2022. február 22. kedd

febr. 22
10:00
Melegpornós nyögésekkel kampányol az ellenzék (444.hu)
Főszerepben a nemzet eresze.
febr. 22
10:06
Újabb hadüzenetet kaphat az Aldi, Lidl, Penny? Megint elővették a külföldi diszkontokat (Pénzcentrum)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szombaton megtartott évindító eseményén Orbán Viktor a gazdaság következő 10 évéről, és öt csapdahelyzetről beszélt, amelyet igyekeznek majd elkerülni. Ezek egyike a magas külföldi tulajdonhányad a vállalkozásokban - amely már nem először kerül terítékre az utóbbi időben. Leggyakrabban a hazai kiskereskereskedele
febr. 22
10:06
Márki-Zay felszólította Orbánt, hogy határozottabban határolódjon el az orosz agressziótól és álljon ki Ukrajna területi épsége mellett (SzMo)
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje szerint „nagyon fontos, hogy az agressziót nevezzük agressziónak”, valamint, hogy Orbán „Putyint nevezze meg agresszorként” és „álljon ki a szövetségeseink, a NATO és az Európai Unió mellett önállóan is”.
febr. 22
10:18
Lemondott Hódmezővásárhely jegyzője, azt mondja, nyomást gyakoroltak rá (Infostart)
Keddi hatállyal lemondott tisztségéről Tatár Zoltán, Hódmezővásárhely jegyzője, a jegyzői jogkörben ezentúl Karsai Éva aljegyző jár el - közölte közösségi oldalán a város polgármesteri hivatala.
febr. 22
10:18
Megszólalt Orbán Viktor az ukrán helyzetről: összeült a nemzetbiztonsági kabinet (Pénzcentrum)
Hétfő este Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke aláírta azokat a dokumentumokat, amikkel elismerte a két kelet-ukrajnai szakadár tartomány, Donyeck és Luhanszk függetlenségét. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke hétfőn este telefonon egyeztetett Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével a történtek kapcsán.
febr. 22
10:24
Többnapos forgalomkorlátozásra kell számítani Budapest Vi. kerületében (Blikk)
Megemlékezés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz február 23-27. között a VI. kerületben, s időszakosan lezárják az Andrássy utat is – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-vel.
febr. 22
10:24
Élő adásban üzent Márki-Zay az ukrán válság kapcsán Orbánnak (ATV)
„Felszólítom Orbán Viktort, hogy határolódjon el az orosz agressziótól, álljon ki Ukrajna területi épsége, a NATO és a nyugati szövetségeseink mellett” - fogalmazott.
febr. 22
10:42
Lemondott Hódmezővásárhely jegyzője, mert „nyomás alá helyezték a választási bizottság tagjainak kiválasztása kapcsán” (SzMo)
A helyi Fidesz szerint Márki-Zay Péter nyomására a jegyző egy köztiszteletben álló tanárnő helyett a polgármester ügyvédjének lányát javasolta választási bizottsági tagnak.
febr. 22
10:42
Már a szülőket is érzékenyítené a Labrisz Leszbikus Egyesület (Demokrata)
A Nyílt Társadalom Intézet által finanszírozott szervezet új utat keresett programja folytatására.
febr. 22
10:48
Lemondott Hódmezővásárhely jegyzője (444.hu)
Márki-Zay Péter szerint Tatár Zoltánt politikai nyomás alá helyezték Lázár János emberei.
febr. 22
11:06
A tanári kar ötöde nem vette fel a munkát egy csaknem 6 ezer fős településen (ATV)
Újabb és újabb iskolák tanárai élnek a polgári engedetlenség eszközével. A mozgalom lassan országossá duzzad, egyre több vidéki intézményben állnak ki amellett, hogy a sztrájk alapjog. Ennek kapcsán Fejesné Móri Ágnes beszélt a Spirit FM Aktuál című reggeli rádióműsorában, aki a közel 6 ezer fős Martonvásár Beethoven Általános Iskolájának pedagógu
febr. 22
11:06
Minden eddiginél több vidéki iskola csatlakozott a polgári engedetlenséghez (SzMo)
Van olyan intézmény, ahol már a szülők is kifejezték szolidaritásukat, és nem vitték be az iskolába a gyerekeiket.
