“Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked.”
Történelmi jelentőségű látogatásnak nevezte Novák Katalin Békés vármegyei, azon belül is leginkább gyulai programját Görgényi Ernő. Gyula polgármestere emlékeztetett, a rendszerváltozás óta minden köztársasági elnök ellátogatott a városba, de ez volt az első alkalom, amikor amagyar államfő több napot töltött itt, és az elnöki palota is a gyulai vár
A Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke a Mércének azt mondta, előzőleg nem figyelmeztették a várható lépésről, de már a szakszervezeti dokumentumokhoz sem fér hozzá.
A terepjáró tolatás közben kanyarodott, vezetője a gázolás után még többször előre-hátra gurult az autóval, mielőtt a közelben álló szemtanúk megállították.
A főpolgármester szerint politikai kampány martalékává vált a közösségi közlekedés mindössze néhány ezrelékét érintő átcsoportosítás. A BKK vezérigazgatójának lemondását nem fogadta el.
"A magyaroknak van ez az elképzelésük, hogy az egy politikai kommunikációs eszköz, hogy folyamatosan imperialistákról és gyarmatosítókról és Brüsszelről és Soros Györgyről beszélnek. Márpedig ez egy fantázia."
Nézze meg, hogy próbálta elrejteni magát Orbán Viktor miniszterelnök fia, Orbán Gáspár, aki részese a Csádban tervezett magyar katonai misszió szervezésének! Nem ez az egyetlen szokatlan fordulat.
Csütörtök délelőtt Békéscsabán évindító tanácskozásra várták a békési gazdákat. A Békés Vármegyei Kormányhivatal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vármegyei szervezete agrár-vidékfejlesztési és élelmiszerlánc-biztonsági témakörökben adott tájékoztatást. A csütörtök délelőtti agrárkonferencia elsődleges célja az volt, hogy a vármegyei gazdák már
Súlyos beteg gyermek kezelésére szánt pénzt sikkasztott el egy pécsi ügyvédnő. Az érintett gyermeket Németországban gyógykezelték volna, azonban a jogi képviselő a rá bízott pénzt nem a kórháznak, hanem saját magának utalta el. A család feljelentést tett, ekkor derült ki, a rendőrség több bejelentés alapján több mint 200 milliós csalás és sikkasztá
Súlyos beteg gyermek kezelésére szánt pénzt sikkasztott el egy pécsi ügyvédnő. Az érintett gyermeket Németországban gyógykezelték volna, azonban a jogi képviselő a rá bízott pénzt nem a kórháznak, hanem saját magának utalta el. A család feljelentést tett, ekkor derült ki, a rendőrség több bejelentés alapján több mint 200 milliós csalás és sikkasztá
Botka László szerint a kínai elektromosautó-gyártó egyértelműen azért választotta első európai üzemének helyszínéül Szegedet, mert talált egy két autópálya közé eső, 300 hektáros területet, és vonzó volt neki a város szakmai háttere.
Ahogy arról tegnap már beszámoltunk, kedden 150 rendőr csapott le a szkíta mozgalom tagjaira, akik korábban azt híreszelték, meg akarják dönteni a magyar kormányt. A letartóztatottak között volt az a Kötő Gyula is, aki nem sokkal ezelőtt még a Mi Hazánk Mozgalom nagykanizsai vezetője volt. A férfi a Blikknek adott exkluzív interjút a Zalaegerszegi
Medöbbentő kijelentést tett a BKK vezérigazgatója egy sajtóbeszélgetésen azokról az emberekről, akik a budapesti tömegközlekedést használják. Walter Katalin úgy fogalmazott, az utasokat ebbe a folyamatba nehéz lett volna bevonni, mert az olyan, mintha "hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele". Később elnézést kért és felajánlotta
Nem veszik fel az állami iskolák őket, amiért tavaly nem írták alá az új szerződésüket a státusztörvény alapján – erre panaszkodik több érintett pedagógus. Van olyan tanár, akit állítása szerint már 8 iskola is elutasított. Egy a Híradó birtokába jutott igazgatói levélből az derül ki, a tankerület vezetője nem támogatja az érintett tanár alkalmazás
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Elkezdték lebontani a köztudatban csak görög faluként ismert egykori buli- és üzleti negyedet Balatonfüreden, a tervek szerint tavaszra teljesen el is fog tűnni.
Exkluzív interjút adott Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke a Hír TV Radar című műsorának, miután a Mahart Passnave Kft. felmondta a szerződését a klubbal. Mint az köztudott, Kubatov erről úgy nyilatkozott a közösségi oldalán, hogy ,,vérlázító", majd másnapra kiderült, Lázár János állt a háttérben.
Témák: – Békés vármegyei látogatása során csütörtök este a gyulai Almásy-kastély Stefánia szárnyában tartott díszvacsorát a köztársasági elnök. Novák Katalin többek között arról beszélt: fontos elnöki célkitűzésének tartja, hogy csináljunk a perifériából centrumot. – Gyula egy több napos, elnöki látogatás lebonyolítására is alkalmas, ráadásul fonto
Az FBI által kifejlesztett, "trójai falóként" működő program segítségével számolt fel a magyar hatóság egy droggal kereskedő bűnbandát. A Fővárosi Főügyészség most összesen 25 ember ellen emelt vádat, köztük a csoport nagybani törzsvásárlóival szemben is.
Gyakorlatilag minden haza banknál van lehetőség online, személyes jelenlét nélkül bankszámlát nyitni, az eljárás pedig jellemzően 15-20 percnél nem is tart tovább. A Bankmonitor megnézte, milyen lehetőségek vannak az egyes bankoknál.
Ahogyan arról már beszámoltunk, hétfőn egy férfi Újpesten okozott tömegbalesetet, amelyben egy ember meghalt. A férfi a baleset után elmenekült, ám később, 2024. január 25-én ismerőse szigetszentmiklósi, tóparti nyaralójában elfogták a rendőrök.
Kicsivel több mint egy hét leforgása alatt 7 ezerrel nőtt a Napenergia Plusz Program iránt érdeklődők száma az energiaügyi szaktárca tájékoztatása szerint.