2024. január 25. csütörtök

jan. 25
13:30
Dolly menedzsere nyomtalanul felszívódott az állatkínzási botrány kirobbanása óta (ATV)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, rettenetes körülmények között tartott kutyákra bukkantak egy gyöngyösi háznál: a helyszínen elhullott állattetemeket és hatalmas szemétkupacokat is lehetett látni. Az állatmentők olyan kutyákat is találtak, amelyeken nyílt sebek vagy daganatok is voltak. A mentés során 25 állatot vittek magukkal a helyszínről. Kés
jan. 25
13:30
"Hagyjon békén minket az állam!" – Szombathely alpolgármestere kiakadt a szolidaritási adó miatt (SzMo)
"Az államnak elfogyott a pénze, és most mindenkit kiszipolyoz, párthovatartozástól függetlenül" – ezt mondta Szombathely egyik alpolgármestere, miután kiderült: a vasi megyeszékhely idei költségvetésből 3,8 milliárd forintot visz el az állam szolidaritási adó címen.
jan. 25
13:36
Zavarja az óriáskerék a várszínház működését (Gyulatelevízió)
Egy perces gyászszünettel kezdődött csütörtök délelőtt a gyulai képviselő-testület januári, soros ülése. A napokban elhunyt Erdei Zoltán négy cikluson keresztül vett részt a grémium munkájában, már az első, szabadon választott testületnek is tagja volt a jogász végzettségű képviselő, aki az egyik gyulavári körzetből került be a városi döntéshozók k
jan. 25
13:45
Három megye kivételével terjed az influenza, és itt van még a Covid is - térképek (Infostart)
Kiderült, melyik megyékben terjednek jelenleg leginkább a két vírus kórokozói.
jan. 25
14:00
Rendkívüli adatszivárgás történt egy autópályamatrica-szolgáltatónál (Blikk)
Rendkívüli adatszivárgás történt a VoxPay, Magyarország egyik vezető autópályamatrica-szolgáltatójánál. Az incidensről a Cybernews számolt be és adatai szerint az adatszivárgás összesen 26 milliárd rekordot érint, ami 12 terrabájtnyi információt jelent. Az érintett adatok közé tartoznak különböző nagyobb online platformok felhasználóinak személyes
jan. 25
14:00
Varga Mihály új tornacsarnokot adott át a II. kerületben (Demokrata)
Videó! A kormány politikájának kiemelt területe a családok és a gyermekvállalás támogatása, és ahhoz az iskolák fejlesztése is kapcsolódik, mondta a pénzügyminiszter.
jan. 25
14:02
Feleslegessé vált eszközöket értékesít a honvédség (Demokrata)
A haderőfejlesztés miatt feleslegessé vált eszközöket értékesít a Magyar Honvédség.
jan. 25
14:30
Tűzoltósági ellenőrzést tartottak a polgármesteri hivatalnál (Nyíregyháza)
Parancsnoki mentési gyakorlatot tartott a tűzoltóság a polgármesteri hivatalnál szerda este.
jan. 25
14:32
Koccanásos baleset történt a Korányi Frigyes utcán (Nyíregyháza)
Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár jelentős.
jan. 25
14:34
Forgalomkorlátozásra számíthatnak a közlekedők a Debreceni út és a Simai út kereszteződésénél (Nyíregyháza)
Csütörtök délelőtt korlátozták a forgalmat a Debreceni út és a Simai út kereszteződésénél.
jan. 25
14:36
Beltiltaná a miniszter Magyarországon a műhúst (444.hu)
Nagy István szerint a szintetikus hús olyan gyökértelenséghez vezet, aminek beláthatatlan következményei lehetnek.
jan. 25
14:36
Orbán Viktor: Magyarország feltétel nélkül támogatja Moldova uniós tagságát (Demokrata)
A miniszterelnök Budapesten Dorin Recean moldovai kormányfővel tárgyalt. A találkozó célja a szorosabb együttműködés létrehozása volt.
jan. 25
14:36
A Zöld Irodaház környezetében a parkoló és a járdaszakasz egy részét lezárták (Nyíregyháza)
Az épületnél a vakolat hullása miatt a Nyírvv munkatársai emelőkosárból dolgoznak.
jan. 25
14:48
Moldova számít Magyarországra (Demokrata)
A moldovai kormányfő Budapesten köszönetet mondott Orbán Viktor és Novák Katalin támogatását Moldova EU-s tagságát illetően.
jan. 25
15:06
Úgy érzik megfagynak, gyertyás demonstrációt szerveznek a lakók Dunakeszin (ATV)
Elégedetlenek a távhő szolgáltatással, ezért hétfőre tiltakozó akciót szerveznek dunakeszi lakosok. Állításuk szerint a meleg víz hideg, a lakásokban pedig sokszor a 20 fokot sem éri el a hőmérséklet.
