5108 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 193-an vannak lélegeztetőgépen. Elhunyt 101 beteg, így az elhunytak száma 42 170 főre emelkedett.
Legalább ötvenkét embert csapott be egy 22 éves bátaszéki nő, aki az interneten adott el nem létező árukat, egymillió forint kárt okozva a sértetteknek - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
Az LMP-s Takács Lajos, aki jelenleg badacsonytomaji önkormányzati képviselő, független képviselőjelöltként indul az április 3-i országgyűlési választáson – erősítette meg a Telexnek.
Az emberek többsége nem szívesen választ hüvelyeseket tartalmazó fogást, ha étterembe megy – derül ki a egy friss reprezentatív felméréséből. A fogyasztókat az étel kiválasztásakor elsősorban az íz befolyásolja, de a legtöbben nyitottak lennének a változatosabb, izgalmasabb és kreatívabb módon elkészített hüvelyes fogásokra az éttermekben. A növény
Rendezvény miatt szombaton egész napra lezárják a Lánchíd utcát a fővárosban; a korlátozás több autóbuszjáratot is érint - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-vel.
Egyszerre, egy összegben ennyi pénzt még soha nem utaltak az arra jogosult katonaállománynak - tudatta csütörtöki közleményében a Honvédelmi Minisztérium (HM).
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és megállapította, hogy a 2022. január 31. napján tartott sztrájk jogellenes volt. A döntés jogerős.
Évtizedes, örökölt adósságot rendez együttműködésben a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FŐKERT Kertészeti, valamint FKF Hulladékgazdálkodási Divíziója. A szakemberek a fennsíkot megszabadították az évtizedekkel ezelőtt, a környezeti és fenntarthatósági szempontok mellőzésével lebontott katonai célú épületek törmelékeitől, és a területet visszaadtá
A Fővárosi Ítélőtábla a 2022. február 10-én tárgyaláson kívül hozott ítéletével az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és megállapította, hogy a 2022. január 31. napján tartott sztrájk jogellenes volt.
Az édesapja életéért sírva rettegő lány hiába akart feljelentést tenni, a mohácsi rendőrség elzavarta. Egy hónap múlva az édesapját a fogva tartói megölték és rágyújtották a házát. A bűnbanda tagjai közül kettőt - M. Zsoltot és K. Józsefet - letartóztatott a Pécsi Járásbíróság.
Hajdu Mária után újabb LMP-s politikus kapitulált az összefogásból és jelentette be, hogy az ellenzéki összefogás és a Fidesz jelöltjével szemben indul a választáson.
Hajdu Mária után újabb LMP-s politikus kapitulált az összefogásból és jelentettebe, hogy az ellenzéki összefogás és a Fidesz jelöltjével szemben indul a választáson - erről a Telex írt elsőként.
Az Fővárosi Ítélőtábla indoklásában idézett paragrafus szerint pedagógusok esetében „csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja”.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Hajdu Mária után újabb LMP-s politikus kapitulált az összefogásból és jelentettebe, hogy az ellenzéki összefogás és a Fidesz jelöltjével szemben indul a választáson - erről a Telex írt elsőként.
Nincs napirenden a Mészáros utcai buszparkoló ügye – erősítette meg az InfoRádiónak a budavári polgármester, miután korábban a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár azt írta, hogy nem támogatja a lakosság a parkoló kialakítását.
Az Eötvös Lóránd Egyetem és az Állatorvostudományi Egyetem fontos felfedezést tett, ami közelebb viheti az emberiséget a koronavírus eredetének megoldásához.
Az ügy a Kúrián folytatódik tovább. A Blikk is megírta, hogy a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla jogerős végzésében a kormány fellebbezésének minden pontját elutasította – egyetlen kivételével, de ez elég volt ahhoz, hogy kimondják: jogellenes volt a január 31-i kétórás pedagógussztrájk. Nem sokkal később befutott a szakszervezetek (Pedagógusok
Döme Zsuzsanna, Ferencváros kutyapárti alpolgármestere, és egyben a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) egyik alapítója elindul a 8. kerület 6-os számú országgyűlési egyéni választókerületben – írja a Telex.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A tanári érdekképviselet szerint a kormánynak a múlt hétfői tanársztrájkkal kapcsolatban csak nagyon kis részben adott igazat a Fővárosi Ítélőtábla, az ügy pedig a Kúrián folytatódik.
Újabb három jelölőszervezetet vett nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési választásra csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), ezzel 51-re nőtt a számuk. Négy évvel ezelőtt 101 pártot vett nyilvántartásba a bizottság, továbbá mind a 13 országos nemzetiségi önkormányzatot.
Hosszú idő után végre úgy tűnik, rendeződött annak a fiatal édesapának a helyzete, aki korábban Pécelen rendszeresen tüntett az út mentén, hogy újra láthassa a kisfiát. Fekete Kálmán transzparenseivel elállta a forgalmat, amivel hatalmas dugókat idézett elő a városban. A Blikk korábbi cikke után felpörögtek az események, a 31 éves férfi pedig azóta
Betiltotta a belga szövetségi és a regionális kormány, valamint a főváros vezetése a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések ellen, a kanadai példa alapján szerveződő autós és teherautós tüntetést Brüsszelben – közölte a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap csütörtökön.
Minél idősebb valaki, annál nagyobb eséllyel ül le minden nap a tévé elé – derül ki egy friss országos reprezentatív kutatásából. A fiatal felnőttek közt a legjellemzőbb az internetes tartalomfogyasztás a tévéképernyőn, egyben ők szenderülnek álomba leggyakrabban a bekapcsolt készülék előtt éjszaka. A felmérés eredményei alapján a legfiatalabb korc
Gattyán György pártjának jelöltje lesz Zuglóban a legendás Z’zi labor frontembere, aki egyébként úgy mondott igent a milliárdos felkérésére, hogy előtte nem is találkoztak. Janicsák Istvánt kérdeztük.
A DK-s politikus szerint álságos a Fidesz kommunikációja, mert amíg sportlétesítmények építését nem napolják el, addig az egészségügyi intézményekét igen.