Éles vita alakult ki Menczer Tamás külügyi államtitkár, a körzet országgyűlési képviselője és a Duna-Ipoly Nemzeti Park korábbi igazgatója, Füri András között arról, hogy kell-e ismét kereszt a Nagy-Szénásra.
Lopásról érkezett bejelentés a rendőrségre 2024. január 3-án 12 óra körül. Egy férfi kért segítséget, mert elmondása szerint egy mezőberényi üzletben vásárolt és ott felejtette a pénztárcáját. Néhány perccel később visszament érte, de már nem találta. Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a tárcát egy nő vitte el, aki a férfi után nemsokkal járt az ü
A balesetben érintett, a Keleti pályaudvarról 7:25-kor Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Nyugati pályaudvar felé elindult Tokaj Ic (Ic 560) a Miskolc-Nyíregyháza szakaszon nem közlekedik, pótlására az eredeti indulási időben, Nyíregyházáról 10:31-kor mentesítővonat indul Debrecen-Szolnok-Nyugati pályaudvar felé .
Első körben 554 gyulai háztartás jelentkezett az ingyenes lakossági LED-csereprogramra. A művelődési központ emeletén tavaly november 22-éig közel 6500 új fényforrás várta új tulajdonosát. A jelentős érdeklődés miatt a városi képviselő-testület úgy döntött, meghosszabbítja a programot. A második ütemre már lehet jelentkezni. Szükség esetén a könyvt
Több, túlnyomórészt technikai jellegű módosítást vezettek át a modern napelemes rendszerek telepítését támogató program kiírásán. A várható megtérülési időhöz igazodva egységesen tíz év lesz a rendszer-, termék- és kivitelezői garanciák teljes időtartama – közölte csütörtökön az MTI-vel az Energiaügyi Minisztérium (EM). Az új elemek egyebek mellett
Európának határozott lépéseket kellene tennie a még súlyosabb, migrációs hátterű események megelőzésére – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a
A tavaszi időszak nem lesz könnyű a magyarok számára – ezt mondta a területfejlesztési miniszter a június kilencedikére kiírt európai parlamenti választásokkal kapcsolatban. Navracsics Tibor szerint fel kell készülni arra, hogy hazánk kampánytéma lesz pro és kontra.
Brüsszel rossz döntéseket hoz, rosszul kezeli a migrációs válságot és a háborút, az EU pedig veszít versenyképességéből - mondta Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.
A napokban érkeznek a legkisebb keresetűek első, jelentősen megemelt fizetései annak köszönhetően, hogy decembertől a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 10 százalékkal emelkedett. A béremelés közel 1 millió dolgozót érint és a magasabb keresetekre is emelő hatást gyakorol - közölte csütörtökön az MTI-vel a Nemzetgazdasági Minisztériu
Akár 3 százalék alatti kamattal is igénybe lehet venni a január elsejétől elérhető CSOK Plusz hitelt, amelyet a korábbi CSOK utódjaként vezetett be a kormány. A kamattámogatott kölcsön a legtöbb banknál már elérhető, az igénylés feltételei azonban eltérnek néhány ponton, a kamatokban és THM-ekben is megindult a verseny a hitelintézetek között. A Ba
Európának határozott lépéseket kellene tennie a még súlyosabb, migrációs hátterű események megelőzésére - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön. Bakondi György úgy értékelte a helyzetet: "a 24. órán túl vagyunk".
Az előrejelzések szerint még egy ideig folytatódik a januári tavasz, aminek keretei között akár 15 fok is lehet, azonban vasárnap megérkezik a sarkvidéki hideg. Hétfőre virradóan már az egész Kárpát-medencét fagyos levegő fogja kitölteni, ami akár havazást is hozhat magával.
Egyre súlyosabb problémákat hordoz magával a helytelen testtartás. A mozgásszegény életmód, az ülőmunka, vagy a digitális eszközök folyamatos használata olyan következményekkel járhat, mint a látásromlás, fejfájás, hátfájás, de különböző belgyógyászati betegségek melegágya is lehet. Nyíregyházán számtalan lehetőség áll rendelkezésre a sportolni vág
Young G korábban a Való Világ szereplője volt, így ismerhette meg az egész ország, most pedig a Szerencsekerékben tért vissza. Kasza Tibinek több mindent is elárult a műsorban, többek között azt is, hogy gyerekkorában szerepelt a Szomszédokban.
Több munkahelyteremtő vagy megtartó nagyberuházás érkezéséről is szólt a 2023-as év Nyíregyházán. Egy svéd cég az Electrolux hátrahagyott létesítményében kezdi majd meg működését, tovább fejleszt a Lego, a német Boysen Battery Components Hungary Kft. Nyíregyházán valósítja meg az első nemzetközi beruházását, valamint a kínai Sunwoda is városunkat v
GDP-növekedésről, költségvetési hiányról, inflációról volt szó az ATV Szigorlat című műsorában, melyben kollégánk, Rácz Gergő kérdezte a DK gazdaságpolitikusát, Dávid Ferencet. Videó.
Mozgalmas évet zárt 2023-ban a Nyíregyházi Állatpark. A tavalyi esztendőben 505 ezer látogató érkezett a sóstógyógyfürdői látványosságba, és több mint 250 – köztük több ritka – állatkölyök született.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképző intézményeiben már január 2-án folytatódott a tanév, így a Nyíregyházi Szakképzési Centrum 10 iskolája 9 ezer diákjának is. A Bencs László Szakképző Iskolában a felnőttképzés ágazati alapvizsgái zajlanak.