febr. 22
11:06
Mellár a történelem szemétdombján látná a kormányt, Rétvári Bence tette helyre (Demokrata)
Videó! Rétvári Bence az Országgyűlésben úgy fogalmazott, nincs nagyobb veszély a pedagógusokra és a diákokra nézve, mint a baloldal visszatérése.
febr. 22
11:08
Hiénához hasonlította a kormányt Varga Zoltán, Orbán Balázs válaszolt (Demokrata)
Videó! Orbán Balázs pontról pontra cáfolta a Gyurcsány-párti politikus fröcsögését az Országgyűlésben.
febr. 22
11:12
Elsőként adta le országos listáját a Mi Hazánk (ATV)
Dúró Dóra szerint pártja most már felnőtt a két nagy politikai tömb mellé.
febr. 22
11:12
A magyarok fizetik az egyik legalacsonyabb árat az üzemanyagért (Demokrata)
Az európai uniós tagállamok közül Magyarországon a negyedik legalacsonyabb a benzin ára.
febr. 22
11:18
„Vedd le a Putyin-képet a falról” – Orbánnak üzentek az ukrán helyzet miatt ellenzéki politikusok (SzMo)
Karácsony Gergely szerint a miniszterelnök az orosz trójai faló szerepét tölti be Európában.
febr. 22
11:24
Továbbra is indulnak járatok Kijev és Budapest között (ATV)
Az egyre súlyosbodó ukrán-orosz konfliktus ellenére még repülnek a Wizz Air járatai, de azt kérik az utasoktól, figyeljék a leveleiket.
febr. 22
11:36
Korózs bírálta a kormány „eszeveszett osztogatását”, Tállai András válaszolt (Demokrata)
Videó! A milliós fizetésből élő kamuvideós szocialista elment vidékre, és rácsodálkozott, hogy léteznek 70-80 ezer forintból élő emberek.
febr. 22
11:38
Brenner Koloman: vádolom Orbán Viktort és a Fideszt! (Demokrata)
Videó! A jobbikos képviselő azt harsogta az Országgyűlésben, hogy tisztességes konzervatív állampolgár többet nem szavazhat a Fideszre. Dömötör Csaba válaszolt.
febr. 22
11:42
Király Júlia arról értesítette Márki-Zay Pétert, hogy mégis vállal nyilvános szerepléseket (ATV)
Az atv.hu több forrásból úgy értesült, hogy Király Júlia, az MNB volt alelnöke, Márki-Zay Péter árnyékkormányának gazdaságpolitikáért felelős koordinátora vasárnap délután arról értesítette az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét és az ellenzéki pártok gazdaságpolitikai döntéshozóit, hogy – ahogy fogalmazott – „hirtelen felindulásból” Róna Péterről ír
febr. 22
11:42
Európában egyedülállóan, kilenc éve stabilak a rezsiárak Magyarországon (Demokrata)
Bevezettük a rezsistopot, a kamatstopot, a benzinárstopot és az élelmiszerárstopot, legyen meg a Gyurcsány-stop is! – mondta Nacsa Lőrinc az Országgyűlésben.
febr. 22
11:44
Szánthó Miklós: Magyarország kivívja az amerikai konzervatívok szimpátiáját (Demokrata)
Március végén rendezik az amerikai republikánus tábor konferenciáját Budapesten.
febr. 22
11:54
Az ország védelmét nem lehet a baloldalra bízni (Demokrata)
Magyarország biztonságának garantálása érdekében meg kell akadályozni, hogy a visszatérjen a Gyurcsány-Bajnai-korszak – hangzott el az Országgyűlésben.
febr. 22
12:18
Teljesen összetörték Bródy János arcát (ATV)
Kórházba került a Kossuth-díjas énekes.
