszakadt felsővezetékeket, eltávolították a kidőlt fákat - , a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vonalon továbbra is jelentős, 40-60 perces késéssel kell számolni.
Bár hétfő hajnalra a legtöbb vasúti vonalon elhárították a vasárnapi heves vihar okozta károkat - helyreállították a leszakadt felsővezetékeket, eltávolították a kidőlt fákat - , a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vonalon továbbra is jelentős, 40-60 perces késéssel kell számolni - közölte a Mávinform az MTI-vel hétfőn reggel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.