Gyurcsány Ferenc kedden Újpest egyik aluljárójában lepte meg az ellenzéki összefogás szimpatizánsait, a meglepetésekből azonban ő sem maradt ki. A Demokratikus Koalíció (DK) elnökének az eseményen a fórum főszereplője, Varju László adott egy bizarr kinézetű ajándékot.
Gyanúsítottként hallgatták ki Horváth Csaba zuglói polgármestert, miután házkutatást tartottak a zuglói Városházán és a polgármester otthonában. Horváth Csaba az Egyenes beszéd vendége volt.
– Irigykedhetnek az európai és a magyar munkavállalók: Belgiumban döntött a parlament a 4 napos munkahét bevezetéséről! A világ több pontján már megpróbálkoztak hasonlóval, sőt, idehaza is többször szóba került ez a fajta rövidített munkarend. Néhány cég pedig – úttörő szerepet vállalva – maga döntött a bevezetés mellett, s tapasztalataik szerint r
Mi azt támogatjuk, hogy békés úton kell megoldani az orosz-ukrán konfliktust. Egy háborúból egyik fél sem tud győztesen kikerülni – erről Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Sokan bosszankodnak majd február utolsó napján, ha este akarják kifizetni a Telenor-számlájukat. A ugyanis cég rövid időre biztosan befagyasztja 18 szolgáltatásának működését.
Kihúzták a Skandináv lottó 2022/8. heti nyerőszámait. A héten nem volt telitalálatos szelvény, így a jövő héten 177 millió forint ütheti majd a győztes markát.
Rossz alvó, ez volt a szerencséje Matild néninek. Az 94 éves egri asszony már aludt, amikor a hajnali órákban egy férfi mozgására riadt fel: a fantom az ágyába feküdt, lefogta a kezét és a száját, hogy megerőszakolja az idős asszonyt.