Raisz Anikó hangsúlyozta, hogy a kihívások ma mások, mint évtizedekkel ezelőtt, és tudomásul kell venni, hogy a fogyasztás hozzátartozik a gazdasági struktúrához.
A jegybank alelnöke egy szerdai eseményen még óvatosan fogalmazott, de azt elismerte, hogy a kamatcsökkentés reális célként lebeg a Monetáris Tanács előtt.
Összeírással és más megyébe vezényléssel fenyegetik azokat a háziorvosokat, akik nem vállalnak ügyeletet Érden – legalább is ezt állítja az egyik háziorvos. Február 1-től Pest megye is csatlakozik az új ügyeleti rendszerhez, amely azt jelenti, kevesebb helyen lesz orvos az esti órákban, valamint 22 órától már csak a mentőket lehet majd hívni.
A BKK vezérigazgatója arról beszélt az ATV Híradójának, hogy voltak tavaly novemberben és decemberben egyeztetések civil szervezetekkel, ám azt elismerik, hogy hibáztak.
Kovács Péter plébános kiemelte, nagyon rossz állapotban volt a tornyon a bádoglemez. Két évvel ezelőtt sikeresen pályáztak 15 millió forintra, de az orosz-ukrán háború miatt megemelkedett a réz ára. A pályázat része a homlokzat felújítása is. Lent sóderággyal van körbevéve a kápolna, de nem hozta meg a várt eredményt, vizesednek a falak. Kovács P
"Jogos felvetés hogy az iskolai struktúrát kell e alakítani vagy sem. de ez politikailag is érzékeny kérdéseket vet fel." Ezt válaszolta Gulyás Gergely a kormányinfón arra a kérdésére, hogy tervez-e iskolabezárásokat a kormány. A HVG kormányzati forrásokra hivatkozva most azt írta: valóban bezárnának egyes kis létszámú iskolákat, de csak a választá
Támogatja a fővárosi Fidesz a Jobbik kezdeményezését, amelyben vizsgálóbizottság felállítását követeli Karácsony Gergely főpolgármestertől a Lánchíd felújításának ügyében – közölte a kormánypárt budapesti szervezete Facebook-oldalán pénteken.
Magyarországon egyre bizakodóbbak a háztartások a jövedelmi várakozások alapján, bár még érzékelhető a gazdasági nehézségek miatti óvatosság – olvasható a Nézőpont Intézet honlapján pénteken közzétett fogyasztói felmérésben.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A havazás miatt télies útviszonyok fogadják az autósokat a Dunántúl déli felén, a Duna-Tisza közi területeken, az Északi-Középhegységben és a Tiszántúlon is - közölte az Útinform péntek délelőtt a honlapján.
Az európai parlamenti választások után változások lesznek, ennek a mértéke még nem egyértelmű – mondta Bóka János európai ügyekért felelős miniszter a Le Monde című francia napilapnak.
"2019-ben Újpest városvezetése bizalmat kapott az újpesti szavazóktól arra, hogy bebizonyítsa jól és jó irányba tudja vezetni a várost. Kijelenthetjük, hogy az elmúlt bő négy és fél évben ez sikerült".
Orbán Viktor a konzervatív tábor központi szereplője, és (konzervatív) együttműködés csak az ő részvételével lehetséges, nyilatkozta az európai ügyekért felelős miniszter.
Walter Katalin szerint szó sincs spórolásról, az igényekhez igazodva csoportosítanak át járatokat. Ahol utastorlódást tapasztalnak ott mindenképp beavatkoznak majd.
Mind a három magyarországi mobilszolgáltató közzétette idén, hogy az infláció miatt milyen értékű díjkorrekciót fognak végrehajtani. Az új tarifák március 1-től lépnek életbe.
Témák: – A tavalyi felvételi rekord után idén tovább erősítene a Gál Ferenc Egyetem. A gyulai campuson a diplomás ápoló szak és az új mesterképzési forma, a mentálhigiénés családkonzulens képzés iránt érdeklődnek leginkább. – Rézlemez váltja a már rossz minőségű bádogot a Szentháromság kápolna tornyán. A munkálatok február végére fejeződnek be. – A
Kutnyánszky Zsolt feladata lesz a védelempolitika, a teljes haderőfejlesztési folyamat és a védelmi tárgyú beszerzések irányítása, valamint az ehhez szervesen kapcsolódó védelmi ipar további fejlesztése és erősítése.
Pham Minh Chinh arra biztatta a fiatalokat, hogy váljanak az új kezdeményezések és az újítások igazi motorjává, mert a mai világban bármi megtörténhet;