5 százalékra csökkentett élelmiszer ÁFA, 50 százalékos béremelés az egészségügyben – bár hivatalos programjukat csak a jövő héten mutatják be az ellenzéki összefogás pártjai, jó néhány választási ígéret már elhangzott. A Híradónk által megkérdezett adó-, egészségügyi- és oktatási szakértők többnyire jónak tartják az egyes ágazatokra beígért változt
Ma újabb hat iskolában, több mint 170 tanár nem vette fel a munkát a kormány múlt heti sztrájk-rendelete miatt. A többi között nem volt oktatás a budapesti Berzsenyi Dániel, a Vörösmarty Mihály és az Eötvös József Gimnáziumban, illetve a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban. Kunhalmi Ágnes szerint felháborító, amit a kormány művel. A szaktárca Hírad
Megkezdte börtönbüntetését Aurelio Caversaccio, akinek bár lapunk információja szerint egy budapesti büntetés-végrehajtási (bv) intézetben kellett volna jelentkeznie, a rá kiszabott büntetés letöltését mégis Kecskeméten kezdte meg.
Tiltakozik a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Márki-Zay Péter szerintük sértő kijelentése miatt. Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje egyik élő videójában sütött el egy viccet a vaksággal kapcsolatban. A Fidesz kiemelte, hogy nem először sért meg különböző csoportokat Márki-Zay Péter. A Republikon Alapítvány vezetője úgy látja, ezek a
Akik egyénileg intézik a középiskolai felvételi ügyeiket és az utolsó pillanatra hagyták a becsekkolást, most kellemetlen meglepetés érheti: órák óta elérhetetlenek az Oktatási Hivatal (OH) oldalai.
Óriási veszteséget termelnek a határmenti településeken üzemelő benzinkutak. Rengetegen járnak át ugyanis a szomszédos országokból tankolni, hiszen Magyarországon jóval olcsóbban jutnak üzemanyaghoz, mint otthon. A szlovák határ közelében akár 60-70 forintos eltérés is tapasztalható. Közben a kisebb kúthálózatok üzemeltetői közös fellépésre készüln
Átverte és több millió forinttal megkárosította a külföldi szülőket egy iskolaigazgató, aki azt állította, az iskola két tanítási nyelvű osztályába jelentkezőknek tandíjat kell fizetniük.
Hosszú ideje nyílt titok volt, hogy az egységes ellenzék elégtelennek tartja a családi pótlék mértékét, amely Európában a legalacsonyabb, és amit legutoljára 1998-ban korrigálták.
Niedermüller Péter, a vizsgálóbizottság elnöke konkrét törvénytelenségekre hívta fel a figyelmet Schadl György belvárosi ingatlanvásárlásai kapcsán. A budapesti Fidesz bosszúbizottságról beszél, a főpolgármester szerint ki kell vizsgálni az V. és VII. kerületi ingatlanügyeket.
Formai okból visszautasította a munkahelyek koronavírus elleni védelméről szóló kormányrendelet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszokat az Alkotmánybíróság (Ab) - közölte a testület a honlapján.
Mások mellett Stumpf István, Káel Csaba, Gyulay Zsolt, Wladár Sándor, Vári Attila, Presser Gábor, Rudolf Péter és Vona Gábor is hallható lesz a hétvégén az InfoRádióban.
Pest megyében 17 ezer 694 digitális eszközt osztanak szét az iskolákban március 31-ig - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára pénteken Dunaharasztiban.
Kétesélyes, úgynevezett billegő körzetnek tartják Pest megye 3-as számú választókerületét. 17 település alkotja, nagyjából 110 ezren lakhatják. 2015 óta látványosan megnőtt a betelepülők száma, rendszeresek a dugók. A Fidesz és az ellenzék jelöltje is a közlekedési gondok megoldását tartja a legfontosabbnak. Az ATV Híradójának riportja.
Majdnem másfél évig élt halott apja testével az 53 éves V. Mosonmagyaróváron. A férfi az egyik szobába zárta a holttestet, ahová apja halála után többet be sem ment, csupán a megboldogult férfi nyugdíját vette fel a hivatalban, amiből 1,7 milliót el is sikkasztott. Korábban édesanyja holttestét sem sietett elvitetni, vele három napig élt együtt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Rövid két oldalas, de annál lényegretörőbb egyházpolitikai programot fogalmazott meg az ellenzéki pártszövetség Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alelnöke mentorálásával, aki mint köztudott Márki-Zay Péter jobbkeze. Az elképzelések szerint megmaradna az egyházak magas állami támogatása és minden fontos döntés előtt kikérnék a testü
A baloldal jelöltje enyhén szólva nem szemérmeskedik, ha politikai szövetségeseiről van szó: minden fenntartás nélkül támogat korrupt, antiszemita politikusokat.
Ma tartja hagyományos évindító eseményét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A rendezvényen Parragh László kamarai elnök mellett előadást tart majd Orbán Viktor és Varga Mihály is.
Kovács Gergely, az MKKP elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta, hogy 97 választókerületben gyűjtik az aláírásokat, és a budapesti körzetek mintegy felében már sikerült összegyűjteni a szükséges mennyiséget.