Az igazságügyi miniszter a kormány egyfajta kampányindulójává avanzsált „Piros volt a paradicsom” kezdetű nótából játszott el pár hangot. Minderről videó is készült, amit Facebook-oldalán osztott meg.
A V4 országok együttműködésére hosszú távon lehet építeni, ez fontos együttműködés az Európai Unión (EU) belül, ami független párthatároktól, és az országok közös érdekeiből indul ki - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az uniós fejlesztésekért felelős V4-miniszterek tanácskozását követő nemzetközi sajtótájékoztatón pénteken
Az immár tíz éve közfeladatokat is ellátó polgárőrök mostantól a határvédelemben is részt vesznek. Munkájukhoz évi egymilliárd forintot kapnak a költségvetésből.
Hőhullámok, áradások, aszályok, erdőtüzek, időjárási rekordok jellemezték tavaly a világot éghajlati szempontból - állapította meg Kis Anna meteorológus a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportálon pénteken közzétett elemzésében.
A választási bizottság szerint a Józsefvárosi újság a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltjéről közölt olyan tartalmat, ami sértette a pártatlanságot - közölte a józsefvárosi Fidesz, a lapra 800 ezer forintos bírságot szabtak ki.
Oszkó Péter lehet a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség új elnöke, az üzletembert ugyanis már felkérte a szövetség elnöksége az elnöki pozíció betöltésére, Oszkó Péter pedig igent mondott - derült ki a Nemzeti Versenysport Szövetség közleményéből.
A fiatal lányt állítólag néhány nappal a halála előtt súlyos állapotban szállították kórházba: tüdőgyulladással és nagyon alacsony véroxigénszinttel került a gyermekklinikára, ahol azonnal az intenzív osztályon helyezték el, ám az életét már nem sikerült megmenteni, és kedden elhunyt.
Olvasónk és férje közel 40 éve működtet egy kis töltőállomást. Azt mondják, mára nemhogy nyereségük, de szinte bevételük is alig van. Ráadásul attól tartanak, hogy a nagyobb hálózatok elszipkázzák a vásárlóikat.
„A fánkosztás a Fidesz új választási csodafegyvere Kőbányán. Mi ingyen fánkot nem kínálunk, csak tisztességes politikát, európai Magyarországot, biztonságos, zöld , gondoskodó Kőbányát és Kispestet” – írja a DK politikus közösségi oldalán.
Hétfőtől március végéig a hő- és füstelvezető rendszert tesztelik a 3-as metróvonal középső szakaszának átadás előtt álló három állomásán: a Kálvin téren, a Corvin-negyednél és a Semmelweis-klinikáknál - tájékoztatott a BKV Zrt.
Ahogy az anyavállalat, úgy a magyarországi leányvállalat életében is egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság. A Rossmann Magyarország 2019-ben radikálisan csökkentette nyomtatott magazinjait, a korábbi, kéthetente 2,3 millió nyomtatott példány mára mindössze 600 ezer példányra csökkent. Ezzel a vállalat papírfelhasználása is nagyságrendekkel
Tordai Bence és Hajnal Miklós a sajtótájékoztatójuk végeztével bedobtak Nagy Ádám postaládájába egy 3 milliárd forintról szóló, a NAV letéti számlájára kiállított csekket.
Botrányos a Mentőszolgálat kiérkezési ideje, és ezt leginkább a szervezetlenség, az alkalmatlan vezetés okozza. Nem segít a helyzeten, az így teljesen feleslegesen a mentés akadályozó 112-es segélyhívó beiktatása sem. Paradox módon minél több pénzt öl a Kormány a mentésbe, annál gyalázatosabb eredményt érnek el.
Több külföldi szülőtől is nagyobb összeget, alkalmanként 3-4 ezer eurót kért el az igazgató azért, hogy felvegye gyermeküket az iskolába, ahol államilag finanszírozott képzés folyt.
Az uniós pénzek jövőjéről tárgyaltak Budapesten a Visegrádi Négyek, a következő uniós költségvetési ciklusra vonatkozó partnerségi megállapodások 1-2 hónapon belül megszülethetnek. A jogállamisági kérdések is szóba kerültek az ülésen - az EU Bírósága által szerdán hozott ítélet ellenére a magyar és a lengyel fél is úgy látja, az indokolás kedvező,
A járványig csökkenő tendenciát mutatott az öngyilkosságok száma, de még mindig az első húsz ország közé tartozunk. Dr. Tóth Mónika Ditta pszichológussal beszélgettünk.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.