jan. 25
15:09
Ellenzéki kétség Zuglóban: kiszállt a Momentum (Infostart)
Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere jelentette be, hogy a Momentum kiszállt az ellenzéki együttműködésből, és saját jelöltet állít ellenében.
jan. 25
15:12
Agrárminisztérium: Megvédjük a hagyományos vidéki életmódot (Demokrata)
Nagy István miniszter szerint meg kell becsülni a normalitást és a gazdák munkáját.
jan. 25
15:18
Orbán megérti azt a geopolitikai környezetet, ami miatt Moldova mihamarabb csatlakozni akar az EU-hoz (444.hu)
Az ország egy részét orosz katonák tartják megszállás alatt.
jan. 25
15:24
Megszólalt a Fidesz-frakció: ettől teszik függővé a szavazást a svéd NATO-tagságról (ATV)
A Fidesz-frakció megvárja Orbán Viktor miniszterelnök és a svéd Ulf Kristersson miniszterelnök találkozóját - közölték az atv.huval, arra, hogy indokoltnak tartják-e a svéd NATO-csatlakozás megszavazását, mi ennek a feltétele.
jan. 25
15:24
Orbán Viktor választ kapott a svéd miniszterelnöktől (Demokrata)
Ulf Kristersson felajánlotta magyar kollégájának, hogy találkozzanak jövő héten Brüsszelben.
jan. 25
15:48
Brutális széllökések miatt adtak ki másodfokú riasztást: erre a három megyére csap le az orkán (Pénzcentrum)
Széllökés veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Pest, Veszprém és Fejér vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. csütörtökön. A riasztással érintett területeken a várt legerősebb széllökések meghaladják az óránkénti 90 kilométeres sebességet.
jan. 25
15:54
Megalázó nyugdíjat kap a portásnak jelentkezett népszerű magyar színész (ATV)
Tudja, hogy vannak, akik nála is kevesebb pénzből élnek, ő szeretne dolgozni.
jan. 25
16:00
Betiltaná a műhúst Magyarországon az agrárminiszter (SzMo)
Nagy István szerint az emberek álromantika alakul ki az élővilág kapcsán, és meg kell becsülni a normalitást és a gazdák munkáját.
jan. 25
16:00
Idén 10 milliárd forint értékben írnak ki pályázatokat a Magyar falu programban (Demokrata)
Gyopáros Alpár szolgálati lakást adott át a program keretében Nógrád községben.
jan. 25
16:03
A Mi Hazán korábbi nagykanizsai elnöke az egyik szkíta, akit kiiktatott a TEK és a rendőrség (rtl.hu)
A 53 éves, mezőkeresztúri Kötő Gyula, a Mi Hazánk Mozgalom volt nagykanizsai elnöke az egyik szkíta, akire lecsapott a rendőrség.
jan. 25
16:06
Ettől függ, hogy a Fidesz-frakció támogatja-e a svédek Nato-csatlakozását (Blikk)
A Fidesz-frakció megvárja Orbán Viktor miniszterelnök és a svéd Ulf Kristersson miniszterelnök találkozóját.
jan. 25
16:12
Elértük az európai unió átlagát, de mégsem örül senki (ATV)
A kijózanító pofon előszele a Magyar Nemzeti Banktól érkezett.
jan. 25
16:12
Hírek a betegeskedő Lajcsiról: "Ez az első és utolsó születésnapja a rácsok mögött" (BorsOnline)
Börtönkórházban "ünnepel" a zenész.
jan. 25
16:18
Novák Katalin 2024-et a mozgás évévé nyilvánította (Demokrata)
Az erről szóló határozatot csütörtökön Gyulán írta alá az államfő.
jan. 25
16:24
Marco Rossi kitálalt: Ennek van híján Szoboszlai (ATV)
Papíron most egyszerűbb a dolgunk, mint 2021-ben, de az idei EB-n is lesznek buktatók, mondja a szövetségi kapitány.
jan. 25
16:36
Jótékonysági fánksütésen vett részt Novák Katalin Békéscsabán (Demokrata)
Az államfő ellátogatott a békéscsabai CsabaParkban a "Főzz és Segíts" rendezvényre.
jan. 25
16:42
Le akarta tartóztatni Orbán Viktorékat a Mi Hazánk Mozgalom nagykanizsai szervezetének korábbi vezetője (ATV)
A rendőrség szerint fegyveres szkíta csoport készült hatalomátvételre, az egyik lekapcsolt férfi K. Gy., aki nemrég még a Mi Hazánk Mozgalom nagykanizsai vezetője volt.
jan. 25
16:54
Elhagyta az országot Mészáros Lőrinc (ATV)
A távozás azonban nem végleges.
