A miniszterelnök egyik legnagyobb hazai rajongója azért kezdett aláírásgyűjtésbe, hogy a Dohány utcai zsinagóga közelében felépülhessen egy szobor a 2006-os szemkilövetés emlékezetére.
Romos, teljesen lepusztult, rozoga viskó áll a Pest Vármegyei település határában. A pilisi dűlőn roskadozó épület látszólag teljesen alkalmatlan az életre, egy kisbaba mégis itt lakott az "édesanyjával". A fiatal nőt a monori zsaruk fogták el még december 31-én, amikor a faluban a babakocsiba rejtve lopott élelmiszereket egy boltból. Mint kiderült
December 22-től telt házzal üzemel Gyula legnagyobb szálláshelye. Ez a tendencia kitart a téli szünet végéig. Boros Zoltán igazgató kiemelte, újdonság, hogy három generáció érkezik egyszerre pihenni a fürdővárosba. Boros Zoltán kiemelte, 2023 a változások éve volt, és végül a sikerek éve lett. A tavalyi esztendőt egy épületszárnnyal kezdték, és a
Nem ment el novemberben egy parlamenti ülésnapra, ezért büntette meg 650 ezer forintra a házelnök. Hadházy azonban nem akarja eljátszani, hogy ez egy működő parlament.
Kicsit sem sértődött meg Lendvai Ildikó, hogy Ceglédi Zoltán politikai elemző nyilvánosan arra kérte, ne szerepeljen a tévében, amíg csak az Orbán-rendszert bírálja, s inkább beszélne a 2010 előtti, még sikeres MSZP-ről. Lendvai Ildikó szocialista politikust kérdeztük.
Kétszer is kapott Kossuth-díjat, tudományos kitüntetések sorával ismerték el a munkáját az egykori képviselőnek, Straub F. Brunónak, aki a saját tanáráról is jelentett, holott ő volt a kedvenc tanítványa.
Megérkeztek az első összesítések a tavalyi, 2023-as év költségvetési adatairól – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter néhány nappal ezelőtt a közösségi oldalán. Kiemelte, a gazdasági folyamatok kedvező változását mutatja, hogy az államháztartás pénzforgalmi hiánya kisebb lett, mint 2022-ben. Ugyancsak kedvező jel a tervezetthez képest is több, 101
Az integrált bérlettípus sok szempontból megkönnyíti a Budapesten és környékén közlekedők életét. Egyelőre senki nem érti, hogy politikai okokon kívül mégis miért lenne érdeke ezt bárkinek felszámolni. Pontról pontra végigvesszük a vitát.
L. Simon László kíváncsi volt, hogy az új történelmi filmekben "megfordul-e végre az a tendencia, ami az ötvenes évek eleje óta jellemzi a magyar hősök" ábrázolását, mindezt "fölösleges pátosz és a giccs visszatérése nélkül".
Orbán Viktor miniszterelnök Macron francia államfő meghívására pénteken részt vesz Jacques Delors, az Európai Bizottság korábbi elnökének búcsúztatási szertartásán Párizsban - erősítette meg a francia sajtó értesüléseit Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
E hétvégén már nem lesz fekvőbeteg-ellátás az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet urológiai osztályán, a betegek a gyulai kórház osztályára kerülnek - közölte az egészségügyi intézmény csütörtökön az MTI-vel.
E hétvégén már nem lesz fekvőbeteg-ellátás az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet urológiai osztályán, a betegek a gyulai kórház osztályára kerülnek – közölte az egészségügyi intézmény csütörtökön az MTI-vel.
Emmaneul Macron francia államfő meghívására pénteken Párizsba utazik Orbán Viktor. Az Európai Bizottság korábbi elnökét fogják búcsúztatni a francia fővárosban.
Egyelőre a 2024-es év adómódosításai között ilyen változás, a 3 gyerekes anyák szja-mentessége nem szerepel – mondta a pénzügyminiszter az ATV kérdésére egy mai, más témában tartott sajtótájékoztatón arra, hogy mikor vezethetik be az adókönnyítést, amiről Orbán Viktor már többször is említést tett.
A manapság divatos kifejezéssel élve csúcsra járatják a közel ötezer hektáros Kígyósi-puszta vizes előhelyeit. Ugyan a tél közepén járunk, de a kemény fagyok elkerülték térségünket, ezekben a napokban kifejezetten enyhe, tavaszias az idő. Emellett nagyobb mennyiségű csapadék is érkezett, így a puszta alacsonyabb, szikes jellegű részein, elsősorban
Témák: – Több mint 80 ezer vendég fordult meg 2023-ban Gyula legnagyobb szálláshelyén. A téli szünet kezdete óta telt házzal működik a Hunguest Gyula. – Folytatódik Gyulán a lakossági LED-csereprogram. A városi képviselő-testület a közelmúltban döntött arról, hogy az első kör sikere után idén, február 15-éig újra lehet regisztrálni. – Vízzel telíte
Az Ukrajnának szánt uniós támogatási keretről van szó, Fico szlovák miniszterelnök nyilatkozott erről korábban. Orbán Viktor a 27-ek közös hitelvelvételét konzekvensen elutasítja, a bilaterális konstrukciót viszont nem.
A fővárosban 2022 decembere és 2023 decembere között 19 százalékkal drágultak átlagosan az albérletek, idén pedig várhatóan 10 százalék körül növekedhetnek átlagosan az árak - közölte a Rentingo.com közösségi albérletkereső, bérbeadó platform csütörtökön az MTI-vel.
A "Keddek az emberiségért" Humanity Tuesdays tanulsága is az: az emberek a családra és a gyermekvállalásra szavaznak, ezért ebben támogatni kell őket - írja Novák Katalin a Facebook-oldalán, elárulva: a legnépszerűbb kérdés 42 millió emberhez ért el.
Vízválasztó volt 2023 a MÁV-Start jegyértékesítési területén, beérte az online jegyvásárlások aránya a pénztári eladásokat; idén várhatóan már az internetes, illetve a mobilalkalmazással történő jegy- és bérletvásárlást fogja választani az utasok többsége.
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye korábban még nem érintett területén mutatta ki a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett állatállományt felszámolják – közölte a hivatal a honlapján csütörtökön.