febr. 22
12:24
Orosz külügyi szóvivő: a minszki megállapodások többé nem aktuálisak (Blikk)
Moszkva szerint Kijev többé nem tekinti érvényesnek a minszki megállapodásokat, amelyeket a szakadár köztársaságok orosz elismeréséig az ukrajnai rendezés alapjának tekintettek - közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Szolovjov.Live YouTube-csatornán nyilatkozva
febr. 22
12:24
Jakab: "Igazzá tesszük miniszterelnök úr vagyonnyilatkozatát - nem lesz egy forintja sem" (ATV)
A Jobbik elnöke napirend előtti felszólalásában többek között arról beszélt, hiába nyert el Orbán Viktor "strómanja", Mészáros Lőrinc több tízmilliárdos pályázatokat az elmúlt időben, április 3. után majd "ingyen pucolhatja a WC-t a fideszes politikusokkal együtt".
febr. 22
12:36
Lemondott Hódmezővásárhely jegyzője – Összecsapott Márki-Zay Péter és helyi Fidesz a választási bizottság összetétele kapcsán (Blikk)
Keddi hatállyal lemondott tisztségéről Tatár Zoltán, Hódmezővásárhely jegyzője. A jegyzői jogkörben ezentúl Karsai Éva aljegyző jár el – közölte közösségi oldalán a város polgármesteri hivatala. A távozás oka a helyi választási bizottság tagjainak kiválasztása miatt kialakult konfliktus a városvezetés és a helyi Fidesz között.
febr. 22
12:36
Visszavonul Simonka György az országos politikától (444.hu)
A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és korrupciós bűncselekmények elkövetésével megvádolt fideszes képviselő lemondott, de azért a Fidesz tagja marad.
febr. 22
12:42
Gyurcsány kemény üzenete Orbán Viktornak: „Vedd le a falról Putyin képét!” (Blikk)
Gyurcsány Orbánnak üzent: vedd le Putyin képét a falról!
febr. 22
12:42
Egymilliós bírságot kapott egy üzlet, mert tíz forinttal drágábban adta a kristálycukrot (SzMo)
Eddig tizenegy esetben szabtak ki bírságot a kormányhivatalok az élelmiszerárstop szabályainak megszegése miatt.
febr. 22
12:54
Ellenzék: a honvédelmi bizottság vegye napirendjére az ukrajnai helyzetet! (ATV)
A Demokratikus Koalíció, a Jobbik és az MSZP közleményében a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság következő ülése napirendjének kiegészítését javasolja az Ukrajnában kialakult helyzettel kapcsolatban.
febr. 22
13:18
Visszavonul az országos politikától a korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádolt fideszes Simonka György (Blikk)
Nem vesz részt többé az országos politikában Simonka György, aki lemondott Békés megyei választókerületi elnöki posztjáról. A politikust bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádolja az ügyészség – értesült a 24.hu.
febr. 22
13:18
Még 800 millióval többe kerül az Operaház felújítása (444.hu)
Módosították a kivitelezés befejezésének időpontját is.
febr. 22
13:36
További lezárásokat jelentett be a BKK (ATV)
Útfenntartási munkák miatt teljes szélességében lezárják a ferihegyi repülőtérre vezető utat csütörtökön 21 órától péntek 4 óráig a benzinkút és a Sajó utca (Ferihegy 1.) között - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
febr. 22
13:36
Aggodalmát fejezte ki a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (Demokrata)
Az atomfegyverek korában fegyveres úton nem lehet rendezni a felgyülemlett konfliktusokat – közölte az ukrajnai magyar szervezet.
febr. 22
13:42
Orbán Viktorék akadályozzák az uniós szankciókat az oroszokkal szemben? (Menedzsment Fórum)
Egyes nemzetközi sajtóértesülések szerint éles vita alakult ki Brüsszelben az Oroszországot sújtó szankciók kapcsán. Az EU-s tervek kapcsán a pletykák arról szólnak, hogy a magyar kormány nem támogatja a tervezett lépéseket.
