2024. január 12. péntek

jan. 12
18:03
Két kismama halt meg szülés után két napon belül a nyíregyházi kórházban (SzMo)
Az egyik család szerint a szülés után nemsokkal intenzív osztályra került az anyuka, ahol még azt mondták a párjának, hogy minden rendben van. Majd pár óra múlva az asszony meghalt.
jan. 12
18:03
Jótékonysági bál és sok program a gyulai kiállítóhelyeken (Gyulatelevízió)
Mindig fontos volt a jótékonyság az Almásy-kastély története során. Nemcsak a látogatóközpont menedzsmentje folytat rendszeres karitatív tevékenységet, hanem az épület régi urai is kifejezetten fontosnak tartották ezt a típusú szolidaritásvállalást. Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető emlékeztetett, a Stefánia-szárny névadója 1839-ben a gyulai kórház meg
jan. 12
18:06
3 milliárd forint értékű Pcr-tesztet dobtak a kukába (Blikk)
Az Országos Vérellátó Szolgálat állítása szerint 2022-ben egy alkalommal selejtezték le a PCR-teszteket, aminek összértéke körülbelül 3 milliárd forintra tehető.
jan. 12
18:15
Hazaküldték a diákokat, mert nincs fűtés a 800 fős gimnáziumban, de három órát bent kellett maradniuk (SzMo)
A szülők szerint nem egyedi az eset, egy másik iskolában és kollégiumban csak 13 fok van.
jan. 12
18:24
Visszatért a rettegett csalás Magyarországra, fontos figyelmeztetést adott ki a rendőrség (ATV)
Visszatért Magyarországra a disznóvágás-átverés, ami egyfajta befektetési csalás, amivel a tapasztalatlan és óvatlan befektetőket veszik célba a csalók. Az egyre inkább terjedő csalásra a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség hívta fel a figyelmet a Facebook-oldalán.
jan. 12
18:33
Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák (Infostart)
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Horváth Péter, Dénes Ferenc, Kiss László, Velkey György, Zacher Gábor, Resperger István és Tari Annamária.
jan. 12
18:39
Állnak a vadcsapdák Szigligeten (Infostart)
A település megkapta az engedélyt a belterületi vadelejtésre.
jan. 12
18:39
Ingyen utazhatnak a határon túli magyarok márciustól Magyarországon (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 12
19:15
Szörnyű halált halt egy nő a Ferencvárosban (Infostart)
Lakástűzben meghalt egy nő Ferencvárosban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
jan. 12
19:21
Navracsics Tibor: az együttműködés a siker záloga (Demokrata)
Navracsics Tibor szavai szerint Ajka kezdi kinőni jelenlegi kereteit.
jan. 12
19:36
Hosszú Katinkának valóra vált egy álma, de társat keres maga mellé (ATV)
Az úszónő a Facebook-oldalán közölte, hogy üzlettársat keres maga mellé.
jan. 12
19:39
Három óra fagyoskodás az iskolában - hazaküldték a gyerekeket egy magyar középiskolából (Infostart)
Három órán át iskolában voltak a gyerekek a hideg tantermekben, mert csak így számított a péntek tanítási napnak számukra. Utána mehettek csak haza.
jan. 12
19:45
Gyula Tv Híradó 2024. 01. 12. (Gyulatelevízió)
Témák: – Tavaly országos szinten a legmagasabb mértékű területalapú támogatás előleget hívták le a Békés vármegyei gazdálkozók. A mostani hideg, hómentes időjárás nem tesz jót a búzának és az őszi árpának. – 1922 januárjában először mentett gyermekéletet az inzulin, erre a napra emlékezve a figyelem a gyermekkori cukorbetegségre irányul. Békés várm
jan. 12
20:27
Karácsony Gergely a mini-Dubaj projektről: súlyos százmilliárdokról van szó, mégis homályos az egész ügy (Infostart)
A főpolgármester és az érintett kerületvezetők szerint a kormánynak minden érintettel egyeztetnie kellene a Rákosrendező vasútállomás környékét érintő fejlesztések részleteiről. Karácsony Gergely közölte: világossá vált, mit kap az arab beruházó a magyar adófizetőktől és a magyar kormánytól, az viszont nem egyértelmű, mit ad cserébe.
jan. 12
21:12
Így telnek Csuti reggelei (ATV)
Szabó András Csuti egy újonnan közzétett videóban azt osztotta meg a követőivel, hogy telik egy átlagos reggele.
jan. 12
21:15
A Don-kanyar áldozatairól emlékeztek meg Budapesten (Demokrata)
"Emlékeznünk kell rájuk, hogy megértsük, milyen veszélyes a háború."
jan. 12
21:30
Bővíti a járatait a Budapest Airport (ATV)
Az Air China áprilistól heti háromra bővíti a Peking és Budapest közötti járatainak számát a jelenlegi kettőről, továbbá a China Southern Airlines-szal is egyeztetnek a két ország közötti összeköttetés további bővítéséről – tájékoztatta a Budapest Airport pénteken az MTI-t.
jan. 12
21:45
Ezentúl nem tudhatjuk meg a hozzátartozók nevét sem a politikusok vagyonnyilatkozataiból (SzMo)
Az adatokat visszamenőleg 2012-ig kitakarják, egy korábbi rendelkezésre hivatkozva.

Keresés