2022. február 21. hétfő

febr. 21
19:54
Iványi Gábor a NAV akciójáról: „Felsorolták, mit vittek el, csak azt nem mondták meg, hogy miért” (SzMo)
A lelkész elmondta, hogy az állam több milliárd forinttal tartozik a közösségének, abból a pénzből ki tudná fizetni, amit a NAV munkatársai akarnak behajtani rajta.
febr. 21
20:30
Mátészalkán elkaszálták a Gattyán-párt jelöltjének indulását (ATV)
Roland Alex nyilvántartásba vételét elutasította a választási bizottság.
febr. 21
21:24
Rossz napot zárt a forint (ATV)
Gyengült a forint árfolyama hétfőn a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: 0,2 százalékkal a dollárral, 0,7 százalékkal a svájci frankkal szemben és egy töredék százalékkal az euróval szemben - számolt be az MTI.
febr. 21
21:54
A NAV szerint Iványi szervezete hárommilliárd forinttal károsíthatta meg a költségvetést és saját dolgozóikat (ATV)
Az adóhivatal azért tartott házkutatást az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai székházában, mert a szervezet a gyanú szerint a dolgozóktól 2015 és 2019 között rendszeresen levonta a járulékot, de azt nem fizette be. Az egyesület évek óta törvénytelenül járt el, és ezzel nemcsak a költségvetést, de a saját alkalmazottait is megkárosította - tájé
febr. 21
22:00
NAV: Évek óta törvénytelenül járt el az Oltalom Karitatív Egyesület (Demokrata)
Hárommilliárd forinttal károsíthatták meg a költségvetést és saját dolgozóikat – közölte a NAV.
febr. 21
22:06
Mel Gibson újra itt van Budapesten (ATV)
A naphire.hu egyik olvasója Budapest belvárosában futott bele a színészbe.

Keresés