febr. 22
13:54
Több Shell-kúton is korlátozzák az üzemanyagvásárlást (Blikk)
A Shell Hungary 191 töltőállomásból álló hálózatában a nemzetközi teherforgalom által leginkább használt tíz kúton keddtől tranzakciónként maximum bruttó 50 ezer forint értékű, azaz körülbelül 100 liter vásárlása lehetséges bármely típusú üzemanyagból - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
febr. 22
13:54
Meghívta lengyel barátait Márki-Zay is a március 15-i ünnepségre (ATV)
A legnagyobb lengyel ellenzéki újságban, a Gazeta Wyborczában megjelent cikkében invitálta őket a magyar fővárosba, a nagy ellenzéki tüntetésre.
febr. 22
13:54
Orbán Viktor telefonon tárgyalt az ukrán elnökkel (Demokrata)
A miniszterelnök kedden telefonon tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel az orosz–ukrán konfliktusról.
febr. 22
14:00
Orbán vs. Márki-Zay: ezt mutatja a Blikk választási barométere (Blikk)
A közvéleménykutató cégek viszonylag kis különbséget, de általában kormánypárti vezetést mérnek.
febr. 22
14:00
Orbán Viktor: Magyarország támogatja Ukrajna szuverenitását és területi épségét (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök kedden telefonon tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel az orosz-ukrán konfliktusról - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
febr. 22
14:12
Korlátozzák a tankolást tíz Shell-kúton (ATV)
A Shell Hungary 191 töltőállomásból álló hálózatában a nemzetközi teherforgalom által leginkább használt tíz kúton keddtől tranzakciónként maximum bruttó 50 ezer forint értékű, azaz körülbelül 100 liter vásárlása lehetséges bármely típusú üzemanyagból - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
febr. 22
14:12
ATV: Király Júlia hirtelen felindulásból írta a levelet, mégis vállal nyilvános szerepléseket (SzMo)
Az MNB volt alelnöke pár napja még „huncut pici gazembernek” nevezte az ellenzék államfő-jelöltjét, akivel nem képes egy kampányban szerepelni.
febr. 22
14:18
(H)őskorunk nagy kérdései (Demokrata)
A Mathias Corvinus Collegium rendhagyó vitaestet szervezett a magyar eredettörténetről és a honfoglalásról Honnan jövünk és kik vagyunk? címmel.
febr. 22
14:24
Orbán: Magyarország támogatja Ukrajna szuverenitását és területi épségét (SzMo)
A miniszterelnök telefonon azt mondta az ukrán államfőnek, hogy Magyarország támogatni fogja a helyzet rendezésére irányuló közös uniós erőfeszítéseket.
febr. 22
14:42
Már csak napok vannak a listaállításra, de még mindig egymásnak feszül a két ellenzéki tömb (ATV)
Szombat a listaállítás határideje, de még nem állapodtak meg az ellenzéki pártok a befutó helyekről. A vita egy, esetleg két helyen megy, de a résztvevők remélik, hogy a megállapodás péntekig létrejön.
febr. 22
14:48
Eisler József, a mohácsi legendás busó: Elítéljük a lányokat zaklató részeg jelmezeseket (ATV)
A tavalyi busójárás igazi békebeli hangulatot árasztott, mert a Covid miatt csak kevés turista érkezett Mohácsra, így a rettenetes külsejű jelmezesek kényelmesen házról házra jártak, közben alaposan megtáncoltatták a lányokat, a háziasszonyokat. És persze elkergették a telet is.
febr. 22
15:00
Ma sem ússzuk meg veszélyjelzés nélkül - térképen mutatjuk, hol kell vigyázni (ATV)
Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszéprém megyében erős széllökések miatt adtak ki figyelmeztetést.
febr. 22
15:00
Magyarország katonákat és haditechnikai eszközöket csoportosít át az ország keleti térségébe (SzMo)
Orbán Viktor kiadta a feladatot: meg kell akadályozni, hogy Magyarország területére fegyveres csoportosulás tudjon bejönni, az ország területén manővereket hajtsanak végre.

Keresés