2024. január 27. szombat

jan. 27
19:33
Meghalt Tóth Gyula, az MSZP korábbi parlamenti képviselője (Infostart)
Az Országgyűlés jegyzője is volt.
jan. 27
19:48
Toroczkai László az évértékelőjén: ha Ukrajna elbukna, a Mi Hazánk igényt fog tartani Kárpátaljára (SzMo)
A politikus beszédében minden pártot kiosztott és Orbán Viktorról, valamint a gazdaságpolitikáról is elmondta a véleményét.
jan. 27
19:48
"A falvak a jövőnk" (Demokrata)
A falvak olyan életminőséget tudnak adni és olyan közösséggel rendelkeznek, amit a nagyvárosokban nem lehet megtapasztalni.
jan. 27
19:51
Eldőlt minden idők második legnagyobb főnyereményének sorsa (Infostart)
5 milliárd 350 millió forint volt a tét.
jan. 27
20:00
Tűnnek el a falusi kiskocsmák - tűnik el a közösség? (ATV)
Az iskolák, óvodák, posták, boltok, takarékszövetkezeti fiókok után egyre több kistelepülésen tűnnek el az igazi falusi kiskocsmák, presszók, vagy éppen talponállók. Az alkoholfogyasztás visszaszorítása érdekében, akár olyamat jó is lehet, de sok olyan község van, ahol ezek a helyek voltak az utolsó közösségi terek, ahol nem csak az ivásról, hanem
jan. 27
20:24
TGM: Orbánnak semmilyen államférfiúi teljesítmény nem fűződik a nevéhez (444.hu)
Tamás Gáspár Miklós halála után egy évvel a Partizán közzétette a filozófussal 2020-ban készített, eddig publikálatlan interjúját.
jan. 27
21:18
Rács mögött az újpesti halálos baleset szökésben lévő okozója: eltiltás alatt vezetett, kábítószert is fogyaszthatott (Pénzcentrum)
Letartóztatták az újpesti halálos balesetet okozásával gyanúsított férfit. A nyomozási bíró azért döntött így, mert fennáll a szökés, elrejtőzés, bűnismétlés veszélye. A férfit több napi rejtőzködés után csütörtökön Szigetszentmiklóson kapták el, elismerte, vezetéstől eltiltás hatálya alatt ült a volán mögé, amikor a balesetet okozta. Emellett a ká
jan. 27
23:12
Díjazták a 2023-as év legkiemelkedőbb sportolóit és edzőit (Gyulatelevízió)
Görgényi Ernő polgármester köszöntő beszédében kiemelte, a sport jellemzően egy közösségi tevékenység és közösségi öröm. Ehhez hozzá tartoznak az ünnepi pillanatok. Ilyenkor is reflektorfénybe kerülnek azok a kiváló gyulai fiatal, vagy senior korú sportolók, akiket nemcsak azért tisztelünk, mert tehetségükkel és szorgalmukkal kiemelkedő eredményeke
jan. 27
23:18
Második alkalommal rendezték meg a Gyulai Iparos Bált (Gyulatelevízió)
Többek között az iparosságot, a kisvállalkozói kört, és a kereskedőket megszólító eseményen közel százan vettek részt. 2024-ben 110 éves az ipartestület, a jeles évfordulóra két napos rendezvénnyel készülnek.
jan. 27
23:30
Tízezrek tüntettek a szélsőjobb ellen Németországban (Demokrata)
"Ezt soha többé" hangoztatta Olaf Scholz kancellár a soá emléknapján.

Keresés