jan. 25
17:00
Novák Katalin is beállt fánkot sütni Békéscsabán (Blikk)
Jótékonysági fánksütésen vett részt csütörtök kora délután Novák Katalin Békéscsabán. Békési vármegyejárása második napján megismerkedett az itt élő nemzetiségekkel és a vármegyei közfoglalkoztatási értékekkel.
jan. 25
17:00
Újabb fordulat: a Mi Hazánk volt nagykanizsai elnöke az egyik szkíta, aki a hatalom átvételére készült (SzMo)
Kötő Gyula párttagsága 2023 augusztusában szűnt meg. Az ellenzéki párt nem értesült arról, hogy egykori tagjuk a későbbiekben egy szélsőséges szkíta csoport tagja lett.
jan. 25
17:06
A hatékonyság javítása biztosíthatja a szántóföldi növénytermesztés jövőjét (Demokrata)
A magyar gazdák csak így tarthatják meg a külföldi piacaikat – mondta Feldman Zsolt.
jan. 25
17:24
Lemondott ifj. Knézy Jenő (Blikk)
Távozik a Győr+ Média éléről ifj. Knézy Jenő sportriporter. Búcsúcikkben jelentette be, hogy lemondott vezérigazgatói posztjáról.
jan. 25
17:30
"Nagy a szája" – A Mi Hazánk nagykanizsai elnöke volt a főszkíta – Megszólalt a család, kiállnak a hatalomátvételre készülő Kötő Gyula mellett (Blikk)
A politikai életben már korábban kipróbálta magát, a Mi Hazánk Mozgalomnak is a tagja volt az a férfi, aki egy tavaly novemberi videóban a "Szkíta Magyarország" csoport nevében arról szónokol, hogy "megindították a nemzeti katonai csapatok felfegyverzését, mind a volt, mind a jelenlegi kormánytagokat le fogják tartóztatni, rövidesen pedig megtörtén
jan. 25
17:30
Simicskó István: A kadétok jelentős része a honvédelmi pályát választotta (Demokrata)
A végzett kadétok hatvan százaléka a honvédelmi pályát választotta.
jan. 25
18:18
Tuzson Bence: Hazánkban bűncselekménynek számít az üzletszerű kéjelgés elősegítése (Demokrata)
Magyarország nem támogatja, hogy a prostitúció segítése engedélyezett legyen.
jan. 25
18:42
Mi Hazánkos vezető volt az egyik elfogott szkíta (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 25
18:42
A borágazat számára új lehetőségek nyílnak 2024-ben (Demokrata)
A szőlő- és borágazat jelentős technológiai és tudásigényes ágazat.
jan. 25
19:00
Hatalmas veszélyben vannak a magyarok, figyelmeztetést adtak ki (ATV)
Adathalászok vették célba az autópályamatrica-vásárlókat az éves országos és vármegyei autópálya matricák megújításának időszakában - hívta fel a figyelmet két hivatalos matricaértékesítő is.
jan. 25
19:09
Megszólalt a Fidesz-frakció a svéd NATO-csatlakozás ügyében (rtl.hu)
Továbbra sem világos, Gulyás Gergely miért állította, hogy nem mi leszünk az utolsók a NATO-csatlakozás ratifikációjában.
jan. 25
19:11
A magyar fogyasztók által fizetendő "piaci" gázár ötszöröse a valódi piaci árnak (rtl.hu)
A rezsicsökkentett mennyiség feletti részre már ötször annyit fizetnek a magyarok, mint a gáz valós piaci ára. Az ugyanis az orosz-ukrán háború előtti szintre zuhant, most alig 30 euró egy megawattóra Európában. Az általunk kérdezett szakértő egész évben a mostanihoz hasonlóan alacsony piaci árral számol, így szerinte bőven lenne mozgástere a kormá
jan. 25
19:13
Orbán Viktor fia a Honvédelmi Minisztériumba katapultált (rtl.hu)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kabinetjében dolgozik Orbán Gáspár, aki a csádi misszió előkészítésében vesz részt.
jan. 25
19:18
Erősre edzette magát a forint, ennyiért válthatunk most eurót (ATV)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
jan. 25
19:24
Mindent rendben találtak Orbán Viktor fogorvosánál, lezárták a nyomozást (Menedzsment Fórum)
Bár furcsaság is történt az 1,3 milliárddal megsegített "kutatóintézetnél", mégis mindent rendben találtak Orbán Viktor fogorvosánál.
jan. 25
19:24
Terítéken az örökségünk (Demokrata)
Töltött dagadó, harcsapaprikás, halászlé – csupa kiváló magyar étel, Levendai Levente mégis úgy látja, kulináris örökségünk fájdalmasan el van hanyagolva.
jan. 25
19:27
"A budapestiek nem vágásérett pulykák" – Vitézy Dávid reagált a a BKK vezérigazgatójának botrányos kijelentésére (Metropol)
Felháborító kijelentést tett a BKK vezérigazgatója a budapesti emberekről.

Keresés